Felvidéki Magyar Hirlap, 1938. december (1. évfolyam, 22-46. szám)

1938-12-31 / 46. szám

teotidfTkt •J'laßfeNRHIRMß TH» DECEMBER 31. SZOMBAT Családvédelmi újítások a belügyminiszter OTI rendeletéiben Budapest, december 30. A kormány kö­vetkezetes munkája nyomán fokozatosan kiépül az eddig fájdalmasan nélkülözött magyar családvédelmi, rendszer. Ebbe a rendszerbe kapcsolódik be a belügymi­niszter ma megjelent rendelete. A család­védelmi rendszerben, minden fejlett nép- védelemmel rendelkező országban, igen előkelő szerepe van a társadalombiztosí­tottak szülészeti segélyezésének. A biz­tosított nő pénzbeli segélyt kap, mégpedig a szülést megelőző és követő 6—6 héten keresztül. A biztosított munkás felesége a szülés előtt és után 4—6 héten át kap szülészeti segélyt. A szülészeti segélyen felül a gyermeküket tápláló anyák még további 12 héten át részesülnek szoptatási segélyben. Ott, ahol az ilyen természetű segélyező rendszer a munkásnők számára lehetővé teszi, hogy a szülést megelőző és követő időkben anyagi érdekeik súlyos sérelme nélkül tartózkodhassanak hivatá­sos munkájuktól, ez a családvédelmi szem­pontból igen fontos szolgáltatás rendsze­rint a kereset felének szokott megfelelni. Felemelték a szülészeti segélyt Most, amidőn az OTI kezelési feleslege — mint tegnap megírtuk — megterem­tette az orvosi illetmények rendezésének és a státusrendezésnek pénzügyi feltéte­lét, lehetővé tette azt is, hogy vitéz Ke- resztes-Flscher Lajos belügyminiszter olyan intézkedéseket tehessen a mun­kásság érdekében és javára, amelyek szervesen beleillenek az Imrédy-kor* mány családvédelmi koncepciójába, anélkUl, hogy ezzel növelnék a vál­lalkozás szociális megterhelését. A belügyminiszter most megjelent új rendelete 20 százalékkal emelte fel az ipari munkásságnak és az OTI-nál biztosított, tehát a vidéken állásban levő niagánalkalinazottaknak szülé­szeti, jelesül terhességi és gyermek­ágyi segélyét. Nagy szociális érzékről tett a belügymi­niszter tanúságot azzal az intézkedésével, hogy a két legalacsonyabb munkabér- csoportba tartozók segélyét munkabérük nek kivételesen magas hányadában és pedig 72 százalékban állapította meg, míg a magasabb bérben részesülők segé­lyei az új rendelet következtében 60 szá­zalékra emelkednek. így tehát ezek közel háromnegyedrészét megkapják, hónapo­kon keresztül annak a munkabérnek, amelyért különben kemény munkában kellene dolgozniok. Általános elismerést és feltűnést vál­tott ki az, hogy ezzel a rendelkezéssel a magyar ipari munkásság szülészeti segélyei elérték a hasonló külföldi se­gélyeknek a munkabérekhez viszonyí­tott maximumát. Egyidejűleg életbelép a belügyminisz­ternek egy másik intézkedése is, mely figyelemreméltó könnyítést jelent az ipari munkásság és a vidéki magánal­kalmazottak számára. Eddig az OTI-nál biztosított munkavállalók bármilyen se­gélyt akartak igénybe venni, akár pénz­belit, akár természetbelit, akár önmaguk, akár családtagjaik számára, 20 filléres „Beteglap“-nak' nevezett „Munkaadói iga­zolványt“ kellett kiváltaniok. Ez különö­sen a sokat gyengélkedő, kevésbé egész­séges, vagy nagyszámú családokat érin­tette súlyosan. Hiszen sűrűn előfordult, hogy ezek, például egy influenzajárvány során 3—4 családtag után voltak kényte­lenek 20—20 fillért fizetni, még akkor is, ha pénzbeli segélyre nem is volt igé­nyük. Ez a 20 fillér olcsóbb gyógyszerek igénybevételénél sokszor egymagában is számottevő hányadát jelentette annak az összegnek, amibe a gyógyszer az OTJ nak került. A