Felvidéki Magyar Hirlap, 1939. március (2. évfolyam, 49-74. szám)
1939-03-05 / 53. szám
19» MÁRCIUS 5. VASÁRNAP TElíVIDE'KI vMAGVaRHIM^B 23 T»r Magyar és szlovák költők a Felvidékről Irta: SZÁKI A Y LÁSZLÓ Mindenütt jő, de legjobb otthon —. talán ez a közmondás fejezi ki a legjobban azt a fontos, döntő, szerepet, melyet a szülőföld játszik a?- ember életében. Legelemibb s éppen ezért: legszentebb érzései a szölőföldb,öz kötik s ha messze is veti a sors attól a tájtól, ahol született, köny- nyezve és sokszor megalázkodva tér vissza hozzá. Talán Ady Föl-földobott kő eíijjjű verse érzékelteti a legjobban ezt az érzést. Akárhová vezet a sors, mindaz, amit érzünk ésgondqlunk, a szülőföldünkkel van szoros kapcsolatban. A költő életét, mondanivalóját, egész lelki alkatát a szülőföld élménye szinte döntő módon határozza meg. Nemcsak azért, mert költészetében mindig fel-fel- bukkan a vágyakozás oda, ahol bölcsője ringott, hanem azért is, mert a költő lelki alkatának legfontosabb tényezője: a kedély» szoros összefiigósbea van azzal a tájjal, annak a tájnak hangulatával, amely bölcsőjét ringatta. „ Valamikor bölcsője, maid koporsója az én nemzetemnek1' Különöeképen áll ez a Duna medencéjének költőire. A Kárpátok koszorúja alatt egységes és el nem szakítható szellem fejlődött ki s ennek a szellemnek egyik legérdekesebb vonása: a röghöz- kötöttség. A Duna völgyének költője, akár magyarul, alcár szlovákul* akár né_ metül, akár más nyelven szólaltatja meg lantját, mereven és lelkesen ragaszkodik a földhöz, ahol született. Ezt az érzést, amelyet két igen érdekes motívum: a társ- talanság Európa népei között s az ebből következő értetlenség táplál, Vörösmarty Szózata fejezi ki a legszebben. „Bölcsőd az s majdan sírod is, mely ápol s eltakar“ — ez a mondat minden magyar ember ösztönös érzését foglalja össze. De hozzátehetjük, hogy minden politikai ellentét és torzsalkodás ellenére minden itt élő-nemzet ragaszkodását is. „Valamikor bölcsője, majd koporsója az. én nemzetemnek“ — mondja a pánszlávizmus gondolatának apostola. Kollár János a Slávy deéra előhangjában s ha „Össz-Szlávia“ gondolatát tűzi ki céljául, ha a Fekete-tengertől az Uraiig terjedő egységes szláv birodalom is az álma, a hazai föld varázsa megkapja, megejti, nem bír elszakadni tőle. Egy évszázad múlva Rázws Márton, a modern szlovák irodalom nemrég elhunyt nagy munkása fejezi ki ugyanezt a gondolatot Argumenty című munkájában, amelyben fiához intézett tanításait foglalja ősze. „Ezért van a hazai földnek sajátos íze és illata és az ember mindenképen felszabadultan tér vissza hallgatag erejéhez. Mást mond a folyó és az erdő, más mosolya van az ég felhőjének az otthon körül, még akkor is, ha nem kastély, mégcsak rendes családi házacska sem, csak szétrombolt kunyhó.