Felvidéki Magyar Hirlap, 1939. március (2. évfolyam, 49-74. szám)

1939-03-12 / 59. szám

1039 MÁRCIUS 12. VASÁRNAP____________________________________ TEIsVIDEfcl J^G^ARHIRM?> 21

KÖNYV-KULTÚRA

MI KÉSZÜL?

ADÓS VAGYOK

IRTA: ÓNODY ZOLTÁN

A frázishazatiság

diadalmámorát üli az egyik budapesti szín- hasban. Estéről estére nagyon látogatott a színház és Miközben Erzsébet királynénak operettbe ágyazott történetét tanulmányozza az operett-nívón mozgó történeti ismeretinek gyarapítása céljából, kitartó szorgalommal tapsol és éljenez, valahányszor eyy-egy szereplő ajkáról nagy hoismentő szavak hangzanak el, melyeknek ertelme körülbelül egyenlő a „soha-többé”, »felszabadultunk”, „nem hagyjuk”, „nem maradhat így” frázisokká pukkasztott kijelentések értelmével. Megszeppenve ülünk a tapsorkánban és összehasonlítjuk ezeknek a tapsoló embereknek életét, a mi életűjükkel, a különbség körülbelül annyi, hogy^ miközben zúg körülöttünk a taps és a színpadon mindent elsöprő erővel halad előre a frázisok diadala, közülünk, az ott lévő jónéhány felvidéki közül senki sem tapsol. Csendben, ijedten éc génül ülünk. Nem érezzük magunkat otthon ebben a környezetben és miközben a nagy szavak légbuborékok formájában ott úszkálnak a nézőtér felett, valami keserű íz ia rátelepedik a nyelvünkre. Mert hiába, ezt nem szoktuk meg. Nem szoktuk meg, hogy színházban, hazafias frázisok zuhatagában köszörüljük és tápláljuk hazafias érzésünket, attól rettegve, hogy különben talán elfogyna. Nem szoktuk meg, hogy egy színésznő ruhájának ugyanolyan lelkesedéssel tapsoljunk, mint nagy honmentő kijelentéseinek, mert az említett előadáson — mellesleg — a főszereplőnő ruhájának is legalább olyan sikere volt, mint a legforróbb hazafias frázisnak. Húsz éven keresztül nem tapsoltunk nagy szavaknak és mégis magyarok maradtunk. Neyi tapsoltunk nagy szavaknak, mert rájöttünk, hogy a frázishazafiság és a nyomában támadó érzés csak azoknak jelent eredményt, akik nem akarnak, vagy nem tudnak dolgozni csendes, kitartó munkával. A mi ideálunk az észrevétlen, névtelen munka marad és a mindennap apró gondjai, új feladatat elől nem fogunk a frázisok világába menekülni. És nem fogjuk soha egy érzelmi szintre emelni a haza problémáját, az operettet — és a színésznők szép toalettjeit. Mert azon a bizonyos előadáson nagyon sok olyan lelkesedőt láttunk, aki így cselekedett: minekutána ugyanolyan vörösre tapsolták tenyerüket egy szép hazafias frázisért, mint Erzsébet királyné szép ruhájáért, azzal a tudattal mentek haza, hogy egy évre eleget tettek hazafias kötelességeiknek .,.

— Ezeket az erőteljes — általunk is mindenben helyeselt — sorokat a felvidéki szociális szemléletű fiatalság kitűnő folyóiratában, az új életben olvastuk és örömmel idéztük itt is sokak felvilágosítására — a felvidéki szellemet illetően. Mert akik kíváncsiak ama bizonyos, oly sokat hangoztatott ,,felvidéki szellem“ közelebbi tulajdonságaira, azok, íme most olvashatták annak egyik józan, bátor megnyilatkozását. Hál’ Istennek, ez a* felvidéki szellem az anyaországi ifjúság jobbjaiban is megtalálható: új erkölcsi magyar szemlélet a mai beteg társadalmi rendszer minden megnyilvánulásával szemben!

