Felvidéki Magyar Hirlap, 1939. február (2. évfolyam, 26-48. szám)
1939-02-10 / 33. szám
\ teíüiuetki Jfö&étmHmiASr 1939 FEBRUÁR 10. PÉNTEK Összeült az olasz legfelsőbb nemzetvédelmi tanács : r ó m a, február 9. A legfelsőbb nemzetvédelmi tanács csütörtökön délután negyedszer ült össze ezen a héten, hogy Mussolini elnöklésével folytassa az új nemzetvédelmi program tárgyalását. A csütörtöki ülés napirendjén a nemzet katonai megszervezésének, a polgári lakosság és az ipar mozgósításának, valamint a háború esetén szükséges gazdasági autarkiának a kérdései állottak. Rendszeres kísérletek a hazai szén tökéletesebb gázosításának elősegítésére ‘ ’Á fővárosi Gázművek a gázgyártás céljaira tudvalévőén túlnyomórészt külföldi eredetű szeneket használ. Néhány év óta kisebb terjedelmű kísérletek folynak hazai szenek gázosítása érdekében is és ezek eredménye alapján a külföldi szénhez keverve kisebb mennyiségű magyar szenet is gázosít az üzem, Nemzet- gazdasági és valntáris szempontból rendkívül nagy jelentősége lenne annak, ha a, hazai szenek gázgyártás-céljaira történő felhasználását szelesebb keretekben biztosíthatnák. Ez azonban kizárólag technikai, illetve kémiai probléma,‘amelynek megoldása még késik. Épp az említett szempontokra való tekintettel azonban úgy a főváros Gázmüvei, mint az érdekelt magánipar nagy áldozatkészséggel törekszik arra, hogy a hazai szenek tökéletesebb gázosítása megoldódjék. Különösen most került előtérbe ez a probléma, miután a közelmúltban is nehézségek állottak be a külföldi szénszál' ■ látásoknál és a szállítmányok elakadása a Gázgyár folyamatos üzemét is veszélyeztetheti, A Gázmüvek vezetősége ezért a hazai bányák, a nehézipar és a vidéki gázgyárak anyagi támogatásával elhatározta, hogy állandó jellegű kisérletügyi szervet létesít, amely elméleti és gyakorlati alapon tervszerűen fog munkálkodni a hazai barnaszenek elgázosításának a lehető legtökéletesebb megoldása ügyében. Ezt a kísérleti intézményt az említett érdekeltségek közreműködésével hamarosan felállítják és üzembelielyezik. Az új budapesti francia követ * ünneplése a Francia Társaságban A budapesti franciák „Amicale Fran- caise“ című társadalmi egyesülete fényesen sikerült összejövetelt tartott a Gellért-szálló márványtermében, amelyen több mint kétszázan vettek részt. Ott volt a francia követség teljes tisztikara, Franciaország számos magyar barátja és a külföldi kolóniák és követségek több tagja. Sylvestre Nugues franeia konzul, az ’Amicale elnöke üdözölte Pierre Guerlet, új budapesti francia követet és családját, s felkérte a követet az egyesület díszelnöki tisztségének elfogadására, Pierre Guerlet követ rendkívül lelkes és barátságos beszédben válaszolt. Örömét fejezte ki afelett, hogy egy ilyen egyesület működik Budapesten és elfogadta annak díszelnöksógét, annál is ipkahh, mivel az egyesület a francia- magyar barátság ápölasát, szolgálja. Végül F. Pédenon francia író tartott rövid irodalpii előadást Baudalaireről. Benes hívei két új lapot alapítottak Prágában „Müncheni igazságtalanságot és Jogtalanságot“ emlegetnek Benes hívei két új lapot alapítottak Prágában. A cseh nemzeti munkapárt úgynevezett fiatal generációja ugyanis „H las M 1 a d i s“ (A fiatalok szava) címmel új heti folyóiratot ad ki, amelynek szelleme figyelemre méltó. Az első szám első oldalát M a s s a r y k képe di- szíti, a következő — Ben esnek M a s s a r y k temetésén mondott beszédéből vett idézet: „Felszabadító elnök hagyatékodhoz hűek maradunk.“ Vezércikkében pedig a lap azt a kívánságot állítja fel, hogy az ifjúság a „szeptember előtti“ szellem beu neveltessék és hangoztatja, hogy a cseh nemzet vezérei továbbra is Húsz, H a v 1 i c e k, M a s a- ryk maradnak. Sürgeti továbbá a hadsereg kiépítését, mert a „müncheni igazságtalanság cs jogtalanság nem jelenti még az európai történelem utolsó fejezetét.