Felvidéki Magyar Hirlap, 1939. február (2. évfolyam, 26-48. szám)
1939-02-05 / 29. szám
1 1933 FEBRUÁR 5. VASÁRNAP teotideKi Hogyan látta a felvidéki magyarság----------ügj?:.': ■ I : ■ . --- ■ mim ssir-g^. '~ . . ■ ^ / ; ._ ',(• • ■ ' v' • ' •. • r ; ' a „csehszlovák" államot? A felvidéki magyarság húszéves kisebbségi sorsa idején többször érezte, hogy a régi keretek romjain felépült új .viszonyok sok tekintetben megváltoztatják lelki arcát. Magárahagyott- sága, addigi értékeinek a mindennapi életből az eszmék világába való eltávolodása, új társadalmi rendje s még inkább ennek az új rendnek számára negatív oldalai mindenféle viszonylatban megváltoztatták felfogását. Egyik legérdekesebb metamorfózisa az egyén‘és állam viszonylatában történt, abban a szemléletben, hogy miként tekintette a magyar kisebbség tagja az államot, mit várt tőle, milyen pontokban érintkezett vele. A húsz év folyamán ez a szemléletváltozás csak eruptív, alkalrpi és elmérétezett alakban tudatosodott. Elsőnek az 1928-as évek fiatal nemzedéke merte kimondani, mások vagyunk, nem bírjuk ezt a magunkrahagyottsá- got, új fogalmakat akarunk magunknak kiépíteni, melyeknek középpontjában ugyancsak magyarságunk áll, de olyan kereteket -kívánunk, melyeket a mindennapi élet elbír és megtűr. A kisebbségi egyén az állammal szemben anarchista volt. Egy új társadalmi rendtől remélte, hogy felszámolhat az immár törhetetlenné vált állam pro- kruszteszi ágyával. Magányosan, zavaros utópiákban kereste ezt a lehetőséget. Az állam csak másodrendű kérdés volt, szocialista, szociális, demokratikus és egyéb, pontosan körül nem határolt elgondolásai közepette. Azt hitte, hogy egy új társadalmi rend önmagától oldja majd meg az. égető kérdések dilemmáit s: nem látta, hogy minden út csak az a Ham politikái keretein át vezethet. Sőt úgy gondolta, hogy a.politikát, minit etikátlan dolgot, egyáltalán ki le-r hét küszöliöLni. A politikus volt á szó nemes, de haszontalan értelmébep. Ezért értették félre, ezért gondolták saját táborában azt, hogy az apolitizmus behódolást, „becsehelést“ jelent. A mozgalom, többször nevet cserélve; szétbom- lott, de továbbra is, a következő évek során az- ifjúság mindenáron, élőszóban, sajtóban és borongó» kávéházi beszélgetésekben önmagából ki akarta sajtolni, tudományos pontossággal meg akarta fogalmazni az új tudatot, az új viszonyok célszerű felmérését. Aszerint, mennyire voltak becsületesek, az egyénekben az állam tudatosítása is: különböző színezetet nyert. Néhány an a kommunista pártba hajóztak. Ezek vagy elfogadták a kommunista doktrína*tel jes egészét a forradalmi, megalakítandó államról és akkor a gyakorlati pártólet szikláiba ütköztek, vagy hozzáidomultak a kommunista párt államaktivizmu- sához és az Oroszországgal • való sző vétség megkötése után Csehszlovákiában tátták a demokrácia utolsó, szigetét Közép-Európában. (Chmelár meghatározása, mely 3938 november óta már csak könyvtárak ’ eldugott szegletébep olavsható.) Ebben a pontban, az állam- szemléletben később teljesen találkoztak az úgynevezett aktivista magyarok kai, akik a csehszlovák államban minden földi jó, minden demokratikus szabadság megtestesülését látták. Valami különbség mégis volt közöttük. A meggyőződése« kommunisták önzetlenül, a „nagy orosz barát“,' a 70 km-nyi röp- távolságban levő minszki repülőgépek kedvéért fogadták ól teljesen a csehszlovák államot, az aktivisták pedig önzésből, üzleti vagy egyéb haszonból. Meggyőződések aktivista nem volt, mert aki különben az lett volna, az önmagában hordozta azt a féltve rejtett, de élőn élő kritikát, melyet többször hallottunk disszidens aktivistáktól: az államot elfogadom, de nem így, ahogy vaii! ‘ ’ ’ -i 1 Az államszemlélet a magyar kisebbségben mindenütt kétfélekép jelentkezett: anarchikus vagy szolgai, mindent elfogadó formájában. Nem szabad azonban arra gondolnunk, hogy mind a kétféle tudat egyforma mértékben kifelé is jelentkezett. Az aktivisták feltétlen áilamigenlése a leghangosabban süvített bele a kisebbségi életbe, annyival, hangosabban, minél több pénzt szánt rá a miniszterelnökségi sajtóosztály (jellemző, hogy az úgynevezett magyar aktivista pártosztályokat nem saját pártjuk, hanem ugyancsak ez az ügyosztály pénzelte). Ezek a megnyilatkozások teljésen alkalmatlanok arra, hogy belőlük arra következtessünk, milyen volt — akárcsak részben is — a magyar tömegek államszeinléjete? A hangos megnyilvánulások egyes fizetett emberek öhigaazólásai voltak, melyeket tömegszemlélet nem fedett. Ezzel szemben az anarchikus álláspont, melyet kezdettől fogva az ellenzéki pártok képviseltek, nem hangoskodhatott, önmagát fel nem fedhette, mert hisz egy anarchikus államszemlélet hangoztatása egyenlő lett volna a republika védelméről szóló törvény leghosszabb börtönbüntetéseivel. Szent-Ivány József az első választások utón megtartott parlamenti gyűlésen leszögezte az ellenzéki magyarság álláspontját: a helyzetet el nem ismeri és soha sem fogja feladni önrendelkezési jogát. Azonban bármennyire volt ezen programjához hű az egész húsz év folyamán, önfenntartási érdekből nem adhatott. • államéi]euességének • kifejezést. Meggyőződését a magyarság nagy tömegeinek nézete fedte és mégsem nyilvánulhatott meg egyéb módon, mint az állam közvetett tagadásában. Ilyen közvetett tagadás volt maga az ellenzéki álláspont. Ilyen tagadás volt az annyit vitatott negativizmus, mely elvileg az egyedüli helyes formája volt a negatív államszemléletnék, csak ott követett el néha hibákat, amikor az ál- lamszémléletet összecserélte a népszemlélettel és nemcsak az állam területen ha’ goztattá a non possumus elvét, har.f” saját .nemzetcsoportjának az életében is. Ilyen tagadás volt minden parlamenti szavazás, a sajtó számtalan burkolt megállapítása, melyekből csak a legklasszikusabb közvetett államtagá- dást akaróm idézni: bár lojálisak vagyunk,'de "azt kívánjuk, hogy az állam vélünk szemben is- az legyen. Tehát: ha az állam nem, lojális, mi sem vagyunk azok, mivel pedig az állam nem lojális, mi sem vagyunk lojálisak. Azt hiszem, nem volt olyan öntudatos magyar, aki ezen formula olvasásánál uem ezt a szillogizmust vezette volna* le önmagában. Amit Lodgmann, a régi német nemzeti párt képviselője tömören így fejezett ki: „Ein Verräter, der. unter solchen Verhältnissen lojal bleiben kann!“ Égésien to ’eszetes, hogy ebből a két végletből, a kényszerűen anarchikus és meggypződésnélküliségen alapuló igenlő szemléletből pontosan körülhatárolt államtudat nem származhatott. Vagyis nem akadt senki, aki csak egy cikkben is felvázolta volna, milyen a magyar egyén állásfoglalása az állammal szemben. Miként a csehszlovák állam keletkezésének körülményeiről sem beszélhettünk vagy írhattunk húsz évig s ha mégis megtörtént, mint például Borsody Istvánnak egy előadásában a Magyar Népszövetségi Liga pozsonyi estéjén, akkor az egész előadás a cenzor martaléka lett — úgy az állammal. szemben elfoglalt alapállásunkról sem beszélhettünk vagy írhattünk nyilvánosán. Annyival több szó esett ezen premisz- sza kihagyásával arról, hogy mit vártunk volna egy állómtól, melyet elismertünk volna. Mit kívánt a magyarság az államtól, feltéve, hogy az állam más lett volna» Különösen sok értekeIrta: Duka Zólyomi Norbert zést, cikket és beszédet terjesztettek a