Felvidéki Magyar Hirlap, 1938. december (1. évfolyam, 22-46. szám)
1938-12-11 / 30. szám
6 Ne legye szálljon es olcsó, kényjrimes zenével v®ja ked a ítákócafruton. tár. Útlevél nélkül a halottam sem mehetnek át. A szőlőhegyeken a karók úgy szürkéinek felénk, mint a sírkeresztek- Szürkeségük, mintha azt hirdetné, hogy az is terpetö: a szőlő temetője, ahol hiába terem a tőke. Levesszük kalapunkat, mert halotti menet közelit A koporsót a határon leemelik a gyászkocsíról, vállukra veszik és úgy roskadoznak vele a temetőig. Kíséretül csak a családtagok mehetnek át, a gyásznépnek a határon innen kell maradnia a kocsival együtt, mert a kocsit már nem engedték át. A halottat is szinte meglopó — kegyelemből. Kilenc ház Ismét egy jellemző adat. Várkulcsánál úgy vezet az országút, hogy a határ az út szélén van. Kilenc ház kívül rekedt. Nem hihetnők, hogy fontos nemzetgazdasági, vagy stratégiai okból. Ebben a faluban nincsen tiszta magyar, kárpátorosz nép lakik itt, házasodás révén ereikben jócskán magyar vérrel. A húszesztendős fiatalság csak oroszul beszél. Egyszerű falusi asszonnyal beszélgetünk. Bár öltözéke után azt httük, hogy a férje talán iparos. — Bevetettük a földünket ősszel, — panaszkodik, — de azóta, sem láttuk. Nem mehetünk megnézni, hogy kikelt-e a vetés, mert nem engednek átTEis\m>vVr.. gon Srop áshírű konyhá a Metropole a külön árenged 1938 DEíUjJMBER 11. VASÁRNAP1 1 1, romek eigány- fllodu és éttermei, íny! Mit tudjuk, hogy ml leszl I alán ez is idetartozik, — mondja hibás magyarsággal, de közvetlen szíves mosollyal. ö még emlékezik a régi világra, a magyar világra. — Egyszer befizették az adót és többé nem volt gond vele — emlékezik. — De ezeket, már mint a cseheket nem lehetett kielégíteni. Hétfőn, kedden, szerdán, nap-nap után hajszoltak a pénzért. Iskolában vagyunk. Vasárnap van, csak félig telt az otsztály. Ezeket a gyerekeket is azért hívták be, hogy a külföldi újságírók saját szemükkel győződ hessenek meg, hogy valóban itt vannak, itt tanulnak a kárpátorosz gyerekek, orosz nyelven. Pár perccel később ismét iskolában vagyunk, de a tentermekbe nem növendékek, hanem menekültek vannak. Itt van Marcin Illésné, akinek az ura hentes. Potheringről minden ok nélkül, tíz perc alatt kellett elhagynia házát és mezítláb, piros papucsában nekivágni a sáros útnak. Le is maradt a papucs, mezítláb jött, éppenúgy, mint Kecseiné négy fiával. Mindegyiknek csak tíz percet adtak. Oroszné Beregrákosról lábolta át a sarat, húrom gyermekével. Seiler József napszá most Oroszvégről űzték ki három, most a sarokban, szalmazsákon búslakodó kis gyermekével. Semmit sem hagytak magával hozni. S amikor kérte, hogy legalább a kenyeret vehesse ki az asztal fiából, kiröhögték és azt mondták: — Adjon maguknak Horthy. Ad is. R. Vozáry Aladár beszél. — Az ötven év előtti anyakönyvi adatokat sem • voltak hajlandók helyesen írni, hanem osehesítve adtak ki róluk másolatokat, — mondja. — Itt ül a teremben az a szerencsétlen asszony, — mutat jobboldalra, — akinek tudógyulladásban fekvő férjéről lerántották a dunyhát adóba, pedig mindössze kétszáz koroua jövedelme volt. Szemem előtt feltűnnek a világgá kürtőit cseh kultúrépítkezések. Azt