Felvidéki Magyar Hirlap, 1939. április (2. évfolyam, 75-98. szám)

1939-04-14 / 84. szám

R. évfolyam 84. szám. Budapest* 193Ö ápfífts l 4. Péntek

Előfizetési ár évente 36,— P, félévre 18— P, negyedévre 9.— pengő, havonta 3.— pengő, egyes szám ára 10 fillér, vasárnap 20 fillér.

POLITIKAI NAPILAP

S^itirlteiiMsé 0, és k Iád 6 hl» at a I: Boápest, Vllí, keffilet,3őzsef-Körút'5, s;

Tftlefnn! 144-400

Ta lúfrw

szám

4 a A- ifin

Csáky István gróf külügyminiszter

a két Ház külügyi bizottságában megokolta

Magyarországnak

a Népszövetségből való

kilépését

Az egyezségokmány reformja nem sikerült A kisebbségvédelem csődje

Farkas a kert alatt

(sp) — Tizenkét szovjet hadihajó kifutott a Földközi-tengerre a Boszporu- son át és útban van távol kelet felé, — így hangzik az egyetlen szűkszavú jelentés, amely az elmúlt napok világpolitikai izgalmai között a szovjetről szólt. Egyébként nem sokat hallottunk Moszkváról. Amikor Cseh-Szlovákia összeomlott, s amikor Olaszország átvette a protektorátust Albánia fölött, valameny- nyi megrögzött népfrontista vérmes reményekkel latolgatta a várható fejleményeket. No most, gondolták, — most valósul meg a hatalmas angol-francia- orosz blokk, amelynek lehetetlen ellenállni, s amely biztosítja valamennyi veszélyeztetett keleteurópai állam épségét. A baloldal véleménye szerint az események irtózatos szabályszerűséggel fejlődtek e hatalmi tömörülés felé, s tényleg, a március közepi és április eleji izgalmas napokon sok szó esett az an- gol-francia-orosz véd- és dacszövetség megkötéséről. Állítólag megindultak a tárgyalások, a nagykövetek szinte futószalagon jártak ki-be a külügyminisztériumokban, s néhány jólinformált nyugateurópai lap már ismerni vélte az új katonai megállapodás agresszív jellegű részleteit is. Azután csodálatosan elhallgatott minden. Moszkva nem mozdult, nem nyilatkozott. Illetékes angol körök egyetlen szóval sem emlékeztek meg a készülő angol-orosz közeledésről, s egyszerre csak kitűnt, hogy a nyugati kapitalista demokráciák és a keleti bolsevista nagyhatalom szövetségéből egyelőre nem lett semmi.

Akaratlanul felmerül a kérdés, miért hiusul meg minden alkalommal a london —moszkvai szövetség, valahányszor úgy látszik, hogy már küszöbön áll és az események is feléje mutatnak? Olyan „természetes” volna, hogy a legnagyobb hatalmak szövetkeznek a „támadó” tengely ellen, és egyesült erővel szembehelyezkednek akcióival! Mégsem megy. Nos, számos politikai és technikai ok gátolja meg a demokraták vágyálmainak megvalósulását. Több ízben idéztük már alaposan megtépázta egymást, komintern moszkvai kongresszusán mondott, s amelyben kijelentette, hogy „a szovjet nem hajlandó kikaparni a gesztenyét a tűzből Anglia és Francia- ország számára” s nem engedi, hogy németellenes háborúba uszítsák. A demokrata hatalmak és a bolsevizmus viszonya rendkívül bonyolult. Tény, hogy mindketten szívesen „számolnának le” a tengellyel, de — jellemző magatartás — mindkét csoport azt kívánná, hogy a másik vállalja a küzdelem és a teher oroszlánrészét. London- és Párizs azt óhajtaná, ha a konfliktus elsősorban orosz-német háború volna, s a békét fölöttébb szerető két demokrata hatalom csak akkor avatkozna be a harcba teljes erővel, amikor a német és az orosz már alaposan megtépászta egymást, úgy hogy a nyugati erő könnyű győzelmet arathatna. így azután Anglia és Franciaország egy csapásra két nagy ellenerőtől szabadulna meg, a fasisztától és a bolsevizmustól, a szó szoros értelmében egyedül maradna a porondon s a világot ismét ugyanúgy a saját ízlése szerint szabdalhatná darabokra, mint Versaillesben. Angol és francia szempontból ugyanis nem volna éppen kelleCsütörtökön délelőtt általános érdeklődés közepette ült össze a képviselőház külügyi bizottsága, majd délután öt órakor a felső- ház külügyi bizottsága, hogy meghallgassa Csáky István gróf külügyminiszter expozéját az általános külpolitikai helyzetről. Mindkét bizottságban a tagok úgyszólván teljes számban megjelentek, jelen volt továbbá Teleki Pál gróf miniszterelnök, Hó- man Bálint kultuszminiszter, Teleki Mihály gróf földmívelésügyi miniszter, Jaross

mes, ha a tengely legyűrése esetén Oroszország megerősödne és bolsevi- zálná Közép-Európát, mert ebben az esetben a demokráciának sokkal nagyobb ellenféllel gyűlne meg a baja, mint amilyen a német volt. Oroszország jól ismeri a körmönfont nyugati spekulációt, s nem hajlandó az ágyútöltelék szerepét vállalni. Nem kívánja, hogy a világ- háborús eredmény megismétlődjék, amennyiben London és Párizs gaudiu- mára a nagy tusában a két veszélyes erő, az orosz és a német egyformán elvérezne. Oroszország tartózkodó marad, visszavonul belső problémáiba, s Európa mindaddig nem érdekli, amíg valaki közvetlenül meg nem támadja a szovjethatárokat. Moszkva senkit és semmit nem garantál, s igyekszik kikerülni, hogy ilyen garanciák alapján bevonják egy távoli s a szovjethatároktól messze folyó idegen háborúba.

