Felvidéki Magyar Hirlap, 1938. december (1. évfolyam, 22-46. szám)
1938-12-14 / 32. szám
»38 DECEMBER 14. SZERDA TETOIDEta \ R%ckmmixbXR Esterházy nyilatkozott Tiso privigyei beszédéről és a mecenzéfi kérdésről „Ha a barátságos szándék nem talál megértésre, akkor a harci eszközökhöz nyúlok“ — A mecenzéfi németek elkeseredése — A felvidéki népszámlálás Pozsony, december 13. A szlovák néppárt legutóbbi privigyei ülésére meg hívták a környékbeli németeket is, s fogadtatásukra a privigyei városházára kitűzték a horogkeresztes zászlót. Az ülésen Tiso miniszterelnök tartott beszédet, melynek egyrészét németül mondta el, és ebben a részben megemlékezett a magyar kérdésről is. A Slovák jelentése szerint Tiso olyan értelmű kijelentést tett, hogy a magyarok, akik Szlovákiában élnek, irígylik a németektől a nekik biztosított jogokat és ezt a szlovák kormány szemére hányták. Én ezt válaszoltam nekik — mondotta Tiso — tartsatok velünk, úgy ahogy a mi németjeink, és akkor ugyanazokat a jogokat fogjátok megkapni. A pozsonyi tij Hírek e beszéddel kapnerek“ és az cgy-két csendőr, aki előkerült, inkább csak arra vigyázott, hogy a pártvezér iránti lelkesedés, Isten őrizz, ne lépje túl a „törvényes“ kereteket. Mert lelkesedés valóban volt, spontán lelkesedés! A fogadási helyiség előtt hatalmas tömeg ujjongott és részben né met, részben magyar nyelven éltette Esterházy Jánost. Még csak álmában sem gondolhatott senki arra, hogy ellen- vélemény is megnyilvánulhat, különösen bármilyen fegyver formájában és könnyfakasztó következményekkel. A könny inkább csak a meghatottságtól fakadt a szemünkből, mikor éreztük a mecenzé- fiek hűséges ragaszkodását és rajongó szeretetét a magyar párt vezetői iránt. Esterházy János német nyelven üdvözölte párthíveit, német nyelven kezdte el beszédét, de a jelenlévők viharos bíztatására csakhamar magyarra fordította a szót. Viharos tetszés és éljenzés kísérte minden mondatát. Mondani sem kell, hogy a vendégszerető mecenzéfiek terített asztallal fogadtak bennünket és a szónoklatok és üdvözlő beszédek elmondása után végig kellett kóstolnunk a speciális „mánta" ételeket és a remek bort, amely semmi képpen sem akart kifogyni. Mikor pedig időnk leteltével útnak indultunk, a lelkes tömeg üdvrivalgása kísérte vezérünket, nem pedig fegyver ropogás és könnyfakasztó bombák rob banása... Itt érdemes megemlíteni, hogy a derék mecenzéfiók az elmúlt években gyakran rendeztek magyarnyelvű műkedvelő előadásokat. A legutóbbi ilyen előadásra, amely tavaly folyt le, messze vidékről eljöttek az elszármazott meceiizéfiek és a leglelkesebb tüntetéssé vált a magyar színielőadás. Azok a kassai magyarok, akik ott voltak, sohasem felejtik el ezt az élményt. Több ízben beszámoltunk arról, hogy Alsó- és Felsőmecenzéf, valamint Stósz lakossága mindent elkövet, hogy a községek visszacsatoltassanak Magyar- országhoz, mert a jelenlegi állapot a virágzó ipar teljes elsorvadását és minden életlehetőség megszűnését jelentené e hűséges és szorgalmas nép számára. Ismeretes, hogy legutóbb küldöttség is járt Németországban a visszacsatolás érdekében és a közbenjárás következtében minden kilátás megvan arra, hogy a határkiigazítóbizottság munkája a legkielégítő bb eredménnyel fog járni. Ilyen körülmények között nem csodálható, hogy olyan súlyos összetűzéseket vált ki minden igyekezet, amely e vidék lakosságát a maga jólfelfogott érdeke és ősi, szívbéli hajlamai ellen akarja hangolni. (s. i.) csolatosan Esterházy