belügyminiszter intézkedése most egy tollvonással megszüntette ezeket, a különösen családvédelmi szempont­ból hátrányos intézkedéseket. Ha valaki tárgyilagosan gondol vissza az egy héten belül kibocsátott legkülön bözőbb irányú rendeletekre, felismerheti, hogy a gondos gazdálkodás következtében előálló anyagi fedezetet a kormány nem csupán az egyik, vagy másik népréteg javára fordítja, hanem n „szociális igazság — osztó igazság“ elvének megfelelően az előnyökben mindazokat részesíti, akiknek érdekei összekapcsolódnak a népközösseg egyetemes érdekében. Angcl-német fiottatárgyalások kezdődtek Berlinben Berlin, december 30. A német fővá­rosban angol - német flottatárgyalások kezdődtek. Angol részről a tengernagyi hivatal több megbízottja vesz részt eze­ken a tárgyalásokon. A megbeszélések célja a német-angol flottaegyezmény időszerű intézkedéseinek végrehajtása. A tárgyalásokat német részről kezdemé­nyezték. Állítólag arról van szó, hogy a német kormány a kölcsönös tájékozta­tási kötelezettségre való hivatkozással kérdést intézett az angol kormányhoz az új angol flottaépítkezési program rész­leteire vonatkozóan. Az ansrol kormány békepolstíkát folytat és fegyverkezik London, december 30. A Primrose League, melynek Kingsley Wood légügyi miniszter az elnöke, újévi szózatában töb­bek között a következőket jelenti ki: Az angol kormány elszántan folytatja a háború előidézésére alkalmas nézetelté­rések kiküszöbölésére irányuló fáradozá­sait. Nagybritannia hadereje a béke fenn­tartásának jelentékeny tényezője. A kormány a lehető leggyorsabb módon folytatja a fegyverkezés véghezvite­lét reményben, hogy minden osztály eleget tesz az erre vonatkozó felhívásnak. É es támadások az angoB hv dügym niszter eken Anglia egyik legtekintélyesebb katonai szakírója, Liddell Hart éles támadásokat intéz a Contemporary Review januári számában Hore-Belisha hadügyminiszter ellen, akit azzal vádol meg, hogy túlságo­san hosszú ideig késleltette a légihad- crö kiépítését, aminek az lett a követ­kezménye, hogy az angol légiflotta és a légelhárító szolgálat a szeptemberi válság idején elegételennek bizonyult Lilidéi Hart cikke nagy feltűnést kelt politikai körökben, már csak azért is, mert Chamberlain miniszterelnök éppen a közelmúltban jelentette ki, hogy Anglia hadereje a fegyverkezési program gyors végrehajtása folytán most már bármikor készen áll minden eshetőségre. Beavatott körökben úgy tudják, hogy több képviselő Liddell Hart adatai alapján a parlamentben is megtá­madta Ilore Belisha hadügyminisz­tert, akinek a helyzete a közelmúlt­ban amúgy is erősen megrendült. « már eddig is sokat ért el ezen a téren. A szózat önkéntes nemzeti munkaszol­gálatra való célzással végződik, abban a Nem tárták kizártnak, hogy Hőre Be­lisha. még a parlament karácsonyi szü­netének befejezése előtt kiválik a kor­5 ■—i mányból. A parlament — mint ismeretes — január 31-én ül össze. A légihaderő szakértői Ausztráliába utaznak Kanada, után most Ausztrália is rátér az angol légihaderő számára a katonai repülőgépek gyártására Az angol légihaderő szakértőinek küldöttsége a legközelebbi időben Ausztráliába, utazik, hogy tanulmá­nyozza a terv végrehajtását. Ausztráliában Port Melbourneban dolgo zik a legnagyobb repülőgépgyár, amely katonai gépek előállítására alkalmas. Ez a gyár építi az N. A. 33. Virravay típus amerikai gépeket. A katonai légügyi szakértőkből küldöttség ausztráliai útját azzal i kolják, hogy az ausztráliai légihaderő nem áll elég gép rendelkezésre, te­kintettel