Felvidéki Magyar Hirlap, 1938. december (1. évfolyam, 22-46. szám)

1938-12-31 / 46. szám

It« DECEMBER 31. SZOMBAT Kiiringegyezményí Löt Lengyelország és Cseh-Szlovákia? Prága, december 30. Január 9-én tár­gyalások kezdődnek Prágában Lengyel- ország és Csehszlovákia között a határ- revizió következtében fölmerült gazda­sági és közigazgatási kérdések tisztázá­sára. Cseh körök a tárgyalások gyors befejezését remélik és ama reményüknek adnak kifejezést, hogy sikerülni fog a két ország között kliringegyezményt lét­rehozni, ami azonban — tekintettel a fennálló politikai feszültségre — nem túlságosan valószínű. Az utóbbi időben a cseh behozatali többlet erősen megnö­vekedett Lengyelország javára, részint a szén-, részint a félgyártmányok kivi­telének fellendülése következtében Len­gyelországból Csehországba. A eseh-szlo- vák gazdaságpolitika vezetői most arra törekednek, hogy Lengyelországot rá­bírják, hogy behozatalát szintén növelje Csehország javára és ezt a nagy különb­séget eltüntesse. A csehek elsősorban gépeket szeretnének Lengyelorsarág szá­mára szállítani. Leszállította az árkormánybiztos a petróleum, autóköpeny, tömlő és kerékpártömlő árát Budapest, december 30. Az árkormánybiztos- tág a fogyasztóiközönség érdekeinek védelmé­ben tovább folytatja a megkezdett nagysza­bású munkát. A cukor árának közelmúltban történt 30 százalékos mérséklése után ma reg­gel nyilvánosságra hozott intézkedéssel január 5-töl kezdve nagymértékben leszállította a pet­róleum árát. Az intézkedés szerint Budapesten 28—29, a vidéken pedig általában 32—36 fillér lesz a petróleum ára, de több helyen még en­nél is olcsóbb. Ez az intézkedés a visszacsatolt Felvidék szempontjából bír nagyjelentőséggel, mert ezáltal alig lesz magasabb a petróleum ára, mint azelőtt. Ugyancsak a felvidéki ár­helyzettel áll összefüggésben az autóköpeny, tömlő és kerékpárköpeny árának leszállítása Valószínű, hogy hamarosan számítani lehet a mindinkább teret hódító gumicsizmák árá­nak leszállításával is. A felvidéki gabonakereskedők szeretnének bekapcsolódni az exportba Budapest, december 30 A felvidéki gabona- kereskedők tegnap az OMKE-ban bizalmas ér­tekezletet tartottak, amelyen kiszivárgott hír szerint egy előterjesztést fogadtak el, amelyet a Külkereskedelmi Hivatalhoz juttatnak el. Ebben a magyar gabonaforgalomba való be­kapcsolásukat kérik. A felvidéki gabonakeres­kedők réezt szeretnének venni a gabonaexport­ban is. Az értekezleten megtárgyalták a cseh gabonatársasággal szemben fennálló követelé­seik rendezésének kérdését is. A bizalmas ülés­ről egyéb részletek nem szivárogtak ki. (—) Kétmilliós fizetésképtelenség a pozsonyi építkezési iparban. Pozsonyból jelentik: Kroc János és Társa, pozsonyi építkezési vállalkozó fizetésképtelenséget jelentett. A cég tartozása 2,101,217 korona, az aktívák értéke 1,363.347 korona, a passzíva tehát 737.870 korona. Az aktívák között szerepel 744.616 korona künn- levőség, amelyből azonban 340.246 korona ké­tes követelés, úgyhogy a tényleges aktiva kö­rülbelül 1 millió koronát