Felvidéki Magyar Hirlap, 1939. február (2. évfolyam, 26-48. szám)

1939-02-08 / 31. szám

IS» FEBRUAR 8. SZERDA

mviDEla AlAGifARHIRMB

3

Válasz

@gy „Felvidéki Levélre"

enekelőtt igenis hovatovább egyre több zsidó szavazat hagyta cserbe a magyarságot.

1910-ben még 107.314 magyar zsidó volt, tehát mintegy 53 ezer szavaz». 1930-ban már csak 15.598 zsidó, az ösz- szes csehszlovákiai zsidók 6.5 százaléka vallotta magát magyarnak. Tehát már csak mintegy 7 és félezer szavazatra számíthattunk erről az oldalról, de a valóságban ennek is a túlnyomó többsége az aktivista, marxista és zsidó nacionalista pártra szavazott. Szóval már ezzel elesett két magyar mandátum.

Vagyis már az összes elérhető tizenhat magyar mandátumból kilenc mandátum megkezdésével a magyarság 56 százaléka volt mellettünk, de megfeledkezik a pesti aktivista cikkíró arról, hogy legalább két mandátumra való magyar hontalan szavazatát sikkasztották el a csehek. Ugyancsak figyelmen kívül hagyja, hogy a magyar területen a választói névjegyzékekből a magyarok sokkalta nagyobb arányban maradtak ki pusztán közigazgatási rafiinéria következtében, mint más nemzetiségeknél. Minálunk egy mandátumra 40 százalékkal több szavazat kellett, mint a szlovák vidékeken. Mindezek figyelem- bevételével tisztán áll, hogy a magyarság kétharmada mindenkor az Egyesült Párt mögött állott. A kommunista, a cseh szociáldemokrata, és a cseh agrárpárt által megszerzett magyar szavazaetL

hajtót, ha már aptak. A Darmof kitűnő és fájJalbmjaélkül hat

érmeit adjon ön, gyermekeinek VT

tok is legnagyobbrészt a marxista és aktivista zsidó agitátorok eredménye t volt. A zsidóság a kultúrában támc gáttá a magyarságot, ‘ de a politikába^ túlnyomó többségében ellene volt. vendenénk, ha azt állapíthatnék mag a zsidóságról, hogy legalább olyan árnyban maradt volna meg magyarnak, mint a keresztény választók tömege.

A zsidóság disszimilációjara mind-* össze egyetlenegy adatot említünk. A. magyar többségű tizennégy szlovákiai járásban 1921-től 1930-ig 9041 főről 6198 főnyi szaporodással 15.239 főre gyarapodott a zsidó nemzetiségűek száma. A. szaporodás tehát 68.5 százalék. Ugyanakkor 28 szlovák járásban, .ahol a siló- vak többség 90-nél magasabb szám- lékú, a zsidó nemzetiségnek ■ szama 19.430-ról 6094 fővel csökkenve RL336 lélekre esett vissza. 31.36 százalékkal apadt. A magyar járásokban tehát 68.5 •százalékos szaporodás, a szlovák járásokban 31.36 százalékos csökkenés. Az azt jelenti, hogy a szlovák területeken a zsidók asszimilálódtak, a magyar területen disszimilálódtak. Cserben hagyták a magyarságot.

Élénk

a zsidófavasiat frontharcos szakasza körűt

Tasnádi Nagy Mndrés igazságügy- miniszter kiterjesztő módosítása a voit a hadifoglyokról

Budapest, február 7. Ha volt olyan magyarnyelvű sajtótermék, amely Be- mes-szellemet tükrözött, akkor az kétségtelenül a Benes és Hodzsa pénzével megteremtett pozsonyi aktivista sajtó volt. És ha ennek a Benes-szellemű csehszlovákiai bérsajtónak magyar- országi szövetségeseit keressük, akkor könnyen megtalálhatjuk azoknak a jónevű budapesti közíróknak a képében, akiknek nevével gyakran találkoztunk a, pozsonyi Hodzsa-lapok hasábjain. És ha még közelebbről érdeklődünk e ne- ■vek viselőinek személye iránt, kitűnik, hogy ezek nagyjában ugyanahhoz a táborhoz tartoztak: a marxista és liberális pesti sajtó berkeiből kerültek ki. Ugyanazoknak a pesti lapoknak a munkatársai voltak, amely lapok a magyar revizionizmus két viharos évtizede alatt úgy tudtak lavírozni, hogy pesti hazafi- ságuk mellett Prága kegyeit is tudták élvezni és szabad bejáratuk volt a cseh uralom alatt nyögő Felvidékre.