Az igaz magyarság

után szomjazunk a színházban is, minden talmi, frázishazafisággal szemben! Azt valljuk, ha egy színdarabíró hozzá mer nyúlni, a hazához, a nemzethez, akkor legyen erkölcsi bátorsága ahhoz is, hogy önkritikáját megőrizze az alacsony közízlés csábításaitól és gondoljon arra, mikor darabja a színházba kerül, az elhangzó szó élesebb hangsúlyt kap. A színház minden műfajára érvényes ez a törvény. Látjuk például, az operett örvendetes haldoklását a tucatírók éppen azzal szeretnék meghosz- szabbítani, hogy hazafias injekciókkal erő- sítgetik a rogyadozó, kivénült műfajt megint talpraállítani. De minden kísérlet hiábavaló marad. Az operett elmúlik a bűnös könnyelmű korral, új műfaj jelentkezik: a vidám népi zenésjáték (Énekes madár, Kakuk Marci, Ludac Matyi, Tündöklő Jeromos), amely könnyed lendületeiben sem feledkezik meg a nemzeti érzés méltóságáról. Eltűnik lassan színpadjainkról a műparaszt is, a társadalom hamis parasztszemlélete kezd átalakulni, új íróink legjobbjai már nem exotikumot keresnek n magyar faluban, hanem a hétköznapok egyszerűségében élö-szenvedő-vágyódó népet. Hamarjában három ilyen drámát idézünk: Kós Károly „Budai Nagy Antál”-át, Nyirö József „Jézusfaragó ember“-ét és legutóbb most Kodolányi János döbbenetes erejű „Földindulás“-át. E három hatalmas mű parasztjaiban a szegény nemzet szólal meg félelmetes hangon, de jövőt-biztatón...

í-*0

KODOLÁNYI JÁNOS ma egyik legszorgalmasabb írónk és egyik leg vállalkozóbb s*el- legiű is. Amihez kezd, ott elóbb-utóbb remekmű születik. Modern regényíróink között máris az első vonalban van, a színpadon pedig érdekes kísérletezések után nemrég érkezett be télje« »ikerrel. A „Juliánná barát” című hatalmas regénye alig pár hónapja, hogy megjelent és a Délvároai Színház megújhódott színpadán a „Földindulás” c&aik most kezd igazán országos sikerré kibontakozni, közel az ötvenedik előadáshoz. Kodolányi fáradhatatlanul újabb nagy munka előtt áll. Pihentetőül, most egy finn regényt fordít magyarra: A. Kivi, a finnek egyik legnagyobb írójának „Seitsemän veljekset” című klasszikussá érett pompás humorú művét „A hét testvér” címmel. Utána, rövidesen Finnországba utazik Kodolányi, második hazájába, ahol hosszabb ideig kíván maradni és a Kalevala legendás földjén hozzá kezd élete legnehezebb munkájához: Zrínyi Miklósról ír hatalmas regényt. A „Török áíium” és a „Siralmas panasz” szerzője régóta foglalkoztatta már Kodolányit, jólismeri a földet, a tájat, ahol Zrínyi élt és meghalt. Az Ormánsághoz közel van a kursa- neci erdő ...

*

BABITS MIHÁLY új könyve, amely még ebben a hónapban megjelenik, önéletrajz lesz. A versformák, szigorú műfaj-törvények nagy mestere hirtelen kilép a bűvös zártkörből és életéről kezd vallani. A „Keresztül-kasul az életemen” címen készülő curriculum vitae-ből módunkban van közölni pár sort: „Életem egy kis vidéki városban kezdődött, a múlt század nyolcvanas éveinek elején, olyan ez, mintha regényben olvasnám. Olyan, mint egy távoli idill, amit úgy találtak ki, hogy valószínű legyen és mégis idegenebb a valóságtól, mint a Csendes óceán valamely félreeső szigete Londontól vagy Budapesttől. Anyám aznap, amelynek estéjén megszülettem, mustostököt evett, ezt nagyon megkívánta, s utána hosszú levelet írt egy barátnőjének. Meg kell itt vallanom, hogy este születtem, nem pedig haj. naira, mint ahogy egy fiatalkori versemben írtam, Ielkiismeretlenüí, tisztán a rím és mérték kedvéért. A költők hazudnak, legalább ré- gebben azt tartották róluk, s én azokban a boldog fiatal időkben voltam annyira költő, hogy egy jó rímért vagy szépléjtésü sorért nyugodtan föl tudtam áldozni a kicsinyes igazságot. Ezt a képességemet azóta elvesztettem, gyáván és tehetetlenül ragaszkodom minden jelentéktelenséghez, ami véletlenül igaz..