tesz ki. A cég hite­lezőinek 45%-ot ajánlott föl. (—) Jugoszlávia kitér a nemzetközi ópium- megállapodások elől? Belgrádból jelentik: Az ópiumkérdés az utóbbi években Jugoszlávia gazdasági életének egy-re nehezebben megold­ható problémája. Délszerbia mindig híres épiumtermelő vidék volt s a jugoszláv köz- igazgatás az ópiumlermelők jogait nem kor­látozta, holott arra a nemzetközi ópium-meg- Éllapodások miatt szükség lett volna. Másrészt Jugoszláviának ópiumkontingens-megállapo- dása van Törökországgal, ami azonban csak a kivitelre vonatkozik. A jugoszláv kiviteli kontingens erősen alatta maradt’ a termelés mennyiségének. A nemzetközi ópium-megálla­podások is erősen szorítják Jugoszláviát, amely, mint a népszövetség tagja, az ópium- kerekede’emben dúló dumping elleni harchoz csatlakozni kényszerült. Ez a konvenció rövi­desen lejár és az érdekeltek erősen mozgolód nak, hogy Jugoszlávia a jövőben a nemzetköz’ éT>’um-m''gá)laPod’,Fok elő! térjen ki, Jugoszlá­via az ópiumtermelést és ker-skedeimet füg- gf^in"fieni kívánja a nemzetközi megállapodá­sokul. amelyeket sem Kina, a világ legna­gyobb óntnmierme’ője. sem az Egyesült Álla­mok a föld legjelentősebb ópiumfogyasztója nem írtak alá. (—) Megváltoztak a svédországi nádkivitel föltételét A Svédországba irányuló nádkivite) feltételei megváltoztak. Bővebb felvilágosítás­sal a Hagy. Kir. Külkereskedelmi Hivatal „Tejtermék és Fövenyi Kistormékek“ Cso­portja (Budapest, Széohenyi-rakpart 6. IV. cm. 435. sz. szoba) szolgál. (—) Kassán fiókot létesít a Stauffer sajt­gyár. Jól értesült helyről saerzett informá­ciónk szerint, a Stauffer sajtgyár Kassán fiók­telepet szándékszik létesíteni a Felvidék sajt- »zükséglete kielégítésének megkönnyítésére. (—) Hollandiában kelt életre a Berlinben likvidált Mendelsohn bankház. Berlinből je lentik: Németország egyik legnagyobb ma­gánbankháza a Mendelsohn bankház Berlin­ben likvidált. Amint most értesülünk, Beleg gingsmaatschappij Begapij cég alatt, a Men delshon et Co. cég a Higgenson et Co. lon­doni bankcéggel együtt, egymillió holland fo­rint részvénytökével Amszterdamban bankhá­zat alapított. Az új intézet főképpen Közép- és Keleteurópában helyez ki közép- és hosz- szúlejáratú hiteleket, ezenkívül vagyonkeze­léssel foglalkozik. Az igazgatóság tagjai Paul Stach, a Mendelsohn et Co. amszterdami cég tulajdonosa, Thomas MacKittriek londoni bankár és Bátor Viktor dr. budapesti ügyvéd. Cáfolják a lei lebélyegzésének tervét Bukarest, december 30. Az utóbbi na­pokban Romániában és a külföldön olyan hírek terjedtek el „jól informált“ körök­ből származó értesülések szerint, hogy a román kormányban felmejrült a bank­jegylebélyegzés terve. A híreszteléseket országszerte és külföldön kolportálják úgyánnyira, hogy a román pénzügymi­niszter szükségesnek látta a hír megcá­folását. Nyilatkozatot adott ki, amely­ben erélyesen megcáfolta a bankjegy­lebélyegzés hírét és ugyanakkor kijelen­tette, hogy a rémhírek terjesztőit a ha­tóságok teljes szigorral fogják üldözni. Ugyanebben a nyilatkozatában a pénz­ügyminiszter