A pesti marxisták sohasem titkolták imádatukat Masaryk és Benes személye és köztársasága iránt, ezért mindig százszázalékosan azonosíthatták magukat a csehszlovákiai magyarság nemzeti önvédelmi harcát hátibatámadó prágai és pozsonyi elvtársaikkal, de ugyanolyan „demokrata“ internacionálé- kapcsolat állt fenn a körúti sajtó demokratái és a Hodzsa szolgálatában álló „aktivista“ magyarok között is. A történelem elsodorta a Hodzsa- béreneek cseh-szlovákiai siserahadát, csendes megbocsátással igyekszünk megfeledkezni nemzeti hűtlenségükről. Reméljük, hogy & fajilag nemzetközieknek predesztinált egykori aktivisták örökre ott maradnak azokban az idegen nyugati országokban, ahová az angol elvtársak elsikkasztott milliójával elhajóztak és elfeledkeznek arról, hogy valaha a magyar társadalom élősdiei voltak, azok a fajilag magyar aktivisták pedig, akik ezeknek áldozataiként estek nemzethűtlenségbe, a Csömör Istvánok, belső bűnbánással levezekelik m>ijd nemzetárulásukat..

És ezzel örökre eltűnt a magyar szellemi síkokról a hírhedt beuesi szellem. Ám csodák csodája, nem tűntek így el az egykori csehszlovákiai aktivisták magyarországi cimborái. Sőt ugyanazokban a lapokban, amelyek egykor Prága kegyét a csehszlovákiai szabad terjesztés formájában élvezték, most egyre hangosabb sajtóhadjárat folyik a Felvidék első politikusa és kormány- beli reprezentánsa, Jaross Andor miniszter ellen. Pérsze nem az aktivisták régi subaalatti csendes erkölcsi támogatásának formájában, hanem most a zsidókérdés miatt. A körúti lapok naponta öles cikkekben és magánlevelek közlésével érzelmesen bizonygatják, hogy az elmúlt húsz év alatt a felvidéki zsidóság egyedeiben és egészében legalább is olyan magyar volt, mint Jaross. Ezekre a sokszor jóhiszemű és még többször rosszhiszemű túlzásokra szándékosan nem reflektáltunk, mert nincs mit vitázni azzal a naiv érveléssel, hogy mivel volt néhány igazán becsületes és nemzethű magyar zsidó. — és ezeknek érdemeit soha nem akarjuk kisebbíteni —, ugyanakkor felejtsük el, hogy sokszorosan több volt a csehek kezére dolgozó magyarellenes marxista és aktivista zsidó, nemkülönben a cseh szociáldemokratapárt védőszárnyai alatt szervezkedett nacionalista-cionista zsidó. Most azonban a Pesti Napló vezetőhelyén olyan cikk látott napvilágot, amely nem érzelgős esetek általánosításával érvel, hanem statisztikát sorakoztat föl s a jólé'rtesültség és tárgyilagosság látszatával lép föl. A „Felvidéki Lever* című cikket egy állítólagos „pozsonyi magyar“ írta, de már maga ez az aláírás is igen gyanús es kétséges. Mert kisebbségi ember nem írhat le olyan bődiiletet, hogy „Petro- galli halála után és Szüllő Géza előtt Lelley Jenő dr. volt a keresztényszocia- Iistapárt elnöke“, amivel azt árulja el, hogy Petrogállit hiszi a kercsztény- ezocialistapárt első elnökének. Viszont pozsonyi "ember sem írhatja le azt,, hogy

„Bellayak nemesi nevüket szlovákra változtatták“, mert éppen ellenkezőleg, a pozsonyi városháza főtisztviselői közül Belláiról minden pozsonyi ember jól tudja, hogy valamikor szlovák neve volt, azt magyarra, „Belláira“ változtatta és a visszaszlovákosodása után sem hagyta el magyar nevét. Tehát pont az ellenkezője igaz annak, amiről 3, „pozsonyi magyar“ harangozni hallott. Amilyen „felvidéki“ és „pozsonyi“ értesültség van ebben a két elsiklásá- ban, ugyanolyan arányban „felvidéki levél“ maga az egész cikk is.

