Felvidéki Magyar Hirlap, 1939. március (2. évfolyam, 49-74. szám)

1939-03-08 / 55. szám

•PEMIBEW •AwätsRHIRIiÄE

A Magyar a magyarért

Losoncon

Losonc, máricus 7. A Magyar a magyarért folyó mozgalom három és félhónapi losonci munkájának eredményét az alábbi adatok világítják meg: a mozgalom a bevonulás idejétől négy alkalommal osztott ki élelmiszercsomagokat az arra rászorulóknak. Eddig 9821 élelmiszercsomagot osztottak szét 20.900 pengő értékben. Ezenkívül különösen a nehéz helyzetben levőket pénzadományokkal segítették. Egy- egy utalványra két kilogram lisztet, 70 dgk szalonnát, 25 dkg zsírt és 30 dkg sót kapott a segélyezett. Az adományok legjelentősebb tétele volt Békéscsaba 140 métermázsás búzaadománya, amelyet a mozgalom vezetősége lisztté őröltetett és osztott ki. Kaptak ezenkívül a losonci rászorultak 16 vágón szenet is. Az iskolásgyermekek között 436 pár új cipőt és 316 pár harisnyát osztottak ki. A jövőben a „Magyar a magyarért” mozgalom adományaiból már csak a munkaképtelenek részesülnek, a munkaképes munkanélküliek pedig a megindult közmunkáknál jutnak munkaalkalomhoz. Ennek keretében eddig

15.000 pengő munkabért fizettek ki. A losonci hatóságok támogatásával megindult ebédeltetési akció folytatásaképpen népkonyhát állítottak fel, ahol 200 rászoruló felnőtt ínséges kap jó ebédet. A 30 adag ebédért egy-egy ínségesnek havonként két napot kell dolgoznia. A napközi otthonban 250 iskolás gyermek ingyen ebédet kap. Az anya- és csecsemővédő intézet Számára a Magyar a magyarért mozgalom naponta 20 liter tejet bocsát rendelkezésre.

Negyvenmillió din áros valuta* csempészés

' Belgrad, március 7. A reggeli lapok is, Úgy mint a hétfő esti lapok, részleteket közölnek a letartóztatott devizacsempészban- dáról, amely 40 millió dinárt próbált kicsempészni külföldre. A banda vezére Cip- rut Emil párizsi bankár, iráni állampolgár, a többi vádlottak: Mansfield Dániel, A««/ Jecha, Naham Izsák, Arij Lázár, Alkálaj Izsák, Conferty Mózes, Koen Haim, Sorgo Márton, Graff János és Nákzna Izsák. A csempészek rendesen duplafenekü bőröndöket használtak, továbbá női cipőket és kézitáskákat. A banda tagjai élénk tevékeny- céget fejtettek ki Szerbia déli részén, ahol igen sok család kapott állandóan devizákat Amerikában dolgozó hozzátartozóitól.

Újjáalakult

a Felvidéki Keresztény Munkások Szövetsége

Kassán

Kassa, (Szerkesztőségünkből.) A kassai keresztény magyar munkások a Katholikus Legényegyesület nagytermében összegyűltek, hogy a változott viszonyok következtében módosítsák a keresztényszocialista szakszervezet alapszabályait.

Megjelentek többek között Tost Barna prelátus plébános-kanonok, örökös főrendiházi tag, dr. Pajor Miklós országgyűlési képviselő, dr. Kátra Kálmán főszolgabíró, a párt volt főtitkára, dr. Boros Kálmán jogügyi biztos, Tost László polgármester képviseletében, Grusetzky Ferenc kér. főtitkár, Laczkó Tibor titkár, Fejes János, a munkásbiztosító igazgatója, a szervezet volt titkára, Reitei• József, a közmüvek mérnöke, a szervezet volt pénztárosa, Ványai István a dóm fősekrestyése, a szervezet 18 évig volt titkára, Türcäal Gusztáv, Listyák Jenő, Bidiczka János.

Kerekes János a szervezet elnöke nyitotta meg a közgyűlést.