megcáfolta azt is, hogy a kormány foglalkozna tőke különadó ter­vével is. MegállapíJiató azonban, hogy úgy a lei lebélyegzésének, mint a tőke különadó tervének híre a megnyugta­tásra szánt nyilatkozat ellenére egyre makaesabbul tartja magát. Ipari szakmai családi pénztárt állít fel a kereskedelem- és közlekedési minisztérium Budapest, december 30. A Magyar Táv­irati Iroda jelenti: A kereskedelem- és közlekedésügyi miniszter rendeletet adott ki, amelynek értelmében a miniszter az 1938:XXXVI. t.-e. 10. szakaszában emlí­tett feladatok ellátására Budapest szék­hellyel az egész ország területére kiter­jedő működési körrel szakmai család- pénztárt állít fel. Ennek a szakmai csa­ládpénztárnak hatásköre a kereskedelem- és közlekedésügyi miniszter ügykörébe utalt ipari (kereskedelmi) szakmákra terjed ki. A most kiadott rendelettel felállított szakmai esaládpénztár VIII. számmal jelölendő, postatakarékpénztári állami letéti csekkszámlájának száma pedig 62.368. A rendelet 1939 január 1-én lép hatályba. Január 3-ig jelentendő!« be a Cseh-Szlovákiával szembeni kontingens kívánságok Budapest, december 30. A Külkereskedelmi Hivatal a közeljövőben lefolytatandó magyar- cseh gazdasági tárgyalások alkalmából fel­hívja az érdekelteket, hogy kontingenskiván ságaikat az alább megjelölt feltétel ok mel­lett, a Hivatal illetékes csoportjaihoz legké­sőbb január 3-ig, jelentsék be. Vámtarifaszám (kivitelnél cseh, behozatalnál magyar), meny- nyiség, annak értéke, a kért cikk magyar- és francianyelvű megjelölése. Az érdekeltek e megjelöléseken kívül röviden indokolják meg. hogy miért van szükségük a kért kontingensre és annak kihasználására milyen lehetőségeik vannak. TEltfIDF'KT Mi gátolja a ffilekl zománcgyár teljes üzemi el vét elét? Budapest, december 30. A füleki zománcgyár üzembehelyezése iránti tárgyalásokról a közel­múlt napokban beszámoltunk s azok állása alapján — illetékesektől kapott értesülésünk alapján — ama reménynek adtunk kifejezést, hogy a gyár a közeljövőben fölveszi teljes üze­mét, minthogy köztudomású, hogy leégése óta alig egyharmadára korlátozott üzemmel dolgo­zik. Egyes jelentések szerint a füloki zománc­gyár már ajánlatokat is tett árujára a magyar piacon s tárgyalásokat folytat a kartelbe (2o- máneedényértékesitő k. f. t.) való belépéséről. Ezzel kapcsolatban arról értesülünk, hogy a kartelbalópésről határozott formában a tárgya­lások még meg sem indultak, tekintettel arra, hogy a füleki zománcgyár patronátusa sincs egyelőre tisztázva A gyár teljes üzemfölvéte­lét az a körülmény akadályozza, hogy a tűzbiz­tosításból járó mintegy 25 millió korona kár­térítési összeg jelenleg a prágai Länderbank- ná! van letétben s rövid időn belül nincs ki­látás arra, hogy a gyár ez összeghez hozzá­jusson. t (—) Romániában tartják az 1940. évi ipari kongresszust? Bukarestből jelentik: Az Ugir közgyűlésén javaslat hangzott el, hogy 1940­ben Románia rendezze meg az ipari kon­gresszust. A kongresszust ebben az évben Stockholmban tartják. A Magyar Nemzeti Bank árfolyamai Valuták: Angol font 15.90—16.10, Belga 57.60 —58.20, Cseh kor. 7.50—10.