Felvidéki Magyar Hirlap, 1939. február (2. évfolyam, 26-48. szám)

1939-02-10 / 33. szám

4 TEKPiEEta -^falG^AR-HIRIAE 1939 FEBRUÁR 10. PÉNTEK A Duna meden és a Balkán államai modus vivendít keresnek, amellyel megvalósíthatják a szoros gazdasági együtt­működést — írja a román kormány félhivatalos lapja Bukarest, február 9. Hivatalosan je* lentik, hogy a Balkán-értekezletet, ame­lyet február 16-án tartottak volna meg Bukarestben, 20 ára halasztották. Az el­halasztás azért történt, hogy az új jugo­szláv külügyminiszternek elég .Ideje le­gyen az értekezlet napirendjén levő kér­désekkel foglalkozni. A Balkán-szövetség külügyminisztereinek értekezletét meg­előzi a török, a görög és a román sajtó kép\iselőinek értekezlete. A „Romania“, a kormány félhivatalos lapja, az általános külpolitikai helyzetet vázolja és kitér a Dunamedence, valamint a Balkán politikai helyzetére is- A lap azt írja, hogy ezek az államok modus vi- vendit keresnek, amellyel megvalósíthat­ják a szoros gazdasági együttműködést, amelyből mindegyiküknek csak haszna lehet. A küszöbönálló balkánszövetségi értekezlet nyugaton és keleten egyaránt igen nagy figyelemmel kísérik. Az érte­kezlet remélhetőleg elsősorban hozzá fog járuli a helyzet tisztázásához és a béke érdekében szükséges nemzetközi összefo­gás megvalósításához. Románia teljes őszinteséggel leszögezte külpolitikai pro­gramját és az összes kérdésekben tanúsí­tandó magatartását. a fertőző betegségek ellen folytatott küzdelem. A eél érdekében gondosan kiépített or­szágos hálózat működik, amelynek közép­pontjában az Országos Közegészségügyi Intézel áll. E téren végzett munka tette lehetővé, hogy többéves kedvező tapasz­talat alapján Magyarország az első állam, amely kötelezővé tette a diftéria-.védőoltást, s ezzel a ténnyel nagy mértékben hozzá­járult ahhoz, hogy egy súlyos népbeteg­ség terjedésének gátat vessen. A falusi nép jólétét és egészségét hiva­tott előmozdítani az intézet egészségügyi mérnökei által irányított kúlakció, amelynek feladata az ország összes községeiben állami hozzájárulással közkutak létesítése, és így a falusi lakosság számára egész­séges, jó ivóvíz biztosítása. Az intézet a falu népét az egészségen élet feltételeire oly módon is oktatja, hogy a magyar falut érdeklő egészség- ügyi problémákat kiállítás céljaira alkal­mas szemléltető ábrákon és modellekben dolgozza fel. Az így feldolgozott anyagot adja át azután falusi vándorkiállítások céljaira. az egy év alatt készült vándorkiállí­tási anyagot mutatja be az intézet teljes terjedelmében először Kassán az iparostanoncképző iskola két tér mében. A kiállítás előcsarnokában az egészség ügyi ismeretterjesztés szolgálatába állí­tandó két új plakát látható, mely a eseesemőgondozás és tuberkulózis meg­előzés fontosságára hívja fel a figyel­met. Gyermek, táplálkozás és ivóvíz A kiállítás a fülkékre tagolt díszte­remben kezdődik. Az előtérben helyet ka­pott a zöldkeresztes egészségvédelmi szolgálat szervezésére és fejlődésére vo­natkozó 4 szemléltető tábla, valamint „Magyar a Magyarért“ akeió segélyével Felvidéken megindítandó egészségügyi beruházás tervét bemutató térkép. Itt van elhelyezve az úgynevezett „A“ típusú egészségház két modellje is, amelyben tanácsadó helyiség, is- kolafürdö és védőnői lakás van elhe­lyezve. Egy évvel ezelőtt a Falu Szociális Atop támogatásával gyorsabb ütemben indult ineg az Egészségházak építése. Ezzel kap­csolatban 103 „A“ mintájú Egészségház építését kezdték meg, melynek nagyrészt) csak az év végére lesz készen. A közép- folyosó végén 3X4 m-es olajfestmény vau, amely összefoglalja a zöldkeresztes egészségvédelmi munka menetét és a kép jobb alsó sarkában ábrázolt játszó egész­séges gyermekcsoport érzékelteti a he­lyesen megoldott egészségvédelmi gon­dozás eredményét, az egészséges új nem­zedéket. A kép mellett