Felvidéki Magyar Hirlap, 1938. december (1. évfolyam, 22-46. szám)

1938-12-25 / 42. szám

1938 DECEMBER 25. VASÁRNAP. TFWmi'H ■ MAí&Mf.HTRTiJt) 21 AZ UTOLSÓ PRÁGAI NYÁR IRTA: BORSODY ISTVÁN ' A helyzet Prágában ős Európában egyre rosszabbodott. Mindenki a háború komoly lehetőségéről beszélt. Már senki se csinált hosszúlejáratú terveket. Az ál­talános mozgósítás rémhíre napról-napra felütötte fejét. Sokan arra gondoltak, hogy becsomagolják ruháikat, értékeiket és leküldik Szlovenszkóra, ki tudja, mi jön, mikor kell m e nek ül és s z e r ft e n tá­vozni. Aki tervezett, azt lemosolyogták. Könyvet szerkesztettem a csehszlovákiai magyarság húszéves történetéről: le­gyintettek: úgyse fog már megjelenni. Londonba készültem: család, ismerősök, irigyek és barátok kétkedve néztek rám, talán elfelejtem, bőgj- 1938 kritikus tava­szát éljük! A krízis tartott. Már úgy látszott, hogy a bizonytalanság, rémület, fölka­vart, rettegő lelkiállapot lesz állandó kísérője életünknek. Nem lesz béke, de háború sem: folytonos izgaloínban fek­szünk majd és ébredünk, — de hát ezt is meg lehet szokni jelentettük ki egy­mást biztatva és óvatos léptekkel hosz- szabbítottuk meg az útlevelet, szaladgál­tunk a devizaengedély után, mert itt van a nyár, az utazási terveket az utolsó pil­lanatban hátba mégis valóra lehet vál­tani. A feszült tavasz után nyár elején kicsit megenyhült a lég. Június nyugod­tan bontakozott ki. Erőszakolni kellett ugyan a nyugalmat, de sikerült. Egy szép nyári napon Oderberg ben át­léptem a határt. Végre kint voltam. Mi­csoda boldogság! Hónapok óta erről ál- uiodoztaan, hogy csak a köztársaság ha­tárán legyek túl, aztán mögöttem a víz­özön, jöhet akár a háború is. Sőt gyere­kes naívsággal (merem bevallani, mert igen sokan hasonlóan gondolkoztak) egyenesen a sors különös kegyének érez­tem, hogy külföldöu érjen a háború. Csehek közt éltünk, ismertük a cseh emigráció munkáját, életét — és karrier­jét a világháború alatt; talán ez csábí­tott a bűnös gondolatra, hogy míg otthon esetleg véres csatában fog- elintéződni a középeurópai kérdés, mi békében és biz­tonságban élvezzük valamelyik külföldi város vendégszeretetét. Nagyszerű kül­földi összeköttetésekre tehetünk szert, közbén — gondoltuk sunyin, kárörömmel és boldogan — megtanulhatjuk tökélete­sen a nagy nyugati nyelveket — micsoda előnnyel, előkelő fölénnyel térhetünk majd vissza hazánkba, ha végétéi- a bor­zalmas kataklizma... Persze nem gondol­tunk olyan külföldi sorsra, amit szegény Kűncz Aladár élt át francia internáló táborokban és a Fekete Kolostorban, nem gondoltunk arra, hogy Heues is koplalt a világháború alatt Parisban, nem gondol­tunk a veszélyre, ami idegenben érhet egy általános európai, vagy világháború­ban, mi csak Nyugatra vágytunk, néhány- éves igazolt távollétre az elunt otthontól, valami nagy szerencsén álmodoztunk az egyre érezhetőbben közeledő nagy szeren­csétlenség idejére... Szerencsésnek és nyugodtnak éreztem magam. Oderbergben megszabadultam a cseh fináncoktól és angol fontokkal zse­bemben, vágtattam Németországon ke­resztül a csatorna felé. Jólesett a felelőt­lenség, jólesett, hogy idegen vagyok, hogy senkihez sincs közöm, védett va­gyok, szabályos útlevéllel uíazom: nem esem kényszer alá és nemtartozom a ta­vasz óta egyre fenyegetőbb középeurópai végzethez... Londonban újságot olvastam és lestem, mi lesz. Páholyban éreztem magamat. Egy hol­land úr, akinek elmeséltem, hogy remé­lőm, távollétem alatt kitör a háború, ud­variasan leplezett megbotránkozással kérdezte: „S nem gondolja, hogy önnek egy háborií esetén a hazájában lenne a helye!“* Meglepett, mikor nyilvánosan szegezték mellemnek a hűtlenség és gyá­vaság vádját. Engem is kínzott és fölhá­borított a szándékos szökés gondolata, nsylvanio ány Bruí Én szégyeltem volna magamat a legjob­ban, ha az alantas terv sikerül. Felsoroltam a mentőkörülményeket: „Nem harcolhatom a hazámért, csak a hazám ellen...