Felvidéki Magyar Hirlap, 1939. március (2. évfolyam, 49-74. szám)
1939-03-19 / 65. szám
.4 n rev-orr rmmfci • Bányászatról Kárpátalján, a sótól eltekintve, amely ez idő szerint legértékesebb ásványi kincse s amelyből 1937-ben 160.579 tonnát bányásztak, beszélni alig lehet. A cseh statisztika az 1937. évre mindössze 310 tonna bamaszéntermclést és 370 tonna vastermelést mutat ki. A barnaszenet Viskón és Bereg északkeleti részében bányásszák, a vasércet pedig köztudomás szerint Dolha környékén, A statisztika egyéb bányászati eredményekről nem ad számot, ami beszédesen igazolja, hogy a csehek ezt a területet a húszéves megszállás alatt ebből a szempontból tökéletesen elhanyagolták, annak ellenére, hogy Kárpátalján számos különféle ércelőfordulat van. Továbbá egyáltalában nem fektettek súlyt az olaj- és földgázkutatásra sem, amely a háború előtti Kőrösmező környéki kutatások során eredményesnek Ígérkezett. 'Az egyetlen komoly vasgyárat Dolhán le- építették s úgyszólván teljesen tönkretették a lakosságnak kereseti lehetőséget nyújtó üzemet. Igen jelentős Kárpátalja területén az ásványvízforrások szám* is, amelyeket azonban a csehek az azóta már megszánt, úgynevezett történelmi országrészek (Bohemia és Morvaország) érdekében háttérbe szorítottak. így Kárpátalján, Polenán, Szolyván, Hársfalván, Királyszálláson, Szarvaskuton, Rahón stb. vannak jelentősebb ásvány- és gyógyvízforrások. //. EMELE1200... Elesett emberek beszélnek bűneikről a főkapitányság hírhedt folyosóján Visk, Bustyaháza, Nagybocakó és Huszt határában folyik. Fejletlen az állattenyésztés A bécsi döntés után még egyelőre cseh megszállás alatt maradt, most felszabadult Kárpátalja állattenyésztéséről sajnos, nincsenek teljesen kimerítő adataink, mindössze a szarvasmarha-, sertés-, juh- és kecskeállományra vonatkozóan bírunk az 1988 január 1-re kiszámított adatokkal. Ezek szerint darabot tett ki, amelyből a tehén 90.580 darab, a sertésállomány 45.580 darab volt, a juhállomány 94.739, a kecskeállomány pedig 25.346 darab. ■Ezek a számadatok, tekintettel a terület nagyságára és az állattenyészésre kiválóan alkalmas voltára, szinte fantasztikusan alacsonyaknak látszanak, tény az, hogy az állatenyésztés Kárpátalján meglehetősen visszamaradt s ezen a téren nagy feladatok előtt állunk, hiszen Kárpátalján 1000 kát. holdra mindössze 95 szarvasmarha esik, a novemberben megnagyobbodott, anyaországi 112.2 szarvasmarhával szemben. Sertésből 1000 kát. holdra 23.5 darab esik, a csonkaországi 156.8 darabbal szemben, juh pedig 48.8 darab a csonkaországi 87.9 darabbal szemben. Ipar, mezőgazdasagi ipar Kárpátalja iparára vonatkozóan nem állanak rendelkezésünkre teljesen pontos adatok az egyes iparüzemek számát illetően, csupán az egyes iparágakban foglalkoztatottak számából alkothatunk magunknak némi képet. A legjelentősebb a faipar, amelyben a foglalkoztatottak száma 2398 személyt tesz ki. A faipari üzemek túlnyomó része fűrészelepekből áll, kivéve a huszti hajlított bútor- és botgyárat. rrt A vegyi iparban foglalkoztatottak • száma a legutóbbi 1935. évi statisztikai adatok szerint 915 volt. A legkomolyabb két üzem a nagybocskói és a perecsényi gyár. Ezenkívül még a kő- és földipar foglalkoztatott 404 személyt, a fém- és elektrotechnikai ipar 141 személyt, a többi iparágak alig, vagy egyáltalában nincsenek képviselve. Lényegesen pontosabb adatokkal rendelkezünk a mezőgazdasági ipart illetően, tehát a