Felvidéki Magyar Hirlap, 1939. február (2. évfolyam, 26-48. szám)

1939-02-17 / 39. szám

9 TELViDEta J^G^ARHIWAE 1939 FEBRUÁR 17. PÉNTEK Példátlan tömegszerencsétlenség: egymásba 15 autó Autótemetővé változott egy düsseldorfi utca veit elnökkel. A nagykövet részletesen tájékoztatta Roosevelfet az eurójiai hely­zetről s — hír szerint — igen fontos uta­sításokat hozott magával Londonba. Szorosabb kapcsolatok as USA és Brasilia kősóit Washington, február 16. Hír szerint lAranha brazíliai külügyminiszter a Fe­hér Házban tett szerdai látogatása után kijelentette, hogy látogatását nieghosz- szabbitja március 8-ig. Roosevelt állí­tólag azt a kívánságát fejezte ki, hogy mégegyszer beszéljen Arankával, ha xnár visszatért a tengerészeti hadgya­korlatokról. Jólértesült körökben Aranka látoga­tásának meghosszabbítását azzal hozzák kapcsolatba, liogy Argentina csökkentette bevitelét az Egyesült* Államokból, ami az Egye­sült Államokban megütközést keltett és nyilván azt eredményezi, hogy szoro­sabbá^ igyekeznek tenni a Braziliával való. kapcsolatokat. I Tar 'gas, Brazília elnöke, aláírta a kor­mányrendeletet, amely hárommillió Conto Reist (körülbelül 1110 millió pengő) irányoz elő fel- íegyverkezés és nemzetvédelmi célú közmunkák költségeire a legközelebbi öt évre. Ssovfel-bisollság utazik Amerikába Lffiidon, február 16. A Daily Telegraph moszkvai jelentése szerint a szovjet kormány szakértő bizott­ságot küld az Egyesült Államokba. valószínűleg hadihajók vásárlása céljá­ból. A lap szerint a szovjet nagy tengeri hajóhadat akar felállítani. Elhalasztották az Egyesült Magyar Párt losonci nagy­1 gyűlését Losonc, február 16. Az Egyesült Ma- g.var Pártok losonci szervezetének nagy­gyűlését a politikai helyzetre való tekin­tettel bizonytalan időre elhalasztották. Az OMGE igazgatóválasztmányi ülése Budapest, február 16. Az OMGE igaz gatoválasztmánya ma Somssich László gróf felsőházi tag elnöklete alatt ülést tartott. Mutsehenbacher Emil dr. felső házi tag, az OMGE igazgatója beszá molt az elmúlt igazgatóválasztmány ülése óta történtekről. Bejelentette, hogy az idén Drezdában rendezik meg a XVIII. nemzetközi gazdakougresszust és a magyar bizottság elnökévé Ivády Bé­lát nevezték ki. Somssich László gróf ezután vázolta, hogy az OMGE véle menye szerint milyen földbirtokpolitikai javaslat fogadható el. Purgly Emil volt földművelésügyi miniszter nagy érdek- lődés mellett reflektált az OMGE által a földbirtok politikai kérdésben kidolgo­zott emlékiratára. Utána Jankovich Bé­nán Endre gróf szólalt fel. Karácsony Sándor kisgazda a földbirtokpolitikai kérdéssel kapcsolatban az értékesítés problémájához szólott hozzá. Ezután Mutschenbaeher Emil dr. az OMGE igaz gatója tartotta meg beszámolóját, amelyben tiltakozott ama beállítás el­len, hogy az OMGE szembehelyezkedik a. reformokkal. Beszámolója után Fodor Jenő a Felvidék kiküldötte szólalt fel és a, reformok megvalósításánál megfelelő gondosságot ajánlott. Hangsúlyozta, hogy irányításra van szükség és poli­tikamentes egységes gazdafront kialakí­tására a társadalmi egyensúly biztosí­tása érdekében. Fáber György a tanár képzés egyszerűsítését sürgette. Vitéz Vaskay Gyula a gyapjúárakuak nívón való tartása mellett szólalt fel. Ezután a dohánytermelési bizottság jelentésének, valamint