számolom: hány ilyen dujiyhát építhettek bele. — A többi országrész nem tud megélni Munkács nélkül, de Munkács sem az országrész nélkül — csapnak ostorként a szavak a csendbe. — Kilenc új felekezetet hoztak be, ti-* zenöt pártra szaggatták a népet, csakhogy meg'örjék az egységét. Hiába. — Négyszázötvenezer kárpátorosz néz az éhingség elébe... —- Százhuszonhét kárpáton) &z község jött fel még a cseh világban azzal, hogy, ide, hozzánk akarnak tartozni. —. Azért kívánjuk őket magárakhoz, mert egyedül nem tudnak érni. Pusztulásra ítélt falvak a határon túl És miközben R. Vozáry Aladár szavai, mondatai csapkodják lelkünket, az ablaktáblákat zápor módjára ostromolják az utcán álló tömeg dalai, kiáltásai. A szóno' zöld posztóval terített hosz- szú asztalán Árpád fehér szobra, Rákóczi terakotta mellszobra s a szentélyszerű erkélykiugrásban magasan Munkácsi Mihály szobra, kezében ecsettel, palettával. Nyugtalanság és erő hat itt egymásra a szikrázó fényű, történelmi múltú városházán; a történelem nyugalommá sűrűsödött viharai és a nyugalomra vágyódó jelen nyugtalansága. Kint a tömeg, mintha csak megérezte volna, hogy vége a beszédek sorozatú--- nak, elemi erejű tüntetésbe kezd: látni kívánja a sajtó képviselőit. Nem tudom, mit érezhetnek hadvezérek és kiválóságok, erő, ész, szelleúi nagyhatalmai, ha megköszönik a nép lelkesülését: mi meghatottam szerencsétleneknek vallottak magunkat, mert nem teljesíthettük nyomban kívánságukat, csak a kívánság szolgálatába szegődhettünk. Alig értünk át a szállónkba, a fáklyás11 csillagos tömeg már ismét előttünk volt. A magyar és a kárpátorosz himnuszt énekelték. És este, a vacsora során mégegyszer találkoztunk a kárpát* lírával. Tambnrás, víg mandolinos garpátorosz ifjak fehér orosz mázban népdalaikat énekelték. Egyetlenegy lány volt közöttük: fiatal, kedves, finom mozdulatú szép úrilány. Annyi közvetlenség, szeretoiremóltő- ság sugárzott játékukból, egyéniségükből, hogy nem akartuk leengedni őket a pódiumról. Másnap reggelre ismét kiderült. Napfényben láthattuk Munkács környékét a munkácsi várból. A munkácsi vár kísérletei Magyarok fizetik az építési mánia számlábát Nem az a célunk, hogy könnyet facsarjunk, nem hatáskeltésért íródnak ezek a sorok, nem akarunk könnyezhetni, minta- hogy mi könnyeztünk, csak tényeket, regisztrálunk cs Isten látja lelkünket, kevesebbet, mint amennyit feljegyeztünk és kevesebbet jegyeztünk fel, mint amennyi van. Szinte úgy tűnik fel, hogy végeredményben újságírói értelemben lelkiismeretlen munkát végeztünk. De a tények teljes leírására kötetek kellenének- A postapalotában is éppencsakhogy bekukkantunk, hogy lássuk a látkatlanná vált kapcsolókat, amelyeket szinte kitéptek, mit sem törődve azzal, bogy nem az övék, mert Munkács magyar polgársága Itt Is ötszázalékos pótadót fizet építkezési, túlméretezett éx>ítkezésl mániájukért és az előfizetők befizették díjaikat, amelyek fejében joguk volna telefónjukat használni. És a bécsi megállapodás is előírta, hogy mindent teljes épségben és jókarban kell átadni. Teljes számban csak a munkanélkülieket hagyták ránk. Pontosan 1500-at. Most inségmunkával kell sürgősen gondoskodni róluk. Szerencse, hogy Munkács polgársága