“ A „szent hely“ fogalma, sehol a világon nem olyan népszerű, mint nálunk, ahol a közös földhöz tapadó közös múlt mindörökre összekapcsolja az egyes népeket még akkor is, ha, pillanatnyilag palikat vagy más erők elszakították egymástól. Kazinczy „Vándor, szent, hová lépsz, e bely“-e éppúgy összekapcsolja a „hely“ fogalmát azzal a szenvedéssel, amellyel a haza „törvényeiért kész vala veszni fia“, mint Kollár János, aki szerint „Vannak megszentelt helyek“, ahová a Tátra fiai megílletődve lépnek. A történelem nagyszerűségét, amelyre a régi Hungária minden nemzetiségű fia meg- llletődve és büszkén tekint vissza, sokatmondó fenségességgel fejezi ki az a táj, ahol ennek a történelemnek sokszor szóin orú, de önérzetet ébresztő eseményei lejátszódtak. A közös táh közös haza Alig Indult el a szlovák irodalom fejlődésének útján, máris szorosan kapcsolódik a hazai földhöz. A XVI. század széphistóriái, históriás énekei még nem ismerik a tájleírás színes, varázslatos hatását, de az események, amelyek szintén oly közeli rokonságot, mutatnak föl a mi históriáink eseményeivel, itt a hazai földön, a mi történelmünk földjén peregnek le az olvasó szemei előtt- A szigeti várról, Érsekújvárról, Egerről, Dévény és Zólyom ostromáról szóló énekek mind a közös történelemnek, a közös hazáért folyt vér áldozatának a bizonyítékai, — de talán a Murányi várról szóló szlovák ének a legfényesebb bizonyítéka ennek a közös táj-, közö3 térténelem-gon- dolatnak. Ez az ének nem Széchenyi Máriáról, hanem Bazald Mátyásról a rabló- lovag várúrról szól, de bevezető sorai: „Murány vára Magyarország földjén hatalmas sziklán ált, fehéren világit a hegyek közül s bástyái merészen törnek az ég felé..." — nagyszerűen megmutat' ják, hogy a névtelen szlovák költő lantját ugyanaz a táj, ugyanaz a kép ihlette meg, mint a Gyöngyösi. Istvánét, aki viszont ezt a képet oly sok magyar költőnek hagyta örökségül. Igaz, hogy a magyar költőket, különösen a XIX. század népies költőit, az alföldi Petőfit és Aranyt, Wesselényinek és Széchy Máriának a nép száján is élő kalandos története ihlette meg elsősorban; de hogy előttük lebegett Murány várának a szlovák versben kezdetleges egyszerűséggel, mégis megkapóan megrajzolt képe is, az kétségtelen. A tájköltészet nagy százada, a XIX. század feltűnése előtt a közös táj, közös haza élményének Bél Mátyás a nagy bizonyítéka. Az ocsovai születésű, szlovák származású tudós (1684—1749) még nem ösmeri a nemzeti megkülönböztetést Hungárián belül, a szlovák népről éppen olyan szeretettel szól, mint a magyarról. A korában oly feltűnést keltett földrajzi műveit: a Notitiae Hungáriáé Novae-1 és a Hungáriáé prodomus-1 a magyar és a szlovák irodalomtörténet egyformán számontartja, — valójában ezek nagyszerű kiegészítései azoknak a történelmi munkáknak, amelyek az ú. n. „hanyatlás korá“-ban a magyar történelmi öntudatot alapozzák meg. Bél Mátyás Pozsonyt és Pozsony vármegyét, Túróé, Zólyom, Liptó, Nógrád, Bars, Nyílra, Hont és Szepés vármegyéket, valamint Pest-Budát írja le fönt említett munkájában és ezeknek a megyéknek földrajzi, nemzetiségi, családi, természetrajzi, stb. adatait írja meg a szlovák „Hyngarus“ lelkesedésével és szülő földszerctetével. Épp olyan szeretettel jellemzi az itt élő szorgalmas, kitartó, egészséges és dalolni szerető szlovák népet, mint ahogy bemutatja a németséget és a magyarságot is a közös táj, a közös haza. földjén. Bél Mátyás a legjobb bizonyítéka annak, hogy akkor, amikor’a nemzetiségi eszínék még nem szakították el