*

TOLNAI GÁBOR, a fiatal irodai omtöríénet- író a magyarság történeténeik egyik legszomo- rúlbb korszakára vet újabb világosságot. A török és a hőmet dúlás idején a magyar művelődésnek legerősebb bástyái a főudvarok voltak. Gyulafehérvár messze van Versailles-töl, de Erdély udvari kultúrája akkoriban semmiben nem máradt el a francia és angol művelődési eseményektől. Ezt a korszakot világítja meg Tolnai Gábor újabb adatokkal „Regi magyar főurak” címen készülő könyvében.

*

BáNFFY MIKLÓS nagyarányú regényciklusát.. „Megszámlálhattál” — hirdette a ciklus első része. „ÉS hijjával találtattál” — vonta le a leszámolás szomorú eredményeit a második. A most készülő harmadik rész: „Darabokra szaggattatol...” — a hijjával találtatott nemzedék és nemzet sorsának tragikus képe. Az olvasó érzi, hogy szemtanú beszél, — mondták az első két rész kritikusai. Ez az erő, a szemtanú vallomásának megdöbbentő ereje jellemzi Bánffy Miklós új regényét is. Annak a végzetes bomlási folyamatnak következményeit mutatja meg óriási korképben, a történelem hitelességével, amelynek előzményeire oly mesterien világit rá ciklusa első két részében. A háborúelőtti idők kedvelt műfaja a novella volt. Ma ismét, mint a múlt század derekán, a monumentalitás felé fordul az érdeklődé«, az olyan regények felé, amelyek egy egész kor „cavalcade”-ját mutatják meg és az összeomlás megrázó okait kutatják. Bánffy Miklós hatalmas ciklusa és a most készülő új regénye is a tűnő kor magyar „cavalcade”-ját hozza elénk.

MOST JELENT HEG!

Kerecsényi Antal felvidéki ír«

A BARÁT,

MEG A KOMÉDIÁT

e. könyve

Rendelje meg azonnal kiadóhivatalunknál

Ar« dlukóltibiH lr- pangó.

Ott álltam éveken át a magam posztján^ mint előretolt élmunkás és velem és mögöttem többszáz főiskolás, akik vérükben és agyukban, szívükben és gondolatukban hordták a magyar fennmaradást és konok kitartással hittek a magyar feltámadásban, talán csak azt nem tudták, hogy éppen ők, éppen mi leszünk a részesei és megőiői. És ez számunkra nagy ajándék; a kiválasztottak isteni ajándéka volt, hogy az idegen nyelven való tanulás megnehezítő plusszát magunk mögött hagyhattuk és hogy ma már a budapesti, debreceni, szegedi, pécsi egyetemeknek lehetünk hallgatói.

A szédítő forgalom és emberáradat nem is látszott tudomást venni pótfélévről és ma is nagyon kevesen veszik észre, hogy egy-egy itt-ott feltűnő diákforma fiatalember szemsugarában a hazaérkezés, az új helyzettel, szokásokkal, formákkal való találkozás, szembecsodálkozás lírai homályain túl ott ragyog valami magával hozott mondanivaló szép, egészséges akarás, valami fiatalos tavasz, ami talán majd egyszer a férfiélet még szebb, még egészségesebb nyarában találja meg méltó folytatását, most már itthon, a magyar ugar felett...

A legellentétesebb visszahatások gyújtópontjában van ez a mi „egészséges akarásunk”, kovásznak, bomlasztó hatásúnak tartják, elítélik és várakozón tekintenek felé. Mindegy. Tudjuk: időszerű, jövőt biztosító és egészséges.