mintha csak olvasta volna a Budapesten kiragasztott felhívást: mindenki adójának fizetésével járuljon hozzá a nemzet terheinek csökkentéséhez, két hét alatt 270.000 ezer pengő adót fizettek be minden külön felhívás nélkül. Munkács. Rákóczi városa. Ez volt Árpád első letelepülési helye, itt született Munkácsi Mihály, itt festette Feszty Árpád világhírű körképét. Itt minden talpalatnyi föld történelem és itt a csehek nem is lehettek mások, jfesalí betolakodók. Még a köy|k iá érezték. Csak ők nem. 'Hl, gárok mind összesereglettek látásunkra és remegnek az ablakok a kiáltásoktól: — Éljen Horthy! Azután: —■■ • Lengyel magyar határt... Lengyel magyar határt... , A városháza nagyterme kápolnához hasonlít Még szentélyhez hasonló mélyedés is van benne. A fényárba öltöz tetett falakon két térkép, a határától megfosztott magyar Munkácsot mutatja. Régi keretek régi festményéről Rákóczi, Széchenyi, Kossuth hitetlenkedve pillant az elképzelhetetlen valóságra. Mert mégis ckak elképzelhetetlen, hogy a határ házat szeljen ketté, a gazda magyar területen, marhájja vámkülföldön, cseh területen pihenjen a ház istállójában. Szegény emberek falbaépitett dunyhája A terem jobboldalán két sorban napbarnított, idegen arcok. Azoknak a községeknek küidöttoi ők, akik életük kockáztatásával szöktek át a határon, hogy itt a belföldi és külföldi sajtó előtt feltárják helyzetüket, hogy a sajtó hatalmas védőszárnyai alá meneküljenek a következő év fenyegető éhhalálától, hogy appelláljanak a józan észre, a logikára, a természet, a gazdasági rend törvényeire. Jobbra, az ablak mellett, a falnál Rubens festményeire emlékeztető zsidó városatya. Az egyiknek vörös, a másiknak .fekete, a harmadiknak hófehér a szakálla. Ülnek fehér homlokkal, rózsaszín. Öregséggel komolyan, szótlanul, de nyugodtan. Ótestameutumi kép. Katonanóta hallatszik be a városház dísztermének halkan zsongó csendessé gébé: — Nem kell néki puska se -golyó, — Elég lesz a Hortylobogó... És így tart két órán keresztül fáradhatatlanul: nóta, éljenzés, ütemes kórus, megint dal. Ezt nem lehet megrendezni. Emlékszem, Kassán szlovákokat napi- bérért hoztak be a városba a csehek, hogy tüntessenek. Frivol nótákat énekeltek, mert a bért előre elitták, azután nevetgéltek, beszélgettek és nyomban szétszéledtek. Azt a cseh rádió is közvetítette. Erre nem mondhatják, hogy megrendezett. Mert parancsra nem áztatja magét órákhosszat egy város népe konok őszi esőbeoAnakronizmusként hatott, hogy autók gördültek be velünk a vár udvarára, ahol Zrínyi Ilona léptei kopogtak csizmásán vagy cipellősen, ahol Rákóczi járta a folyosókat, ahol kucsmás kurucok dobták pihenő időben a kockát vagy vívtak a falkon. Nincs idő történelmi emlékezésekre, mert a valóság sokkal hamarabb fejbe sújt, semhogy elmerülhetnénk benne. A szívünket keményen megmarkoló valóság az a véres öt ujjnyom a falon, amelyet megkínzott véresre vert magyar fiú hagyott az egyik kazamatába, és torkunkat fojtogató valóság az a vérnyom. amely a hideg padion most már rozsdavörös színnel hirdeti, hogy vérében, vértócsában feküdt itt egy másik. Kilenc sötét, nehézszagú, pókhálós és csúszómászók lárvájától undorító kazamatában kínlódtak még három hét előtt magyar fiúk, összezsúfolva, hogy se állni, se feküdni ne tudjanak, ne pihentethessék meg sehogy összetört tagjaikat. Nézem, nézem az összetúrt szalmát, a véres és piszkos falakat és gondolatban utánok rohanok: hol vannak, hogy beszéljek velük; tudjam meg, élnek-e még, vagy valóban halálra kínozták őket? A csend nem felel, de csendesen felelnek a falak. Lopva íródhattak vallomások, kérdések é6 üzenetek ezekre a méter vastagságú falak sűrű fehér meszére.