Felvidéki Magyar Hirlap, 1939. március (2. évfolyam, 49-74. szám)
1939-03-01 / 49. szám
6 Tmm>t''Ki •ikofaRflimB 193$ MÁRCIUS 1. SZERDA FELOSZLATNAK TÖBB BUDAPESTI FRONTHARCOSCSOPORTOT AZ ORSZÁGOS FRONTHARCOS SZÖVETSÉG INTÉZŐBIZOTTSÁGÁNAK FONTOS HATÁROZATAI A Duce szerdán beszámolóbeszédet mond a fasisztapárt vezetőségében Mussolini megtekintette a Gíanieolo-domb épülő alagútját Az Országos Frontharcos Szövetség országos intézőbizottsága vitéz Takách-Tol- vay József gróf elnöklete alatt országos intézőbizottsági ülést tartott. Az ülésen a budapesti és vidéki bizottsági tagok majdnem teljes számban jelentek meg. Vitéz Takáeh-Talvay József gróf elnöki megnyitójában beszámolt a gróf Teleki Pál miniszterelnökkel és más hivatalos tényezőkkel folytatott tárgyalásokról. Bejelentette, hogy Kóhurg Qótha herceg, a Nemzetközi Frontharcos Szövetség elnöke főtitkárával és sajtófőnökével március közepe táján Budapestre látogat, hogy a magyar tagozat vezetőivel és tagjaival nemzetközi frontharcos kérilósek- ről részletes megbeszélést folytasson. Kertész Elemér országos alelnök előterjesztésében letárgyalta a Szövetség időszerű kérdéseit és folyó ügyeit- Az ülés egyhangúan tudomásul vette, hogy a Szövetség országos elnöksége gróf Teleki Pál miniszterelnökhöz kül- döttségileg eljuttatta a zsidótörvénnyel kapcsolatos és annakidején visszautasított úgynevezett I. számú javaslatát. Eszeript a javaslat szerint a Frontharcos Szövetség azt indítványozza, hogy a II- zsidótörvény szigorító rendelkezései alól vétessenek ki azok a frontharcosok Holdosi Etel huszonötéves napszámosnő tavaly június 13-án a szombat- helyi szülőotthonban két ikerkislánynak adott életet. Az egyiket Jréti névre keresztelték, a másik Teréz nevet kapott. Az újszülöttek meglehetősen fejletlenek voltak. Az egyik egyhónapos korában egy kiló hetven dekát nyomott, a másiknak a »úlyg két kiló tíz deka volt. Az anya beadta ikergyermekeit a menhelyre és őt is alkalmazták, mint gyermekgondozónőt. Július ältere virradó éjszakán Holdosi Etel inapekeiós szolgálatot teljesített a Hienhelyep, Mindenki aludt a menhelyen, a kis Holdosi Irén is. Az anya nesztelen léptekkel odament kislánya ágyához és gumi- kesztyűs két kezével megfojtotta az ártatlan csecsemőt. Másnap fölboncolták a kis holttestet, majd eltemették, mert a boncolás semmiféle bűncselekmény gyanúját nem eredményezte, Az anya felbuzdult azon, hogy semmi baja sem származott az Irénbe meggyil kolásából és augusztus 6-ára virradó éj jelen ugyanígy megfojtotta Teréz nevű kislányát is. is, akik a tűzharcQstörvény kihirdetése előtt, — tehát 1938 január 9. — a Károly- csaptakeresztigazolványnak már birtokában voltak. Az értekezlet megnyugvással vette tudomásul. hogy az országos elnökség a Szövetség belső fegyelmének biztosítása végett egyes kerületi vezetők ellen fegyelmi eljárást indított, Egyben vitéz Murtsekényi Imre, Juhász Ödön dr,t lovag Kempsky Lénárd, vitéz Komárnoky Gyula és Tóth Zsigmond felszólaláeal & javaslatai után az értekezlet felhatalmazást adott, hogy az olyan frontharccscsoportoknál, ahol túlzó, egyoldalú próbálkozások és törekvések valósággal gátolják a keresztény frontharcosok irányító és harmonikus működési lehetőségét, továbbá állandó hírlapi vitatkozásaikkal szinte provokálják a jobboldali közvéleményt, — a szövetség elnöksége a legjobb belátása szerint tegye meg az illető csoportok felos?