Felvidéki Magyar Hirlap, 1938. december (1. évfolyam, 22-46. szám)

1938-12-18 / 36. szám

1938 DECEMBER 18. VASÁRNAP TELViDEla 5 „A VISSZATÉRT MAGYAROK" Változatok Szvatkó Pál könyve fölött Irta : VASS LÁSZLÓ Először a tájat fedezték fel az ittho­niak a visszatért Felvidékről. A vígan futó patakokat, a kéklő párákkal ér­kező erdőket és hegyeket köszöntötték túláradó örömükben, ezt a Somorjától Beregszászig lengő pántikát, amit a tátrai és vihorláti szél most már sóhaj­tozva, titkos éjféli órákon fog bodrozni Isten kalapján. A bevonuló honvédcsa­patokat kísérő újságírók is inkább a folyók, hegyek és falvak nevét írták le, meg a várak, műemlékek története után érdeklődtek, és régi jó szokáshoz híven minden falunál följegyezték a földbirtokos nevét is, de hogy micsoda új, különös, megmásult élet vegetált és milyen emberek vívódtak e szépséges tájon a húsz esztendő alatt, ez a közel­múlt már alig érdekelte a történelmi változás boldog krónikásait. Többet tudták a századokról, mint e két nehéz, tanulságos két évtizedről. Kraszna- horka büszke váránál Rákóczi kuru- cait idézték, de nem tudtak semmit a környéki falvak heroikus, új szabad­ságharcáról, amit a „szlovákiai“ ma­gyar nép iskolájáért, politikai, kulturá­lis és gazdasági jogaiért vívott. A kas­sai Dóm körül Kazinczy, Racsányi és Baráti Szabó szellemét vélték lenge­dezni, de jóformán semmit sem tudtak arról, hogy a kisebbségi helyzetbe ju­tott nemzettöredék ebben a városban szervezte meg az első rendszeres szlo­vákiai magyar könyvkiadás anyagi és szellemi bázisát. A losonci temetőben Kármán József urkánus álmai előtt tisztelegtek, de nem vették észre^ a ki­hűlt gyárkémények sivár erdejét, a másik temetőt, hol a cseh gyarmati gazdaságpolitika annyi virágzó gyárat, ipari telepet hántolt el. Megbocsátjuk ezt a feledékenységet, •' hiszen az ittho­niak vágyálmában a Felvidék mindig úgy élt, mint a hegy és a fenyő koszo- rúzla táj. Hányszor rajtakaptuk őket, amint bennünket ünnepelve, egyszerre csak a késmárki, lőcsei gótika, meg az eperjesi renaissance csodáiról áradoz­tak, és a podólini kísértet árnya bo­rongta be ünnepi ódáikat. Megfeled­keztek arról, hogy a tulajdonképpeni Felvidék csak ott kezdődik, ahol a. bé­csi döntés értelmében búcsút kellett vennünk a nyitrai, pozsonyi ma avarok­tól, a tátrai szlovák néptől és a hűséges cinszerektől... Mert az ódon kövek, a lila havasok, a deres gyopármezők és a szárnyasoltárok odaát maradták. • Nem ismernék minket. Egyszerre, hirtelen legendás hősökké nőttünk meg az itthoniak szemében, vagy talán va­rázslókká, akiktől most csodákat re­mélnek ezen a lázas, messiásváró ma­gyar földön. Mi a kisebbségi sors utolsó heteiben csupán azt tervezgettük, ho­gyan növünk majd bele a megnagyob­bodott haza számunkra teljesen isme­retlen kereteibe. Mi egyszerű munkás­ként készültünk ide, többre, más sze­repre nem is éreztünk nagyobb felké­szültséget. Ügy gondoltuk, amíg meg­ismerkedünk a hazai állapotokkal, sze­rényen meghúzódunk a téglavetők so­raiban, és tájékozatlanul nem avatko­zunk bele országos ügyekbe, kivéve a saját felvidéki javainkat, amiknek gon­dozásából nem rekeszthetnek ki. Most, a hazatérés negyvenedik napján be kell vallanunk, hogy itt többet és mást vár­tak tőlünk, Előadásokon, ankéteken szerepeltetnek bennünket és minde­nütt a megváltó szót várják tőlünk, aminek nyomában ama régvárt csoda is bekövetkezne. Veszélyesen népsze­rűek lettünk mindenütt, olyannyira, hogy már egyesek azzal vádoltak meg, hogy „corpus separatum" akarunk mű­ködni az ország életében. Csupa félre­értés! Míg odaát voltunk, minden tö­rekvésünk, belső harcunk a különböző regionalista, vicinális szempontok ellen irányult. Most, hogy