arra, hogy az anyaország légi felfegyverzésének végrehajtása is nehézségekbe ütközik. Az ausztráliai kontinens, továbbá a tá­volkeleti angol birtokállomány védel­mére Ausztráliában kell a repülőgépe­ket előállítani. Négymotoros repülőgépe­ket akarnak gyártani, amelyekkel Sinoa- pore, India és Ceylon könnyen elérhető. Váratlanul népszámlálást rendeltek el Szlovákiában Hogy meglepetés a magyar és német kisebbség körében Pozsony, december 30. A szlovák or­szágos kormány pénteken este váratla­nul népszámlálást rendelt el szombatra, december 31-ére. A rendelet határtalan meglepetést keltett különösen a magyar és a német kisebbség körében, mert még nem volt példa arra, hogy népszámlálást huszonnégy órával a végrehajtás idő­pontja előtt rendeljenek el. A népszám­lálás előkészületei a legnagyobb titokban folytak s a lakosságnak sejtelme sem volt a kormány tervéről. Magyar és né­■ IMHI » I met kisebbségi körökben kétségtelennek tartják, hogy a kormány ezzel a megle­petésszerű intézkedéssel elejét akarja venni annak, hogy magyar és német rész­ről felvilágosító propagandát folytassa­nak a lakosság körében. Ilyen körülmé­nyek között — mondják a magyar és né­met kisebbség vezetői — szó sent lehet arról, hogy a népszámlálás eredménye a valóságnak megfelelő utódon tüntesse majd fel a kisebbségek számarányát. a Berlin hivatalos teleü hi a német-amerikai konfliktusról Berlin, december 3 0. Illetékes he­lyen pénteken este hivatalos közleményt ad­tak ki a legutóbbi német—amerikai konfliktus­ról, amelyet Ickes amerikai belügyminiszter éles némctellcnes támadásai idéztek elő. A hivatalos közlemény mindenekelőtt leszögezi, hogy az amerikai külügyminisztérium nem volt hajlandó dezavtiálni lekes belügyminisz­tert, sőt, ellenkezőleg, még fedezni is próbálta a miniszter kijelentéseit. Ilyen körülmények között le kell szögezni, —« folytatja a hivatalos jelentés, — hogy amíg amerikai részről továbbfolytatják ezt a nyil­ván zsidó érdekeket szolgáló és a tényleges német—amerikai kapcsolatokat figyelmen kí­vül hagyó eljárást, addig nincsen semmi alapja annak, ha az amerikai külügyminisz­térium azt a reményét fejezi ki a német ügy« vivő előtt, hogy a kölcsönös kapcsolatok ja­vulni fognak. Leon Blum amerikai „kereszteshadjáratra“ indul A newyorki főrabbi hívta meg Páris, decemoer 30. A Cyrano című jobboldali politikai hetilap nagy fel­tűnést keltő értesüléseket közöl, amelyek szerint a francia szocialistapárt vezére, Léon Bluin volt miniszterelnök New- yorkba készül, hogy Eden volt angol külügyminiszter amerikai propa- gandaútjának mintájára, meggyőzze az Egyesült Államok közvéleményét a demokrata államok egységfront­jának szükségességéről. Ez a demo­krata egységfront természetesen ki­fejezetten a tekintélyállamok ellen irányulna. A Cyrano cikke azt állítja, hogy a szó- banforgó értesülések francia szocialista pártkörökből származnak. Szocialista részről állítólag kijelentették, hogy Léou Blumot az Izraelita Világkomité és Wyse newyorki főrabbi hívták meg Ameri­kába. Wyse főrabbi az amerikai zsidóság fa­siszta- és Hitler-dienes mozgalmának egyik legfőbb szellemi irányítója. Arról van szó, — folytatja a lap — hogy Léon Blum amerikai körútja során keresztes- hadjáratot próbálnak szervezni a tekin­téiyállamok ellen. « León Blum megpróbálja rávenni az illetékes amerikai tényezőket a sem­legesség! törvény megváltoztatására is. Ebben az akcióban főleg Wyse fő­rabbi támogatja, akinek nagy befo­lyása van a Fehér Házban.

Next

/
Oldalképek
Tartalom