Felvidéki Magyar Hirlap, 1939. január (2. évfolyam, 1-25. szám)
1939-01-15 / 12. szám
MSS JANUAR 15. VASÁRNAP 'TEMHUttkt • M* cfrtto -TTTUTíXB 21 ALEGNAGYOBB ÉLMÉNY IRTA: VASS LÁSZLÓ Magunkról beszélek, azokról a hajdani csehszlovákiai magyarokról, akiket egészen ifjú diákkorukban ért a nagy változás. Gimnazisták voltunk, 14—18 évesek. nyiladozó öntudatunkban a vérző magyar haza fátyolos emlékeivel, mégis, eleinte alig’ tudtuk megérteni, komolyan felfogni, hogy mi is történt velünk — körülöttünk, 20 esztendővel ezelőtt, éppen ilyen téli időben. Inkább a kíváncsiság, mint a rémület izgatta fantáziánkat, mikor idegen ruhájú katonák jelentek meg városunk falai között és az utánuk jövő idegen civilekkel' együtt mindjárt be is rendezkedtek. Iskolánkban pár hétig rendben folyt a tanítás, talán c«ak az okozott nagyobb mozgolódást, mikor kijelentették, hogy az idén sokkal hamarább, két-három hónappal előbb fejezik be a tanévet. Még ez sem jelentett számunkra moglepő eseményt, hiszen a háborús időkben már .hozzászoktunk a hosszú szénszünetekhez, meg ahhoz, hogy nagyobb számú sebesültvonat érkezés alkalmával hirtelen katonakórházzá alakították ét Alma Materünket. Nemsokára aztán belénk nyilait az első megdöbbenés. Március 15. közelgett, az első Március 15, amelyről, hogy valóban az első volt a megváltozott határok között, csak akkor győződtünk meg, midőn a tanári kar szigorú parancsot kapott, hogy másnap, márcicus 15-én rendes tanítás lesz. Ekkor eszméltünk rá, hogy ami körülöttünk, fiatal diákok körül történt, az valami szörnyű nagy zuhanás volt: a történelem szédítő lavinája elsodort a Hazától, amelybe nekünk még szerencsénk volt beleszületni. tűk le: Az uj magyar cserkészet az ezer- év óta hiányzó magyar öncéluság szellemében megakarja teremteni a népi gyökerű, igazán magyar ifjúsági életet. Ki akarja vinni a földtől elszakadt osztályok, elsősorban az intelligencia gyermekeit a magyar föld. faj és falu ősgyökereihez, hogy megismerjék a magyar nép lepányvázott lelkét és tele- sziva mozgalmunkat a súlyos természeti metszésű népi kultúrával, egy népi valóságu magyar tömegkultúra erjesztő intellektuális rétegévé váljanak. Azt kérdezhetnénk most idehaza tőlünk, hogy mikor tanult ez a fiatalság, ha közben ilyen nagy társadalom átalakító kérdésekkel foglalkozott? Vájjon elvégezte-e idejében szaktanulmányait? Kisebbségi életünknek egykori irányítói tanúságot tehetnek e tanulva harcoló ifjúság érett szakműveltsége mellett. Annyi bizonyos, a cseh-szlovákiai magyar tanuló ifjúságnak az egyetemi éveken át rengeteg nehézséggel kellett megküzdenie. A csallóközi, nógrádi, gö- möri, abaúji és beregi gimnáziumokból egyszerre Prágába és Briinnbe kerülve, a szláv tenger roppant hullámaival találta magát szemben, eleinte elhagyottan, sokszor tehetetlenül. Csak évek múltán alakulnak meg a menzák, az első diákegyesületek, így a Corviniák és a Magyar Akadémikusok Keresztény Körei. Jellemző, hogy a prágai magyar főiskolás cserkészek Szent György Kör névvel alakulnak meg, pátronusul véve a Kolozsvári-testvéreknek a prágai vár udvarán álló szobrát, a sárkányok fölött győzedelmeskedő Szent Györgyöt. A diákegyesületek megalakították a különböző szakszemináriumokat, ahol a nyári falujáráson gyűjtött szociográfiai anyagot megbeszélték és feldolgozták. Talán ez volt az oka szaktanulmányt előmenetelük sikerének is, mert a mi diákegyesüle telink többet jelentettek