Felvidéki Magyar Hirlap, 1939. március (2. évfolyam, 49-74. szám)
1939-03-11 / 58. szám
19M MÁRCIUS 11, SZOMBAT teeotjEB -MagVäRHIRMB Csökkent a magyar bankjegyforgalom A Magyar Nemzeti Bank jegyforgalma a március 7-i kimutatás szerint a február 28-i forgalommal ezemben 30.2 millió pengővel csökkent. A csökkenést a váltóvisszaváltások és giro- befizetések idézték elő. A váltóvisszaváltások összege a váltgbenyujtágok összegét 28.8 millió pengővel haladta meg. Az állami giro-számlákra 115.8 millió pengő folyt be, elleniben egyéb számlákról 10.3 millió pengő folyósítás történt, úgyhogy végeredményben a giro-követelések állománya 5.5 millió pengővel emelkedett. Az érckészlet 1.1 millió pengővel csökkent. A váltópénzkészlet —.4 millió pengővel apadt. Az állam adóssága az 1938. évi XXV. t.-c. alapján nyújtott újabb 100 millió pengős hitel terhére történt folyósítás következtében 7.1 millió pengővel emelkedett. „Az Egyéb követelések” 5.8 millió pengővel, az „Egyéb tartozások” 7,1 millió pengővel emelkedtek. wma A Mezőgazdasági Kiállítás látogatóinak elszállásolása Budapest, március 10, A március 22— 27-én. rendezendő negyvennyolcadik országos mezőgazdasági kiállítás és tenyészállatvásár látogatóinak elszállásolását a kiállítás rcn- dezőbizottságának felkérésére ez évben is Budapest Székesfőváros Idegenforgalmi Hivatala vállalta magára. Az elszállásolás elsősorban a budapesti szállodákban és penziókban történik, ahol mindenki igényeinek megfelelő árban kaphat szállást és ellátást. Vidéki tanulmányi és gazdacsoportok olcsó csoportos elszállásolásáról hasonlóképpen megfelelő gondoskodás történik. Ajánlatos, hogy a kiállítás látogatói szállásigényükct már jó- előre bejelentsék Budapest Székesfőváros Idegenforgalmi Hivatalánál (Budapest, V., Deák Eerenc-utca 2., i nterurbán telefonszám: 38-12-13), amely ezeket postafordultával elintézi és választ ad. A Magyar Kivándorlókat és visszavándorlókat Védő Irodának a Keleti-pályaudvar melletti otthonában (Buda- pes, VIII., Fiumed-út 4.) ugyancsak kaphatnak csoportok és egyesek is éjjeli elszállásolást. Az irodának az érkezést legalább öt nappal megelőzően kell jelezni. A kiállítás alkalmából engedélyezett 50 százalékos utazási kedvezményre jogosító igazolványok 1.30 pengő postabélyeg beküldése ellenében a kiállítás rendezöbizottságánál. (Budapest, IX.. Köztelekutca 8i) kaphatók: A szomszédos alTarfiokban biztosított utazási kedvezmények igénybevételére jogosító igazolványok a vásár külföldi megbízottainál is beszerezhetők. Mennyiségben csökkent, árban emelkedett januári fabehozatalunk Budapest, március 10. A MEK jelentése szerint Magyarország fabehozatala januárban 612.185 köbmétert tett ki 3,173.808 pengő értékben, szemben a tavalyi januári 868.716 köbméterrel szemben, amely 2,992.575 pengő értéket képviselt. A fabehozatal tehát mennyiségben körülbelül egyharmadával csökkent, értékben azonban 6%-kai emelkedett. Az alacsony értékű tüzifabehozatal a múlt év januárjával szemben több mint 50%-kai csökkent, az értékes fenyő fürészelt-áru behozatala a tavalyi januári behozatal kétszeresét is meghaladta. A gömbfabehozabal 20%-kal, a faragott fáé kétharmadrésszel apadt, a talpfabehozatal viszont a tavalyinak négyszeresére emelkedett és egy hónap