—, Dán kor. 70.95— 71.75, Dinár 6.—7.50 (500 és 1000 din. címletek kivételével), USA dolL 34L40--345.40, Kanadai doll. 332—337, Francia fr. 8.93—9.15, Holland írt. 185.95—187.95, Lengyel zl. 60.—61.40, Len 2.40­8.45, Leva 3.—3.60, Lira 16.90—17.90 (az 500 és 1000 lirás bankjegyek kivét.), Német márka —.—, Norv. kor. 79.90—80.89, Svájci fr. 77.15—- 78.05, Svéd kor. 81.90—82.80. Külföldi kifizetések: Amszterdam 186.35— 187.95, Athén 3.025—3.055, Belgrád 7.82—7.88, Berlin 135.70—136.70, Brüsszel 57.78—58.22, Bu­karest 3.41—3.44, Kopenhága 71.175—71.775, Lon­don 15.935—16.085. Milánó 17.66—17.8864, Nevr- york 342.80—345.40, Oslo 80.10-80.80, Paris 9.01— 9.11, Prága 11.79—11.93, Szófia 4.11—4.15, Stock­holm 82.125—82.825, Varsó 64.—64.50, Zürich 77.35—78.05, Isztanbul 268—27L Budapesti értéktőzsde: barátságos Nyitáskor a kedvező külföldi hírek hatása alatt a legtöbb, érték árfolyama a tegnapi szín­vonal fölött mozgott, amihez hozzájárult az Ife, hogy az óvvégi prémiaiizlet nyilatkozati napja lévén, fedezeti vásárlásokat eszközöltek. Ked­vezően hatott a piac alakulására az exekuciós eladások megszűnése is. A tőzsdeidő későbbi folyamán ugyan nem minden érték tartotta meg napi legmagasabb jegyzését, azonban a tőzsde hangulata ennek ellenére barátságosabb maradt s az értékek nagyrésze tegnappal szemben nyereséggel hagyta Cl a tőzsdét. Egész sereg érték javult 1 pengővel, Bauxit 3, Kő­szén 2, Acél 1.5, Nasiei, Tröszt 1.75, Cukor 2, Papír 8 pengővel javult. Záróárfolyamok: Nemzeti Bank 162.—, I. Ma­gyar Bizt. 305.—, Fonciére 36.—, I. Bpestim. 6.6, Hung.-m. 18.75, Bauxit 149.—, Beocsini 10.25, Borsodi szén 8.—, Kohó 17.75, Aszfalt 5.4, Kő­szén 234.—, Nagybátonyi 43.—, Salgó 25.1, Uri- kányi 33.—. Pallas 5.5, Fegyver 33.—, Ganz 12.8, Láng 27.5, Acél 22.—, Győri vág. 27.—, Rima 55.25, Nasiei 57.5, Tröszt 47.5, Délcukor 71.—, Magyar cukor 59.5, Georgia 17.75 Izzó 83.—, Gyapjúmosó 2.4, M kender 8.75, Szikra 193.—, Brassói 21.—, Papír 250.—, Gumi 47.5, Vasúti forg. 13.75, Telefon 7.8, Budapesti g-abonatőzsde: tartott A gabonatőzsdén a malmok nem vásárolnak búzát. A Felvidék, Léva, Ipolyság, Komárom egyre nagyobb búzakínál attal jelentkezik, de a lanyha kereslet miatt kötést alig eszközöl­nek. Üzlettelen volt a rozspiac is. Zabból ma mindössze 150 q cserélt gazdát s a kukorica- kereslet is alábbhagyott. Ma csak az árpapiao volt élénkebb, 2400 q felvidéki sörárpa cserélt gazdát. Az árak tartottak, csupán a zab drá­gult 5 fillérrel. A határidőpiac ma barátságo­sabb volt. A márciusi és a májusi rozs 18 fil­lérrel drágult, a májusi kukorica pedig 8 fil­lérrel. Hivatalos jegyzések és leötések: Búza: tisza- vidéki 77 kg-os 20.20—20.30 78 kg-os 20 40—20.50, 79 kg-os 20.60—20.70, 80 kg-os 20.70-20.80. felső- tiszai, duna-tiszaközi, dunáutúli 77 kg-os 20.10 —20.20, 78 kg-os 20.30—20.40, 79 kg-os 20.50—20 60. 80 kg-os 20.60—20.70, fejérmegyei 77 kg-os 20.20 —20.30, 78 kg-os 20.4Ó—20.50, 79 kg-os 20.60— 20.70. 