A csodálatos „pozsonyi magyar“ azt írja levelében, hogy Jaross az elnyomás éveiben soha . nem említette a zsidók állítólagos nemzethűtlenségét és a Prágai Magyar Hírlap köteteiben sem láthatni a nyomát ennek & hűtlenségnek. Azt mondja, hogy a nemzethűségnek csak két kritériuma van, éspedig az, hogy ki milyen nemzetiségűnek vallotta magát a népszámláláskor és milyen pártra szavazott a választások alkalmával. Szerinte a statisztikai hivatal az egyének nemzetiségi adatát Bem szolgáltatta ki még hatósági, sőt bírósági kérelemre sem, s így nem lehet megállapítani, hogy a zsidóság magyarnak vallotta-e magát, vagy nem. Ez az állítása is megint jogi badarság és ferdítés. Ugylátszik, vagy átaludta a húsz éveit, vágy pedig, egész idő alatt a pesti körúton élhetett, mert ha kisebbségi sorban élt volna, tudnia kellene, hogy a prágai statisztikai hivatal a törvény rendelkezése szerint igenis bárkinek igazolta nemzetiségi adatát, de csak a saját kérelmére. Más tényezőnek kérelmére a törvény értelmében nem tehette. Hány. felvidéki, jó zsidót ismerek, aki a zsebében hordja a statisztikai hivatal megfelelő bizonylatát! , * ■

A továbbiakban a csodálatos pozsonyi közíró elismeri, hogy- a felvidéki zsidóság nem tömörült százszázalékban a magyar/pártok zászlaja alá. és nem szavazott a magyar pártok listájára, de rögtön ki is mondja a szentenciát, hogy ezzel nem követett el hűtlenséget. Egyszerűen azért nem volt ez nemzethűtlenség, mert szerinte a felvidéki keresztény magyarság sem azonosította magát túlnyomó többségben a magyarság pártjaival, „mivel ideológiai beállítottsága vagy gazdasági érdeke úgy kívánta, hogy más pártok keretén belül helyezkedjék el“. Ez szerinte nem bűn, mert hiszen „Magyar- országon is éppen oly jó magyarnak tartja magát az, aki ellénzéki pártban van, mint az, aki a kormánypártot támogatja“. Nos, itt a punctum saliens, a dolgok veleje. Ez az úr, ez a körúti felvidéki, ez a magát pozsonyinak valló cikkíró híven azt vallja, amit az elnyomatás éveiben velünk szemben a benesi és hodzsai szellemű aktivista ellenfeleink szajkóztak.

Hogy azért, mert valaki nincs benne a Magyar Pártban, azért még lehet jó magyar. A körúti aktivista elfelejti azt, hogy azok a többi pártok, azok mind cseh ■ pártok voltak. "Csak ilyen rejtett aktivizmussal. lehet párhuzamba állítani & magyarországú ellenzéki pártokat a volt csehszlovákiai magyar aktivisták pártjaival. Ezt az óhazai magyar ellenzékiek kikérhetik maguknak. Mert ők igenis magyarok, de a mi odaáti aktivista ellenfeleink cseh bérencek voltak!

A cikkíró ezután csodálatos statisztikai bűvészmutatványokat végez. Azt állítja, hogy egy milliónyi magyarnak átlagban 18 képviselői mandátummal kellett volna bírnia és a magyar pártok csak 9-et hoztak össze, vagyis a magyarságnak csak a fele tartott az Egyesült Magyar Párttal. A hiányzó szavazatokat szerinte nem lehet csak a zsidók elpártolásával magyarázni. A szerinte; várható összes ötszázezer magyar szavazat helyett 1935-ben csak 957.438 szavazatot kaptunk, míg 242 562 ^milyen pontos!) „idegen vérseit volt.“

Nos. ez is ugyanolyan rosszindulatú aktivista érvelés, mint a pozsonyi Magyar Újság rabulisztikája volt. MiadA képviselőház együttes bizottsága kedden délután Pécliy László elnökiésó- vel folytatta a zsidók társadalmi és gazdasági térfoglalásának korlátozásáról szóló törvényjavaslat részletes tárgyalását. A kormány részéről Tasnádi Nagy András igazságügyminiszter, Vay László báró miniszterelnökségi és Antal István igazságügyi államtitkár vett részt az ülésen.

