Felvidéki Magyar Hirlap, 1939. március (2. évfolyam, 49-74. szám)
1939-03-12 / 59. szám
TFEHHDEla 23 f 1939 MARCIIK 12. VASÁRNAP Wesselényi hatvannapos bebörtönzésének emlékezete —.......”**•*•***&&&& ---Száz évvel ezelőtt a szólásszabadságért mártiriumot szenvedett az árvízi hajós — Ismeretlen részletek a nagy reformer életéből Irta:dr. VÉCSEY ZOLTÁN „Megemlékezaetetek rólam! Isten veletek!” Ezekkel a szavakkal fordult a szállásán egybegyűlt barátjaiho2 Wesselényi Miklós és kezébe kapva botját, néhány barátjának kíséretében megindult a Duna jege felé, hogy a már porhanyós jégen gyalogszerrel átmenjen a várba és megkezdje „oktató üdvösségre például” reámért három évre szóló fogházbüntetésének kitöltését. Akinek az életét, egyéniségét és történelmi szerepét alig ismerjük Az elmúlt év márciusában, a Pest-Budát Sújtó szörnyű elemi csapás, századik éves fordulóján kegyeletes szívvel emlékeztünk meg az árvízi hajósról. Az emberi nagyságot a megpróbáltatás, veszély pülanataiban ismerjük meg igazán és az a nagy veszedelem, amely 1838 március tizenharmadikénak éjjelén Pestre zúdult, valóban kitűnő próbája volt az emberi erényeknek. Alig egy esztendővel később Wesselényi újból ilyen próbatétel előtt állott. Példaadása jelentékenyen hatott a nemzet politikai fejlődésére és a vértanúság, amely az örök vakság felé közeledő férfiút sújtotta, a nemzeti közösség erőforrásává vált. Száz esztendővel ezelőtt, 1889 február kilencedikétől április tizenegyedikéig Wesselényi a budai József-kaszámya börtönének lakója volt. tJgy érezzük, hogy a parancs, amellyel barátaitól elbúcsúzott, későbbi nemzedékeknek is szól és vértan ú ságának századik éves fordulóján meg kell emlékeznünk róla, aki öt esztendőn át állotta ki az üldöztetés idegőrlő izgalmait, hogy nemzedékekre szóló példát adjon az igazság melletti rendületlen kitartásra. Szomorú érdekességű, hogy a magyar reformkorszak egyik legnagyobb alakjának, Wesselényi Miklósnak életét, egyéniségét, történelmi szerepét alig ismerjük. A század elején megjelent ugyan egy-két kötetes monográfia róla, de annak megíró- ját olyan elfogódottság irányította, feldolgozásában annyira nem tartott mértéket, hogy nagy fáradsággal összeállított munkáját a komoly tudomány nem használhatja. A Wesselényivel foglalkozó irodalom meglepően szegényes s még a rendelkezésre álló kút-főanyag sincs kellőképpen felhasználva. így Wesselényi fogságának részletei sem kerültek még nyilvánosságra, pedig Károlyi György titkárának, Bártfay Lászlónak gondos naplójából és más egykorú föl jegyzésekből, jelentésekből meglehetősen gazdag forrásanyag áll rendelkezésünkre. A kamarilla kopói Wesselényi körül Wesselényi éppen úgy, mint a reformikorszak többi nagy alakja, elsősorban Széchenyi t aztán Kölcsey, Kossuth, Deák, Metternich rendszerének állandó megfigyelése alatt állott és SecUnitzky rendőrminiszter kopói állandóan körülszimatolták. A bécsi titkos rendőrségnek levéltárában voltak felhalmozva azok a jelentések, amelyek ellene terhelő, nagy részben koholt, részben pedig célzatosan elferdített adatokat tartalmaztak. Az 1927. évi bécsi kommunista zendülés alkalmával felgyújtották a törvényszék palotáját és ekkor ez a magyar történelem szempontjából is megbecsülhetetlen forrásgyűjtemény teljesen elpusztult, mielőtt a szorgalmas kutatók, Takáts Sán- ' dór, Károlyi Árpád, Steler Lajos és a többiek, teljesen kiaknázhatták