Felvidéki Magyar Hirlap, 1939. január (2. évfolyam, 1-25. szám)
1939-01-18 / 14. szám
193* JANUAR 18. SZERDA ♦FEMMrtflg Prchala miniszter kinevezése körül kitört a cseh-ruszin viszály Volosinék megakadályozzák, hogy a cseh tábornok megkezdje miniszteri működését Prága, január 17. (A Felvidéki Magyar Hírlap prágai tudósítójától.) A mai Cseh- Szloyákiát nem fűzik össze alkotmányerejű államépítmények traverzei. A három országból álló államban szünőben van a centrálisán összefogó erőnek minden kisugárzása s a három ország sok tekintetben kényszerű együttese politikájának összetevőiben éppen olyan diszharmonikus, mint ahogy szétágaznak a három kormánynak megnyilatkozásai s rendelkezései^«. Emellett hiányzik annak lelki meggyőződése, hogy mindennek úgy kell lennie, amint van. Ültből a politikai őszinteség hiánya fakad s ez a hiány gyakran megnyilatkozik és meg fog nyilatkozni. A három ország közötti jóviszony, mint az állami konszolidáció egyetlen alapja, nincs-meg. Hol a cseh és szlovák viszonylatban hiányzik, néha a szlovák és rutén viszonylatban fogja éreztetni hatását s ma Csehország és Kárpátoroszorszáq viszonyában okozott meglepő fordulatot. , Hacha köztársasági elnök hétfőn kárpátorosz miniszterré nevezte ki Prchala Leó tábornokot, Szlovenszkó eddigi országos katonai parancsnokát, noha Prchala nem rutén, hanem cseh származású. A Volosin-kormány, mint a kedden délelőtt érkezett huszti jelentések közük, nem hajlandó tudomásul venni a cseh tábornoknak ruszin miniszterré történt kinevezését és legerélyosebb tiltakozását jelentette be a kinevezés ellen. Politikai körökben feszült érdeklődéssel várják, milyen következményei lesznek a váratlanul kitört cseh-ruszin -viszálynak. Érdekes, hogy a lapok nem közölhetik a ruszin kormány tiltakozását. Az egész prágai sajtó vezetőhelyen méltatja Prchala tábornok érdemeit és azt írja, hogy a prágai kormány a tábornok kinevezésével azokat a hervadhatatlan érdemeket akarta jutalmazni, amelyeket Prchala tábornok a Puténföld katonai védelmének megszervezése körül szerzett. Prchala tábornok, mint ismeretes, közvetlenül a -munkácsi cseh orvtámadás előtt feltűnő tanácskozásokat folytatott Huszton -,ncmzntvédelmi ^érdesekről*. A Német Távirati Iroda, szerint cseh részről kijelentik, hogy Prchala tábornok kinevezése a kárpátukrán kormány harmadik miniszterévé azért is szükségessé vált, mert kárpátukrán részről hetekig nem tettek javaslatot ennek a miniszteri tárcának betöltésére. Ezzel szemben ukrán részről kijelentik, hogy a kárpátukrán országos kormány már két jelöltet terjesztett elő, de ezeket a csehek elutasították. Prchala kinevezésének * elfogadása Kárpátukrajna részéről semmiesetre sem jöhet szóba. Mindent meg fognak tenni, hogy megakadályozzák, hogy Prchala megkezdje hivatali működését. Ukrán értesülések szerint kedd reggel egész Kárpát-Ukrajnában tüntetésekre került sor, amelyek oka Prchala tábornoknak harmadik kárpátukrán miniszterré történt kinevezése. Bródi András még mindig börtönben ül Bródi András volt ruszin miniszter- elnök, a hétfőn elterjedt hírekkel ellentétben, még mindig börtönben ül. Kedden reggel hivatalos közleményt adtak ki Prágában és megcáfolták azokat a híreszteléseket, hogy Bródi Andrást a legutóbb kibocsátott államfői amnesztia keretében kiengedték volna a fogházból. Bródi András, akit két hónappal ezelőtt hazaárulás büntette címén felfüggesztettek miniszterelnöki tisztségétől, azóta állandóan vizsgálati fogházban van s szabadlábra helyezése ügyében semmiféle lépés nem történt. Gajda Mussolinihez készül Prágai politikai körökben mint nagyfontosságú eseményt méltatják annak hírét, hogy Gajda tábornok, a cseh fasiszták vezére legközelebb Olaszországba utazik, ahol az „A-Zet“ közlése szerint Muss^inivel akar tanácskozást folytatni. Nagyjelentőségűnek tartják Sidor államminiszternek Chvalkovsky külügyminiszterrel lefolytatott tárgyalásait, amelyek ről hivatalos jelentést nem adtak ki, de