a lótenyésztési bizottság jelentésének ismertetése követ­kezett, majd befejezésül az OMGE bel- jogyeit tárgyalták. Düsseldorf, február 16. A maga nemében páratlanul álló autoinobil-tö- megszerenesétlenség történt szerdán este Düsseldorfban. A sűrű ködben nem kevesebb mint tizenöt automobil futott egymásba és pusztult el. Az átlát- hatatlanul sűrű ködben egy autóvezető kocsiját élesen jobbra kanyarította s a kocsi a járdához ütközve súlyosan meg­rongálódott. Szinte pillanatokon belül két másik kocsi futott bele hasonló mó­gokat, Brüsszel lakosságát és a közvet­lenül érdekelt sir Reginaid Fox tábor­nokot az a kérdés foglalkoztatja, hogy joga van-e az angol katonai élelmezési hivatal főnökének Brüsszelben laknia. Fox tábornok, élelmezési hivatali fő­nök, aki még a múlt év szeptemberében Brüsszelben ütötte fel állandó lakhe­lyét, arra hivatkozik, hogy ebben a vá­rosban kellemesebb és olcsóbb a lakás' mint Londonban. Hivatali teendőinek A zsidótörvénnyel kapcsolatos kihá- gási ügyekben újabban a következő íté­leteket hozták: A budapesti VII. kerületi rendőrkapi­tányság Ungár Ernőt, a Baross-téri Filléres Divatház cég tulajdonosát, jog­erősen 2000 pengő pénzbüntetésre ítélte, dón az első kocsiba. Rövid idő leforgása alatt még tizenkét automobil jutott ha­sonló sorsra. Valamennyi kocsi az első szerencsétlenül járt automobil irányába kanyarodott. A kocsik szinte egymásba fúródtak s az úttest valóságos autóteme­tőhöz hasonlított. Az automobilok töme­ges szerencsétlenségének számos sebesült áldozata is van. A sebesültek között van Viktor Adám Kor sack düsseldorfi lengyel főkonzul is. pontos ellátását pedig a repülőgép vasút és telefon biztosítja. Stanley ke­reskedelemügyi miniszter is azt a véle­ményét fejezte ki, hogy a mostani légi- összeköttetések mellett Brüsszel köze­lebb van Londonhoz, mint nem egy an goi város. A brüsszeli brit kolónia azonban azoknak az interpelláló képvi­selőknek a nézetén van, akik Fox tá­bornok brüsszeli tartózkodását kifogá­solták a parlamentben, és azt mondják hogy ilyen alapon Üfiambcrímn Berlin­ben vehetne ki lakást. mert az alkalmazottak nagy részének il­letményét valótlan összegben jelentette be. A szigetvári járás főszolgabírája mint rendőri büntetőbíróság, özvegy Molnár Márkuszné szigetvári kereskedőt négy- redbeli kihágás miatt jogerősen három­száz peugő pénzbüntetésre ítélte, mert bárom zsidó gyermekét, akik fejenként havi 250 pengő juttatással az üzletben dolgoztak, a bejelentésekből kihagyta, továbbá, mert zsidó vejét az 1938. évi XV. törvénycikk életbelépte után alkal­mazta üzletében. Az új iskolatörvény a fasiszta nagytanács előtt Róma, február 16. A fasiszta nagyta­nács szerdán Mussolini elnöklete alatt letárgyalta az új iskolatörvényt. Az iskolaügy „Magna Chartája“, amelyet Bottal miniszter ismertetett, huszon­kilenc pontban foglalja össze az iskola- ügynek fasiszta szellemben történő for­radalmi ujjárendezésót. A törvény elgondolása szerint az is­kola, mint a társadalmi erők alapvető eleme, elsősorban az új nemzedék poli­tikai és emberi öntudatának kifejleszté­sére van hivatva. Az iskolák, az ifjú­sági fasiszta szervezetek és a főiskolai fasiszta szervezetek a fasiszta nevelés egységét szolgálják. Az új iskolatör­vény kiemeli, hogy a felső tanulmá­nyokban való részvétel