volna. De Takáts Sándor így is egybegyüjtötte és közreadta a Wesselényire vonatkozó anyag nagy részét. Ebből látjuk, hogy Wesselényi 1825-től kezdve Sedlnitzky miniszter kópéinak gyűrűjében volt. Ha zsibói birtokáról kilovagolt, nyomába száguldott a fizetett ügynök. A legnagyobb gyűlölködéssel szólanak ezek a jelentések Wesselényiről, többek között azzal vádolták, hogy Erdélyt el akarja szakítani a Habsburg-háztól, hogy Erdély gubernátora akar lenni. A rágalmakban odáig mentek, hogy még hamis pénz gyártásával is megvádolták. — Metternich rendszerének ádáz gyűlölete azonban az 1830-as pozsooyi országgyűléstől kezdve fordult ellene, mert ezen az országgyűlésen Wesselényi a kormányzat szemében úgy mutatkozik be, mint aki felforgatásra tör. Az 1832. ország- gyűlésen újból mint az ellenzék vezére lép fel és amikor az erdélyi országgyűlés egy- behívásának hírére visszatér Erdélyije, hogy ott is felvegye a harcot a kormányzati rendszerrel szemben, elhatározzák, hogy végeznek vele. Nótaperek indulnak Wesselényi ellen Huszonhárom éven át szünetelt az országgyűlés Erdélyben. Az elkövetett törvénytelenségek azonban olyan nagy elkeseredést keltettek, hogy 1834-re egybe kellett hívni az országgyűlést. Komoly reformmunkát azonban nem lehetett végezni és amikor estei Ferdinánd királyi biztos látta, hogy Wesselényi vezetése alatt harcoló ellenzéke nem tudja megfékezni, 1835 február 7-én feloszlatta az országgyűlést. Wesselényi az országgyűlésre kősajtót szerzett be, az országgyűlési napló első íveit kinyomatta, ezt azonban nem engedték meg és amikor az első ívek megjelentek, Ferdinánd már fel is oszlatta az országgyűlést. Wesselényi Pozsonyba sietett, hogy a magyar országgyűlésen keltsen hangulatot Erdély ügyében, közben azonban Erdélyben nótapert indítottak ellené és a távollévőt az erdélyi tábla dl is marasztalta, hogy még testi fenyítéseket is alkalmazzanak ellene. Wesselényi útja Magyarországra diadalát volt, az országgyűlési ifjúság rajongó szeretettel vette körül, az ellenzéki követek szeretetük minden jelével elhalmozták. Annál nagyobb gyűlölettel, haraggal, ellenszenvvel fogada őt a kormányzat s az aulikus körök. József nádor az első audiencián komoly szemrehányást tett neki, hogy ő okozta a jóságos uralkodónak, I. Ferencnek a halálát. A barsi főispán feleségének, Reglevieh Jánosné grófnőnek haragja olyan nagy volt ellene, hogy kerülte a vele való találkozást és nem akart kezet fogni Wesselényivel. A nádor felesége, Mária Dorottya főhercegnő, egészen elkeseredett, amikor megtudta, hogy a hajón, amelyen Pozsonyból Budapestre utazik, Wesselényi is rajta lesz és így kénytelen-kelletlen egy levegőt fog majd Sei ni vele. A kormányrendszer gondoskodott arról, hogy Wesselényit a magyar közéletben is hamarosan ártalmatlanná tegye. Wesselényi másfél év előtt, 1833 végén Szatmármegye közgyűlésén nagy beszédet mondott, amelyben többek között azt hangoztatta, hogy a kormány kilenc millió ember zsírját szívja. Ezért elrendelték, hogy a hűtlenségi pőrt Wesselényi ellen Magyarországon is meg kell indítani. A fiskus arra az álláspontra helyezkedett, hogy a kormány-kifejezés a magyar közjog értelmében azonos a király fogalmával, Wesselényi tehát fölségsértést követett el. A magyar alkotmányos felfogás védelmezői Pedig Deák Ferenccel azt hirdették, hogy gyülésbeli szólásért nótaperbe vonatni törvény és alkotmányos szabadság sérelme nélkül