— A világon mindeh múlandó mondotta töbek között, — csak egy nem s ez az örök igazság. Ezért küzdöttünk, harco-l tunk három és fél évtizede és ezért fogunk küzdeni és harcolni mindaddig, míg Krisztus országa el nem jön. Nem tudott bennünket megtörni a húszéves cseh rabiga, nem tudott bennünket felmorzsolni a marxisták és leninisták tábora sem és most töretlen hittel és ifjú ielkülettel indulunk további nagy céljaink elérése felé,

Grusetzky Ferenc kerületi főtitkár arra buzdította a jelenlévőkét, hogy mint eddig húsz éven át, tartsanak ki ezután is ke- resztényszoeialista hitük mellett.

A határozatképesség megállapítása után Vcngrin Sándor titkár ismertette a Szövetség alapszabály tervezetét, amit a közgyűlés

1939 MÁttQUS 8, SZERDA

............ » ' "

egyhangúlag vett tudomásul.

Ezután a kiküldött .jelölő' bizottság jelölése alapján á közgyűlés egyhangúlag a következő tisztikart választotta meg: Elnök: Fedor György, alelnökiek: Kerekes, János, Ványai István, titkár; Szálé Kálmán, tb. titkár: Fejes János, jegyzői Vcngrin Sándor, pénztáros; Halkóczy Gyula, ellenőrök: Stoszák Jenő és Miklós József, számvizsgálók: Hopák Béla, Reiter József, Zibfmji Oszkár. Azonkívül megválasztott’’- a választmányi tagokat.

Fedor György, az új elnök, Ígéretet tett, hogy attól az úttól, melyet XIII. Leo pápa „Herum flóvarum” és a XI. Plus pápa. „Quadragesimo anno” kezdetű papai körlevelei a keresztény munkásság számára, mint helyes utat megjelölnek, el nem tér.

Tort Barna pápai prelátps, örökös főrendiházi tag örvendetes szívvel köszöntötte a keresztényszocialista egyesület utódját, a Felvidéki Keresztény Magyar Munkások Szövetségét a magyar éra alatt tartott első közgyűlése alkalmából.

Dr. Pajor Miklós országgyűlési képviselő meghatott szavakkal emlékezett vissza az Egyesület harmincéves múltjára. Sokan már nincsenek az élők sorában azok közül, kikkel megindult e mozgalom, de a mozgalom fejlődni fog, mert édes hazánkat úgy tudjuk erőssé, nftggyá fejleszteni, ha annak munkássága keresztény és nemzeti alapon áll.

Dr. Kátra Kálmán főszolgabíró, mint a párt volt főtitkára nagyon jól tudja értékelni azt a munkát, amit a keresztény magyar munkásság a cseh elnyomatás alatt kifejtett, s kéri a munkásságot, folytassák megkezdett munkájukat.

Grusetzky Ferenc főtitkár javaslatára az ülég elhatározza, hogy hódolatáról táviratilag értesíti vitéz nagybányai Horthv Miklós kormányzó úr öfÖméltóságát, gróf Teleki Pál miniszterelnököt, Jaross Andor, tárcanélküli felvidéki minisztert és a Szlovákiában maradt gróf Esterházy Jánost.

Fedor György elnök ezután a közgyűlést berekesztetté s mindjárt megnyitotta a helyi csoport közgyűlését, melyen Vengrin, Sándor ismertette a szabályokat, majd ezek elfogadása után a közgyűlés a kassai helyiesoport vezetőségét választotta meg egyhangúlag. Elnök: Hopák Béla, alelnökiek: Bujdosó Gyula és Hák Gusztáv* titkár: Vengrin Sándor, jegyző: Kővári/ Lajos, pénztáros: Weischek Vilmos, ellenőrök: Babits Vilmos és Linesák Károly* számvizsgálók: Galuska János, Klema Elemér és TViilcó Ferenc.

Ványai István szöv. alel nők a szakszer, szervezet 18 évig volt titkára tartott ezután érdekes beszámolót az elmúlt 20 éves cseh megszállás szakszervezeti történetéről, melyben részletesén ismertette a szervezet működését.

Az más

Irfa: Máriáss Imre

—■ Várj csak egy percre — szakította félbe beszélgetésünket Elek és megállt egy papírkereskedés kirakata előtt. — A múltkor láttam valahol erre egy remek töltőtollat, azt keresem — magyarázta.

Töltőtoll sok volt a kirakatban, de láttam, hogy nem találja az igazit, mert tekintete hamarosan a levélpapírokra tévedt és hosszan időzött a füzeteknél, az írótömböknél és a ceruzáknál.

Türelmetlenkedtem, mert hideg volt.

— Ha B-listára helyeznek — mondta, mikor végre tovább mentünk —, a vég- kielégítésemből okvetlenül papírüzletet nyitok.

Ebben a pillanatban magam előtt láttam az internátus nagy papírszekrényét és eszembe jutott, hogy Eleket egyszer az eltanácsólás veszedelme fenyegette, mert elcsente a szertár kulcsát és nagy csomó festéket, füzetet s miegyebet vett ki belőle.

— Lopott — járt szájról-ázájra közöttünk a megdöbbentő hír s csak any* nyit beszéltünk vele, amennyi szükséges volt. Emlékeztem, hogy a dolog simán intéződött el, de már nem tudtam, hogy miképpen. Megkérdeztem.

Megbócsátón mosolygott. A megbocsátás nem tapintatlanságomnak, önmagának szólt.

— Nagy muri lett belőle — emlékezett vissza. — Uszodanap volt, alig páran maradtunk otthon. Unatkoztam. Amint céltalanul ténferegtem a tanteremben, láttam, hogy Káldis kínt felejtette a kulcsot, a szertárkulcsot, amiért irigyeltem. Nem is tudom miért adták neki, mikor unta az egészet, én meg örömmel csináltam volna. Az ő Bzertároskod á s a alatt összetörtek a legszebb festékek, elgörbültek a léniák és a füzetek, meg a szép rajzlapok széleit belepte a por. Gondoltam: megtréfálom. Az ilyen hanyag szertáros, aki még a kulcsára sem vigyáz, megérdemli. A kulccsal leosontam a szertárba. A szívem a torkomban dobogott, mert tudtam, ha véletlenül meglát valaki, nem hiszi el, hogy tréfa. Minden porcikám remegett. Reszkettem félelmemben. Alig tudtam a kulcsot beilleszteni a zárba. Ahogy kinyitottam a szekrény ajtaját, lépéseket hallottam. Gyorsan visszahaj- tóttam az ajtót és a szekrény mögé ugrottam. — Ájulás környékezett. — A homlokomon hideg volt a veríték. Ha ebben a helyzetemben meglát valaki — gondoltam — végem. Szerencsére á lépések elhaltak. Lázas kapkodással szedtem ki, ami éppen a kezem ügyébe esett, bezártam az ajtót és zsákmányomat beraktam a gázszekrény aljába. Azután nyugalmat erőltettem magamra és lassan mentem vissza a terembe. A folyosón találkoztam Ábrissal.

— Hol voltál? — kérdezte.

Igyekeztem közömbös lenni.

— A kertben voltam, fáj a fejem.

— Látszik. Sápadt vagy.

A tanteremben kitört rajtam a visz- szafojtott izgalom. Borzongtam, mint a hideglelés és megrettentem a gondolattól: Uram Isten, mi lesz ebből? Csak most eszméltem rá, hogy mit csináltam. Még majd azt hiszik, hogy Káldis lopott. A gyanút nem hagyhatom rajta, be kell vallanom, hogy én tettem és senki sem fogja elhinni, hogy tréfáltam.

Az emlékezés láthatólag felizgatta. Cigarettára gyújtott. Jó mélyeket szippantott.

— Az óra félhatot mutatott. Tudtam, hogy a fiúk hatra hazajönnek. Kénytelen-kelletlen rá kellett szánnom magamat, hogy zsákmányomat visszalopom. Csakhogy ez nem ment könnyen. Ábris, a gyöngéd lélek, aggódott értem s hőmérővel a kezében jött, hogy mérjem meg a lázamat. Alig tudtam feltűnés nélkül lerázni a nyakamról. Nagy nehézen megint magamhoz vehettem a kulcsot, ekkor meg telefonhoz hívtak. Nagybátyám jött meg vidékről. Miközben alighanem vadakat feleltem a telefonba, egyre az órát néztem. Már háromnegyed hat. Istenem, öt perc múlva hat. A helyzet kétségbeejtő volt. Nagybátyám bészél, beszél és sejtelme Sincs, hogy minden szavával kicsapásomat segíti elő. Tíz perc még az élét — gondoltam. — Ekkor pompás ötletem támadt. Miközben beszéltem, állandóan billeghettem a horgot, nagybátyám hallózott és én beszéd közben véglég letettem. Úgy festett a dolog, mintha szét- kapesolták volna.

Rohantam á szertárba, illetve előbb a gázszekrényhez, összenyalábóltam a holmikat s már éppen a helyükre akartam tenni, amikor belépett a Fegyőr. Emlékszel, Bunkát, a felügyelő tanárt neveztük így.

— Mit csinál maga itt? —■ jött felém vizsgálódva. Pápaszemével olyan volt, mintha egy nagy hüllő tékergődzne felém. Ügy is tudtam, hogy nem találok megértésre, hát azt feléltem, hogy ezt csak az igazgató úrnak mondhatom meg. A többit nem kell részleteznem. Táviratozni akartak apámnak, hogy rögtön vegyen ki az iskolából, örült szerencsém volt, hogy a nagybácsim éppen megérkezett, ő aztán kimagyarázta a dolgot. Azt mondta, hogy kamaszkor! lelkizavarról van csak szó. Igaza volt. Magam is rájöttem később, hogy voltaképpen nem Káldist akartam megtréfálni, hanem idegizgalmat kerestem a lopással. Játszottam a veszéllyel.

— De miért éppen a papírszertárral kapcsolatban ?

Pillanatnyi zavar után vállat vont.

— Mit tudom én? Az bizonyos, hogy a papírholmikat akkor is szerettem és

most is szeretem. Nyolc töltőtollam, húsz ceruzahegyezőm, két kiló ívpapírom és kétszáz ceruzám van otthon. Az íróasztalom egész kis papírkereskedés. Lehet, hogy ebben az egész mókában, kamaszkori szamárságban volt valami elítélni való is, de a tény mégis az, hogy nem loptam. Az idegek játéka Volt.

Valaki szembejött velünk és nagyot, széleset köszönt. Elek tüntetőleg elfordította a fejét.

— Ez az émbér meghalt számomra — mondta fagyosan. — Nem úriember.

Pár szóval meg Is okólta. Hivatal- társa volt és megbízásából elsején felvette az ő fizetését ié. Elek késő éjszaka jött meg vidéki kiszállásról és felment a klubba. Baccaratnál találta az Illetőt. Éppen akkor ért a hátamogé, mikor élővette a *'rcáját, hogy újra tegyen. Megérintette vállát. Az illető Viaszsárga lett.

—' Parancsolj —- dadogta és odaadta a kezében tartott bankjegycsomót, tárcája egész tartalmát.

— Barátam — méltatlankodott Elek '—, ha egy perccel később jövök, az én pénzemet teszi fel, Igaz, hogy gazdag ember, másnap megadhatta volna, de a szigorú tény mégis az, hogy idegen embernek a pénzét, a rája bízott pénzt... Az ilyen ember számomra meghalt.

Próbáltam a másikat menteni. Azt mondtam, elvégre a kártya izgalmában ... A fedezete is megvolt rá... Voltaképpen csak kölcsön akarta venni.

Hiába. Elek merev maradt.

— De kérlek — játszottam ki az utolsó adút —, nála is csak az idegek izgalmáról volt szó. Hiszen az előbb éppen, hegyis mondjam, a te esetedben ...

Megállt, hidegen végignézett rajtam s azt mondta:

— Az más.

Hirtelen elköszönt.

Gróf Teleki Mihály földmívelésügyi miniszter Kunszentmártonban