A közelmúltban egyik Prágában maradt barátomtól levelet kaptam, többek között így ír: .......Prága szomorúbb, mint valaha és veletek is szegényebb. Az egyetem elvesztette azt a színt, amit éppen mi jelentettünk, magyarok. Alig vagyunk páran, csak a hit éltet, hogy egyszer mi is hazamehetünk ..

Mennyire emlékezést megindító barátom levele. Valóban, a prágai diákok egyik, jellegzetes típusa volt a magyar főiskolás. Ott szorongtak ők a zsúfolt egyetemi előadásokon, felcsendült kacagásuk a prágai utcák zsivajában s a nagyváros szivében, az egyik Vencel-téri bérház harmadik emeletén magyar nótát szólaltattak meg a zongorán. Élénk volt mindig az élet a Magyar Akadémikusok Körének _ klub- helyiségeiben. A zongorát fiatal fiúk és lányok állták körül, az olvasóban magyar és idegen lapok, folyóiratok; jogi kérdéseken vitáztak, statisztikákat tanulmányoztak, terveztek, szerveztek ezek a fiatalemberek s a többi szobában mélyen elmerülve, könyvek fölé hajolva ott tanultak a vizsgára készülők, azoknál a zöld posztóval bevont, sok tudományt, vitát, nemzetféltő aggodalmakat végighallgató, sorjában álló asztaloknál...

Az arcok, az évek változtak, a tervek, a szavak, a gondolatok is változtak, de szívünk dobbanása, vágya, hite nem változott. Ez mentett át bennünket Prágából Budapestre.

Milyen idegen volt és maradt számunkra az a nemrégen még berzenkedő cseh város, ahová idegenként szállingóztunk fel minden vakáció után. Mindannyiszor kiáltó sérelmeket, statisztikai adatokat vittünk fel magunkkal, mert a nyári hosszabb otthonlevéskor alkalmunk volt a ravasz cseh politika minden eszközét megtapasztalni. Kétségbeesve kellett látnunk, hogy cseh falvak nőnek szín- magyar vidékeken, hogy a magyarság legtöbb problémája gazdasági kérdéseken dől el, a földből élőknél az elszegényedés folyamata megy végbe. Látnunk kellett _ a legkevésbé ipari vidékeken élő magyarság helyzetéből adódó, szinte természetes folyományt: a földnélküliség, munkanélküliség, nyomor, leromlott egészségi viszonyokat, de — szlovák iskolákat. Gyűlöltük Prágát, mert innen dirigálták a magyarság ellen irányuló minden törekvés telitalálatát. Nem tudtuk ott megtalálni hónapos diákszobáinkban az átmenéti otthon biztos helyét sem. Ki voltunk szolgáltatva különösen első felutazá&unkkor tapasztalatlanságunk lélketlen vámszedőinek. Az otthon illúzióját egyesületünk, a MÁK — Magyar Akadémikusok Köre — adta meg, amelyik egyedüli kulturális és érdekvédelmi szerve volt az ott tanuló magyar főiskolásságnak és mint ilyen, nagy feladatot vállalt és teljesített és óriási jelentősségei birt.

*

Innen, ilyen körülmények között jöttek a felvidéki főiskolások, akiket olyan tártkarú, könnyfátyolos öleléssel fogadtak 1 Budapesten ép úgy, mint Debrecenben vagy bárhol másutt, akiket úgy megnégtek j tanárok, kollégák, hivatalnokok, ismerő- I selk, latolgatták, vájjon tudnak-e majd

erjesztő kovász lenni vagy fáradtan, az örökös résenlevő védekezés után pihenni, hallgatni akarnak.

Nem pihenni jöttünk! Jól tudjuk, a mozgás jelent életet, ígéretet. Jaj annak a nemzetnek, jaj annak az országnak, amelyiknek fiatalsága hallgat! A fiatal értékek dinamikáját éppen a bátor kiállás, az erős szó és írás határozza meg. Kimondhatatlan öröm számunkra, hogy túl vagyunk a kisebbségi életen, amit legjobban azzal lehetne jellemezni, hogy összezavarja, igen gyakran a szerepeket és a funkciókat. A kisebbség ugyanis elveszti azokat a mértékeket, amelyek alapján a kiválasztódás történik az össznemzeti életben.