“ ' Ugyancsak a nemzeti - munkapárthoz közelálló újonnan alapított Nova Svo- hoda című folyóirat hasonló szellemben ír. Olvasóit meg akarja győzni arról, hogy az Amerikai Egyesült Államok uem fogják tűrni az európai demokráciák pusztulását. Az egyik cikk pedig biztosítja olvasóit, hogy „a cseh nép zászlajához és régi vezéreihez hűtlen nem lesz“. Az angol légügyi minisztérium hetenként kipróbál egy-egy halálsugarat A problémát még nem tudták megoldani London, február 9. Az angol lapok sókat foglalkoznak mostanában az állítólagos halálsugarakkal, amelyeket fel taláióik a légvédelem céljaira akarnak felhasználni. A feltalálók valósággal elárasztják ajánlataikkal a légügyi minisztériumot és ezeket a kísérletezéseket a légügyi hatóságok is, teljesen komolyan kezelik, mert abban reménykednek, hogy hátha az egyiknek mégis sikerül feltalálnia azt a láthatatlan sugarat, amely megbénítja a repülőgépmotort. Átlag mindén héten kipróbálnak egy- egy új halálsugarat, de eddig még egy sem állotta ki a komoly próbát, nohamár olyan híresztelések terjedtek el, hogy ötezer meter hatótávolságú sugarat is felfedeztek. Ezek a híresztelések azonban teljesen a képzelet szülöttei. Tényleg sikerült olyan sugarakat előállítani ugyan, amelyek a motorok gyújtó- berendezését megbénítják, de ezek hatótávolsága legfeljebb 25—50 méter és akkor is teljesen hatástalanok, ha a- motor ’>,árnyékolva“ van, vagyis megfelelő Xémburok védi a sugaraktól. A motorokat azouba újabban már a rádiózásra való tekintettel is, megfelelő árnyékolással készítik, úgy hogy egyelőre semmi kilátás sincs arra, hogy a sokat emlegetett halálsugarakat komolyan lehetne venni. Amóthy- Jungerth Mihály moszkvai magyar követ nyilatkozata Milano, .február 9. Arnáthy* Junger tk Mihály dr. moszkvai magyar követ Morandi nah, a Corriera della Sera budapesti tudósítójának a következő nyilatkozatot adta, amely a lap ma reggeli számában jelent meg: — Kormányom nyilatkozata után — mondotta a moszkvai magyar követ, — hogy csatlakozik az olasz—német—japán szerződéshez, február 2-án Litvinov úr megkért, látogassam meg, hogy közölje velem a szovjetkorinány határozatát a budapesti szovjetkövet- ség megszüntetése ügyében, minthogy a magyar kormány csatlakozását az antikomintern-szerződéshez a Szovjetunió ellen irányuló támadó jellegű aktusnak tekinti. — Azonnal közöltem a külügyi népbiztossal, — folytatta Arnóthy-Jungerth Mihály dr. — hogy gróf Csáky magyar külügyminiszter ismételten tett pontos és kimerítő nyilatkozatai világosan megjelölték a magyar kormány elhatározásának jellemző vonásait abban az értelemben, hogy ezt a tényt egyáltalában nem kell és nem lehet ellenséges cselekedetnek minősíteni sem a szovjetállam, sem a szovjet-kormány ellen; ellenben védekező jellegű megnyilatkozásnak tekinthető azzal az akcióval kapcsolatban, amelyet nemzetközi téren a kom- intem kifejt. Ezen túl Magyarország csatlakozása kézzelfogható bizonyítéka kívánt lenni annak a rokonszenvnek, amelyet Magyarország a tengelyhatalmak AZ IGAZI VADASZ ÖRÖMEI Kézdivásárhelyi BENKÖ PÁL,: A vadászat AZ IGAZI VADASZ ÖRÖMEI című gyakorlati vadászati szakköri jva Felöleli a Magyarországon előforduló fontosabb vadfajok ismertetését, azok telepítését, gondozását és vadászatát Tartalmazza a vadászati fegyvertant bemutatja az összes modern fegyvereket a különböző államok fegyvertlpusait. Leírja a hatósági fegyvervizsgálat belövés, puskavásárlás, célzó-távcső stb. stb. nélkülözhetetlen ismertetését A lőszerekről szóló fejezetben a lőporok, golyók, sörét, fojtás és töl- ténykészités részletes leírását nyújtja, majd a fegyverrel való lövés elméletét adja a belső és külső ballisztika kimerítő Ismertetésével együtt. Végül a