az akkoriban divatos burschenschaftoknál, alkotó munkaszellem és komoly nem zeti törekvések töltötték ki egyesületeink kereteit és így szerencsére az idegen fővárosban tanuló magyar ifjúság soha sem szűnt meg kapcsolatban lenni az otthoni falvakkal, a hazaváró szülőfölddel. Pár év a csehegyetemeken és a magyar diákok annyira jól beszélik már az állam nyelvét és oly merészen lépkednek a társadalmi és nemzetiségi kérdések forró területén, hogy a húszas évek derekán már résztvesznek a cseh ifjúság konferenciáján és ott a cseh diáksággal és tanárokkal a magyar kissebbség „etnográfiái irredentizmusáról“ vitatkoznak. Voltak drámai fejezetei is ennek a korszaknak. Ifjúságunk, egyrésze^ olv mohón vetette magát a társadalomátalakítás munkájába, hogy az elmélyült tudományosság megkerülésével, néha már éles világnézeti óe merev osztálypolitikai mozgalmakba csapott át a reformátori hév, aminek az lett a következménye, hogy a keresztény magyar ifjúság becsületes szándéka csakhamar elvérzett a szélső baloldali pártok demagógiáján. A jó irányban megindult sarlós diákmozgalomnak e tragikus széteséséből már a továbbiak tanultak és például a katolikus ifjak Prohászkás mozgalma csöndes apró munkával, de annál szívósáéban igyekezett elérni célját: a szociális szellemű népi erőkből megujhodó magyar társadalmat. Az utóbbi években az ifjúsági mozgalmak megtorpantak és ijesztő közöny ütötte fel fejét az egyesületekben. Mi idősebbek aggódtunk az új nemzedék sorsáért, attól féltünk, hogy az az if júság, amelynek már az a halvány emléke se volt meg a magyar hazáról, ami nekünk, — és amely az óvodától kezdve minden iskoláját már a csehszlovák államban végezte, és idegen tanáraik Kossuthot, Petőfit, Madáchot mint fajáruló renegá- tokat pellengérezték ki meghamisítva, és ezzel megszükitve a magyar történelem és földrajz horizontját, süketté válik a magyar sorsproblémák iránt. Hál* Istennek, nem igy történt. Az elmúlt óv őszi hónapjaiban Pozsony, Kassa. Komárom magyar középiskolás ifjúsága gyönyörűen megcáfolta aggodalmunkat. A boeskay-nyakkendő és a darutollas bocs- kay-sapka a bécsi döntést megelőző napokban már ott tüntetett a rozsnyói, lévai, ungvári és munkácsi gimnázistá- kon is. Ha most befejezésül azt kérdenék tőlem, mi volt a legnagyobb élményünk nekünk, cseh-szlovákiai magyar ifjúságnak e keserves húsz esztendő alatt, mi habozás nélkül azt felelnénk, hogy a nép volt az, a magyar nép, amelynek töretlen lelkében, becsületes szivében és ma már politikailag is érett elméjében egy újabb ezerév csíráit látjuk szunnyadozni. Ezeket napfényre hozni és velük együtt nőni a nemzeti-népi szociális szellemű Magyarországba: ennek a felismerése volt a mi legnagyobb, legmélyebb élményünk. Úgy érezzük, itthon most már nincs any- nyi akadály, mint volt az idegen impé- rium' alatt. Ám ha még is lenne, mi nem félünk, húsz év alatt hozzászoktunk, hogy akadályokba ütközzünk, de ahhoz is, hogy az akadályokat általlépjük és rajtuk győzedelmeskedjünk. * (Szerző felolvasta a Székesfőváros jan. li-én rendezett „Felvidéki Irodalmi Estjén“.) Az első szörnyű ébredést sorban követte a többi. A következő esztendőkben már új tanárok, csehek jöttek és a régiek, a mieink lassan tünedeztek. Meg kellett tanulni a csehszlovák himnuszt, új állami ünnepnapokat rendeltek el és ismeretlen szláv nagyságokról szónokoltak előttünk, mint „felszabadító testvérekről“. így érkeztünk él