Természetesen Moszkvának is megvan a maga ellenszámítása. A szovjetben végeredményben ugyanúgy okoskodnak, mint a demokráciák fővárosaiban, csak megfordított vonalvezetéssel. Hadd ütközzenek meg az európai demokrata és autoritásos hatalmak, hadd marcangolják egymást _ agyon, majd ha mindkettő kifulladt már, megjelennek a szovjethaderők és a maguk számára könyvelik el a győzelmet. Ebben az esetben a porondon a bolsevizmus marad, mint egyedüli győző és a világforradalom napja, a bosszú és a

Andor tárcanélküli miniszter, továbbá a külügyminisztérium részéről Csáky István gróf külügyminiszter, Törnie János rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter.

Takách-Tolvay József gróf elnök nyitotta meg a képviselőházi bizottság ülését, majd Csáky István gróf külügyminiszter mondotta el expozéját Magyarországnak a Népszövetségből való kilépéséről. A külügyminiszter teljes részletességgel felsorolta azokat a hibákat, melyek a Népszövetség

gyilok pillanata elérkezik. Nyugaton természetesen tisztában vannak a szovjetszámítással, — s mi az eredmény? A szövetség, amely ötven-ötven százalékos részvállalással kiván kialakulni a tengely ellen, nem akar megszületni. Senki nem óhajt áldozatot hozni és kiállni a német—olasz erő ellen. Mindenki mást küld s csak győző szeretne lenni. így történik minden esetben, ha két különböző érdekű és világnézetű csoport óhajt valaki ellen hadat viselni, s ha az esetleg kivívott győzelemnél a szövetségesek mindegyikének más és más, sőt ellentétes az érdeke. Ezért születik meg nehezen a demokráciák és a bolsevizmus természetellenes szövetsége, s ezért használhatják ki a helyzeten keresztüllátó tengelyhatalmak az orosz—angol—francia blokk belső ellentéteiből fakadó kedvező adottságokat.

De térjünk vissza a Földközi tengerre kifutó tizenkét szovjethadihajóra. Máig kitűnt, hogy e hajók csak átutaztak a kényes tengeren s Szuezen át Keletázsiába tartanak, de az első pillanatban egyes hatalmak azt hitték, a szovjet a legújabb eseményekkel kapcsolatban angol—francia mintára flottatüntetést készít elő a balkáni vizeken. Óriási riadalom követte a hírt, — de nem Olaszországban, vagy Németországban, akik ellen az állítólagos tüntetés állítólag készült, hanem elsőműködésében mutatkoztak és amelyek valósággal illuzóriussá tették, hogy a.Népszö- vétség működébe eredményes lehessen. Rá- mutatott a külügyminiszter árrá, hogy hosszas kísérletek és komoly törekvések ellenére is eredménytelen maradt az egyezségokmány reformjára irányuló akció, amely főleg a szankciós szakasznak kor. szerű átalakítását célozta. De ugyanakkor nem sikerült hathatóssá tenni a 19. szcu

sorban a tenger keleti részének kis- hatalmai között, másodsorban Angliában és Franciaországban. Orosz hajók Európa házi tengerén! A Boszporus megnyílt a feketetengeri flotta előtt! Sok fővárosban nyomban megjelentek a háborúelőtti világpolitika örökös rémképei, s emlékezni kezdtek régi történésekre, a krimi háborúra, a berlini kongresszusra, 1912-re, sőt 1917-re is, amikor a nyugati hatalmak sem ismertek égetőbb feladatot annál, mint hogy távoltartják az orosz hatalmat a Földközi tenger sebezhető pontjaitól. A kis államok, elsősorban Görögország, Törökország és Jugoszlávia, sokkal nagyobb veszélyt láttak a szovjetflotta megjelenésében (ha tényleg a Földközi tengeren maradt volna), mint Albánia olasz megszállásában, mert az utóbbi végeredményben nem volt más, mint a de facto helyzet de jure megpecsételése. Nem utolsósorban e hangulatból (melyről időközben kitűnt, hogy indokolatlan volt) született meg Görögország hirtelen közeledése Olaszországhoz, s Jugoszlávia feltűnően olaszbarát magatartása. A szovjet mint gáráns? Soha! Akkor inkább történjék, aminek történnie kell, de Románia, Jugoszlávia, Görögország, amelynek ezerszer több félnivalója van a bolsevizmustól, mint Németországtól, nem engedi a farkast a kertje alá. Még akkor sem, ha mint védőangyal jön torpedórombolóival.

kaszt sem, amelynek célja a békéé eszkö-