magyarság elé arról, hogy mit kell csinálnunk, mivel éppen az államot nem ismerjük el, illetve nem ismerhetjük el. A belső szervezkedés sziikségéuek állandó hangoztatása, a gazdasági és kultúrépítkezés mindenekfölé való helyezése is ennek a hallgatólagos premisszának a következtetése, melynek sémája így hangzott: mivel az állam nem ad iskolát, tehát nincsen rólunk gondoskodó, velünk viszonyban levő' államunk, nekünk kell a hiányzó magyar iskolát megszerveznünk. Ezekből a közvetett tényekből, az államszemléletnek ezen közvetett bizonyítékaiból kell lovezetniink, hogy. milyen- volt az egyén és az állam viszonya a kisebbségi sorsban. Államonkívülisés Akár Hegelnek államindividuumából, akár a modern nemzeti szocialista népközösségi államból indulunk ki, ahol. minden tagnak sui generis együttéssége _ adja az államot, a többségi életben mindenkor élénk kapcsolatot találunk az állam és az egyén között’. Mindenki kisebb-nagyobb mértékben sajátjának tekiuti, vár valamit tőle, sorsához mérten gyermeki vagy Inunkaadói szemlélettel talont az államra. Aszerint, hogy milyen életkörülmények között .él, nii á foglalkozása, az egyén a többségi életben pozitív, igenlő álláspontot foglal el az állammal szemben, vagy az áll am élet egyes részleteivel szemben kritikát gyakorol, tehát bízónyos részletekben negatív az államszemlélete. Ritkán anarchikus, de a többségi életben az anarchia .is kapcsolatot jelent az államhoz. Éppen azért tagadja az államot, mert úgy érzi, hogy jogai vannak az állammal szemben és ezeket a jogokat igényli. A mindennapi élet azt mutatja, hogy az anarchikus álláspontra helyezkedő egyénnek is lépten-uyomon kapcsolatai vannak az állammal. Hisz máskülönben hogyan lázadozna az állam ellen, ha nem úgy erezné, hogy az életének szerves része? Aki utilitarista szemmel nézi az államot, védelmét, biztonságot, kenyeret vár tőle. Aki, mint Hegel, az erkölcsi erők megtestesülését látja benne, cél,t, haladást, hivatást keres az államban; tehát törődik vele. A modern naciona lizmus a nemzeti kultúra kiteljesedését várja az államtól, tehát a priori elis meri az államban testet öltött kuitúrá- lis erőt és legfeljebb arról vitatkozik, hogy az állam szervei hiányosak, vagy változásra szorulók. A történelmi fejlődés során számtalanszor megváltoztak a kötelékek, melyek az egyént az államhoz fűzik. A francia forradalom „állam“ és a liberális felfogás a véletlenre bízta, hogy kik tartoznak az állam kötelékébe. Az állampolgárság születése olyan keretek között történt, melyeknek sok esetben semmi közük sem volt az állam lényegéhez és hivatásához. Az állam mindenkié volt, aki bármilyen véletlen eseménysorozat következtében az állampolgárságot elnyerte. A modern nemzeti állam többet követel. Német és ólasz formájában azt írja elő, hogy csak a faj és történelem szerinti hozzátartozója lehet az állam részese. Bármilyen köteléket veszünk figyelembe, arra a következtetésre kell jutnunk, hogy a többségi életben az egyén akkor is az államon belül él, ha kritikát gyakorol, ha reformot követel, vagy ha a meglévő államformát tagadja. A kisebbségi sors új allam&zemléletre tanított. , A kisebbségi magyar nem igenel- hette az államot, mert az iskolától kezdve a legutolsó vezércikkig a többség azt nevelte belé, hogy az állam, nem az övé, hanem a többségé, SS Ezen az alapon azt sem-tehette, hogy bizonyos részleteket elfogadva, negatív kritikáját egyéb részletek felé, fordítsa, mivel nem volt olyan .részlet, melyet magáénak mondhatott. De nem is to gadhatta az állqmot, sem nyíltan, sem lelke mélyén olyan értelemben, miüt ahogy a többségi teszi, aki ugyanolyan lényegű állam helyébe más