80 kg-os 20.70—20.80. — Rozs: pest vidéki 14.20—14.30. más származású 14.30—14.40. — Ta­karmányárpa: elsőrendű 16.00—16.20. középmi- nőségü 15.70—15.90. — Sörárpa: kiváló 19 50— 20.00, príma 19.00—19.50. — Zab: elsőrendű 18.50 —18.60 közénminőségű 18.40—18.50. — Kukorica: tiszántúli 12.70—12.80 egyéb áll. 12.70—12.80. — Őrlemények: korpa 12.70—12.80, 8-as liszt 15.80 16.00. — Árpa- 300 q felvidéki 19.50, 300 q fel­vidéki 19.40 600 q felvidéki 19.60, 300 q felvidéki 19.40, 450 q felvidéki 19.75, 450 q felvidéki 19,25 budapesti paritásban. — Zab: 150 q 18.45 buda pesti paritásban. — Kukorica: 150 q 12.75, 150 q 12.80. 150 q 12.70 budapesti paritásban. — Bab: 150 q 22.50 Dunántúl. — Lucerna: 8.4 q 260.—, 13 q 233.—, 13.5 q 225.-- ab Léva, 15 q 228.—, 5 o 223.— Budapest, 13 q 170.— állomás, 10 q 190.—, 3 q 245.—, 55 q fehérbárcás, január 305.— Rudanest. — Lóhere: 17.5 q 90.— ab Léva, 12 q 88.— Budapest. 11 Zürichi árfolyamok Zürich, december 30. (Záróárfolyamok.) Pá» ris 11.65M. London 20.60%, Newyork 443.—, Brüsszel 74.70, Milánó 23.32, Amszterdam 241.—, Berlin 177.60, Szófia 5.40, Prága 15.17, Varsó 8a70, Belgrád 10.—, Athén 3.95, Bukarest 3.25, Sertésvíisár A pénteki ferencvárosi sertésvásár összfeli hajtása. 1797 darab volt. Vásári állományból angol hússertésfelhajtás 368 darab. Az irányzat lanyha. Arak: I. szedettsertés 91—94, II. 86—88, III. 68—83, angol tőkesertés 90—91, II. angol sonkasortés 75—89, süldő 65—80, márkázott ex­portzsír 150. Hús vásár Készlet: nagymarha 12 (6), borjú 475 (175), juh, 10 (0), bárány 218 (48), lehúzott sertés 290 (290), szalonnás sertés 694 (594), süldő 2565 (2565), ma­lac 4175 (4175). (Zárójelben az eladottak szá­ma.) Arak: csontozni való juhrha 40—84, borjú bőrben I. 122—124, II. 80—120, bárány bőrben 100—120, sertés lehúzott 114—134, szalonnás 110 —134, süldő 100—136, malac 120—200, sertészsi- ger 40—60 fillér kg-kint. Az irányzat közepes volt, ’ Borjú vásár A pénteki ferencvárosi borjúvásárra 339 das rab borjút hajtottak fel. Az igen lanyha for­galomban az árak általában 8—10 fillérrel gyengültek. Az I. minőség 77—78, a II, minő­ség 67—70 filléres áron cserélt gazdát. Lisztárak A budapesti Hsztárjegyzöbizottság árjegy­zései (az 1938. évi gabonából készült őrlemé­nyek): búzaliszt: dara 37.50—38.50, Ogg 36.50—» 37.50, Og 36.50—37.50, 0f 36.50—37.50, 2gg 35,50-, 36.50, 2g 35.50—36.50, 2f 35.50—36.50, 4-es 33.75-» 35, 5-ös 32.25—33.50, 6-os 28.75—30.50, 7-es 20.75-» 22.50; fozsliszt: 0-ás 29—29.75, 01-es 26.25—27, 1- es 21.50—22.25, 2-es 19—20.75. Magpiac Köles fehér 18—22, vörös 16.50—17, egyéb 16 —16.50, káposztarepce 23—23.50, tökmag nagy­szemű 27—28, kisszemű 23—24, olaj dohos 20—i 21, kék mák 122—127, borsó Viktória sterilizált 18—19, zöld (express) sterilizált 18—19, lencse nagyszemű sterilizált 36—43, Ijözépszemü steri­lizált 22—27, kisszomű sterilizált 20—22, fehér szokványba!) dunai 25.50—26, dunántúli 25— 25.50, felsőmagyarországi 23.50—24, gömbölyű fürjbab 27—28, hosszú fürjbab 26—27, barnabal» 27—27.50, lucernamag nyers arankás 205—250, fehérbárcás (20 q-nál több) 302—307, lóhere- mag nyers arankás 80—95, fehérbárcás (20 q- nál több) 130—135, bükköny tavaszi 16.50— 17.50, szöszös 34—36, caUagfürk fehér lapos 11—11.30, szárított ’répaszéfét"&5ÍT—10. Á budapesti vásárcsarnok kiskeres­kedelmi árai Kielégítő felhozatal, közepes forgalom mel­lett ma a következő árakat (zárjelheu a nagy­kereskedelmi árak) jegyezték: Marhahús, ros­télyos és felsál 128—180, leveshús (fartő, tarja, szegye) 128—160. Borjúhús, comb 230—340, vé­sés 180—240, pörkölt 180. Juhhús, hátulja 150 —180, eleje 100—150. Sertéshús, karaj 120—140, tarja, comb 166—200, oldalas 150—176, zsírsza­lonna 154—170, sertésbáj 165—175, sertészsír; budapesti 160—165. Baromfi: Élő: tyúk 1 dib 220—350, 1 kg (120—135), csirke, rántanivaló 1 drb 100—280, 1 kg (120-150), kacsa, bízott 1* kilogram (130—135), lúd, bízott 1 kilogram (115—130), pulyka, hízott 1 kg (11U—150). Vágott: tyúk 1 kg 140—180 (100—160), csirke, rántanivaló 1 'kg (60—190), kacsa, hízott 1 kg 130—160 (90—130), lúd, hízott 1 kg 120—160 (90 —120), pulyka 1 kg (100—160). Tojás: Teatojás válogatott drb 11—12, kg 195—210, ládaáru (178 —195), kosáráru (172—190), hűtőházi tojás (145 —150). meszestojás (125), főző- és aprótojás drb 9—10. Halak: Ponty, élő 120—200, szeletelt 90— 140. Tejtermék: Tejföl (90), teavaj, tömbben (280—310), pasztőrözött (320), sovány tehéntúró (50—60), trappista, haiai (120—170). Száraz­főzelék: Bab, fehér, aprószemű (28—30), nagy­szemű (42), színes (26—40), borsó, hántolt, feles (28—36), lencse, hazai (32—60). Zöldségfélék: Petrezselyem I-a (12—14), Il-a (10—12), zöldja (10—20), sárgarépa, karotta (6—8), sárgarépa I-a 8—14 (6—8), Il-a (4—6), vegyes zöldség, zöldjével 16—22 (11—13), zeller (14—30), cékla (10—16), kalarábó kg 12—20 (8—14), kapor, csomó (14—20), karfiol, hazai, tisztított <20— 40), Vöröshagyma, érett, makói 14—16 (11 — 13). piros (14—16) fokhagyma 24—36 (18—26), feke­tegyökér (40—50). Káposztafélék: Fejeská­poszta (4—8), kelkáposzta (8—14), kelbimbó (4(1 —60), fejessaláta, melegágyi (6—25). Burgonya: Gülbaba, (10—11), nyári rózsa 14—16 (10.5— 11.5), őszi rózsa (9—9 5), kifli (17—18), Ella (7.5—8.5). Főzelékfélék: Főzeléktök 30-40 (20— 25), sütőtök 10—16 (7—10), feketeretek (8--10). csiperkegomba (100—180), paraj, tisztított '40 —60), sóska, közönséges (50—10Ö). Gyümölcs: Alma, nemesfaj 1-a (70—120), IT-a (50—70), kö­zönséges válogatott (35—70), körte, aemesfaj I-a 80—160 (80—100), Il-a (39—50), szőlő, cse­mege. kötözött (40—100). dió, keményhéiú (120 —130), dióbél (390—420), mogyoró (180—190), mogyoróból (360—410), mandula, héjas (50—80), mandulabél (380—480). Déligyümölcs: Geszte­nye, külföldi 64—120 (52—95), narancs, vörös- bélü 100—130 (75—115), sárgabélű 60—88 (48— 16), mandarin 68—120 (56—ICO), citrom I-a (5— 8), Il-a (3—5). Fűszer: Paprika, édesnemes, csemege (400—420), édesnemes (360—380), fél­édes gulyás (820), mák, kék (140—150), bőm (440—460), szegfübors (680), köménymag (180— 190), japán rizs (67—68), Karolin rizs (92—102).

Next

/
Oldalképek
Tartalom