Felvidéki Magyar Hirlap, 1939. január (2. évfolyam, 1-25. szám)
1939-01-15 / 12. szám
193? JANUÁR 15. VASÁRNAP •felvidéki -^MaűVaRHIRMB 23 A legtitokzatosabb kémregény hőse: REDL EZREDES Kolozsvárott meghalt Schots tábornok, akinek lakásán a Monarchia legveszedelmesebb árulója agyonlőtte magát. Hogyan leplezték le Redl Alfrédet, aki az osztrák^magyar felvonulási tervet eladta az orosz nagyvezérkarnak? Néhány nappal ezelőtt jelentette a Felvidéki Magyar Hírlap, hogy Kolozsvárott 83 éves korában hirtelen elhunyt iSchots Artur nyugalmazott császári és királyi tábornok. A nekrológok, amelyek az elhunyt magasrangú katonatisztről megjelentek, megemlítették, hogy Schots tábornok jelentékeny szerepet játszott 1913-ban, rövid idővel a világháború kitörése előtt, minden idők egyik legnagyobb kémbotránynak, a világhírű Redl- ügynek leleplezésében. Kolozsvárról érkezett híradás most arról számol be, hogy Schots Artur emlékiratokat és feljegyzéseket is hagyott hátra. Életének utolsó éveiben sokszor említette barátai előtt — az agg tábornok kolozsvári barátai egytől-egyig magyarok voltak — hogy feljegyzéseiben sok olyan anyagot fognak találni halála után, amelyek igen közelről érdeklik Magyarországot, mint az egykori monarchia tagállamát. Valószínűnek látszik, hogy a célzások és az elejtett megjegyzések, amelyeket Schots tábornok tett, elsősorban a Redl- ügyre vonatkoznak. Az agg katonatiszt ugyanis nem egyszer mondotta, hogy életének legnagyobb élménye Redl Alfréd vezérkari ezredes kémkedési ügyének leleplezése volt. Már régen hangoztatta Schots Artur tábornok azt a véleményét — amit egyébként a háború utáni kutatások teljes mértékben igazoltak — hogy Redl Alfréd ezredes kémkedéséinek jelentősége világtörténelmi, azok a tervek, amelyeket ez a megtévelyedett vezérkari tiszt juttatott a cári Oroszország katonai hatóságaihoz, nagymértékben hozzájárultak ahhoz, hogy a központi hatalmak elvesztették a világháborút. Felmérhetetlenül nagy a Reál-ügy irodalma. És ez az irodalom még napjainkban is állandóan gyarapodik, egyre újabb és újabb adatok kerülnek napvilágra. Annak, hogy a példátlan méretű spion- botrány még ma is élénken foglalkoztatja a kutatókat, egyszerű az oka: a mai napig is tisztázatlan a kémbotrány sok fontos részlete. Schots hagyatékából várható a „RedUügy tisztázása Aíáénnyiben a Kolozsvárott most elhunyt Schots tábornok emlékiratai és feljegyzései valóban foglalkoznak a Redl-üggyel — ami fölöttébb valószínű —, kétségtelen, hogy ennek a világtörténelmi kémbotránynak tisztázásé szempontjából felmérhetetlen jelentőségű Schots tábornok hagyatéka. Schots Artur ugyanis nemcsak hogy szerepet játszott Redl manipulációinak leleplezésében, hanem ő irányította azt a nyomozást, amely végül is kótségbe- vonhatatlanul megállapította Redl ezredes bűnösségét és Shots volt az, aki — minden bizonnyal felsőbb utasításra — Redl Alfrédnek 'módot adott arra, hogy öngyilkosságot kövessen el, Redl ezredes 1913 május 24-ére virradó éjjel Schots Artur revolverével, Schots Artur lakásán lőtte főbe magát. Az egykori monarchia kémelhárító szervezetét, sőt vezérkarát később sok szemrehányás érte, azért, mert a leleplezett kémmel szemben ezt a lovagias gesztust megtette, mielőtt még Redl alapos és sokszori kihallgatásával teljes részletességgel tisztázta volna ennek a kémkedési sorozatnak minden mozzanatát és azt, hogy voltaképen milyen katonai titkokat és terveket szolgáltatott ki Redl Alfréd a cári Oroszország katonai hatóságainak. Nem egy historikus, aki ezzel a kérdéssel foglalkozott, illette szemrehányással még Hötzcndorfi Conradot, az osztrák-magyar vezérkar főnökét is, mert állítólag ő volt az, aki utasítást adott arra, hogy adjanak alkalmat Redl ezredesnek az öngyilkosságra. Teljes bizonyossággal csak Schots Artur tábornok adhatott volna felvilágosítást arra vonatkozólag, hogy milyen meggondolások alapján szánta el magát erre a gesztusra a vezérkar főnöke. Remélhető, hogy Schots tábornok feljegyzéséi és emlékiratai meg fogják adni a választ erre az érdekos kérdésre. Valószínű azonban, hogy az osztrák-magyar kémelhárító szolgálat vezetőinek nyomós oka volt arra, hogy ténykónt elfogadja Redl Alfréd ezredesnek élete utolsó órájában tett írásbeli beismerő vallomását, amely szerint a megtévedt vezérkari tiszt az osztrákmagyar hadsereg oroszországi felvonulási tervét adta el az orosz nagy vezér karnak. Ezt és mást nem. A sorsdöntő nyár Karíshadban A világháború előtti évek katonai történetének olyan nagyfontosságú fejezete a Redl-iigy, hogy érthető módon ráirányítja erre. a rejtélyes esetre az érdeklődés reflektorát Schots Artur tábornok halálának híre, kiváltképen pedig az a jelentés, hogy Redl Alfréd leleplezője fontos feljegyzéseket hagyott hátra. Érdekes ebből az alkalomból feleleveníteni Redl vezérkari ezredes kémkedésének ég leleplezésének történetét, annak ellenerő, hogy az adatok között sok van, ami még megerősítésre vár és minden bizonnyal nem egy olyan mozzanata van az ügynek, amit teljes hitelességgel megerősíteni vagy megcáfolni sohasem fognak. A Redl-ügy története izgalmas detektív- regény, de izgalmas magának Redl Alfrédnak alakja is. Teljes biztonsággal még ma sem tudunk felelni arra a kérdésre, hogy miért követte el Redl ezredes a, példátlan árulást? KémszolgáTataiért pénzt kapott az orosz nagyvezérkartól de korántsem olyan hatalmas összegeket, horry ez megmagyarázná a végzetes kisiklást. Redl Alfrédnak ugyan nem volt vagyona, de vezérkari ezredesi fizetéséből rangjához méltóan megélhetett, volna, ücki azonban költséges szenvedélyei voltak. De még ez sem teljesen kielégítő magyarázat. Bizonyos, hogy szerepet játszott abban, hogy árulásra vetemedett, egyénisége, lelki beállítottsága, kalandvá. gyó természete és a veszedelmes életnek az a sóvárgása, ami jelentékeny mértékben irányítja egyes beteg lelkiéletü emberek cselekedeteit. Még egy együttható játszott közre abban, hogy Redl Alfréd elkövette a kémkedést. Ez — Redlnek, a magasállású, magasrangú emberekhez való túlságos vonzódása volt. Egy alkalommal Redl Karls- hadban töltötte szabadságát. Itt megismerkedett Szuhomlinof tábornokkal, a cári Oroszország háború előtti utolsó hadügyminiszterével. Amikor Redl Alfrédet a véletlen összehozta ezzel a nagy- befolyású és szuggesztív egyéniségű férfivel, még nem volt olyan feszült a viszony a Monarchia és Oroszország között, mint a következő években, s így senkisem látott kivetnivalót azon, hogy a szabadságát töltő tehetséges osztrák katonatiszt, akinek nagy' jövőt jósoltak felettesei, baráti viszonyba kerül az orosz tábornokkal, akit röviddel később hadügyminiszterévé nevezett ki a cár. Minden valószínűség szerint ez a karlsbadi találkozás lett Redl Alfréd végzete. Nem egy adat szól amellett, hogy Redl ekkor lépett idegen hatalom zsoldjába és ettől az időtől fogva tett előbb kisebb jelentőségű, majd sorsdöntő fontosságú szolgálatokat Oroszországnak. Redí ezredes szabadságra megy A karlsbadi találkozó után évek teltek el. Redl Alfréd vezérkari ezredest Bécsbe, az egykori közös hadügyminisztérium egyik legfontosabb szervéhez, a kémelhárító osztályhoz rendelték. Urbanszky tábornok irányította ezt az osztályt. Fontos szerepe volt itt három vezérkari ezredesnek, Schots Artúrnak, Redl Alfrédnak és Ronge-nek. Az 1912—1913-as években egyik legfontosabb feladata volt a bécsi kémei-« hárítónak az orosz spiónok leleplezése. Oroszország és az Osztrák—Magyar Mq- narehia között ekkor már rendkívül feszült volt a viszony. Bizonyosnak látszott már, hogy az elkövetkezendő háborúban szembe fog kerülni egymássalakét nagyhatalom. A cári Oroszországban a hírhedt Ochrana irányította a spionaget. A háború előtti években az Ochrana legfontosabb célja a Monarchia bebálózása volt. Erre a célra semmi , pénzt és semmi áldozatot nem sajnáltak. Semmisem világítja ezt meg jobban, mint egy adat: 1912-ben és 1913-ban a monarchia terület tén nem kevesebb, mint hatezer kémgya- nus egyént tartóztattak le. A bécsi kémelhárító szervezetnél azonban jól tudták, hogy ez sem elég, igen fontos szolgálatot teljesítő orosz kémeket nem sikerült még leleplezni.,. Az orosz kémszervezet ausztria-magyar- országi vezetőjét kereste a kémelhárító osztály 1913 áprilisában. A véletlen — voltaképen ennek a véletlennek köszönhető a Redl-ügy leleplezése, — műve volt, éppen ennek a hónapnak utolsó hetében kezdte meg szabadságát Redl Alfréd ezredes, Redl távollétében munkakörét egymás között osztotta fel Schots és Ronge ezredes. Redl Alfréd szabadságon volt, tehát nem tudhatta, hogy bizonyos gyanuokok alapján Ronge ezredes utasítást adott arra, hogy a bécsi főposta posterestante“ osztályán kísérjék figyelemmel a le- veleket és amelyiket gyanúsnak találják, azt bontsák fel. Nikon Nikczas jelentkezik A kémelhárító szerv két detektívje íróasztalt kapott a béosi főposta posteres- tante-osztályán. A titkosrendőröknek feltűnt két különösen vastag boríték, amely „Nikon Nikezas“ névre érkezett. Felbontották a két borítékot. Az egyikben hatezer, a másikban nyolcezer korona volt. Az egyik borítékban egy cédulát is találtak. A papirszeleten két név állott Két régóta megfigyelés alatt álló, kémgyanus embernek a neve. A felfedezésről azonnal látszott, hogy nem csekély jelentőségű. Bizonyos volt, hogy kémkedésről van szó, mégpedig nagyarányú kémkedésről, mert jól tudták, hogy az Ochrana nem szokott jelentéktelen szolgálatokért hatezer és nyolcezer koronákat fizetni. A titkosrendőrök a két levélről jelentést tettek a kémelhárító osztályon. Ha Reál ezredes történetesen nincs éppen ekkor szabadságon, bizonyos, hogy ö is értesült volna a nagyfontosságú felfedezésről és talán sohasem derült volna ki a titok. ' A detektívek visszatették a pénzt és a cédulát a borítékokba és azokat újra le* ragasztották. Hamarosan megállapították, hogy Nikon Nikezas nevű ember nem él Becsben, Ezekután már nem volt más feladatuk, minthogy várjanak, várják a kémet, aki jelentkezik a levelekért. A főpostáról érkező jelentéseket várták a hadügyminisztériumban is, mert Nikon Nikezasban az ausztria-magyarországi orosz kémszolgálat főirányítófát sej* tették, Kiköti Nikezas hetekig nem jelentkezett. A tizennégyezer koronát tartalmazó borítékok a főposta egyik rekeszében porosodtak. Május 23-án végre megállt a posteres- tante-osztály pultja előtt egy elegáns úr, Nikon Nikezas néven mutatkozott be, sietve átvette a leveleket, megfordult és gyorsan elhajtatott a rávárakozó autótaxin. Hihetetlen hasonlatosság A két detektív a? elegáns úr után sietett. Nem állt más autó a főposta előtt és ezért nem követhették a Nikon Nikezas néven bemutatkozó embert. Az autótaxi számát azonban sikerült feljegyezniük. Csak ezután értek rá arra, hogy közöljék egymással tapasztalataikat. Alig merték egymásnak is megmondani, hogy mindketten úgy látták, hogy a titokzatos Nikon Nikezas nem más, mint — egyik főnökük a kómelhárító csoportnál, Redl Alfréd vezérkari ezredes. — Teljesen lehetetlen, biztosan tévedtünk, — mondta társának az egyik titkosrendőr. — A hasonlatosság azonban megdöbbentő... — válaszolta a másik. — Nem lehetett ő az, hiszen Redl mindig egyenruhában jár, ez a férfi pedig civilben volt, — jegyezte meg az első detektív. A hasonlatosság azonban mindkettőjükben felébresztette a gyanút és elhatározták, hogy amennyiben Redl ezredes visszatérne szabadságáról, ez esedékes volt a közeli napokban, — vele akkor sem közölnek semmit a Nikon Nikezas- sal kapcsolatos nyomozásról. Azt is elhatározták a detektívek, hogy a Redl ezredesre vonatkozó gyanújukat még feletteseik előtt sem említik. A nyomozás további része drámai gyorsasággal pergett le. Ez a fejezet feszült izgalmasságával felülmúlja bármelyik detektívregényt. Délelőtt tizenegy órakor vitte el a rejtélyes Nikon Nikezas a főpostáról a borítékokat és déli tizenkét óra előtt néhány perecel már megtalálta a két titkosrendőr azt a gépkocsit, amelyiknek rendszámát feljegyezte. A soffőrnek megmondották, hogy detektívek és egy nemzetközi szélhámost keresnek- Azt természetesen elhallgatták, hogy aki után nyomoznak nem más, — mint az Ochrana legveszedelmesebb kéme. A taxisoffőr nem tudott semmit utasáról. Először látta. Az elegáns úr a Ringen szállt be az autóba és azonnal a főpostára' hajtatott. Itt kiadta a soffőrnek az utasítást, hogy várjon rá. Néhány perc múlva kijött, újra beült a taxiba és kiszólt az autóvezetőnek — egy külvárosi kávéhoz címét adta meg. Idegesen hozzátette, hogy — hajtson gyorsan. A szürke zsebfcés^tok A detektívek nem tehettek mást, beültek az autóba és megmondták a soffőrnek, hogy vigye őket ugyanabba a kávéházba, ahova előbbi utasát szállította. A titkosrendőrük a kávéház előtt váratták a taxit és bementek a helyiségbe. A tulajdonosnak megadták, a keresett férfi azemólyleírását és érdeklődtek, hogy is- meri-o az illetőt. A kávés emlékezett erre a férfire, de — mint mondotta —- nem tudja, hogy kicsoda, először látta. Az elegáns úr egy kávét ivott, nem beszélt a kávéházban senkivel, alig tíz perc múlva elhagyta a helyiséget. Szerencsére a kávés az ajtó előtt állott. amikor a titokzatos férfi kilépett a kávéházból. Ugyanekkor egy másik autótaxi haladt el a kávóház előtt. Az ismeretlen megállította a gépkocsit, beszállt. A kávéház tulajdonosa véletlenül meghallotta, amint az idegen bemondta a soffőrnek. — Hotel Romser. — Hajtson maga is a Romscr-szállo- dába — mondta soffőrjének az egyik detektív, A két titkosrendőr gyorsan beugrott a taxiba, amellyel jött és amely a keresett kémet is hozta a külvárosi kávéházba, utasításukra máris robogott az autó a