amelyeken — hír szerint — megállapodás történt az Oroszországgal fennálló szövetségi szerződés felmondására vonal kozóan. Állítólag olyan külpolitikai irányzat bevezetéséről is szó volt, mely Magyarországgal szemben akar jobb viszonyt teremteni. Nem hívfák össze a parlamentet A költségvetési kérdéssel kapcsolato san elintézést nyert, hogy a parlamentéi nem hívják egybe a költségvetés tárgya lására, ipert kerülni akarják a nyilvános költségvetési vitát. Ennek főleg az áll i hátterében, hogy a képviselők nagyrésze kifogásolja a költségvetésnek nemzetvédelmi részét, mely 1730 millió cseh koronát teszi ki. A hadvezetőség mereven ragaszkodik eh hez a tételhez. Ezért a költségvetést kor mányrendelet útján fogják életbelóptetni. Az „A—Zet“ közlése szerint rövidesen sor kerül a rendtörvény módosítására is. Változás lesz a Tíso- kormány összetételében A szlovák parlament szerdai megnyitó ülése Karmasin és Tiso megegyezése A WsszícsBtoli FeluidéK Községi ElüUiröségainik figyelmét felhívjuk a oi. kir. belügy miniszter úr 280/1938. B. M. sz. rendeletével beszerzésre ajánlott, Novák Jenő dr. összeállításában megjelent Községi POteári bíráskodás / című jógi könyvre. / y i Régi hiányokat pótló munka a községi bíráskodásra vonatkozó jogszabályokat tárgyalja, egységes szerkezetbe foglalva. A könyv használhatóságának előnyért szolgálnak a szakaszokhoz csatolt jegyzetek, melyek az egyes szakaszok összefüggésére mutatnak rá es a reDdes bírósági gyakorlat mellett ismertetik n hatásköri bíróságnak a községi polgári bíráskodás hatáskörébe ntalt kérdésekben követett gyakorlatát is. A mű használhatóságát az abban közölt 24 Iratminta, valamint betűsoros mutató is előmozdítják. A könyv terjedelme 173 oldal. g ÁRA 7— PENGŐ. Megrendelhető az összeg előzetes beküldése mellett: STÁDIUM Könyvkiadó- vállalatnál, Budapest, VI., Róz$a-u. 111. Pozsony, január 17. A szlovák parlament szerdai megnyitó ünnepségei a Hlinka-gárda tisztjeinek keddi eskütételével kezdődtek meg. A tisztek Sidor államminiszternek, a gárda főparancsnokának kezébe teszik le az e^küt s minden tiszt egy dísztört kap, melynek pengéjére ez a felírás van bevésve: „Visszafelé nem vezet út!“ A parlament megnyitása előtt díszszemle lesz, amelyen 1800 egyenruhás gárdista fog felvonulni. Ma este megérkezett Pozsonyba Berán prágai miniszterelnök és Syrovy tábornok hadügyminiszter. A cseh államférfiak mint meghívott vendégek vesznek részt a parlament megnyitó ülésén, de semmiféle hivatalos funkciójuk nem lesz. Maly- petr, a prágai parlament elnöke, náthaláza miatt nem vesz részt az országgyűlés megnyitásán. A parlament egyik legfontosabb feladata lesz, hogy a szlovák állami élet kiépítését biztosítsa azoknak az alkotmányjogi javaslatoknak alapján, amelyeket Tuka Béla dr. professzor és Mederle szenátor több vezető szlovák politikus segítségével most dolgoz kf. A parlament elé kerülő problémák között első helyen áll a zsidókérdés, amelyet valószínűen egységesen oldanak meg Csehországgal és Kárpátaljával. A holnapi ülésen még nem kezdik meg a tényleges munkát. Az első napot csupán az ünnepies megnyitásnak szentelik. Bu- day József szenátor lesz a korelnök, a parlament elnökének Szokol dr. képviselőt fogják megválasztani, az alelnök Si- vák képviselő lesz. Ezután megalakítják a bizottságokat: a törvény jav adatokat indítványozó bizottságot az alkot- mányozó bizottságot, a költségvetési bizottságot és mentelmi bizottságot. Az ünnepi ülés után hosszabb szünet következik, előreláthatólag februárban ül össze az országgyűlés teljes ülésre. A megnyitó ülést az egyetem aulájában tartják meg. A kormány emelvényétől jobbra és balra foglalnak helyet a meghivott vendégek, közöttük a Pozsonyban székelő konzulátusok vezetői. Magyar részről Petravics Gyula pozsonyi magyar konzul hivatalos az ülésre. A parlamentnek összesen 63 tagja van. A hivatalokban és iskolákban szerdán szünetet rendeltek el. Az ülés 11 órakor kezdődik, a megnyitás