Az együttes bizottság a részletes tárgyalást a második szakasznál folytatta, amely helyett Makkal János előadó a következő új második szakasz beiktatását kérte:

„Amennyiben a jelen törvény máskép nem rendelkezik, rendelkezéseit nem lehet alkalmazni:

1. olyan tűzharcosra (1938:1V. t.-e. 1. §.), aki a sebesülési érem viselésére jogosult és az ellenség előtt tanúsított vitéz magatartásáért egyizben kitüntetésben részesült;

2. arra, akit az 1914/1918. évi háborúban ezüst- vagy arany viiézségi éremmel tüntettek ki, vagy aki az ellenség előtt tanúsított vitéz magatartásáért más kitüntetésben legalább két ízben részesült;

3. arra, akit az 1914—18. évi háborúban a kardokkal ékesített III. osztályú vas- koronarenddel tüntettek ki, vagy aki ennél magasabb és ugyancsak a kardokkal ékesített kitüntetésben részesült;

4. arra, aki legalább 59 százalékban hadirokkant;

5. arra, aki az 1914—18. évi háborúban hősi halált halt személy özvegye;

6. arra, aki az 1918. es 1919. évi forradalmak idején az ezek ellen irányuló nemzeti mozgalmakban résztvett, ha ezzel életét kockáztatta, vagy emiatt szabadságvesztést szenvedett, úgyszintén annak özvegyére és gyermekeire, aki ilyen tevékenysége miatt életét vesztette;

7. a belső titkos tanácsosokra, a in. kir. titkos tanácsosokra, továbbá arra, aki a jelen törvény hatálybalépésekor valamelyik tudományegyetem vagy a József nádor műszaki és gazdaságtudományi egyetem nyilvános rendes tanára.

A jelen paragrafusban megállapított mentesség a mentesített személy ivadékaira nem terjed ki.“

Vita a kivételek körül

Vitéz Jrvátfalvi Nagy István helyesli a szakasz intencióit, helyteleníti azonban, hogy a törvény hatálya alól kiveendők közül hiányoznak a 25 százalékos, negye dik járadékosztályú hadirokkantok, a hadiözvegyek bizonyos kategóriái, tehát ne csak a hősi halottak özvegyeit vegyék ki, hanem mindazokat, akiket a hadirokkanttörvény hadiözvegynek elismert. Vegyék, ki továbbá a hadiárvákat,. valamint

azokat a sebesült frontharoosokot, aki te r.ek egy kitüntetésük van, ha rthictf’Aa Károly csapatkeresztjük és a hadifogságot szenvedetteket, akiknek égy kitüntefcé- .sük van, tekintet nélkül a Károly csapat- keresztre.

Lakatos Gyula olyan értelmű módosítást javasolt, amely szerint a törvény nem vonatkozik mindazokra, akik 1919 augusztus elseje előtt valamely keresztény hlt- felekezet tagjai voltak és azontúl is keresztény hitfelekezet tagjai maradtak.

Apponyi György gróf-főként a szakasz tűzharcos vonatkozásairól szólt. Módosító indítványt nyújtott be, amely szerint, a törvény rendelkezéseit nem lehet alkalmazni a hadirokkantakra és tűzharcosokra, a hősi halált haltak özvegyeire és gyermekeire, azokra, akik az 1918—19. évi forradalmak idején az ezek ellen irányuló nemzeti mozgalmakban resztvettek vagy ellenforradalmi magatartásuk miatt szabadságvesztést szenvedtek. A mentesség kiterjedne a-mentesített személy házas- társára és ivadékaira is.

Károlyi Viktor gróf felhívta a figyelmet arra, hogyha kivételt teszünk mindazokra, akik a nemzeti gondolat mellett 1918—19-ben állást foglaltak és a kivételt átvisszük az illetők özvegyeire és gyermekeire, akkor hasonló álláspontra kellene helyezkedni az ellenforradalomban résztvett házastársánál is. ■

Vitéz Makra>y Lajos a szakasz ötödik pontjához nyújtott be módosítást olyan értelemben, hogy a kivétel a "ilágkábo rúban hősi halált halt halottaknak nemcsak özvegyeire, hanem árváira is terjedjen ki. Ha ezt az előnyt megadjuk az ellenforradalomban életüket vesztettek özvegyeinek és árváinak, akkor méltányos és indokolt, hogy a háború hősi halotlai árváinak is adjuk meg. Hangsúlyozta, hogy nem olyan nagy számról van szó, ami lényegében érintené a. Javaslat hatását.

* Jt tűzharcosok

állásponttá

Rupert Rezső kérte, hogy a tűzharcosokat válogatás nélkül illesse meg . a kivételes elbánás.

Vitéz Martsekényi Imre teljes egészében magáévá teszi az Országos Frontharcos Szövetség álláspontját, amely szerint a Szövetség a bajtársi szellemnek megfelelően, azokat a zsidó frontharcosokat, akik a világháborúban komolyan küzdöttek* a nemzet fennmaradásáért, nem tagadja meg, őket jogaikban — megóúte'"si lehetőségük rovására — korlátozni nem len ván ja.

Ez a bajtársiam álláspont azonban