alatt megközelítette a 10 ezer köbmétert. (—) Nagyváradon 3500 cég tulajdonosának kell' igazolni állampolgárságát. Nagyváradról jelentik: A nagyváradi kereskedelmi és iparkamara felhívta a bihar- megyei és nagyváradi zsidó kereskedőket és iparosokat, hogy ez év április 30-ig nyújtsák be az állampolgárságuk megerősítéséről szóló járásibírósági, illetve törvényszéki határozatot. Aki nem tudja igazolni állampolgárságát, azt törlik a kamara cégjegyzéséből. A kamarának 3500 zsidó tagja van. (—) Emelkedett a lengyel külforgalmi mérleg aktívuma. Varsói jelentés szerint Lengyelország külkereskedelmi mérlege januárban 16 millió zloty kiviteli többlettel zárult. Az aktívum decemberrel szemben 5.4 millió zlotyval emelkedett. Ennek ellenére az ország külforgalma csökkent. (—) Csökkent az olasz selyemtermelés. Milánóból jelentik: A 676 olasz selyemfonó és szövőüzem termelése az 1937. évi 2.861 tonnáról a múlt évben 2.738 tonnára csökkent. Ugyancsak kedvezőtlenné vált az exportüzlet is, mert az 1937. évi 302.5 millió lira értékű selyemáruval szemben a múlt évben az export 294.4 millió lírára esett vissza. Megalakult a gyümölcstermelők gömöri szer vezete Rimaszombat, március 10. Tudósítónk jelenti: Vasárnap, március 12-én d. e. 10 órakor a tornaijai városháza emeleti tanácstermében tartják meg alakuló közgyűlésüket a gömönnegyei gyümölcstermelők és kimondják a Gyümölcstermelők Országos Egyesületébe való testületi belépésü- bet s egyben megalakítják az egyesület gömöri fiókszervezetét. Az alakuló gyűlést, amelyet a szervező bizottság értekezlete előz meg d. e. 9 órakor, a Sajóvölgyi Gazdasági Egyesülettel karöltve Beélik Elemér földbirtokos, az ismert pomolőgus hívta egybe. (—) Uj vasúti tarifa a román államvasút vonalain. Bukarestből jelentik: A Curentul című lap értesülése szerint Chelmegheanu miniszter fontos reformokat készít elő a román államvasutaknál. A legutóbb bizottság ült össze, amely elkészítette az új vasúti tarifák tervezetét. A vasúi tarifák felülvizsgálásával egyidő- ben a román államvasutaknál rendkívüli fontos változtatásokát vezet be. rohamában azonban nem azt akarta ezzel (—) Feloszlatták a pozsonyi kereskedelmi grémium vezetőségét. Pozsonyból jelentik: A kormány feloszlatta a pozsonyi kereskedelmi grémium vezetőségét és a grémiumhoz kormánybiztost nevezett ki, aki mellett tanácsadó testület működik. A tanácsadó testület tagjai között két szlovák, két német, egy magyar és egy cseh tag szerepel. A grémium tagjainak nemzetiség szerinti megoszlása a következő: 40 százalék zsidó, 25 százalék német, 15 százalék szlovák, 15 százalék magyar és 5 százalék cseh. (—) Hétezer vagon bort exportál Románia Németországba. Bukarestből jelentik: Románia 7000 vágón bort szállít Németországba. A kivitelre kerülő bormeny- nyiséget magasabb szeszfokra emelés végett Temesvárra, illetve Csemovitzba szállítják. A CFR rendelkezéseinek értelmében a Temesvárra és Csemovitzba küldött borszállítmányok után kiviteli díjszabás 81-ik szakaszának 19. p.