szélesebb, tágább határok közé került az életünk, maka­csul elzárkóznánk? Hiszen, mi a jelen­legi kereteket is fejtogatónak találjuk, amik között nagyot és szépet kezdeni, igazán nehéz lesz! Nem ismerik húsz­éves múltúnkat, ebből származik 'min­den félreértés, ama bizonyos pereát is, amelyet sietett ránk kiáltani a csúf re­akció ... Olyan könyvre, felvilágosító és beszámoló munkára van itt gyors szükség, amely amellett, hogy vallo­mása is legyen a visszatérő magyarok­nak, egyben perdöntő tanúként szere­peljen minden vitás ügyben a felvidéki és az óhazai magyar között. Szvatkó Pál e napokban megjelent könyve („A visszatért mag yaro k", Répái kiadás) minden tekintetben megfelel ezeknek az igényeknek. Jókor jött és csakis ő írhatta meg, aki mindvégig közöttünk élt és pontos szeizmográfja volt a változásoknak. Hogy művében megőrizte a tárgyilagos hangot, ugyan­akkor azonban a divatos irányok ked­véért sem áldozta fel az igazságot, ha­nem mindenkor bátran és egy européer műveltségével mérte le húszéves éle­tünk eseményeit, — talán úgy volt le­hetséges, hogy Prágában élve mentes tudott maradni minden „szlovákiai“ személyeskedéstől. Szvatkó Pál könyve világos választ ad az itthoni csodaváróknak. Mi, húsz éven át, hozzászoktunk az apró mun­kához, téglát téglára raktunk, és ha reggelre leomlott Déva vára, estére új­ból felépítettük. Faluról-falura szer­veztük meg hadállásainkat a SzMKE szervezeteiben, erről a szívós, lassú, de biztos munkarnetódusról idehaza se mondhatunk le. Nem rendelkezünk te­hát a bűvös vesszővel, amellyel egy­szerre Uj-Magyarországot teremthet­nénk az ósdi, redves gerendákból. A népszerűség és a sorsunkhoz nőtt legen­dák sem zavarnak meg, mert a „felvi­déki szellem“ jegyeit nem csupán mi hordozzuk, kivételes privilégiummal, örömmel felfedeztük azokat idehaza is, sok emberben és értékes mozgalomban. A népért való kiállás és helytállás to­vábbra is legfőbb feladatunk marad, amit velünk együtt mások is büszkén vallanak magukénak. Ha van mégis elütő, eredeti vonás a most találkozó két magyar világban, azt a szolidari­tásban jelölhetjük meg. Mi odaát egyre inkább családnak, egyetlen nagy közös­ségnek éreztük magunkat; családnak, amely láthatatlan kataszterben tartja számon a testvéreket, szülőket, rokono­kat. Nos^yd ezt hiányoljuk az itthoni életben. Egjjtntlen. családként tértünk meg a bujdosóbból, ez a közösség most azt szeretné, há az anyaország is ha­sonlóképpen alakulna át: a népből nemzetté! Szvatkó Pál a csehszlová­kiai magyarság politikai magatartá­sát, nagyon helyesen, mintaképnek ajánlja az eljövendő általános magyar politikai kibontakozásnak. Ha a ki­sebbségi sorsban nekünk megfelelt, eredményes lesz majd itthon is, hiszen a magyarságnak a Dunavölgyben úgy kell élnie, mint. egy ostromlott várban. Családdá kell lennie, akár egy kisebb séanek, a többségi nemzet fojtó gyűrű­jében. • Különös érzés fog el bennünket, mi­kor most Savaiké Pál leforgatja előt­tünk húszéves életünk eseményeit, egy rnagárahagyott nemzettöredék sok-sok botlással teli fejlődéstörténetét. Nehéz volt a vállalt feladat: bontani, bom­lasztani kellett a börtönfalakat, de ugyanakkor óvni is legbecsesebb va­gyonúnkat: a nemzeti emberanyagot. Ebből a kettősségből származott kez­detben a belső testvérharc is. Áldoza­tokat kellett hoznia egyik tábornak is, másiknak is, amíg a józan erők kiépí­tették az egységet. Megengedheti-e ma­géinak sokáig azt a drága luxust az anyaország, hogy ellenséges frontokra oszolva várja be egy európai vihar fér- getegét? . . « • Húsz évig a nép között, a néppel együtt éltünk. Egy fedél alatt. Hozzá szoktunk, hogy ha elfásultunk a néha meddőnek látszó küzdelemben, a falvak