a tehetségtől és nem a vagyontól függ. A törvény a jövő iskolaévben lép érvénybe. I I—— Börtönre ítéltek egy sikkasztó ügyvédet A budapesti büntetőtörvényszék három- rendbeli sikkasztás, illetve orgazdaság és csalás bűntette címén vonta felelősségre Vass Zoltán dr. volt budapesti gyakorló­ügyvédet, aki a vád szerint ügyfeleinek pénzét elsikkasztotta, illetve a kezei közé jutott összegekkel csalást és orgazdasá­got követett el. A törvényszék bűnösnek mondotta ki az ügyvédet a vádbeli cselekmények el­követésében és ezért másfélóvi börtön- büntetésre ítélte, A budapesti kir. ítélő­tábla Majoross Mihály dr. tanácselnök vezetése mellett tartott fellebbezési tár­gyalás után az ügyvéd büntetését nyolc- hónapi börtönre enyhítette, mert a vád­lott javára enyhítő körülménynek tudta be, hogy nős, családos ember, aki a bűn- cselekményeket szorult anyagi viszonyai folytán követte el. Kétévi (egyházra ítélte a Kúria Málnási Ödön tanárt Tavaly nyáron, amikor a Kúria jog­erőre emelte Szálast Ferenc bűnpörében a hároméves fegyházbüntetésről szóló íté­letet, néhány nappal később Málnási Ödön dr. tanár, a Hungarista Mozgalom „főszéktartója“ három röpiratot írt és sokszorosíttatott, amelyeknek tartalma miatt a budapesti királyi ügyészség allamfelforgatás bűntette címén eljárást indított ellene. A büntetőtörvényszék előtt megtartott főtárgyaláson Málnási Ödönt a vádtól eltérően bűntett és bűntévő feldícsérése, továbbá az alkotmány elleni lázítás bűn­tette és izgatás vétségében mondották ki bűnösnek s ezért egyévi és kéthónapi bürtönbüntetésre ítélték el. Az ítélet ellen bejelentett semmisségi panaszok folytán ma került ez az ügy a királyi Kúria elé, ahol Töreky Géza dr. elnöklete mellett foglalkoztak Málnási Ödön e bűnügyével. A magyar királyi Kúria hosszabb ta­nácskozás után hozta meg Málnási Ödön ezen ügyében az ítéletet. A legfelsőbb bíróság a büntetőtörvényszék ötöstaná­csának ítéletét, illetve annak a minősí­tésre vonatkozó rendelkezését megsemmi­sítette és Málnási Ödön dr. vádlottat az állam és társadalmi rend erőszakos fel­I forgatására irányuló bűntettben mon­dotta ki bűnösnek és ezért, kétévi fegy­házra és ötévi hivatalvesztésre Ítélte eU ■ a Magyarért! Ez a minden magyart lelkesítő akció, a nemes ügy szolgálatában művészi kiviteli.- a Felvidék térképével ellátott ­cigarettadobozt hozott forgalomba, mely gyönyörű emléke lesz minden hazafias magyar embernek. Ennek a szép és hasznos, ajándéknak is különösen alkalmas ajándéktárgynak mag­vásárlásával a nemes, jótékony célt is szolgáljuk, mert úgy jegyirodánk, vala­mint az összes eladással foglalkozók, az eladást haszon nélkül, teljesen önzetlenül végzik, ezárt a teljes összeg a kitűzött jótékony célt szolgálja. Egy dsboz ára huzat ban) 7.- pengi Kapható egyelőre a következő helyeken: Lapunk jegyirodájában: Vili., József-körút 5. Pfeiffer Ferdinánd-féle könyvkereskedésben: IV., Kossuth Lajos-utca 5. Az „Erka“ kötelékébe tartozó 140 fővárosi előkelő cég központi irodájában, IV., Eskü-út 6., Klotild-palota, valamint az „Erka“ összes megbízottainál. Fogas kérdés: Joga van-e az angol katonai élelmezési főnöknek Brüsszelben laknia? Brüsszel, február 16. Az angol hatósá­—- ....... » — ítéletek a zsidótörvénnyel kapcsolatos kihágások miatt i

Next

/
Oldalképek
Tartalom