lövés művészete, a vadász felszerelése, a hajtó, a vadászkutyák, a solymászat, falkavadászat Uhuzás, vadászatrendezés, vadásztársaságok, vadorzók stb. stb. Ismertetése után tartalmazza a vadásztörvényt és az idevonatkozó rendeleteket is. Ara díszkötésben 10 pengő Megrendeléseket utánvéttel, vagy az összeg előzetes beutalása ellenében forduló postával Intézünk el. Ha ajánlott küldést kíván, úgy 59 fillér beutalását is kérjük. Az utánvéte’.ea küldés 90 fillérrel drágítja a könyvet Pfeifer Ferdinánd (Zeidfer Testvérek) nemzeti korty vkereakedése • Budapest, IV., Kossuth Lojos-u ca 5. Telefon: 18-57-30,18-74-00. irányúban érez és amelyet különösen, kapcsolatba íehet hozni azzal a jótékony, eredményekben oly gazdag tevékenység'-1 gél, amelyet Olaszország és Németország az utóbbi,hónapokban a f>ummedencében végzett. Ez a tevékenység, kitéljtósedvo Münchenben, - területet és magyar- testyú- retet adott vissza az anyaországnak. — A szovjetkormány tüzetes magyaré* zatom ellenére is ragaszkodott ahhoz a a állításához, hogy Magyarország csatlakozása az an t i ko min te r n-azer z ö désh ez a tengelyhatalmak államainak nyomására, vezetheti vissza és megismételte elhatározását, hogy fel akarja oszlatni a budapesti szcvjefcképviseleteC — Kormányom utasításait végrehajtva, azonnal elhagytam Moszkvát, Szigorúan jogász szempontból tekintve, távozásom természetesen nem egyenlő a két ország közötti diplomáciai kapcsolatok megszakításával, mert nem is vontam vissza megbízólevelemet. Megbízásom még mindig érvényben van; pillanatnyilag wm látóm még át, hova. fejlődhet a kérdés*és minthogy még megvitatás alatt álló problémáim! van szó, korai lenne crdembcli jóslásokba bocsátkozni. A magyar népközösségi szervezet ülést tart Kolozsvárott Kolozsvár., február 9. A ueuizeli újjászületés frontjának magyar alosztálya, vasárnap Kolozsvárott három ülést tart, a frontba való belépés kérdésének megvitatására. Mind a három ülésen megjelenik Szász Pál dr., a nemzett újjászületés frontjának vezetőség! tagja. Légoltalmi gyakorlat asz AIngói Magyar Bankban Az Angol-Magya>r Bank csütörtökön délután 5 órakor légoltalmi gyakorlatot tartott, amelyen az országos légvédelmi parancsnokság hivatalos kiküldöttei, , a honvédelmi minisztérium és a székesfőváros, valamint az államrendőrség megbízottai a Magyar Vöröskereszt. Egylet népes küldöttsége Guilleaume Árpád ny, altábornagy vezetésével, a TÉBE kiküldöttjei, Hegedűs Lóránt ny. miniszterrel az élükön, számos pénzintézet igazgatói és nagyszámú iheghívott érdeklődő közönség vett részt. Gécsi János ny. alezredes, a TÉBE légoltalmi előadója tartott összefoglaló előadást, amelynek keretében tájékoztatta a megjelenteket afelől, hogy milyenek egy ötszáz személyen felüli létszámmal bíró pénzintézet be- dűlés-, gáz- és szilánkbiztos óvóhelyei, milyen azok előírt felszerelése és berendezése. A megjelent szakférfiak a tapasztaltak felett elismerésüket fejezték ki Kálmán Henrik kincstári főtanácsosnak, az Angol-Magyar Bank vezérigazgatójának, valamint az intézet légoltalmi parancsnokságának. Fekete képviselőnő afrikai szalonja Parisban Paris, február 9. Gálandoa Dióul, a francia parlament egyik fekete képviselője, most tért vissza afrikai hazájából, Szenegálból, ahol képviselői beszámolót tartott választói flott. Ütjéról feleségét ia magúval hozta Parisba és az érdeklődő újságíróknak kijelentette, hogy ez a legfiatalabb felesége, otthon még öt felesége várja vissza. A francia lapók értesülése szerint, Dioufnő őnagysága párisi . szalonját teljesen afrikai stílusban rendezi be és ó'maga hazája népviseletében, meglehetősen hiányos öltözékben jelonik meg vendégei előtt. A fekete képviselőnő kijelentette, hogy a „szellemes franciákat meg akarja ismertetni hazája Ízlésével és kultúrájával". «