sör-, a szesz- és élesztő-, a malom- és a tejipart illetően. Kárpátalján egyetlen sör- és malátagyár van, a Munkács mellett» Podherin- gen. Ez a gyár az 1936. évi kampányban 3224 q malátát és 20.673 hl. sört termelt. A foglalkoztatottak száma 112. t I A mezőgazdasági szeszgyárak száma 9. Ezek közül 2 finomítással és foglalkozik. A kilenc szeszgyár 4818 hl. abs. szeszt termelt. A foglalkoztatottak száma 40 személy. Ezenkívül 1 ipari szeszgyár működik. Igen jelentős Kárpátalja malomipara. Az 1936—37 .gazdasági évben Kárpátalján 585 üzemben lévő malmot számláltak meg. Eből 3 kereskedelmi, 575 vám és vegyes A barnaszenet Visken és Bereg északösszesen 172.628 q búzát, 64.687 q rozsot és 121.647 q kukoricát dolgoztak fel. Kárpátalja területén ezeken kívül működik mindössze 1 tejszövetkezet 8 vajtermelő üzem és 3 sajttermelö üzem. Mg m éri kér az állattenyésztés, a termelés s a gazdálkodás má3 terén sem. ha a most megjelent 224 oldalas Gazdasági Tanácsadó című könyvet beszerzi. A mű a magyar gazdasági szakirodalom legkiválóbbjainak, — közöttük Bíldy Bál nt. dr, Bors Adám Dorr.er Bála, Horn János, dr, Kadocsa Gyula, Kállay Béla, Király Elemér, dr. Kukuljevic József. Ulcsny Károly, dr. Zajtay Artur tanácsadásait tartalmazza. Megrendelhető az összeg e’-Szetes beklll- d'se ellenében (bélyegben 1b1 Stádium Sajtővállalat Rt.-nál, Budapest VI. kerület, Rózsa-utca 111. Ára: 1.20 pengő. n. emelet 200. Hirhqdt ajtószám ez. Ezt a számot viseli a főkapitányság cellafolyosója. A keskeny folyosón egymás mellett sorakoznak a kiSebb-nagyobb cellák. Itt őrzik a főkapitányságon letartóztatott foglyokat. Aki mögött a 200-as ajtaja becsukódik, aligha szabadul egyhamar, innen a letartóztatást követő második napon már átkerül az ügyészség fogházába. Minden reggel raportot tartanak itt. Egy rendőrtiszt megkérdezi a letartóztatott foglyokat, nincs-e jxunaszulc a bánásmódra, nincs-e valami mondanivalójuk. Sok rab szive-lelke megnyílik és őszintén beszél ilyenkor, mások még itt is cinikusok, lelketlenek és vállvonogatva beszélnek a bűnről. Tragikus és tragikomikus figurák sorakoznak a rapportot tartó rendőrtiszt íróasztala előtt. A rendőrtiszt asztalán fekszik a fogolyra vonatkozó irat, minden jegyzőkönyv, mellette ül a bűnügyi nyilvántartóhivatal egyik embere, kezében a nyilvántartólap, innen ellenőrzik, amit az esetleg rovott múltú rab mond, az újabb adatokat pedig a kihallgatás alapján feljegyzik. Jakab bácsit nem leheti. Jól öltözött, hajlotthátú öregember az első rab. A rapportot tartó rendőrtiszt régi ismerőst fedez föl benne: — No, mi az, Jakab bácsi, már megint itt van? Jakab bácsi arról nevezetes, hogy szenvedélyes üzleti tolvaj. Kereskedelmi irodája van, de nem folytatja ezt a prak- szist. Legalább is ezt mutatják a bűnMogt szívbemarkoló jelenet következik. | Kopottruhás embert állít a foglár a rendőrtanácsos elé. Rovottmultú, lopásért, betörésért már tízszer megbüntették. — Hát maga már sohse javul meg, mi lesz ennek a vége? Lassan megöregszik, miért nem tér a tisztességes útra? — Kérem szépen, már késő... Nem lehet, ügyi nyilvántartóhivatal adatai. Az esztendők során egyre-másra jegyezték be, hogy Jakab bácsit lopáson érték és letartóztatták. — Kérem szépen, tetszik tudni, hogy én nem vagyok tolvaj — válaszolja a kérdésre. Én beteg vagyok, kleptomanias írásom is van róla, engem nem lehet kérem ... Megnézik az iratokat, tényleg ott van egy Igazolvány arról, hogy