“ A holland értette is, meg nem is. Nem tetszett neki. Nagy távolság volt közöt- .tünk. Nyugateurópai népek nem ismerik Középeurópa fojtott és fülledt levegőjét, nem tudják, mi a menekülési vágy. Őket legföljebb a vándorlási vágyak hajtják a messze külföldre, útközben szórakoz­nak, ismereteket gyűjtögetnek, esetleg üzleteket kötnek és élvezik idegen orszá­gok szépségeit. Közülünk kevesen utaz­nak élvezetből, lukszusból. A vérbeli fia­tal magyar vándorok vad muszájból kel­nek útra, előkészület és minden kénye­lem biztosítása nélkül. Az otthonról érkező hírek szerint a krí­zis egyre tartott. A Szudétaföldön újra elindultak a véres incidensek sorozata Sebesültek és halottak neveit közölték az angol újságok, mindent olyan pontosan és részletesen, hogy a brit ügyek szinte eltörpültek. Meglepett. Ügy tudtam, hogy az angol nem sokat törődik a konti­nenssel. Gyanús volt, hogy törődik. Csehszlovákia divatban volt. Azt mond­ták, ez semmi, mi volt tavasszal... A Manchester Guardian szidta a némete­ket. De a többi lap sem írt róluk a leg­rokonszenvesebben. Ijesztő hírek érkez­tek á gigantikus nyári német hadgyakor­latokról. De Londonban mégsem izgult seukisem, az emberek nyaralni mentek, Chamberlain náthás volt és nagyon nép­szerű. A Hyde Park sarkán a szocialista szónokok estéről-estóre kedélyesen, de vad színekkel ecsetelték a diktatúrák és Németország felől közeledő veszedelmét. Lesz háború! Nem lehet, mert egyetlen angolt sem láttam, aki készült volna rá. Nézegettem az angol hadügyminiszté­rium kedélyes plakátjait; csöppet sem tolakodó modorban, csak tisztességes, barátságos, hívogató reklámszöveggel ajánlották a katonai pálya előnyeit. Ki tűnő ellátás, biztos megélhetés, jó fize­tés, hathónapos kiképzés, békeidején nincs gyakorlat, nyugdíj... Más világ ez, mint mifelénk. A szakértők szerint pedig Anglia elkésett a fegyverkezéssel, nem lehet háború. A cseh propaganda hiába ostromolja az angol közvéleményt. Szimpátiákat .arathat. De katonai segít­séget nem szerezhet. Nyugati segítség nélkül pedig Csehszlovákia kénytelen lesz beadni derekát a németnek. Háború nem lesz, sejtettem egyre biztosabban és írtam haza a megnyugtató leveleket. Csak azt nem tudtam, hogy mi lesz. Ruucinan megérkezett Prágába. Ettől az időtől kezdve a cseh ügy nem lehetett többé meglepetést tartogató szenzáció az angolok számára. Nem mondtak véle­ményt, nem kombináltak. Meglátjuk, milyen lesz Runciman ítélete. Rám is ragadt a nyugalom. Lassan hazafelé készülődtem. Megbarátkoztam a gondolattal, hogy a háborús feszültség likvidálása előtt térjek vissza a közép­európai darázsfészekbe. Ahol Runciman van, ott ón is. biztonságban erezhetem magamat... Társaságban szenvedélyesen magyaráztam a szehszlovákiái nemzeti ségi helyzetet. Azt mondták, németbarát vagyok és politikai nézeteimet nem sze­rették. Mint magyart sem szerettek. Bc- kebontónak tartottak. Egy angol ismerő­söm ezekkel a sorokkal ajánlott barátjá­nak: „Nagyon kedves ember, de magyar (cseh útlevéllel) és ezért Henlein- és Hit- ler-párti; kérem igyekezzék őt számunkra megtéríteni...“ Sohase értettem meg ve­lük a magyar helyzetet. Az adott kere­tekből indtyHSfií TK és a fennálló határok közt aktiak igazíagot teremteni. Lehet, hogy ha világháború előtti középeurópai haUwokat éppil/en tiszteletben tartották vjjfna, ha a ínúriarhia elégedetlen nemze- ségei 1914 jtfott Londonban kilincseltek okvetetUmkedtek volna. Későn ismer- meg/Közópeurópát. Ha 1918-ban az igolojämlyan jólismerték volna, mint l938-tj|m, biztos a magyarok pártján let­olna. Amitől ők féltek, azt azzal adályozhatták volna meg a legjobban, Magyarországot nem darabolják föl. De 18-ban vad és sötét" ismeretlenség ült Közíipe«rÚpara, nyugatról mit sem^áTTaEbelőle. 