egymástól a közösségre utalt és egymás mellett, egymás között békésen élő népeket, a közös táj hogyan kapcsolja őket eggyé Hungária keretében. Herder fényében és árnyában.. A XIX. század a nemzeti eszme kifejlődésének és didalra jutásának kora. A történetíró természetesnek látja, hogy a nagy közösség, amelybe a rendi Hungária az itt élő népeket összefoglalta, a nemzeti eszme fölbukkanásával megbomlik: a politikai ellentétek, az anyanyelvért vívott harc természetes következménye, hogy a szlovák és a magyar szellemi vezérek s elsősorban a költők szembefordulnak egymással, de hogy a lélek mélyén mégis ott él a közös haza tudata, még akkor is, ha a költő ezt nem valja be, annak az egész XIX. századi szlovák költészet a legfényesebb bizonyítéka. Kollár János, akit már fentebb említettem, mint a pánszlávizmus apostolát, szinte politikai programjául tűzi ki az elszakadást a magyarságtól s a beolvadást a szláv közösségbe, amely ekkor még Herdertől nyert regényes fényében tündökllk. De nagy eposzában, a Slávy dcérói-ban, ahol Sláva istennő eszményi alakjának vezetésével bejárja mindazokat a vidékeket, melyeken szláv népek élnek vagy éltek, ott emelkedik igazán költői magaslatokra, ahol — hazaér és a hazai táj valóban átélt és igazán ihletet ébresztő szépségei kapják meg lelkét. Mosóé, » hegyek ölén elterülő kis yärvßka, szülővárosa,, szelíd csöndességével megkapja nemcsak a költő képzeletét, hartem, az olvasóét is. Érdekes, hogy — a kor és az egykorú magyar költészet hatásaképen — nem a nagy 4s merész hegyeket veszi észre szűkebb hazájából, hanem a szelíd, kedves vidéket, amelyet ugyanaz a derű áraszt el, akárcsak a mi romantikusainknál a Dunántúl pasztellszínű dombvidéket. S a víg- ság, derű kifejezésére — Tokajt zengi.-* íme, itt a közös szülőföld, a közös téma. Víg dalt dalol róla: csillogjon a szem az örömtől, hiszen ál még Tokaj, örvendezzünk! A kis versecske nagyszerűen bemutatja, milyen visszhangot kelt lelkében a Hegyalja lankás vidéke s önkéntelenül is Kazinczyra kell gondolnunk, akit az ellenkező lejtő, de ugyanez a lankás, dombos táj képe ihletett vezér! munkára: „K világ minden zugolyai közt, oh, Széphalom, nékem Te nevetsz leginkább.“ A derűs nevetés képe a hazai tájé s Kölcsey, a komor költő Tokajt idézi, mikor a régmúlt jólétről és vidámságról ír: „Tokaj szőlővesszein nektárt csepegtettél .. Mátyás, az igazságos... A XIX. század a népmondáknak, a múlt regéinek az újjászületését is meghozza. A magyar költészet a Dunántúl várait is észreveszi és bemutatja egy-egy költött, vagy népi monda keretében, de sokszor elzarándokol a Felvidékre is, ahol százával akadnak közös képek s ezekkel kapcsolatban közös mondák is. A hegyvidék merész és regényes világában minden sziklához monda fűződik, minden zugából egy-egy történelmi alak képe bukkan elénk- A sok hős közül Mátyás király alakját ragadom ki, akinek az „igazságossága“ egyaránt ott él a magyar és a szlovák nép lelke mélyén. Mátyás király alakja Vö- 1 rösmarty Szép Ilonkájától kezdve a magyar költők egész sorát megíhlette s ahogy ők se tudták elválasztani alakját a \táj szépségeitől, varázsától? , v *• -Uh U V: K ■ ’ 