-ban foglalt kedvezményes fuvardíj fizetendő. Külön intézkedett a CFR arról, hogy Temesvárról, illetve Csemovitzból a bort milyen kedvezményes feltételek mellett szállítják el. Tőzsdék, piacok BUDAPESTI ÉRTÉKTŐZSDE: LANYHA A nemzetközi események hatása alatt a tőzsde tartózKodó. Nyitáskor jól tartott ára- kcm eszközöltek kötéseket, később azonban az üzlettelenség folytán az árfolyamok lemorzsolódtak. Az árfolyamlemorzsolódás nem jelentős. Bauxit 3.5, Kőszén 2, Cukor 1.25, Uun- gária-malom 0.75, a Rima és Vasútforgalmi 0.50, Salgó 0.30, Ganz 0.25 pengővel gyengült Nasici 2.75 pengővel javult. A fixpiac barátságos volt. Záróárfolyamok: Nemzeti Bank 156.—,,Első M. Bizt. 385.—, Első Bp. maiam 6.8, Hungária-malorm 18.—, Bauxit 183.—, Beocshii 10.05, Cementia 101.5, Aszfalt 6.25, Kőszén 288.—, Nagybátonyi 43.5, Salgó 28.6, Urikányi 35.54 Fegyver 29.—, Ganz 14.25, Láng 26.—, Ráírja 66.1, Gutfcmann 6.25, Nasici 76.5, Duna-Szúcva 5.75, Tröszt 48.75, Délcukor 4.—, Magyar cu- .kor 70.—, Georgia 18.75, Izzó 106.,—, Dveher- Haggenm. 117.—, Gschwindt 697*5, polgári sör 85.—, Gyapjúmosó 3.7, Magyar kender 9.75, Szegedi kender 37.5, Flóra 6.—, Műtrágya 39.—, Gumi 47.75, Vasúti íorg. 15.25, Telefon 8.6. Államadósság, kötvények, záloglevelek: 1939. évi ptjogy 100.—, 1914. évi főv. 4.5% 300.—, 1927. évi főv. 6% 79.875, A MAGYAR NEMZETT BANK ÁRFOLYAMAI Valuták: Angol font 16.—14.20, Belga 57.35 —57.95, cseh kor. 7.50—11.80., dán kor. 71.35 —72.15, dinár 6—7.50 (500 és 1000 dináros címletek kivételével), USA dollár 340.45— 344.45, kanada dollár 332—3ß7, francia frank 9—9.20, holland forint 181.0C—183.05, lengyel zloty 60—61.40, leu 2.40—3.45, leva 3—3.60, lira 16.90—17.90 (500 és £000 lírás bankjegyek kivételével), német márka —.—, norvég kor. 80.30—81.20, svi'ijci frank 77.45— 78.35, svéd kor. 82.30—83L20. Külföldi kifizetések: Amszterdam 181.45—■ 183.05, Athén 3.025—3.055, Belgrad 7.82— 7.88, Berlin 135.70—130.70, Brüsszel 57.51— 57.95. Bukarest 3.41—3,41, Kopemhága 71.55— 72.15, London 16.02—16.17, Madrid —.—, Milánó 17.66—17.8864, Nevryork 341.85— 344.45, Oszló 80.525—E&..225, Párizs 9.05— 9.15, Prága 4.11—4.16, Stockholm 82.525— 83.225, Varsó 64.25—<34.75, Zürich 77.675— 78.375 Isztambul 268—'271. Zürich, március 10. (Zárlat.) Pária 11.66(4, London 20.63V», Newyork 439.87K,, Brüsszel 73.9714, Milano 23.13, Amsterdam 233.62, Berlin 176.50, Stockholm L06.20, Oszló 103.65, Kopenhága 92.10, Szófia 5.40, Prága 15.03, Varsó 83, Belgrad 10, Athén 3.90, Istambul 3.60, Bukarest 3.37, . Helsinki 9.091/4, Buenos Ayíes 101.621%, Yokohama 120.50. BUDAPESTI GABONATŐZSDE: LANYHA A készárupiacon a búza gyengén tartott. A jobbminőségű áru keresett, de áru alig van. A rozsot 5—10 fillérrel olcsóbban jegyezték. Takarmányárpából 450, sörárpából 900 q cserélt gazdát tartott árakon. A zabból 550 q kelt el 5 fillérrel gyengébb áron. A kukorica- forgalom mindössze 300 q volt 10 fillérrel gyengébb áron. A határidőspiacon lanyha irányzat mellett a májusi kukorica 7 a júliusi 4, a májusi rozs 6 fillérrel gyengült. Rozs májusra: 14.08, 13.98, zárlat 14.02— 14.04. Kukorica májusra: 15.82, 15.75, zárlat 15.78—15.80, júliusra: 15.96, 15.88, zárlat 15.92—15.94. Hivatalos jegyzések és kötések: Búza: tisza- vidéki, fejérmegyei 77 kg-os 20.20—20.40, 78 kg-os 20.40—20.60, 79 kg-os 20.60—20.80, 80 kg-os 20.70—20.90, felsőtiszai, dunatiszaközi 77 kg-os 20.15—20.35, 78 kg-os 20.35—20.55, 79 kg-os 20.55—20.7’, 80 kg-os 20.65—20.85, dunántúli 77 kg-os 20.20—20.40, 78 