kifosztva eszményeinkből, az idegennyelvű egyetemek küszöbére. De mégse teljesen üres tarisznyával! valamit már vittünk magunkkal: a szülőföld, a szülőfalu üzenetét, intését, amit ott kaptunk helyszínen, nyári cserkészjárásaink során a néptől, kisebbségi sorsba hullott magyarságunk legizmosabb törzsökétől, a paraszt- • ságtól. Ez a nemzetmegtartó, feladatainkra örökké figyelmeztető üzenet, amint később látni fogják, egész életünkre szólott, elkötelezően a gyökeres népi megújhodás iránt, amely nem- csupán a kisebbségi sors éveire szabta meg utunk irányvonalát, de azon túl is, az egyetemes magyarság- életén belül, sőt, a közös otthonban már hatványozott mértékben. Elsősorban éppen a pozsonyi magyar gimnazistáké az érdem, hogy felismerve a cserkészetben rejlő lehetőségeket, a magára hagyott falu felé irányították az egész magyar ifjúság érdeklődését. Erre egyrészt kívülről, az anyaország népi szellemű irodalmától kapták az ösztönzést, másrészt belülről annak a Szigorú valóságnak a felismeréseként, hogy a csehszlovákiai magyarság tul- nyomórészben a földetművelő falusi népből áll, amelyet ezentúl, ha magyarokként akarunk megmaradni, többé nem lehet a nemzetépités sáncain kivül- rekeszteni. Egyszerű cserkészcsapatok voltak az uj magyar életnek ezek az ifjú járőrei, ősi magyar nótákat, népmeséket, jobbágy-balladákat kedvelő diákok, akik a régi szövegek lejegyzése közben egy kicsit már széjjel is néztek: hogyan él a balladázó, mesemondó nép? Milyen kunyhóban lakik? Milyen kutból iszik? Mit eszik? Miért tűnik fel falvaiban néhol a nemzetpusztitó egykejárvány? Nem csoda, ha később ez a társadalmi vizsgálódás ifjúságunk egyes csoportjait élesebb kritikára készteti a múlttal szemben, amely éppen a magyar etnikum végvárait hagyta igy gyámoltalanul, betegen, nyomorult sorban. De ezek a diákok nemsokára főiskolás korukban megismerték azt is, minő iskolákba jár a falusi nép gyermeke, láthatták, hogyan hunynak ki a Aagyar szó apró őrtüzei és nőnek gombamódra szinmagyar községekben a csehszlovák iskolák. A jelennek ezek a növekvő fajai ráirányították figyelmüket most már tudatosan is az elnyomó cseh impérium rendkívül veszélyes módszereire. Most már világos volt, hogy két sikon kell megküzdeniink az uj magyar életért: egyrészt a saját portánkon belül, de ugyanakkor a nemzeti felszabadítás frontján is. Az ogyik pozsonyi cserkészcsapat nyári regős naplójában, 1926-ban a következő célkitűzést jegyezAz országos közgyűjtemények közé sorozták a csehek elől megmentett kassai városi könyvtárt Évekig tartó szívós küzdelem az elszállítás ellen — Dr. Péterffy igazgató érdemei A magyarság egyik erős bástyája volt a nagyértékű kultúrintézmény Kassa. (Szei’kesztőeégünktől.) A kassai városi könyvtár a cseh megszállás alatt erős bástyája volt a magyar kultúrának és a legerősebb cseh invázió idején is bizonyítékot nyújtott arról, hogy a lakosság több mint fele részében magyar kultúrát igényel. A legutóbbi években is kimutatható volt, hogy ugyanakkor, amikor a cseh statisztika szerint nem egészen tizennyolc százalék volt Kassán a magyarság arányszáma, a városi könyvtár olVeszélyben 33 e; A városi könyvtár a maga nyolcvanhatezer kötetével talán a legjelentősebb kultúrintézmény a felszabadult Felvidéken és e könyvtárt az utolsó darabig sikerült megmenteni a csehek kivonulásakor. Pedig tudni kell, hogy a könyvtár értékes alapállománya igen nagy veszélyben forgott, még