'I.! HV'Á- * „A vadász ijl hosszú, méla lésben Vár felajzott nyílra gyors vadat, S miad fölehb és mindig fényesebben A serény nap dél felé mutat. Hasztalan vár; Vértes belsejében, Nyugszik a vad hüs forrás tövében .. — úgy kapcsolja össze a szlovák költő, Skidkovie András is a nagy magyar király történelmi alakját a Felvidék merész hegyeinek világával. Detvan című elbeszélő költeményében Gyetva vidékén ott él Mátyás király alakja a nép száján. A magas, vad „Pol’ana“ esúcson a legenda szerint valamikor Mátyás király vadászlese állott, a rettenthetetlen sziklák, a százéves tölgyek leveleinek su- sogása mind-mind a történelem nagy alakját juttatják eszébe, akinek az emléke így kapcsolja össze a szlovák költő tájképét a mi tájunk képeivel. A népi hagyományok így keresztelték el a forrást „Királykútnak“, a hegyet „Királyhegynek“,, az egyik sziklát „Király székének“, a nyírfát „Király nyírfájának aki ismeri a, felvidéki magyarság nyelvét, fizeket az elnevezéseket jó ismerősökként köszönti. Ugyancsak a Detvan- ban mutatja be Sládkovic a hegyvidéki táj derűs, meleg képét, a napsütötte réteket, a merész hegyoldalt, amelyen tisztán, üdítően zúg végig a Pol’ana, szele. Lányok nevetése, legények kur.iantása teszi élővé ezt a képet, amelyhez a magyar irodalomban talán — Mikszáth Olcsó társasutazások ”'£! Amerikába a network! világkiállításra I. SZ. UT JULIUS 6 III. SZ. UT JULIUS 14 II. SZ. UT JULIUS 13 IV. SZ. UT SZEPT. 4 Oda-visszautazás és 6 napos ellátás Newyorkba: 1.084.- P Kirándulási lehetőségek Amerika nagyobb városaiba és Kanadába Részletes és kimeríts prospektusért forduljon) FELVIDÉKI HKCVDR HÍRLAP utazási irodáin Vili, József-körut 5. T. 1H4-0D képei íokoní&iitók a legjobban, Sládko- vic romantikája ugyan nagyon messze áll Mikszáth reális, sokszor a cinizmust súroló mosolyától, fölényességétől, de az kétségteleit, hogy a hegyi világ derűje az ő novelláiból éppúgy" ticsillan. Sládkovic a Garam szerelmese. „Én Garamom! Fiatal érzéseim szerelmes társa, a Te partjaidon virágzott ki a. lelkemben a szerelem világa, 9 á tiszta víz merész rohanásában sokszor lestem meg a dicsőség csiráját,..“ — írja líraiepikus költeményében, a Marinabau és haláláig kíséri a folyó képe, mint nemzetének hű társa, mert őrzi a múltat, a múlt dicsőségét- Thaly Kálmán la a Óaranyhoz fűzi a dicső múlt képét, mikor az örökszép sorokat adja a kuruc költő szájára: JSebes víz a Garam, siet a Dunába Kurucok tábora éppen ott megszáll».“ „Zeng az ég a Tátrán...0 A szlovák tájat a maga valóságában, életének valódi színeivel Hviezdoslav Országit Pál fejezi ki a legjobban. Égésr. költészete szorosan fűződik Petőfi és Arany költői alkotásához, az előbbitől a, szabadság eszméjét, az utóbbitól a népi élet reális rajzát tanulja el, S ha Petőfi nem is rajzolja a hegyvidéki tájat lobogó lelkesedéssel — Hviezdoslav hegyi képei mégis rokonságot mutatnak a ni agy a i* költővel, mert ő éppúgy a szabadság, ai szárnyalás hazájának érzi Árva rmgy>’b a merész csúcsok és mély völgyek világát, akárcsak Petőfi az alföldi róna végtelenségét. De Petőfi is észreveszi a szabadságot a hegyvidék fenséges tájain, mikor Erdei lakában így