kg-os 20.40—20.60, 79 kg-os 20.60—20.80, 80 kg-os 20.70— 20.90. Rozs: pestvidéki 13.80—14, más származású 14—14.29. Takarmányárpa: elsőrendű 16.10—16.40, középminőségű 15.90— 16.10. Sörárpa: kiváló 19.90—20.10, príma 18—18.50. Zab: elsőrendű 19.90—20.10, közép- minőségű 19.75—19.85. Kukorica: tiszántúli 14.70— 14.80. őrlemények: korpa 13.30—13.45, Felvid|úMagy3^ M. N. B. 1163, 65. SZ. o. a. L HUSVÉT RÓMÁBAN Velence, Firenze, Nápoly tésével. H. HUSVÉT TAORMINÄBAN. Nápoly, Siracusa, Róma megtekintésével. HL HUSVÉT AZ OLASZ RIVIÉRÁN, San Remőban. IV. HUSVÉT A LIGURI TENGER- _ , _ PARTON, Rapallóban vagy Santa §* 9fi)§& -fffI Margarétában B _ V. HUSVÉT ABBÁZIÁBAN f |l9a"aIUB JELENTKEZÉS, FELVILÁGOSÍTÁS, PROSPEKTUS Felvidéki Magyar Hitiap Utalási Iroda és IBUSz-Mav . hiv. meneljeif kötik ”««* p 217.-101 P 364.-109 P 291.101 VIII., JÓZSEF-KÖRÚT 5. T.t 11—41 -00. VIGADÓTÉRI FŐIRODA. 8-as liszt 16—16.30. Kukorica: 150 mm mai diszpozíció 14.70, 150 mm 14.70 budapesti paritásban. Árpa: 150 mm 16.50, 300 mm 15.80, 600 mim 18.77%, 300 mm 18.55 budapesti paritásban. Zab: 200 mm 19.— ab Rétköz, 150 mm szabolcsi 20.20, 200 mim szabolcsi 20.10 budapesti paritásban. Lucerna: 2'A mm fe- hérbárcás 292.50 állomás, 9 mm fehérbárcás 285.—, 5 mm fehérbárcás 290.—, 2 mim fe- liérbárcás 305.— Budapest, 3 mm minta szerint 180.— Kaposvár. Lóhere: 8 mm minta szerint 294.— Monor, 5 mm fehérbárcás 131.— Budapest, 24 mm fehérbárcás 130.— érkezési állomás, 4 mm fehérbárcás 138.—, 31 mm fe- hérbájcás 128.—, 4% mm fehérbárcás 129.—, 2 r/tn fehérbárcás 135.— Budapest, 15 mm mynta szerint 102.— Szombathely, 5 mm fe- h/érbárcás 133.— Kaposvár, 12 mm minta sze- rint 50.— Szigetvár, 6 mm fehérbárcás 133.— Kaposvár, 13 mm 95%-os 116.—, 10 ^ mm. minta szerint 108.— Monor, 4 mm fehérbárcás 312.50, 15 mm fehérbárcás 130.— állomás, 4 mm fehérbárcás 140.— érkezési állomás. Mák: 75 mm 125.— Budapest. Expressz- borsó: 600 mm 18.— állomás. Csillag fürt: 100 mm lapos 11.80 Nyírbátor, 800 mm lapos 12.— Nyíregyháza. A BUDAPESTI VÁSÁRCSARNOK KISKERESKEDELMI ÁRAI; Kielégítő felhozatal, lanyha forgalom md-> lett ma a következő árakat (zárójelben a nagykereskedelmi árak) fizették: Marhahús: rostélyos és felsál 140—280, leveshús (fartő, tarja, szegye) 128—160. Borjúhús: comb 260 —320, vésés 180—210, pörkölt 180. Juhhús: hátulja 140—160, eleje 100—150. Sertéshús* Karaj 200—240, tarja, comb 160—190, oldalas 128—172, zsírszalonna 150—152, sertésháj 150—160, sertészsír, budapesti 160—165. Vad és vadhús: Szarvas 1 kg 40—400, őz 1 kg 40—500, fácán l'drb 200—250, fenyves- madár 1 drb 40—50. Baromfi: Élő: tyúk 1 drb 200—350, 1 kg (130—150), csirke, rán- tanivaíó 1 kg (120—240), ruca, hízott 1 kg (160), lúd, hízott 1 kg (160), pujka, hízott 1 kg (140). Vágott: tyúk 1 kg (130—250), ruca, hízott 1 kg (140—170), lúd, hízott l kg (130—170) pujka 1 kg (120—160). Tojás: Teatojás válogatott drb 7—8, kg 140—150, ládaáru (105—120), kosáráru (115—120), főző- és aprótojás drb 6—7, kg 125—140 (95 —115). Halak: Ponty, élő 100—150, szeletelt 95—140. Tejtermék: Tejföl (100), teavaj, tömbben (300—320), pasztőrözött (330), sovány tehéntúró (60), juhtúró (80). Szárazfőzelék: Bab, fehér, aprószemü (26—30), nagyszemű (30—40), színes (34—40), borsé, hántolt, feles (28—38), lencse, hazai (35— 60). Zöldségfélék: Petrezselyem (8—12), sárgarépa (4—8), vegyes zöldség, zöldjével (8— 10), kalarábé kg 8—24 (4—10), karfiol, külföldi, tisztított kg (70—80), vöröshagyma, érett, makói 20—24 (14—15), zöldjével (2— 6) , fokhagyma (6—20). Káposztafélék: Fejeskáposzta, hazai (6—18), kelkáposzta (4—10), fejessaláta, melegágyi (4—24). Burgonyái: Gülbaba .