Tartalmában talán még teljesen nem Is tudatosodott várakozással néznek felénk, mert újak vagyunk, edzettek és sok vi- hart-kiálltak.

És mi mindannyian meg akarunk felelni ennek a várakozásnak. Élni akarunk kü- leges helyzetünkkel. Az ifjúságnak mindig különleges helyzete van és sok függ tőle, éppen ezen helyzeténél fogva. (A Felvidék ifjúságára ez kiváltképpen ér- vényes.)

Miben áll ez a különleges helyzet? Abban, hogy az ifjúság társadalmi szempontból még nem alakító erő, de már számolni kell vele. És mi függ tőle? Függ a jövő berendezése, úgy gazdasági, mint szellemi téren. Ennek csak látszólagosan mond ellent az a tény hogy az újabb generáció csak a legritkább esetben tér el teljesen a régitől és legnagyobb részé ugyanazokon a nyomokon halad, legfeljebb az eszközök változnak. A lényeges itt az, hogy az ifjúság öntudatosan, meggyőződéssel áll-e be a munkafrontba vagy csak kenyérért, kényszerből esetleg megszokásból?! Mindenesetre annál biztosabb lesz a jövő vonalvezetése, minél jobban felkészült ifjúság jelentkezik munkára a nemzedékváltásnál megüresedett helyekre.

Már most az a kérdés, hogyan tud a Felvidék ifjúsága bekapcsolódni, felkészülni? Csakis úgy, ha már előre megismeri azokat a kérdéseket, problémákat, amelyek megoldásra várnak. Megvizsgálja, értékeli és állást foglal velük szemben. Minél pontosabb az az értékelés és minél következetesebben tart ki az ifjúság az általa jónak ismert úton, annál biztosabb lesz á jövő, aminek az építésénél a Felvidék ifjúsága is munkára jelentkezik. Ott akarunk lenni a hibák rámutatásánál, jobbat akarunk nyújtani, ha tudunk, őrködni akarunk a szellem tisztasága, a gazdasági biztonság fölött és előkészíteni az utánunk jövőket.

Egyelőre a látottak, hallottak és olvasottak homlokunk mögé raktározódnak el, gondolatérlelődési folyamat indul meg, ami ha kiforr, alakot ölt, jelentkezni fog. Ismétlem; nem pihenni jöttünk. A napipolitika kavargásába nem akarunk belevegyülni. A cseh megszállás ideje alatt olyan kevés alkalmunk adódott arra, hogy harcmentes, igaz magyar kultúrát és művészetet éljünk; ennek az ifjúságnak drága a magyar élet kultúrája és a magyar művészet, mert sokat harcolt és vérzett érte. Még nem jártuk végig a Nemzeti Színházat, Operát, képtárakat, még nem olvastuk el a kitiltott magvar könyveket. Ezt mind fel akarjuk először fedezni.

Nem jelent ez politikai érdektelenséget

vagy érzéiknéík ül iséget, sőt ellenkezőleg. Cseh-Szlovákiában a magyar kultúra ügye a magyar politikáé volt. A kultúr- politikus szükségképpen politikai exponensként harcolt a magyarság ügyében. A magyar életnek nem voltak állami tiszthordozói, a magyar élet szervezésében nagy részt kellett vállalnia azon a poszton, amelyik legközelebb állt képességeihez. Nem volt szükség arra, hogy agitá- ciót fejtsenek ki a főiskolásság között: mindenki tudatában volt, hogy az elmulasztott munka váratlan csapások előidézője lehet.

Az egész magyarság társadalmának nem lehet időszerűbb kívánsága a hazajött Felvidék fiatalsága számára, mint az, hogy ez a fiatalság legyen fiatal erőben, az első sorban küzdjön, legyen erős hangban, írásban, akaratban, kitartásban, legyen hű nemzetéhez, eszményeihez, hivatásához.

*

Hosszú volt az út Prágától Budapestig, börtönajtókon, megaláztatásokon vezetett idegölő, de fegyelmezett várakozás után mégis megérkeztünk.

Tudom, hogy itthon vagyok, de sokszor meg ma is az idegen ember kapzsi érdek-