Jakab bácsi ideges, de ott a hivatalos orvosi bizonyítvány is, hogy beszámítható. Szóval mégis lehet.,, és Jakab bácsit délben már viszik az ügyészség fogházába. Borostásállú, magas ^férfi a következő rab. A ruhája remekbeszabott, a cipője kifogástalan. Ha nem látnánk a borostás állát és nem látnánk, hogy elvették a nyakkendőjét és cipőjéből kifűzték a zsinórt, azt hinnénk, elegáns külföldi úr. Pedig régi híres budapesti szélhámos. Most is csalás miatt tartóztatták le. — Mire való volt megint ez a csalás? — kérdezi a rendőrtiszt —, hiszen az iratokból kiderül, hogy tavaly 15.000 pengőt sikkasztott. Hová lett as a pénz, mire költötte? A nyakkendő nélküli dandy mélabúsain legyint a kezével: — Jaj, kérem szépen, nagy története van annak. A sikkasztott pénzzel külföldre mentein. Nagylábon éltem, úr voltam, fölvettek tagnak egy klubba. Ott sántán alaposan elbántak velem. Tetszik tudni, a kártyaasztalnál csupa kitűnő úr ültj én pedig osak egy egyszerű pesti szélhámos vagyok. Hát versenyezhetek én velük ? . | — Miért? — Tetszik tudni, egyszer-kétszer megbotlottam, "fogházba kerültem. Mikor kiszabadultam, elhatároztam, hogy becsületes ember leszek. Lakatos vagyok, munkába álltam. Egy szép napon detektívek jöttek a mesteremhez, érdeklődtek, hogy viselem magam, tisztességes ember va- gyok-e, A mesteremnek nem kellett egyéb. 1939 MÁRCIUS 19, VASÁRNAP Nincs szüksége olyan munkásra, akiről a rendőrség érdeklődik. Kitett az utcara. Állás nélkül voltam, élni kellett, megm loptam. A börtön után megint munka, azután megint jöttek a detektívek ... Kérem, én tudom, hogy a rendőrségnek « kötelessége, érdeklődni kell a rovottamul betörő után, de hát hiába, a végén én ra.- fizetek: én már nem mehetek vissza <t tisztességes emberek közé... Egyszer olvastam 'egy regényt, még emlékszem ra, az volt a címe: kísért a múlt. Vége a riportnak, a rendőrtiszt összeszedi iratait és elmegy. Becsapódik a 200-as ajtaja... Március 18-tól 20*ig fellpbogózzák a fővárost Szendy Károly Budapest polgármestere aláírásával a kövéájcezó szövegű, a nemzet színeivel keretezett irifai falragaszok jelentek meg a fővárosban; „Honvédségünk a Kárpátok gerincén elérte az ezer esztendős határokat. Évszázados vágyunk teljesedett: a testvéri lengyel és magyar nemzet közös határon nyújt egymásnak baráti jobbot. A magyar nép túláradó örömmel tekint Verecke felé és magához öleli hazatérő hűséges ruszin testvéreit. A magyar remények teljesedtén, ősi szent jogaink felélesztén érzett nem- zeti örömben a székesfőváros közönsége hazafias lelkesedéssel osztozik. Felhívom a lakosságot, hogy ünnepi érzéseink külső kifejezéseképpen házait március 18-ától 20-áig nemzeti lobogóval díszítse.” ítéletek az értelmiségi munkanélküliség kormány- biztosának feljelentésére Az Értelmiségi Munkanélküliség ügyeinek kormánybiztosa feljelentésére a budapesti VII. kerületi rendőrkapitányság mint rendőri büntetőbíróság Goldmann Sándort* a Goldmann Mechanikai Cipőgyár kft. ügyvezetőjét 15 napi elzárásra és 3000 P pénzbüntetésre ítélte, mert zsidó alkalmazottjait nem jelentette be. A vállalat pót- bejelentésében egyik keresztény munkását értelmiségi munkakörben alkalmazottnak, egy zsiidó alkalmazottját pedig kellő igazolás nélkül tűzharcosnak tüntette fel* végül a helyszíni vizsgálat során ellene további szabálytalanságokat állapítottak meg. Az „Automobilig” Kemény és Krwusz cég tulajdonosát, Krausz Mórt a budapesti