(9—10), nyári rózsa (10—11), óra? rózsa (8—9), kifli (20—22), Ella (7.8—8), fojtott burgonya (16—18). Főzelékfélék: Sütőtök (10—12), hónaposretek, melegágyi (8— 56), csiperkegomba (140—240), paraj, tisztított (28—50), gyökeres (22—35), sóska, melegágyi (120—220), közönséges (75—120). Gyümölcs: Alma, nemesfaj (60—140), közönséges válogatott (40—106), körte, nemesfaj (120—130). Déligyümölcs: Narancs, sárga- bélü 60—88 (56—78), vörösbelü (66—100), mandarin 72—120 ( 72—96), citrom la (5— 7) , Ila (4—5). Fűszer: Paprika, édesnemes, csemege (400—420), édesnemes (360—380), félédes, gulyás (320), mák, kék (126—130), méz, pergetett (170), bors (440—460), szegfű- >bors (680), köménymag (180), japán rizs (66—68), Karolin rizs (92—102).-f LISZTÁRAK. A budapesti lisztárjegyző- bizottság árjegyzései (az 1938. évi gabonából készült őrlemények): búzaliszt: dara 37— 38.25, Ogg 36—37.25, Og 36—37.25, Of 36— 37.26, 2gg 36.25—36.25, 2g 35.25—36.25 , 2f 35.25—36,25, 4-es 33.50—34.75 , 5-ös 31.75— 33, 6-os 28—30, 7-es 19.76—21.75; rozsliszt: 0-ós 28.50—219.25, 01-es 26.75—26.50, 1-es 20—21, 2-es 18—19.50. + MAGPIAC. Köles fehér I87—22, vörös 17—18, egyéb 16.50—17, káposztarepce 25.50 —26, tökmag nagyszemű 27—28, kisszemű 23—24, olaj dohos 20—21, kék mák 115—120, borsó Viktória sterilizált 18—19, zöld (express) sterilizált 18—19.50, lencse nagyszemű sterilizált 36—43, középszemű strilizált 22—• 27, kisszemű sterilizált 20—22, fehér szokványbab dunai 24.75—25, dunántúli 24225— 24.75, felsőmagyarországi 23—24, lucernamag nyers arankás 175—215, ólomzárolt fehérbárcás 20 q-nál kevesebb 285—300, 20 q-nál több 280—295, lóheremag nyers arankás 80— 100, ólomzárolt fehérbárcás 20 q-nál kevesebb 130—138, 20 q-nál több 128—132, bükköny tavaszi 17—18.50, szöszös 34—36, csillagfürt fehér lapos 11.50—12, szárított répar- szelet 8.50—10. + SERTÉSVÁSÁR. A mai ferencvárosi sertésvásár összfelhajtása 321 darab, ebből angol hússertés 78 darab. Az irányzat változatlan. Árak: la szedettsertés 90—93, II. 86—89, silány 76—84, angol sonkasertés 91—93, I. exportzsír márkázott 150 fillér kilogramonként. + BORJUVÁSÁR. A pénteki ferencvárosi borjuvásárra 500 drb borjut hajtottak fel. Az irányzat kisebb élénkülést mutatott. A nagyobb kínálat ellenére változatlan ár.ak maradtak érvényben. Az elsőrendű minőséget 90, kivételesen 93, a másodrendű minőséget 70— 86 fillérért árusították. + HUSVÁSÁR. Készlet: Nagymarha 13 (elkelt 13), borjú 579 (579), juh 32 ( 32), bárány 1234 (1214), sertés lehúzott 6 drb (6), szalonnás 251 (251), süldő 103 (103), malac 130 (130). Árak: csontoznivaló marha 24— 44, borjú bőrben I. 136—148, II. 124—134, juh lebőrözött II. 60—68, bárány bőrben 70—• 110, sertés lehúzott 120, szalonnás 108—118, süldő 102—134, malac 170—195, zsiradék 132 135, marhazsiger 30—40, sertészsiger 70—80 ; fillér kg-ként. A vásár közepes volt.