János grófnak, az Egyesült Magyar Párt elnökének nyi latkozatát közli. Esterházy kijelenti, hogy helytelenül cselekedett Tiso, amikor ilyen formában találta érdemesnek elsöízben nyilvánosan foglalkozni a magyar kérdéssel. Helytelenül cselekedett azért is, mert elferdíti a való tényállást, mikor úgy állítja be, mintha az itteni magyarság irigyelné a németek sorsát. A magyarság sohasem irigykedett amiatt, ha égy nemzetiség bizonyos eredményeket ért el. VÁLTOZNAK AZ IDŐK... More-hadsereg szállta meg a büszke cseh A magyarság csak arra szorítkozott, hogy rámutatott arra, hogy még nem kapta meg azokat a jogokat, amelyeket a németeknek megadtak, de azoknak sincs birtokában, melyeket a bécsi egyezmény folytán köteles lész a szlovák kormány megadni. A magyar-szlovák barátságon dolgozott eddig és ez a célja a jövőben is. Ha azonban ez hivatalos részről nem fog kellő megértésre találni, akkor ’ nem az irigység eszközéhez nyúl, de a legelszántabb harci eszközökhöz. Hogy ebben némi gyakorlatom van — mondotta — ezt éppen a múltam bizonyítja. A Felvidéken elrendelt népszámlálásról nyilatkozva kijelentette Esterházy, hogy a Cseh-Szlovakiában megtartott népszámlálásokat mindig hamisnak tartotta, mert mindig arra kényszerítették a szlovákokat, hogy, csehszlovákoknak vallják magukat. Reméli, hogy minden Magyarországhoz átesatolt szlovák öntudatosan fog hitet tenni nemzetisége mellett és azok a szlovákok, akik húsz év alatt magukat csehszlovákoknak vallották, most lesznek annyira jel- lemesek, hogy nem fogják magukat magyaroknak vallani. A magyar hivatalos tényezőknek szükségük van annak megállapítására, hogy hány szlovák került át Magyarországhoz, mert csak így fogják megtudni a nekikjáró nemzeti juttatásokat számarányuknak megfelelően biztosítani. További nyilatkozatában a mecenzéfi eseményekről szólt Esterházy János gróf és megállapította, hogy úgy a cseh kormány, mint a szlovák kormány utolsó hivatalos ajánlata a bécsi döntés előtt Magyarországhoz visszacsatolandónak ajánlotta Meeenzéfet és környékét. A bécsi döntés napján állítólag Kar- masin képviselő közbelépésére ez a terület Szlovákiában maradt. Ezzel többszáz család életlehetősége teljesen megszűnt s így nem lehet zokon venni a mecenzéfi éktől, akik németségü két sohasem tagadták meg, hogy emiatt el vannak keseredve. Ez válthatta ki a sajnálatos incidenst. Az érdekes nyilatkozattal kapcsolat ban jelentkezik az újságíró, aki Ester házy János elnököt többízben elkísérte mecenzéfi útjára. Újságírói tárgyiln- •gossággal kell megállapítania, hogy a fogadtatásnál valóban nem voltak „ordA Felvidéki Magyar Hírlap kiküldött tudósítójának riportsorozata Kárpátaljáról van, a népért, a föld fiaiért Beregszász, december 13. (A Felvidéki Magyar Hírlap kiküldött munkatársától-) A tanulmányút végétért. Láttuk a felszabadult Felvidéket örömmámorában, láttak az átmenet bizonytalan napjaiban, láttuk, hogy a magyar katonaság menynyi rátermettséggel, pompás szervezőerővel, lovagiassággal és megértéssel miként indította útnak a felszabadult magyar területek lakosságát a hétköznapok útjára. Mielőtt vonatra szállnánk, mégegyszer átlapozzuk a három vaskos noteszt, amelynek minden egyes oldalát megtöltötték a feljegyzések és nézzük, hogy mit hagytunk ki. Már csak apróságok akadnak. A lényeg, a fontos dolgok mind napvilágot láttak, de lám, akadnak nevek, megjegyzések, amelyek nem jutottak bele a nagy anyagba, akkor nem illettek bele, vagy a munka lázában