nem lehet.” Széchenyi Wesselényi védelmében 1835 május ötödikén volt Pozsonyban a pörfelvétel. Wesselényi állotta a harcot, mert kezdettől azon az állásponton volt, hogy szent és nagy ügy forog kockán, nem a saját ügye, hanem a nemzet ügye, a szólásszabadság nagy ügye és így a magyar alkotmány kérdése. Oldala mellett állott az alkotmány és igazság és így a magyar közélet minden alkotmányos felfogású képviselője magáévá tette ügyét. Balogh János barsi követ a diétán magáévá tette Wesselényi inkriminált szavalt és így ő is nótapert provokált ki a személye ellen. Wesselényit teljes hévvel támogatta harcába Széchenyi István gróf is, nem mintha helyeselte volna barátjának állásfoglalását, haném mert az alkotmány sérelméről meg volt győződve és mert tudta, hogy a kormány a hűtlenségi porok megindításával „szelet vet, de vihart arat.” ö az udvarhoz küldött fölterjesztésében világosan kifejezte, hogy a pertörlés sokkal többet használna a kormányzat és az ország érdekeinek, mint a kíméletlen erély. Az udvari levéltárban megtalált fölterjesztésen ott ván a széljegyzet, amit Reviczky Ádám kancellár vetett oda: „Megbocsátás? Egy árulóval szemben? Soha!” Az ilyen sohák vezettek el 1848-ig és végeredményben 1918-ig is. Csábító és nagyon tanulságos volna föltárni éppen az ügynek a kapcsán Wesselényi és Széchenyi viszonyának minden vonatkozását, mert Wesselényiben Széchenyi az annyiszor korholt, de annyira szeretett magyarság prototípusát látja annak minden hibájával és erényével. Talán ez a rövid mondat fejezi ki legjobban Széchenyi ítéletét barátjáról: „Bin excel- lenter Kerl, aber ein Phantast”, A magyar történetírás még ezzel a párhuzammal adósunk, pedig mennyire hasznos volna a két nagy ember egymással való kapcsolatának őszinte feltárással! Sajnos, ez alkalommal le kell mondanunk erről a kitérésről. Háromévi börtön ... 1835 május 5-én volt a pörfelvétel Wesselényi ügyében és 1839 elején érett meg döntésre az ügy. Wesselényi egészségi állapota már teljesen megrendült. Széchenyi naplójában olvassuk, hogy olyan volt 1988 végén, mintha már tíz évet töltött volna börtönben. Lábai megdagadtak, egyik szemével semmit sem látott Ám azért nem tántorodott meg és kegyelemért nem esedezett, ő szabadlábon volt slítéltetéséig, Kossuthot azonban már két slítéltetéséig, Kossuthot azonban már két év előtt, 1837 májusában börtönbe hurcolták, holott Ítélethozatalra csak Wesselényi pőrének befejeztével, 1839 február 19-én került a sor. 1839 január Sl-én délután hozta meg a tábla marasztaló ítéletéi Minden történelmi kézikönyv, még egykorú történeti munkák is február elsejét írnak. A tévedés onnan ered, hogy a tábla kinyomtatott ítélete másnap jelent meg február elseji dátummal. Szögyény- Marich László emlékirataiban olvassuk, hogy a tárgyalás gróf Cziráky Antal országbíró palotájában folyt le, minthogy a Kúriának az árvízben megrongált épületét még nem állították helyre. (A C*i- ráky-palota a mai Kossuth Lajos-utca _ «J- számú ház helyén volt.) A termet zsúfolásig megtöltötték a jurátusok. A bírék hosr> szas indokolás után egyenként szavaztak és mindenkinek szavazata után egy-egy jurátus kisietett a teremből. így az ítélet híre hamarosan elterjedt a városban. A királyi tábla ítélete háromévi börtönre szólt. Február nyolcadikén, pénteki napon S szeptemberi tábla a királyi tábla ítéletét megerősítette. Február kilencedikén Wesselényinek be