nénét kerestük fel ösztönző erőért. Egy falusi kultúrházavatás, egy új Hanza- szövetkezet nálunk nemzeti ünnep­számba ment. Jelen pillanatban még. a csallóközi, barsi, gömöri, abauji és beregi otthon kötelékei élnek bennünk. Még erősen felvidéki szemmel nézünk. Most, hogy végre visszatértünk a na­gyobb otthonba, meg kell ismerni majd a ház többi részét is. Dunántúl... Al­föld ... Tiszántúl... Eddig csak köny­vekből hallottunk róluk. Ma ugyanúgy a mi hazánk is, mint az itthoniaké a Felvidék. Gazdagabbak lettünk, tága­sabb a portánk, de feladataink is meg­növekedtek. Most már egyformán fe­lelősek vagyunk azok sorsáért is, akik idegen portákon élnek. A visszatért magyarok újabb próbák előtt állnak. Akik azonban ítélkezni akarnak közü­lük csak egy ember felett is, ismerjék meg húszéves életét, fejlődésének alap- elveit. Megérkeztünk, veszélyek, közel­harcok edsették ellenállóvá idegeinket és úgy érezzük, fejünk felett újabb fel-. Jegek tornyosulnak. Szemünk most már Somorjától Szegedig. Kassától Pécsig tekint. Imrédy Béláné a Menekülteket Gondozó Hivatal működéséről Imrédy Béláné, a „Magyar a magya­rért“ mozgalom munkabizottságának el­nöke a következő tájákoztatást bocsá­totta ki: „A cseh megszállás alatt maradt Fel­vidékről mind nagyobb számban érkező menekültök ideiglenes elhelyezése, élel­mezése, felruházása, segélyezése stb. úgy a trianoni Magyarország területén, mint a visszacsatolt Felvidéken a „Magyar a magyarért“ mozgalom feladata. Az önként vállalt nagyarányú új fel­adat, amely a menekiiltügyet min­den vonatkozásban felöleli, szüksé­gessé tette, egy központi szerv létesí­tését, amely a megállapított hatás­körben ellátja a menekültügy admi­nisztratív természetű munkáját. A közönség tudomására hozzuk, hogy a „Magyar a magyarért" mozgalom Fel­vidéki Menekülteket Gondozó Hivatala a Budapest, Károly király-út 24. számú házban december 12-én, hétfőn megkezdte munkáját. A honvédelmi és belügyi igazgatás, valamint az illetékes társadalmi, szociá­lis tényezőik együttműködésével megkez­dett hivatal hatásköre a felvidéki menekültek anyagi, szociális, munkavállalására irányuló és egyéb szóbajöliető összes ügyeinek intézésére kiterjed, azonkí­vül a hivatalnak elsőrendű feladatát képezi a menekültek központi nyil­vántartása. A közönség tájékoztatása céljából közöl­jük, hogy az illetékes hatóság által iga­zoltnak nyilvánított felvidéki menekül­tek az említett hivatal által kiállított igazolványokat kapnak, amely igazol­ványt végleges elhelyezkedésüket köve- tőleg az esetleges visszaélések megakadá­lyozása végett a munkaadók szívesked­jenek a kiállító hivatalhoz haladék nél­kül visszaküldeni. A menekülteket gondozó hivatal egy­idejűleg nyilvántartást vezet az ösz- szes igazolt menekültekről, minél fogva az érdeklődő munkaadók­nak módjukban áll a náluk jelentkező menekültek ebbeli minőségét, igazoltsá­gát és ráutaltságát akár telefon útján is ellenőrizni. A Menekülteket Gondozó Hivatal által nyilvántartott igazolt munkanélküli me­nekültek egyébként szakma szerint cso­portosítva állanak .az alkalmazottat vagy munkást kereső munkaadók rendelkezé­sére. Közöljük továbbá a közönséggel, hogy a főváros környékén: Kispesten, Rákospalotán, Budatété- nyen a „Magyar a magyarért“ moz­galom eddig 319 menekültet helye­zett el. . Végül mindenkit arra kérünk, hogy a gyámolítás 'céljából náluk jelentkező vagy tájékozódás végett hozzájuk for­duló felvidéki menekülteket szíveskedje­nek kivétel nélkül a „Magyar a magya­rért" mozgalom Felvidéki Menekülteket Gondozó Hivatalához irányítani. Jó meleg téli kötöttáru vfcároiiunh oki harisnyáiiáiban a IóminCségelH szsküziete Budapest, Rúkótzi-úí 26

Next

/
Oldalképek
Tartalom