előtt a kormány tagjai és a képviselők szentmisén vesznek részt a Jezsuiták templomában. Külön isten- tisztelet lesz az evangélikus templomban. Este a pozsonyi színházban díszelőadás fejezi be az ünnepségeket. Kormány- nyilatkozat az ülésen nem fog elhang zani. Az országgyűlés alakuló ülése után a Tiso-kormány valószínűen beadja lemondását. A pozsonyi országgyűlés, hír szerint, ismét Tisot ajánlja majd miniszterelnöknek, a kormány összetételében azonban bizonyos változtatásokat fog javasolni. Karmasin államtitkár felkereste Tiso miniszterelnököt, hogy tisztázza vele azokat a kérdéseket, amelyek az utóbbi betek során feszültséget idéztek elő a szlovák vezető körök és a német népcsoport között. A találkozásról csupán német részről adtak ki hivatalos közleményt. A német párt hivatalos jelentése sze7 rint Tiso miniszterelnök a többször kin fogásolt népszámlálások ügyében hang-« súlyozta, hogy i a népszámlálás csak ideiglenes adminisztratív intézkedést jelent, amelynek nem lesz befolyása a német népcsoport nemzetiségi jogaira. Az elbocsátott német munkások ügyét minden egyes esetben felülvizsgálják és állandó bizottságot létesítenek a felül- vizsgálás lebonyolításának idejére. Ezen- kívül Tiso miniszterelnök biztosította azt is, hogy a szlovákiai német munkások önálló német munkásszer.vezetet létesíthessenek. A szlovákiai német párt kívánságai között szerepel többi közt egyenruhás önkéntes védelmi szolgálat szervezése is. A párt hivatalos jelentése szerint Tiso miniszterelnök beleegyezett abba, Ijogy a párt ezt az alakulatot felállíthassa. Szüilő Géza tárgyalt Pacellivel Róma, január 17. Szüilő Géza dr. in. kir. titkos tanácsos, felsőházi tag, hétfőn kihallgatáson jelent meg Pacelli bíboros államtitkárnál, akivel több mint egy óra hosszat tartó megbeszélést folytatott a felvidéki magyar területek visszacsatolásával kapcsolatos egyházi kérdésekről. Lefokozzák és kivé gzik Auherf zászlóst, aki 100.000 frankért hazaáruló lett Paris, január 17. A touloni tengerészeti hadbíróság halálra ítélte Marc Aubert tengerészzászlóst, aki 100.000 frankért nagy fontosságú hadititkokat közölt egy külhatalom kémszervezeteivcl. Aubert bűntársát, egy Marie Maurel nevű fiatal nőt, háromévi börtönre ítélték. Aubert zászlós kivégzését a Toulon- ban horgonyzó hejóhad csapatainak jelenlétében fogják végrehajtani. A kivégzést nyilvános lefokozás előzi meg. <i Az ógyallai csillagvizsgáló intézet átvétele A Felvidék visszacsatolásával a kultusz- tárca intézményeinek sorában visszakerül a Konkoly-Thege Miklós által alapított ógyallai csillagvizsgáló intézet. Az intézet átvételére a helyszínre érkezett Fülei-Szánthó Endre miniszteri tanácsos, az egyetemi osztály főnöke Lassovszky Károly dr.-ral, a svábhegyi csillagvizsgáló intézet igazgatójával. A miniszteri kiküldöttek az átvétellel kapcsolatos hely-, színi tárgyalásokat lefolytatták és a szükséges intézkedéseket megtették. Az intézet gondozását átmenetileg Kenessey Kálmán, az ottani meteorológiai. intézet igazgatója látja el. u—„ n szovjet nem engedi be a külföldi kommunistákat sem Páris, január 17. A Matin moszkvai jelentése szerint a szovjetkormány újabb szigorú intézkedésekkel akarja elejét venni annak, hogy az ország zilált belső helyzetéről, az egymást érő lázongásokról s az általános elégedetlenségről a külföld közvéleménye tudomást szerezzen. A szovjethatóságok a jövőben a külföldi kommunista pártok tagjainak sem adnak beutazási engedélyt. A komintern vezetősége közölte valamennyi külföldi szervezetével, hogy a szovjetkormány ezután csak politikai menekülteket vagy hivatalos küldetéssel felruházott kom- munista megbízottakat bocsát be a szovjetunió területére. A külföldi kommunista pártok tagjait utasítják, hogy ne utazzanak Szovjctoroszországba. A külön en • gedély nélkül Szovjetoroszország területén tartózkodó külföldi kommunistákat letartóztatják és kiutasítják. A rendőrség máris nagyszámú kiutasító végzést hozott