kellett vonulnia a budai József-kaszárayába, ahol Kossuth is vizsgálati fogságban szenvedett, hogy börtönbüntetését megkezdje. Ennek a napnak minden egyes mozzanatát följegyezte Bártfay László, a hűséges barát, aki déltől kezdve Wesselényi mellett volt, mindaddig, míg a börtön ajtaja föl nem tárult előtte. Sajnos, nincs arra helyünk, hogy a kilenc sűrűn teleírt lapoldalt leközölhessük, talán alkalmunk nyílik rá, hogy a megrázó sorokat valamelyik folyóiratunkban ismertessük a történelmi múlt nagy emberei iránt kegyeletet érzők előtt. Mégsem mulaszthatjuk el, hogy azt e jelenetet ne ismertessük, amikor a válás pillanata közeledik és Wesselényi egybegyült barátaitól búcsút vesz. /,Nem miattam, de a megsértett közügy miatt,/ Ezek a sorok Bártfay naplójában ígyj hangzanak: Ekkor órájára pillantván, — Barátaim Benyovszky! (Benyovszky Péter ügyvéd. >J Menjünk, az idő közelget, — úgymond. In Ehren-sachen muss man sein Wort pünckt- lich halten. — Kalapját vévé s a szobában levők komoly arccal mozogni kezdének. — Adjatok egy botot. — Minek az? — fölszól valaki. — Hát azért, mert nem szeretnék a jégen lecsücsülni. Áldjon Isten mindnyájatokat. íme, látjátok, nyugodtan megyeié sorsom elébe. Lelkemen nincs bűn! Bezerédy (Imre, a híres tolnai követ) pí búcsúzónak nyakába borult. Wesselényi azfc mondá neki: — Te követ léssz, elmégy az országgyűlésre (a közelgő 1839-es diétára célzott amelyen Wesselényi barátai valóban nagy harcot vívtak a szólásszabadságért). Ha ott egy hajszálnyit elmulasztasz, ami könnyebbségemet, nem miattam, de a megsértett közügy miatt törvényes alapon eszközölheti — soha sem száll rád ai ég áldása! — Megemlékezzetek rólam! Isten veletek! S én a jelenlevők közül egyet sem láttam, kire csak szememet vetém, kinek arcán a részvét és meleg megindulás könnyei nem ragyogtak volna. Megrázva, némán állottunk valamennyien, csak kéz- szoritását érezvén. Sokáig, igen sokai ? szórítá végsőül odanyujtott jobbomat és kiment. Mindnyájan kísértük. Wesselényi cellája Bártfay elkísérte Benyovszkyvai és at hűséges Kelemen jószágigazgatóval együtt Wesselényit egészen addig, míg a tiszti őrszobábol a civileknek távozniok nem kellett. Ekkor Sebes kapitány Wesselényit földszinti cellájába kisérte. Bezárult mögötte a börtön ajtaja. Barátai közül esta többén a Nemzeti Színházban voltak. Akkor a színház a társadalmi érintkezés legelső színhelye volt: mindenki, aki a magyar nyelv, irodalom nagy kérdései iránt érdeklődött, estéről-estére a színházba járt és a felvonásközben az összeverődött társaságok megbeszélték a nemzet kis és nagy ügyeit. Bártfay szinte mentegetőzva jegyzi meg, hogy ezen az estén — Isten látja a lelket! —- nem szórakozásból ment oda, hanem mert gondjait akarta elűzni. Ott hallotta Benyovszky tói, hogy Wesselényit egy földszinti cellába költöztették. A cella nem nedves, de sötét, talán 8—10 lépés hosszú és három lépés széles. Ablaka egy kis sikátorra szolgál és be van tég- lázva egész a felső szárnyakig. Szomszédjában van Kossuth szobája (szoba?) s a kettő közt csak valami pitvarka vagy kis köz (talán pincetorkolat) van. Falra írt jelszavak Wesselényi börtönbe vanulásának természetesen nagy hatása volt az egész ország lelkére. Érezhető volt ez a hatás Pesten is, ahol még mindenki hálás emlékezetben tartotta azt az emberfölötti stolÍ álatot, amit Wesselényi a vész napján est lakosságéval szemben teljesített, A