pedig már röviddel a cseh megszállás után. Ez az alapállomány, a liarminchá- romezer kötetnyi, nagyrészt tudományos könyvtár, az egykori jogakadé- mia könyvtára volt. A nagyértékű könyvtárt az első években mindenképen el akarták szállítani Pozsonyba és ezt a tervet a jelenlegi igazgatónak, dr. Péterffy Józsefnek kitartó ellenállása és eredményes akciója hiúsította meg. Főleg neki köszönhető, hogy a jogakadémia értékes könyvállományát sikerült Kassa és a visszacsatolt magyar lakosság számára megmenteni. A kassai jogakadémia működését 1922- ben szüntették meg. Ez év december 22-én érkezett Kassára a likvidáló bizottság dr. Mataus prágai miniszteri vasói, akik a város valamennyi néprétegéből rekrutálódtak, ötvenhárom százalékban magyar könyvet olvasnak. Ez az arányszám nagyjában megegyezett a választott városi képviselőtestület magyar tagjainak arányszámával és e két adat együttesen bizonyította — az egyik politikai, a másik kulturális téren —, hogy Kassa lakosságának több mint fele magyar volt abban az időben is, amikor húsz—harmincezer bevándorolt cseh lakott a városban. er magyar könyv osztályfőnök vezetésével. Kívüle a pozsonyi egyetem rektora, jogi karának dékánja, az egyetemi quaestor és dr. Péterffy, a kassai jogakadómia akkori titkára vettek részt a likvidálásban. A cseh bizottság átvette a jogakadémia irattárát és azt nyomban elszállittatta Pozsonyba. Az irattárat azóta is a pozsonyi egyetem jogi fakultásának dékánja őrzi. Ugyanekkor intézkedés történt a könyvtár átadásáról is és a jegyzőkönyvi határozat szerint a hatalmas könyvtárt rövidesen Pozsonyba kellett volna szállítani. Kassára érkezett dr. Cernaj könyvtáros, a prágai kormány kiküldötte, azzal a megbízássa], hogy a könyvállományt revideálja és gondoskodjék az iránt, hogy az egész anyagot elszállítsák a pozsonyi Komensky-egyetem könyvtárába. Dr. Péterffy már a likvidációs bizottság előtt felvetette, hogy a könyvtár csak részben állami tulajdon, még pedig az 1894 január 1-e óta beszerzett anyag tekinthető annak. Azelőtt ugyanis a kassai jogakadémia mint királyi katolikus intézet működött* az akadémiát 1892-ben államosították, de megtartotta katolikus jellegét 1894-ig, amikor az első nem katolikus tanár megkezdte működését. Az 1894-ig beszerzett könyvállomány tehát a katolikus tanulmányi alap tulajdonának tekintendő. A likvidációs bizottság meglepetéssel hallgatta ezt a bejelentést és végül is a bizottság elnöke, dr. Ma- taus úgy intézkedett, hogy a tulajdonjog tisztázásáig a könyvtár Kassán marad. A megnyergelt cseh könyvtáros A továbbiak során sikerült meggyőzni űr. Cernaj miniszteri megbízottat, hogy a könyvtárnak továbbra is Kassán van a helye. Cernaj azt javasolta a prágai minisztériumnak, hogy a könyvtárt hagyják Kassán mint önálló tanulmányi könyvtárt, kárpótlásul a két főiskola, a jogakadémia és gazdasági akadémia megszüntetéséért. Az iskolaügyi minisztérium hajlott is a kérés teljesítésére, csak a pénzügyminisztérium kifogásolta, hogy két nyilvános könyvtár működjék Kassán. A jog- akadémia könyvtárán kívül ugyanis az ötezer kötettel bíró múzeumi könyvtár is nyilvános jellegű volt. Egy tál lencse a magyaroknak Időközben a pozsonyi egyetem állandóan sürgette a könyvtár elszállítását és — hogy gyorsabban menjen a dolog — százötvenezer korona kárpótlást is kilátásba helyeztek a létesítendő városi könyvtár számára. A könyvtár vezetősége azonban ellent-»