ismét ogy-egy modell lát­ható, amely a gyermekvédelem újonnan szabályozott rendszerének szolgálatába állított napközi ott.hon-óvóda típusát áb­rázolja. E típus létesítését az tette szük­ségessé, hpgy 1937-ben az óvodák a.bel­ügyminisztérium fennhatósága alá ke­rültek s ettől kezdve a kisebb pedagógiai munka mellett fokozottabb mértékben történik a 3—6 éves gyermekek egészségvédelmi gondozása. Ezért az ilyen típusú óvodában helyet nyer a zuhanyfürdő és orvosi tanácsadó, terembeosztása és konyha fel« zero 1 ése folytáu pedig az egész napot ott töltő gyermekek étkeztetésére is alkalma«. Az egyes fülkékben balról jobb felé haladva tárgy- szerint csoportosítva láthatjuk az anya- és csecsemővédelmi, tuberculosis, diftéria- és tífusz-kérdés kiállítási anya > gát. A kisterem közepén látható a gödöllői ogészségliáz modellje, mint nagyobb köz­ponti egészségház típusa, ahol a kisebb egészségházakban kiszűrt és szakgondo­zásra szoruló védencek szakorvosok igénybevételével nyernek egészségügyi ellátást. A szemben Lévő falfelületen folytatódik a kiállítás képszerű anyaga a néptáplálkozás és a falusi ivóvíz­ellátás kérdéseinek szemléltetésével. I Végül utolsó képcsoport a felvidéki milária kérdést tárja fel és albumban összefoglalja a betegség leküzdése felé vezető utat. I» n mmmrn ■■ Kassán mutatkozik be teljes egészében a magyar egészségvédelem Az Országos Közegészségügyi Intézet vándor- kiállítása Kassán „Európát közeli háború veszedelme fenyegeti“ Hogyan indokolja az amerikai képviselőház hadügyi bizottsága a fegyverkezési programot ^'Az Országos Közegészségügyi Intézet •a'-magyar falu egészségügyi szíiivoualú- akk emelése érdekében a falut érdeklő ‘egészségügyi kérdéseket vándorkiállítás céljaira alkalmas módon dolgozta fel. Ennek a munkának első része befejezést nyert éjs az így elkészített anyagot egy­séges kiállítás keretén belül teljes terje­delmében először Kqssán fogja bemu, tatni. A kiállítás ünnepélyes megnyi­tása Szombaton délelőtt Vili órakor lesz a kassai Iparostanoncképző iskola dísz- térmóbén. Ez alkalommal Tost László, Kassá város polgármestere üdvözlő be­széde után vitéz Keresztes-Fischer Fe­renc belügyminiszter nyitja meg a ^ki­állítást; A kiállítás megnyitására Kas­sára utazik Johan Béla államtitkár és To'mcsik József dr. egyetemi ny. r. tanár az Országos Közegészségügyi Intézet igazgatója. A kiállítás napjának délután­ján ' Kassa és környékének orvosai szá­mára Johan államtitkár és Tomcsik pro­fesszor előadást fog tartani. Egészségügyi sorozás A Magyar Királyi Országos Közegész­ségügyi Intézet sokirányú tevékenysége közül ezen a kiállításon azzal a munkájá­nál kapcsolatos kérdéseket szemlélteti, amelyek a magyar falu egészségvédelmi gondozására irányulnak. E munkát első- sorban az úgynevezett zöldkeresztes egészségvédelmi szolgálat hajtja végre. A zöldkeresztes egészségvédelmi munka legfőbb irányítója az Országos Közegész­ségügyi Intézet, felügyelő hatósága a tiszti főorvos, tisztiorvos, végrehajtó ’szervei a községi, illetve tanácsadó orvos és az egészségügyi védőnő. Az egészség- védelmi munka az e célra létesített egész- ségházakban folyó tanácsadások és védő­női családlátogatásokból tevődik össze. Az egészség-házakban csak a legritkább esétbo’n történik gyógykezelés, mert a mozgalom célja nem gyógyítás, hanem elsősorban a baj megelőzése. Tanács­adáson tulajdonképpen egészségügyi sorozás folyik, ahol a megjelentek egészsé­gük fenntartása érdekében hasznos tanácsot kapnak, a kezelésre szoruló betegekre pedig igye­keznek olyan módon hatni, hogy kezelés céljából gyógyító orvoshoz forduljanak, Szükség esetén gondoskodás történik ar­ról, hogy szegény fnárgek n megfelelő gyógyszert, ingyen megkaphassák; a gon­dozó munka közben ügyelnek arra is, hogy a kezelés alatt álló beleg a kapott orvosi utasításnak eleget