Felvidéki Magyar Hirlap, 1939. március (2. évfolyam, 49-74. szám)
1939-03-01 / 49. szám
Áras 10 fillér Előfizetési ár évente 36.— P, félévre 18.— P, negyedévre 9.— pengő, havonta 3.— pengő egyes szám ára 10 fillér vasárnap 20 fillér. POLITIKAI NAPILAP Szerkesztőség V„ Honvéd-utca 10. Tel. 125-350 Kiadóhivatal Budapest, Vili., József-kőrút 5. sz Telefon, kiadóhivatal és hirdetési osztálv 1-444-00 A győzelem után (sp) A frontok még mereven állnak Madrid körül, de hetek óta csend van, e a katonák itt is, ott is várják a békét és a hazatérést. Azana lemondott, s Miajáról, a köztársaságiak legjelentősebb vezéréről ugyanilyen hírek érkeznek. Ha igaz, hogy Madrid hős védője föladja a küzdelmet és távozik, akkor minden további harc céltalan vérontás volna és nem akadályozhatná meg Franco győzelmét. Miaja mondotta két hét előtt, hogy Közép-Spa- nyolország ellenállása csak abban az esetben képzelhető el, ha a köztársaság külföldi segítséget kap, elsősorban francia lőszert, ágyút, tankot, repülőgépet és szakembert. Nos, ennek most vége van. Nem nézhetjük mi sem megdöbbenés és mély elgondolkozás nélkül azt az éles fordulatot, amely a hivatalos angol és francia felfogásban az elmúlt hónap alatt történt, s ha meg is értjük, ha kezdettől fogva kívántuk, mégis a hideg fut át a hátunkon, amikor látjuk, hogy ilyesmi is lehetséges. Pontosan megismétlődött, ami ősszel Csehszlovákiával történt: a legkövete- lődzöbb szövetségesek arcizomrántás nélkül cserben hagyták dédelgetett kedvencüket, azt, akit évekig (amíg érdekeik így kívánták) ellentállásra uszítottak és egyenesen kónyszerítet- tek a kitartásra. Franciaország és Anglia előbb Csehszlovákiát ejtette el, most a spanyol köztársaságot. Soha Azana és Negrin nem élezte volna ki az ellenállást, ha nem kapott volna erre parancsot a francia népfronttól és Moszkvától. A mérsékelt köztársaságiak — elsősorban Azana és Giral — számtalanszor megkísérelték, hogy kedvező alkalmakkor keressék a kibékülést Francóval, főleg olyankor, amikor a harctéri helyzet Francót is Hajlamossá tette volna a közeledésre, de Moszkva és a francia népfront minden esetben megtiltotta a „fasizmussal való kibékülést“. Ilyenkor segítséget ígért és küldött, nemzetközi akciót helyezett kilátásba, támogató tüntetéseket rendezett és mozgósította a Nép- szövetséget a csökkenő köztársasági ellenállási kedv fölfrissítésére. A hívő és elvakult szerencsétlen köztársasági spanyolokat föl-fölvillanyozta egy-egy ilyen bátorítás és újra reménykedve vetették magukat a kétségbeesett küzdelembe. 1938 tavaszán, az első kata- lóniai nemzeti előnyomulás alatt Neg- rint egyenesen Párisba rendelték az elvtársak és (nagyarányú támogatáist kínálva ösztökélték a kitartásra. Most pedig, amikor szorult a hurok, egyszerűen elejtették Negrineket. A legszigorúbb (formák között tették. Páris- ban és Londonban a köztársasági nagykövetnek jóformán azt sem em egdték meg, hogy magánvagyonát elvigye a követségek épületéből. Huszonnégy órát engedélyeztek a távozásukra. Alkalmatlan idegenként kezelik azokat, akiket annakidején ama magatartás elfogadására lényszerítet- tek, ami miatt ma kegyvesztettek lettek. A politika ingatag. Mégis, jóleső tudat összehasonlítani Mussolini és Franco viszonyát, Negrin és a francia népfront viszonyával. Voltak pillanatok a spanyol polgárháborúban, amikor egyenesen őrültségnek látszott, hogy Mussolini kitart Franco mellett, B a nyugati nagyhatalmak már el is Lemondott Azana spanyol köztársasági elnök „A hadmüveiefek felelős vezetője közölte velem, hogy a háború a köztársaság számára visszavonhatatlanul elveszett — Kötelességemnek.tartottam, hogy azt javasoljam a kormánynak, hogy kössön azonnal békét“ Miaja tábornokot eltávolították keljéről Páris, február 28. A spanyol polgárháború drámája elérkezett az utolsó felvonáshoz. Azana köztársasági elnök beadta lemondását s lemondóleveléből kiderül, hogy a spanyol köztársasági hadsereg felelős vezetői most már maguk is elveszettnek tekintik a háborút. Minden jel arra mutat, hogy a középspanyolországi tartományok napokon belül megadják magukat és a spanyol polgárháború még ezen a héten végetér. Azana elnök hétfőn délelőtt írta alá a lemondólevelet, közvetlenül azután, hogy sógora kíséíetében, Párisból jövet, megérkezett a savoiai Alpokban fekvő Col- longes-sous-Saleve városkába. A lemondólevél, amelyet Azana a spanyol Cortez hivatalban levő elnökéhez, Martinez Bar- rióhoz intézett. Oollonges-sous-Saleve-ből van keltezve 1939 február 27-éről. A történelmi okmány szövege a következő: — Amióta a középspanyolországi haderők vezénylő tábornoka és a hadműveletek felelős vezetője a miniszter- elnök jelenlétében közölte velem, hogy a háború a köztársaság számára visz- szavonhatatlanul elveszett, és mielőtt még a kormány a vereség következményeként azt javasolta nekem, hogy utazzam el Spanyolországból, s ezt az elutazásomat meg is szervezte, kötelességemnek tartottam, hogy a miniszter- elnök személyén keresztül azt ajánljam és javasoljam a kormánynak, hogy kössön azonnal békét emberies feltételek mellett, mert csak így tudja megkímélni a rendszer védelmezőit és az egész országot újabb és céltalan áldozatoktól. — Korlátolt hatalmi eszközeim keretében én magam is ebben az irányban készítették a kényelmes „aranyhidat“, amin át a duce presztízsveszteség nélkül kivonulhat a* „reménytelen ügyből“. Nem tette, pedig többet kockáztatott, mint Anglia vagy Franciaország kockáztatna ma Miaja további támogatásával és kilátásai sem voltak kedvezőbbek, mint — a hathatós támogatás esetén — ma a középspanyolországi köztársasági hadsereg kilátásai volnának. Franco akkor a harctéren rosszul állt, akciói nem sikerültek, a népfront megnyittatta a francia határt, a köztársasági kormány hajlandónak mutatkozott tárgyalni Rómával is. Mussolini mégsem ejtette el a spanyol nemzetieket. Kitartásával most ugyanúgy győzött, mint három év előtt Abesszíniáiban. Politikai magatartás szempontjából talán gondolkozóba ejt az angol—francia eljárás, emberileg azonban nagyon érthető és helyeselhető. A Franco elismerését kezdeményező Anglia (annak ellenére, hogy ma a konzervatívok uralkodnak Londonban) Gladstone elveit követte és lemondott presztízsről, következetességről a béke helyreállítása érdekében. Páris és London elhatározása talán százezrek életét menti meg, városokat kímél és kibékíti az egymásra vadászó testvéreket. Irtózatos vérfürdő volna a háború, amit Franco viselni volna kénytelen, ha Középspanyolország továbbra ellenáll, szörnyű a bosszú, ami egy fölösleges ellenállással ingerelt hadsereg győzelmét esetleg kísérné, töméntelen az anyagi és erkölcsi kár, amit a befejező hadjárat okozna. Mindez esetleg most elmarad. Sőt, Franco és a nyugati nagyhatalmak kibékülésében több olyan lehetőség van, ami egész Európa szempontjából üdvös és szerencsés lehet. Az első tény, hogy Spanyolország megszűnt komplikáció lenni és nem okozhat többé európai konfliktust, amitől pedig harminc hónapig rettegett a világ. A másik tény: Délnyugat- Európában új hatalom keletkezett, amely kezében tartja a rendkívül kényes földközitengeri probléma kulcsát. Ma minden Francotól függ ezen a téren. Ha a köztársaság győz, a túlsúly az angol—francia oldalra tolódik, ami védekezésre kényszerítette volna a tengely hatalmait s így könnyen fegyveres konflagrációra kerülhetett volna sor. Ha Franco győz, London és Páris ellenállása dacára, akkor a túlsúly a tengely oldalára jut, ami viszont Angliát és Franciaországot kényszerít- hette volna könnyen arra, hogy a fegyverek erejével védje meg érdekeit. De abban a pillanatban, amint Franco mind a négy hatalom beleegyezésével győzött, Spanyolország értékes közvetítő erő lehet a tengely és az angol—francia blokk között. A kiegyensúlyozó, a kibékítő hatalom, mely a veszedelmes problérr ák kiküszöbölése után némi ügyes politikával közelebb hozhatja a két ellentétes erőblokkot, befolyásával amalgamizálhatja őket és biztosíthatja végre a várva- várt földközitengeri békét. Franco, aki úgylátszik ugyanolyan kitűnő diplomata, mint hadvezér, szemmellátható- lag komolyan törekszik e nemes kiegyensúlyozó szerepre, s ha szívvel- lélekkel a tengely világnézeti formája mellett is áll és a jövőben elszántan küzdeni fog minden komintern aknamunka ellen, s ezzel elősegíti Európában a jobboldali gondolat diadalát, a politikai gyakorlatban az okos kiegyensúlyozásra és összeegyeztetésre vállalkozik. Módja van rá, helyzete kulcshelyzet és döntő. Az angol és a francia sajtó egy-két nyilatkozatából máris kitűnik, hogy az akció megindult. A Daily Mail leszögezi, hogy a spanyol béke az olasz—angol tárgyalások sikeres befejezését sietteti meg, a Daily Telegraph úgy értesül, hogy Mussolini Franco tanácsára nem hirdeti ki nyilvánosan követeléseit Franciaországgal sziomben, hanem diplomáciai útra tereli a problémát, a Journal szerint a müncheni szellem megvalósítására csak most kerülhet sor, a spanyol kérdés elintézése után. Nem lehetetlen, hogy a spanyol ügy likvidálása, az utolsó akkút európai viharsarok megtisztítása, tényleg a béke előkészítését jelenti, s ebben az esetben minden európai ember joggal örülhet Franco győzelmének, s az angol—francia magatartásnak, amely presztízst és következetességet feladva, mintegy a hibát belátva, készséggel siet azoknak a támogatására, akik a bolsevizmus aknamunkájának megszüntetésében látják a művelt európai nemzetek együttműködésének és békéjének zálogát.