kimaradtak, pedig meg van bennük ezeknek a napoknak színe és atmoszférája. Itt vannak például a katonák nevei. Ezredesek, tábornokok, őrnagyok, különböző parancsnoki minőségben. Nevek, amelyeket nem írhatunk ki, mert szerénységük éppen olyan kereken megtiltotta, mintahogy ellene vannak mindennemű szereplésnek. Nekik csak egy nevük van s ez: A katona. Vágj-; A honvédség. s életük legszebb pillanatai közé tartozott, amikor csillogó aranygalléros tiszteket is a kérges tenyerű földműves megható közvetlenséggel átölelt és megcsókolt. Ezekben a jelenetekben két dolog egyformán felemelő. Az egyik, hogy íme a magyar föld művelője, akinek fia ott szolgál a tiszt urak esapatjaiban, érzi, hogy ezt a gesztusát, ezt az önfeledt, szeretetre kitáruló szívét nem érheti elutasítás, a másik pedig az, hogy a faji szeretet- ben egyaránt testvérként érző tisztek kitüntetésnek vették a föld napsütötte, nehézjárású emberének megnyilvánulását. Ez a szeretet volt alapja és irányítója a katonai közigazgatásnak, amelyről a rosszindulat természetesen nyomban rosszat igyekezett mondani. Ilyen bizonyos helyekről suttogott vád volt, hogy a katonai közigazgatás „csak paragrafusokat ismer és megköti az életet.“ Nincs szabad mozgás a felszabadult területeken. Nem is lehetett. Elsősorban a nemzeti és az egyes polgárok jól felfogott érdeke szerint sem. A honvédség átvett egy területet, amelyen, hogy úgy mondjuk, minden cseppfolyós állapotban maradt. Számba kellett venni és megrögzíteni a tényeket á maradásra késztetni mindazokat, akiknek az útjuk nem volt életbevágóan fon-« tos és halaszthatatlan. Tudni kellett, hogy kik laknak ott, kik maradtak ott és esetleg — miért maradtak ott. Őrizni kellett a hidakat, vasutakat, amelyeknek biztonságát nem lehetett volna garantálni, ha szabad jövés-menés van, mielőtt megnézik, hogy kik vegyülhet« nek a hidak és vasutak felé igyekvők közé. Még kellett rögzíteni az árukat és a2 árakat. Tudunk esetet, amikor élelmes ember a felvidéki városok minden árukészletét hajlandó volt megvenni, elraktározni, hogy részben áruhiányt idézzen elő, részben, hogy később tetemes haszonnal eladja. Ez az árdrágítás nem történhetett! meg már csak azért sem, mert egyik yá« rosból nem volt szabad az árut a má« síkba vinni minden engedély nélkül. így, csak így lehetett meggátolni minden káros kinövését a változásban levő életnek, így, csak így lehetett meggátolni, hogy, alaptalan vádak, gyanúsítások ne tehes« senek kárt az ártatlanban. Mindenkinek kéznél kellett lenni. Honvéd és polgár Amerre jártunk keltünk, találkoztunk, beszéltünk velük, férfias nyíltság, őszinteség és mélységes fajszeretet bizonyságait adták. Ez a hadsereg, ez a honvédség mennyire más, mint volt valaha a K. u. k. aranyif júságos hadserege, amelynek nem is egynéhány tisztje különbnek érezte magát a polgárságnál. A magyar honvédség a polgárságért Denunciánsok alkonya Sok szó esett a katonai közigazgatás során az úgynevezett tisztogatásról, amelyről ellenséges oldalról rémmeséket tudtak regélni. Megállapítható, hogy ezek valóban a fantázia világában születtek. Tény. hogy a megbízhatatlansági eset magyar részről igazan örvendetes kis százalék ban történt, tény, hogy az alantas személyi bosszú sokakat aaan romiasna dönteni. nonveaség azonban névtelen feljelentéseket egyáltalában nem vélj, tudomásul és minden esetben,, „klierte a helybeli Nemzeti T^naj^-mgjainak véleményét. Csak oly^i jgsetek vizsgálatába bocsátA tökéletes melltartó és gumifűző