VII. kerületi rendőrkapitányság 1000 P-re büntette, mivei a cég részéről foglalkoztatott ügyvédet a kormánybiztos írásbeli felhívása ellenére csak kéthavi késedelemmel jelentette be. 121761/1939. szám. VIII. 2. ügyosztály. Haszonbérlet versenytárgyalási hirdetmény A magyar kát. vallásalap tulajdonában álló és Bars vármegyében, Űjtót község határában fekvő mintegy 463 kát. hold 1398 négyszögöl kiterjedésű Máriacsalád- puszta elnevezésű mezőgazdasági birtoknak 1939. évi október h© 1-től 12 esztendőre leendő újbóli haszofebérbeadása iránt a m. kir. vallás- ésMcozolltatásügyi minisztérium (közalapítváiWi) jVIII. 2. ügyosztályában (Budapest? V., Báthory-utca 12, III. em. 20. 3z,)\ 199ß. ávi »április hó 15-én-..déli 12 órakor zárt ajáiiaai «yityános versenytárgyalást tartol,\ vX f \ SzefzSdési \iz\qytékul kát. holdanként 2 (kettő) pengő, — az általános feltételek mel|é csatolt (10.827. számú Nemzeti Hitelintézet rt. uradalmi letétszámlája, Budapest) csekklapon, az összeg rendeltetésének feltüntetésével, — lefizetendő és a feladóvevény az ajánlat melle csatolandó. Részletes versenytárgyalási éa haszon- bérleti feltételek 5 P lefizetése ellenében a minisztérium VIII. 2. ügyosztályában kaphatók. Budapest, 1939. évi március hó. M. Kir. Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium. Megérdemlőm, hogy felakasszanak! Fejkendős munkásasszony áll az íróasztal előtt. Gondatlanságból okozott emberölés miatt tartóztatták le. Gondatlanul a konyhaasztalon hagyta a lúgköoldatos edényt. Két kis gyermeke ivott belőle, az egyik meghalt a másik torkát súlyosan összeégette a maró folyadék. — Miért van itt? Az asszony keservesen zokog: — Bűnös vagyok én. nagyságos uram, megérdemlőm, hogy fölakasszanak! Én vagyok az oka, hogy szegény kisgyermekeim így jártak. — Van valami panasza, vagy kívánsága ? — Csak egyet kérek, nagyságos uram, tessék úgy intézni a dolgot, hogy minél súlyosabban megbüntessenek, nagy a vétkem, bűnhődni akarok. Tagbaszakadt, szálas-vállas legény következik. Súlyos testisértés szerepel a bűnlajstromán. — Hát hogy történt a dolog? — Kérem szépen, tanácsos úr — mondja tisztelettudóan —, nem vagyok én közönséges gonosztevő. Muszájból csináltam! A tánciskolában panaszkodott a Mariska, hogy a Lajos megsértette. Kérem, mifelénk a Ferencvárosban nem szoktunk párbajozni, ez az urak dolga. A Lajos megsértene a Mariskát, hát én elégtételt vettem. Nem szúrtam meg nagyon, csak egy kicsit szaladt bele a bicska. Ha kiszabadulok, majd összebékülünk. Tarkaruhás cigányasszony. Barna, fürtös arcából vakítóan ragyog a fehér fogsora, amint mosolyog a rendőrtisztre. Azért tartóztatták le, mert jeggyűrűket adott el, becsapta a vevőket, aranygyűrű helyett rézgyűrűt sózott a nyakukba. — Méltóságos fékápitány úr, nem tudom mir bánfának engem, hisen nem vétettem én a légynek se. — Hát ki adott el rezet arany helyett f — Ást én. tettem, ást én tettem, de hát kinek van abbul kára. Tessék elhinni, sokszor adtam el én már ilyen jegygyűrűt, a vőlegénynek és a menyasszonynak, ha sérelmesek, úgyis mindegy, attól még boldogok lehetnek. Sápadt arcú, magas férfi. A rendőrtiszt lapozgat az iratokban és megütközve emeli föl a fejét; doktori diplomája van a rabnak. Lopás miatt tartóztatták le. Meglopta a szobaasszonyt abban a kültelki szállóban, ahol lakott. — Szerencsétlen ember. Mit csinált maga? Hogy jutott ide? A válasz rövid, csak egyetlen szó: — Morfium... Kisért a múlt... i