formájú államot kíván. Semmi, érdeke ahhoz nem fűződött, hogy más'formájú csehszlovák államot kívánjon magának- Más nemzeti állam után való vágyódása pedig börtönök, tárgyajútermeki ős szuronyok árnyékában 20 ééjgSriom lehetett más, mint lírai, érzelmi’ élmény, mely mérföldríyi távolságban van egy konkrét államszemlélettól.' Még az allam elleni harc sem maradt meg számára. Nem lázadozott, az állam ellen, mint a múlj- századiéiig! el harcai Oroszország ellen, uem viselt háborút az állam ellen, legfeljebb egyes, konkrét állami tettek ellen, hanem az államon kívül élt.'. Semmi nem fűzte az állanához, new volt érdeke, hogy új formában lássa az államot, nem volt lehetősége, hogy az állam ellen kritikát gyakoroljon s ezért félrevonult. Nem törődött az állammal, miként az első emeleten élő család nem törődik a többi emeleten élő idegennel, még ha egy házban laknak is. Az államszemléletet imitációk formájába öntötte. Állami életet akart saját pártjában élni, az állam funkcióit egyesületekben és szervezetekben kívánta végezni, mert érezte, hogy itt legalább odahaza van. Nem egyszer találkozunk, különösen a fiatal, nemzedék. írásai ban olyan kitételekkel, hogy „önmagunknak ki kell termelni saját államunkat“, „szerveket kell megalkotnünk. melyek elvégzik mindazt, amit az állam nemtörődömsége tőlünk megvon“. Minden ideológiai, minden szervezkedési riadónak egy lappangó indító oka volt: az államonkívüliség tudata. Hiányzó kötelékek Az egyént a jogok és kötelessegefi egyensúlya kapcsolja az államhoz. Fa u kötelességek a jogokkal szemben többletnek látszanak, de az egyén' a kötelességeket önmagukban célszerűeknek tekinti; akkor bent él az államban, <i« reformokért, fordulatért harcol. A kisebbségi sors sem a jogok, sem a kötelességek terén az egyént az államba kapcsolni nem tudtaAz állampolgárság, mely a világháború előtt vitán és kétségen felül álló, természetes állapotot jelentett, bizonytalanná vált. Az első időkben 200-ezer hontalan .töpréngétt szüntelenül azon a kérdésen, miért vetették ki az államko- rei biztonságából, holott legnagyobbrészt Önmaga és ősei ezen a földön, sót ezen föld ’egyik ‘községében állanfloau éltek, adót fizettek és -katonáskodtak Utóbb harmincezérre szállt le a magyar hontalanok száma,, de a jelenség önmagában , is hozzájárult ahhoz, hogy a magyar sors részesei kétséggel és bizonytalansággal nézzék állampolgársági köteléküket. Hogy alakulhatott vplua ki pozitív ál- lamszemléleí állampolgári jog létezése ellenére is, ha a magyar egyén lépten- nyomon olyan törvényes rendelkezéssel és közigazgatási tettekkel találkozott, melyek ezen jog bizonytalanságát napnál fényesebbel! igazolták? A közigazgatási bíróság 1923* ban olyan döntést hozott, mely a világháború előtti'határozatoktól megkívánta, hogy tekintetbo vegyék a világháború utáni rendelkezéseket. Az utolsó évek- rettegett rémo volt a megbízhatatlansági törvény, mely a jogilag körül uem írható megbízhatatlanság fogalmához kötötte az állampolgárságot és egzisztenciát és kimondta, hogy az állampolgárságot a közigazgatási hivatalok egyszerű határozattal megsemmisíthetik. Az alkotmány törvény minden polgárt egyforma joggal ruházott fel, de már a nyelvtörvény indokolása kimondotta: „A csehszlovák nemzetet az új állam államalkotó elemének kell tekintem.“ A sajtó, a többségi közvélemény és; a hivatalok állandó, gyakorlata gondoskodott arról, hogy éz az elv minden kisebbségi ember előtt állandóan ott lebegjen és a teljosjog.ú állampolgár magaslatáról a másodrangú állampolgár, a megtűrt vendég helyzetébe laszítsa. Mikéül lehet pozitív államszemlélete annak, akinek - lépten-nyomon dübörgik T