tegyen. Azok a betegek, akiket a tanácsadó orvos szak gondozásra utal, a járás székhelyén épí­tett járási központi egészségházban szak­orvosok bevonásával szakgondozásban részesülnek. A zöldkeresztes egészségvédelmi gondo­zás egysége a család, amelynek minden egyes tagjára kor- és nembeli különbség nélkül kiterjeszti gondozó munkáját. Csa­ládlátogatásokat az e célra külön kikép­zett zöldkeresztes egészségügyi védőnő látja el, aki a szoros értelemben vett egészség- ügyi gondozáson kívül a család égető szociális problémáira is keres megoldást oly módon, hogy felhívja rá a hatóságok 6« a társadalom figyelmét. A tényleges megsegítés eszközlését azonban átengedi valamely más társadalmi egyesületnek, A családgondozás terén végzett munká­ról tájékozást nyújt, ha megemlítjük, hogy 1938-ban 616 beszervezett községben 216 védőnő, 361.923 családlátogatást bo­nyolított le, A zöldkeresztes mozgalom két jellemzője: az egészségügyi és szociá­lis baj megelőzése. A fertőző betegségek ellen Az Országos Közegészségügyi Intézel további, a falu népét közelről érintő munkája Jf ashinyton, február 9. A képviselőház hadügyi bizottsága a légi haderő és más fegyvernemek sürgős és nagyarányú fej­lesztését javasolta azzal az indokolással, hogy meglehet, hogy Európábau nemso­kára háború tör ki s amennyiben ez a szerencsétlen és sajnálatos helyzet clóállana, parancsoló szükség köve­teli. hogy az Egyesült Államoknak saját tengerpartjuk megvédésére elég erős és kellően felfegyverzett légi és tengeri haderejük legyen, „hogy tiszteletet parancsolhassunk jo­gainknak legalább saját országunkban“ — mondja a bizottság nyilatkozata. A bi­zottság többi között 3032 új hadirepülő gép megrendelését és erődépítéseket sür­get a Panama-csatorna környékén. A nyilatkozat a megrendelések sürgős­ségét hangsúlyozza, kiemelve, hogy Ang­lia és Franciaország már korábban meg­kezdte haderejének fejlesztését és még­sem ért el a tömeggyártás stádiumába s most Amerikában helyez el megrendelé­seket: a lehető legsürgősebb szállításra. E? ugyancsak arra mutat, hogy Európái közeli háború veszedelme fenyegeti. Edison tengerészeti államtitkár beszé­dében kijelentette, hogy az Egyesült Államok szerencsések­nek mondhatják majd magukat, ha a világ ügyei megengedik, hogy be­fejezzék jelenlegi hadihajóépítési programjukat, mielőtt szükség lesz az új hadihajókra. Walsh szenátor, a szenátus haditenge- .észeti bizottságának elnöke, egy wa­shingtoni női gyűlésen mondott beszédé­ben szenvedélyes hangon sürgette, hogy az Egyesült Államok a legszigorúbb sem­legesség politikáját kövessék „ebben az őrült, esztelen és bajoktól tépett világ­ban“. Hivatalosan jelentik, hogy az Egyesült Államok legközelebb Ecuador déli part­jai mentén rendezi tengeri hadgyakor­latait. A honvédvezérkar főnökének látogatása a Frontharcos Szövetségnél W e r t h Henrik gyalogsági tábornok a honvéd vezérkar főnöke csütörtökön délelőtt kíséretével látogatást tett az Országos Frontharcos Szövetség Kákóczi- úti székhazában. Az előkelő vendég érke* zésekor a székház tiszti őrsége sorakozott fel tisztelgésre, majd a hivatali helyisé­gek előtt vit. Takáeh-Tolvay József gf- or­szágos elnök vezetésével a szövetség leg­főbb funkcionáriusai fogadták és üdvö­zöltek a vezérkari főnököt. Werth Henrik gyalogsági tábornok lá­togatása során piegtekintette a szövetség összes helyiségeit, érdeklődött a belső vezetés és adminisztráció iránt, majd bú­csút véve eltávozott. Olcsó társasutazások Amerikába I. SZ. UT JULIUS 6 III. SZ. UT JULIUS 14 II SZ. UT JULIUS 13 IV. SZ. UT SZEPT, 4 Oda-visszautazás és 6 napos ellátás Newyorkba: 1.084.- P Kirándulási lehetőségek: Amerika nagyobb városaiba és Kanadába Részletes és kimerítő prospektusért forduljon: FELVIDÉKI HAGVflR HÍRLAP utazási irodája VII!., Józseí-körut 5. T. 14-44-08

Next

/
Oldalképek
Tartalom