ír: „Nincsen itten rabság, nincsen itten önkény, Mely parancsolatját mennydörögve adja: Csak az égi háborúnak zeng koronként Istentiszteletre buzdító szózatja.. Hviezdoslav is a fönségességet veszi észre elsősorban szűkebb hazájának szépségéből- S ahogy Petőfi a róna végtelenségét énekli meg, úgy jut el ő a végtelenségét énekli meg, úgy jut el ő a végtelenséghez a Tátra csúcsaira tekintve, így lesz aztán a Tátra a nemzet őrzője, jelképes bizonyítéka annak, hogy amin itt áll, addig vigyáz az alatta élők életére, nem hagyja őket elpusztulni. Sokszor bocsát haragos villámot, mennydörgést a méltatlanokra, de ez a mennydörgés sokszor megtisztulást, felemelkedést LS. jelent, akárcsak a Petőfi versébeű.^A. szlovákok himnusza, amelynél? zenéjé’fa rokon a bús magyar nótáéval: „Azt mondják, nem adnak ...“ dallamával ezt a megtisztulást fejezi ki első versszakában: , „Zeng az ég a Tátrán, villámok cikáznak. Állj meg, szlovák- testvér, elmúlik a veszély, Szebb napok virradnak ...“ A táj fenségessége olykor sötét és komor képpé változik Rázus Mártonnak, aa újabb szlovák költőnemzedék egyik legtehetségesebb tagjának költészetében. A sötétség és komorság néha egészen le* hangolóvá válik, ilyenkor a nagy lírikust nemzetének sorsa, nyomorúsága nyugtalanítja. „A nagy hegyek alján a halál harangoz“: — a kép olyan, mintha Adyt hallanék. Más célzattal ugyan, Ó J hasonló értelemben nyilatkozik me:? Mikszáth, amikor Selmecbányát, a hegyvidéki város fojtott levegőjét, nyomoti- ságát mutatja be: A hegyi kisváros képe egészen külön fejezet a szlovák irodalom történetében. Sládkovlé Selmecbányája a kedves, ipe- leg kisváros, amelyben nyoma sincs a Mikszáthnál emlegetett nyomottságnak, fülledtségnek. Sőt, a fiatalkori szerelem emlékét idézi fel a maga lírai, harmonikus hangulatával. „Selmecbánya, a Szil* nya szép leánya“ — énekli és sóvárogva tekint idősebb korában is az ott töltött fiatalkori esztendők felé. Nálunk talán Krúdy Gyula vette leginkább észre a hegyi városka harmóniáját, történelemmel átitatott lírai hangulatát. A Paklini kísértet városképe nagyon hasonlít ahhoz, amelyet Sládkovié romantikus líraisága tár elénk. Csöndes nyugalom jellemzi ezt a városképet, a nyugalom egyensúlyt sugároz, s az író csupa honvágy: „Engedd meg, hogy a Te fiad elnyerje a figyelmedet, Ha dicsőnek látlak, az én dicsőségem is az; ha Te meghalsz, az mindkettőnk halála■ Légy az én. lelkem vára, ha már szerelmem sir ja leltél.“ Krúdy már más húrokon játszik, mikor vonzalmát, vágyódását nyilvánítja: „Sok esztendővel ezelőtt egy felsö- vjdéki, kis szepességi városkának voltam a lakosa. Ügy hívják a városkát: Podo- lin...“ S esöndes nyugalom árad a következő sorokból: „Békés, csendes, bel- villongástól mentes idők jártak, s az idegen gyámság alól felszabadult városnak mégis a legelső gondja volt a hosz- szú századokon át megrongált várfalát, bástyákat kijavítani, megerősíteni. A kapukhoz polgárőrséget rendeltek, amely ügyelte az utasokat, vándorlókat, kereskedőket. Éjjel becsukták a kapukat és a városra középkori esendesség borult. Az utcákon nem járt senki, legfeljebb a Hókában búsult néhány utazó idegen, amíg