38-ban pedig az ango­lok már nem tehettek mást, mint amit Runciman lord révén tettek. Az angolok elküldték Prágába ki tő lordot, mint „közvetítőt“, aho*. noraan és tartózkodóan mondták.{,jbem mint „döntőbírót“. Bár érezni kellett, hogy a közvetítésnek döntő jellege lesz. A bénémavattottak nemis sejtették, hogy milyen rövid időn belül. Voakodva, hú­zódozva csomagoltam. Nem vártam túl gyors megoldást és bizalmatlanul néztem a fejlemények elé. Hátha mégis kitör a háború... . Deverig biztonságban éreztem maga­mat, De tudtam, hogy a bizonytalanság közeledik felém a belga partokkal, a né met határral és főleg a cseh határral. Londonban ültem a vonatfülke sarká­ban. Talán a vágóhídra megyek. Sohase látom már Londont, a Rajnát sem. Gyáva örömmel futottam el nyár dere­kán az országból, most gyáva reziguá- cióval utaztam vissza. Nem szégyeltem, hogy félek. Oly nagy biztonság után, amit a deveri határkirendeltség beuta­zást igazoló pecsétjével útlevelemben éreztem, igazán jogom volt aggódni, hogy rüi lesz velem, ha egyszer Égerben visszavonhatatlanul rányomják útleve­lemre, hogy beleptem Csehszlovákiá­ban... A sorsomat éreztem megpecsé­telve. Nürnbergben elveszítettem min­den talajt a lábam alól. Átszálltam a prágai kocsiba. Franciaországi nyara­lásról hazatérő csehek közt voltam. Pök­hendin hajoltak ki a vonatablakból és krüizálgatták a perronon álldogáló né­met katonákat: — Ezek is katonák! Ez csak pará- décska. A milyeink nem ilyen parádé sak, de azok katonák... Undorodtam a hangtól, idegesített az „otthoni“ környezet. Három óráig vesz­tegeltünk a nürnbergi állomáson, ne adj Isten, hogy elinduljunk. A csehek a kés­lekedést is viccre fogták. Itt tartanak mondták — koncentrációs táborba csuk­nak ... Akasztófahumor, gondoltam, vagy köz­mondásos nemzeti tulajdonságuk szólal meg bennük! Prágában kitört a térkópláz. A kira­katokban mindenütt Csehszlovákia nem­zetiségi térképei függtetk. A prágai cseh olyan meglepetten csodálkozott a húsz éves köztársaság nemzetiségi színfolt­jain, mint talán a magyar 1918-ban, mi­kor az ezeréves országot a nemzetiségek ürügye alatt szétdarabolták. Ki tudta, hol ér véget a zöld szín, hol kezdődik a piros, vagy a sárga! Ugyan mit tudott a prágai cseh húsz év után a magyarok­ról? Betolakodónak tartotta a magyart. Ázsiába szerette volna visszakergetni — „oda, ahonnan jöttek“, ilyesmi még a parlamentben is elhangzott a cseh jólét és vélt biztonság tetőfokán. Mennyivel más volt a háború előtti magyar nem­zetiségi indolencia! Nem rosszindulat szülte, nem gyűlölet — csak tudatlanság, vagy ha kicsit szépíteni akarjuk: a nem­zeti állam vágyának európai korszel­leme. A cseh módszer a nemzetiségek ral’finált elnyomásából állt — össze nem hasonlítható a magyarok uyiltan beval­lott, boldog és önfeledt terjeszkedési ambícióval. A fő különbség pedig éppen a korok távolságában van: 1918 után a nemzetiségi jogok tiszteletére hivatkozott egész Európa. A 14 előttit korszellem fel­mentheti a magyarokat az elnyomás vádja alól. A 18 utáni korszellemnek százszorosán kellett elmarasztalnia a cseheket. A bűnös valamit megsejtett vétkeiből. Prágában elkelt az összes nemzetiségi térkép, csak előjegyzésben lehetett hozzájutni a következő kiadások­hoz. De fogyóban volt a republika is. A közeledő vihar gyorsaságát azóúban nem ismertük. Kifelé állt kocsink rúdja Prágából, de közben még azon is tanakodtam, hogy ne végvek-e főbérleti lakást régi szállódaszobám heyett. Elnyavalyog ez még hónapokig. Eltart ez a cirkusz még évekig. Á háború elkerülhetetlen. Az em- be.n nem tudja, kinek higyjen, mihez tartsa magát. Voltak napok, mikár úgv éreztük, mintha minden vjsjí^Fzökkent volna a régi kerékvágás^VTIoltak Jobb idők jönnek a falu barátja Kérje képes ár je ARGÓ íl 28. 