- látására és teljes újjászervezésére vonatkozó szükséges intézkedéseket. Az intézőbizottság örömmel vette tudó másul, hogy az országos elnökség a buda POßti III. kerületi főcsoport vezető tjezt jévé vitéz Pólya Antal dr. min. tanáosos, e. e. századost, a IX. kerületi főcsoport vezetőtisztjévé pedig Litteczhy Lajos Jr. központi osztályvezető ny. századost no vezte ki. Ez az eset már gyanút keltett, rendőr ségi boncolást rendeltek ej, de ez alkalommal sem észleltek semmi külssrelml nyomot. A boncolóorvosok azonban megállapították teljes bizonyossággal, hogy a kisleány halálának közvetlen oka fulladás volt. Ezekután * kihautolták az előző hónapban eltemetett Irénke holttestét is, azonban a nagyfokú feloszlás miatt Ht már a halál okát megállapítani nem le hetett. Eljárás indult az aúya elleu kétrend beli szándékos emberölés buutette miatt, A főtárgyajás adatai alapján bűnösnoV mondották ki Holdosi Etelt és négyévi fegyházra ítélték. Az ügyészség fellebb» zése folytán a győri tábla tárgyalta má sodfokon ezt az ügyet és az anya bűn- cselekményét több emberen elkövetett szándékos emberölés bűntettének minő sítette és Holdosi Etelt tízévi fegyházra ítélte el. A bejelentett semmisségi panaszok folytán most foglalkozott ezzel az ügy gyei a Kúria Kvpssay Gyula dr. tanácselnök vezetésével és a semmisségi panaszokat elutasította. Ezzel a tízéves fegy házbiintetés jogerőssé vált. Hcnpa, február 28. Mussolini kedden délelőtt több előkelőség kíséretében megszemlélte annak az alagútnak az építését, amelyet a (Jíaneoío-domb tövében folytatnak. Az alagút építését 1941-ben fejezik be. A* új alagút lényegesen megköny- nyiti majd Róma északi és középső városnegyedei között az összeköttetést. Az alagút megtekintése után a Duce a Capitolium és a Szent Pál-kapu között, majd pedig a Via Imperialen folyó munkálatokat tekintette meg. E munkálatok során száz méter szélességre bővítik ki a Fia Imperialet, Az útépítkezések után Minthogy hazánkban a gyógyszerészi pályára lépés az 1928. évi XIV. t.-c.-ben es a 20.031^-4032, számú rendeletben foglaltak szerint a Gyógyszerészgyakornoki Kijelölő Bizottság engedélyének elnyeréséhez van kötve, a vallás- és közoktatásügyi miniszter felhívja mindazokat a Magyarországhoz visszacsatolt, Felvidékről származó, a gyógyszerészi pályán levőket, akik gyógyszerészgyakornoki idejüket megkezdték, de a gyakornoki végbizonyítványt (tyrotdnáljs) még nem szerezték meg, hogy a gyógyszerészi pályára lépés iránti kérvényüket március 15-ig a vezetése alatt álló minisztériumba nyújtsák be. A felvétel iránti folyamodványt a kö vetkező eredeti okiratokkal kell felszerelni: 1. születési bizonyítvány, 2. eredeti középiskolai érettségi bizqnyítvány, 3. hatósági (vagy hatóságilag fáttnrno- zott) orvosi bizonyítvány a folyamodónak a pályára alkalmas voltáról és újra- oltási bizonyítvány, 4. erkölcsi bizonyítvány a folyamodó neraaethüséaréről és erkölcsi megbízhatóságáról, 5. ha a fovándorlókat Védő Iroda közli: A chicagói nyilvános hagyatéki gondnok értesítése szerint §tclz\c.h János 1938 november 14-én ős Stelzich Erzsébet 1938 november 22-én Illinois állam Chicago városában elhaltak. Az illetékes hagyatéki bíróságnál fekvő hiányos adatokból nem állapítható meg, hogy kik az elhúnyt Stelzich testvére^ örökösei, csupán annyi tűnik ki. hogy körülbelül nyolcvan évvel ezelőtt Budapesten születtek és innen vándorol tak ki az Egyesült AUamPhbq* Éppen síért a hagyatéki gondnok feltételei!, hogy nevezettek örökösei Magyarországon laknak, A Stelz\ch testvérek szüleinek keresztneve Járnia és Franciska volt, Az Egye sült Atomokban volt egyetlen rokonuk, nővérük Mária, aki pár évvel ezelőtt szintén elhalálozott. Nevezett elváltán pH férjétől és gyermekei nem voltak. A hagyaték nagysága egyelőre nem volt pontosan megállapítható, a beszerzett értesítés szerint azonban annak értéke körülbelül hétezer dollár. Mindazok, akik az elhunythoz való vérségi köteléküket okmányokkal igazolni Róma ókori városnegyede egyenes össze* köttetésbe kerül az 1942. évi világkíállí- tásra felépülő új városnegyeddel. A Dúcét a munkások mindenütt nagy lelkesedéssel fogadták. Mussolini részletesen érdeklődött a munkálatok részletei és torvei iráni Márciue hónapban egyébként a fasizmusra és az olasz politikai életre különleges fontosságú események egész sora folyik le. Március Lén ül össze a kon- klávé, hogy az új pápát megválassza, ugyancsak március 1-én a Duee beszámolót ad a fasiszta párt vezetőségében. lyamodó hadiárva, annak hatósági igazolása, 6, ha a folyamodó atyja harctéri szolgálatot teljesített, a Károly csapat- kereszt elnyerésének igazolása, 7, köz-* hatósági bizonyítvány folyamodó szüleinek foglalkozásáról és vagyoni helyzetéről, 8, szülői (vagy gyárai) beleegyezés, 9. tisztiorvosi láttamozással ellátott főnöki bizonyítvány az eltöltött gyakornoki időről. Gyógyszerészgyakornoki vizsgálatra csak azok bocsáthatók, akik a pályá- ralépési engedélyt megkapták, illetve részükre a Gyógyszerészgyakornoki Kijelölő Bizottság Törzslapot állított ki. figyelemmel a cseh-szlovák és a magyar gyógyszerészgyakornoki tanulmá- uyi rend különbségére, elengedhetetlenül szükséges, bogy mindazok, akik gyakor neki idejpk második évét végzik, a gyógyszerészgyakornoki vizsgára való jelentkezés előtt a Magyarországi Qyógy- szerész Egyesület által fönntartott és folyó évi március l-ével kezdődő gyakor* noki tanfolyamok valamelyikén (Budapest vagy Szeged) résztvegyenek. tudják, jelentkezzenek haladéktalanul a Magyar Kivándorlókat és Vlsszavdndar- lóhtti Védő Irodánál, Budapest, Vili., Fiumei-út i. szám, I. emelet 8. ajtó. ■ — Pályázat a budapesti egyetem szemészeti tanszékére A vallás- és közoktatásügyi miniszter a budapesti m. kir. Pázmány Péter Tudományegyelem orvostudományi karán üresedésben lévő szemészeti tanszékre nyilvános pályázatot hirdet. A pályázni óhajtók tudorj fokozatukat, esetleg a tanári pályáp való eddigi működésüket vagy egyebütt való alkalmaztatásukat, továbbá irodalmi tevékenységüket és egyéb érdemeiket igazoló, valamint személyi adataikat tartalmazó okmányaikkal (magyar állampolgárság, születési anyakönyvi kivonat, curriculum vitae stb.) felszerelt kérvényeiket **» amennyiben jelenleg is állami alkalmazásban vannak —r elöljáró hatóságuk útján, ellenkező esothen közvetlenül a budapesti királyi magyar Pázmány Péter Tudományegyetem orvostudományi karának dékáni hivatalához (Budapest, VIJJ* Üllői-út 26.) március 31-ig nyújtsák be. AZ IGAZI VADASZ ÖRÖME! Kézdivásárhelyl BEN Kő PÁL: A vadászat AZ IGAZI VADASZ ÖRÖME! című gyakorlati vadászati szakkönyve Felöleli a Magyarországon előforduló fontosabb vadfajok ismertetését, azok telepítését, gondozását és vadászatát Tartalmazza a vadászati fegyvertant, bemutatja az összeg modern fegyvereket, a különböző államok fegyvprtipusait. Leírja a káté- sági fegyvprvizpgálat, bejövés, puskavásár lás, célzó-távcső stb. stb. nélkülözhetetlen Ismertetését. A lőszerekről szóló fejezetben a lőporok, golyók, sörét, fojtás és töl- ténykészltés részletes leírását nyújtja, majd a fegyverrel való lövés elméletét adja A belső és külső ballisztika kimerítő ismertetésivel együtt. Végül a lövés művészete. á vadász felszerelése, a hajtó, a vadászkutyák, a solymászat, falkavadászat, uhuzás, vadászatrendezés, vadásztársaságok, vadorzók stb. stb. Ismertetése után tartalmazza a vadásztörvényt és az idevonatkozó rendeleteket is. Ara díszkötésben 10 pengő Megrendeléseket utánvéttel, vagy az összeg előzetes beutalása ellenében forduló postával intézünk el. Ha ajánlott küldést kíván, úgy 50 fillér beutalását is kérjük. Az utánvételéé küldés 90 fivérrel drágítja a könyvet f*foíf«<r Fg'rif's’i&rscä Tcs'véreh) nemzeti köiy vkerósikedése Budapest, IV-, Kossuth Lajos-uíca 5. Telefon: 18-57-30,18-74-00. irtass Rém dráma a gyermele* íS w men QfimiKestyüs késsel megfojtotta Két ih er leányai a gyermeKgonáo&őnő-anya A kultuszminiszter a felvidéki gyógyszerész- gyakornokokhoz ii.nu.ri ii ni ■ 1 —w.■ Hétezer dollár keres egy örököst Magyarországon A Magyar Kivándorlókat és Vissza-