- MIKÓR MEGYEK HAZAf Ez a kérdés áll előttem iromba betűkkel. Ki írta, mért írta. Ki kérdezte és kitől várhatott rá feleletei, vagy feleletet se várva, sóhajtás helyett kaparta oda. — Mikor megyek haza? Igazolom, hogy ártatlan vagyok... A másik feljegyzés talán még meg- renditőbb: — Igazolom, hogy ártatlan vagyok... Szegény, szegény magyar parasztfiú. Csak magyar föld fia írhatta elhagyott keserűségében biznyítom helyett azt, hogy: igazolom. A vágy cseréltette fel vele a szói Amikor mindenki elhagyta, mikor senki se volt volt, aki igazolja, hogy nem tett semmi rosszat, esak magyar volt és magyarul élt, akkor önma gának állított kínzások, vallatások ellen tiltakozó, egyben felmentő iratot, a vár falára. Talán hisznek neki, hiszen kint, az életben hittek, mert nem szokott ha zudni. Most sem. Megvolt az erkölcsi ereje és önbizalma, a nyugodt lelki ismerete ahhoz, hogy ő igazolja ártatlanságát. Teljes ártatlanságát. A folyosó falának más helyén ezt olvasom: — Mennek haza, Ezt valaki beszéd helyett közölte a falra írva a másikkal. Beszélniük talán nem volt szabad, vagy nem tudtak- Mennek haza. Kik? Talán foglyok? Vagy talán csehek? Alatta s fölötte álló sorral nem össze- giiggő kérdés: — Család van? Talán bólintás volt a válasz, majd újabb kaparás a falon: — Szol y mázd. Hogy odavaló. Ott van a család. így beszélgethettek némán, integetve, titokban ákombákomat írva, miközben talán kihallgatásra vitték őket, és nem sejtették, hogy mi vár rájuk. Mi lenne, ha most megszólalhatnának a falak és igazolnák teljes hitelességgel mindazt a feltevést, amiről a vérayo- mok beszélnek?... Kápolnából — mozi Belépünk a kápolnába, Zrínyi Ilona kápolnájába, a vár kápolnájába, ahol hálaadás és fohász váltogatta egymást a hazáért. A csehek a „nagykultúráié“, a nagy palotákat építtető finom kultúrájú csehek — mozit csináltak belőle. A megbotránkozás nagyobb bennünk, • semhogy kitörhetne. Szót se szólunk és ugyancsak némán nézzük a milleniumot hirdető hatalmas Turul-madarunkat a földön. Testén go* lyók nyoma, jobbszárnya törve s szájából kikovácsolták a kardot. A gyönyörű gránitoszlopot, amelynek fehérsége felett állott kiterjesztett szárnyakkal, lebontották, elhordták. Mert, ime, nemcsak építettek, hanem bontottak is. Feleslegesen, nem is a kultúra nevében, hanem magáért a gyűlöletért. És nem sajnáltak a .bontásért kétszázezer koronát kidobni. Nekik megérte. ^ És a Turul — mégis felrepül, j Már most is, mintha,., vidámabban /) £ Máriásé Imre FOGÁSZ üzlet! Eladnám l&gjt magyarországi városban jólmonó fodrászlizraüte' elcserélném Pozsonyban, forgalma# helyen jévö. szintén jólmenő, térítés női fodrászüzletemet. Cím: Simon Lásxl4 fodrászttzlet, Bratislava, Kadlac-tér 4. 7 \ g