5 ‘rje^zék zz* izéket? JÓZSEF világi szak üzlet Budapest, VI., Vilmos császár-út **1»' r ték, mikor a német repülőket vártuk. A titkos diplomácia közben rohamléptek­kel haladt előre. De m^g beavatott szu- détanémet barátaink is csak vállukat vonogatták. Fedik ők csak tudhatták, ők forgatták most a kerekeket. Mindenre elkészültünk és mégis minden váratla­nul é.rt. Nem lehetett következtetni, nem lehetett renélni, nem csalódni. Te még itt vagy, Egyik reggel: nem hívtak be? Másik reggel: meg v Nem lesz semmi, a cse­hek élpanamázzák a statútumot, törvé­nyeket hoznak, de semmi sem változik... Ügy látszott, hogy még senkise hatá­rozott és senkise szánta el magát a döntő lépésre. Idegek kellenek, jó idegek, nyu­galom — harsogatta a cseh sajtó nap­nap mellett. Prága zúgolódott Runei- manre, az angol lord pedig tárgyalt, fo­gadott és weekendezett. A húrok közben tovább feszültek. Akik Hitler nürnbergi beszéde után a szudétanémet vidékről jöttek, azt mondták, Németországban voltak. Nem lehet semmit visszacsinálni. De hogy fogják csinálni? Háború lesz. Békés úton fog menni. Háború lesz. Me­gint béke. A csehek nem engednek. Chamberlain Hitlerhez repült. Területi változások — csapott be a villám Prá­gába. Cáfoatok, óvatos célozgatások fél- hivatalos me.gerőstíések, végül: a cseh kormány elfogadta az angol-francia ja­vaslatot. Prága napokig tüntet, „Adja­tok fegyvert nekünk — harcolni aka­runk!“ — ordítja az utca. „Moszkva mel­lettünk!“ A rádióban nyugtató beszédek hangzanak el. Az utcai hangszórók egész nap szólnak. Emberek sírnak és a cseh' himnuszt éneklik Szent Vencel szobra előtt. Észrevétlenül állunk a felbolygatott tömegben. Trianonra gondolunk. Néni sírunk. Napokat töltünk a térkép előtt. Mit kapunk mi? A nyár utolsó hete kétely és remény­kedés közt telt el. S mialatt Godesberg fölött sűrű felhők tornyosultak, szep­tember, 23-án éjszaka Prágára teljes sö­tétség borult. Elrendelték az általános mozgósítást. A többi már ősszel történt. Terpeszkedő igék A „Magyarosan“ című kitűnő nyelv­művelő folyóirat legújabb (9—10.) számá­ban Dengl János egyes igék helytelen használatára hívja fel a figyelmet. Van­nak olyan saját igei kifejezéseink, ame- leykben — igen sokszor idegen hatás eredményeképpen — ugyanaz az igénk terpeszkedik és bitorolja egy-egy másik igénknek v agy igei kifejezésünknek jo­gos helyét. Ilyen garázda közülük a csinál ige. Helyesen használjuk ilyen esetekben, mint: jól csinálja a dolgát; árkot csinál; ruhát csinál stb. Ezzel a helyes használattal ellentétben a csinál ige az irodalmi nyelvben ,de főkép a köz­nyelvben — leginkább német hatásra — előbukkan illetéktelen helyen is. Való­ságos mindenes igévé lett, amely pon­gyola kifejezéstelenségével, színtelensé- gével és idegenszerűségével rontja a be­szédét, a stílust. Néhány ilyen példát be­mutatunk; zárójelben adjuk a helyesebb, találóbb kifejezést. íme: mit csinál a be­teg? (hogy van a beteg?); az nagyon so­kat csinál, (tesz, számít, segít); bolond­ságot csinál (követ el); nagy embert csi­nált belőle! nagy emberré tette); dol­gozatot csinál (ír); füstöt csinál (füstöl, füstöt csap); fürdőt csinál (készít), gúnyt csinál belőle (kigúnyolja); lármát csinál (lármázik); rosszat csinál (k&yet el). No használjuk tehát minduntalan Na csinál igét! Van aztán egxéfí terpeszkedőigénk is. íme: áll; távpPuTll tőlem (eszem ágá­ban sincs); eszközöl; fizetést eszközöl (fizet, fizebéSt teljesít. Né garázdál­kodjunk ezekkel az igékkel gazdag, szí­nes anyatfyel vifcdíben! „ letétes méiüar ó 165-#■ Ezentúl a felvidéki hölgyek is ezt viselik, m Ijusds kivi- ^ ggj rtja . Glaser Dezső Budapest, VI., Király-utca 18. szám

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom