Felvidéki Magyar Hirlap, 1938. november (1. évolyam, 1-21. szám)

1938-11-30 / 21. szám

8 TEWiDLm JtysUS&ARHTOMÉ 1938 NOVEMBER 30. SZERDA Felbecsülhetetlen munkát végez Kassán a „Magyar a magyarért“ akció Aranyszívű asszonyok szervezett rohama a nyomor ellen Kassa. (Szerkesztőségünktől.) Az át­menet ideje alatt, mindaddig, amíg a fel­szabadult Felvidék gazdaságilag . be nem kapcsolódik az anyaország életébe, felbe­csülhetetlen jelentősége van minden jóté­konysági munkának, elsősorban annak a hatalmas akciónak, amely „Magyar a ma­gyarért'’ néven indult meg az egész ország­ban. Legutóbb beszámolt az akció kassai csoportjának működéséről, megirtuk, hogy a kassai gyűjtés eredményéből pénzbeli gyorssegélyt osztanak szét a rászoruló munkanélküliek, főleg a csehszlovák had­seregből leszerelt katonák és a polgár­őrség volt tagjai között. Ez a segélyosztás csak kis réssé annak a nagy jótékonyság* munkának, amely Kassán folyik a Buda­pestről delegált Bobula Ida, dr. igazgatónő vezetése alatt, I Impozáns eredmények ■Legutóbb megírta a ,felvidéki Magyar Hírlap”, hogy az országos akcióra eddig több, mint négymillió pengő gyűlt össze és ezt a hatalmas összeget túlnyomórészt a Felvidék felsegélyezésére fordítják. An­nakidején, mikor bizonyossá vált a ma­gyarlakta Felvidék visszacsatolása, a kor­mányzóim őfőméltósága vetette fel a „Magyar1 a magyarért” akció tervét és annak végrehajtásával Imrédy Bélánét bízta meg. Leírhatatlan lelkesedés mel­lett indult meg a szervezkedés azoknak, a hölgyeknek bevonásával, akik évek óta komoly szociális munkát végeznek. Ren­geteg jelentkező akadt, de csak a bevált, már a múltban is begyakorolt hölgyek önkéntes munkáját fogadták el. Egyedül Budapesten kétezer gyűjtő hölgy járta végig a várost és munkájuk minden vára­kozást felülmúló eredménnyel járt. Még mielőtt a gyűjtés megindult volna, renge­tegen küldték el önkéntes adományaikat az akció vezetőségének. Vidékről kisebb- nagyobb, néha 20—50 filléres küldemé­nyeket hozott a posta, egyszerű, szegény emberek adományát megható levelek kísé­retében. Mint ismeretes, azóta megindult a természetbeni adományok, főleg ruha- neműek gyűjtése is és bizonyos, hogy ez a gyűjtés is óriási eredménnyel fog járni. Három fontos feladat A felvidéki akció végrehajtását a leg­fontosabb tervek szerint kezdték meg. A budapesti központból minden felszabadult járásba egy hölgyet, nagyobb járásokba két hölgyet küldtek ki a felsegélyezési munka lebonyolítására. Mindenütt hármas feladat vár az akció végrehajtóira. Az első feladat az, hogy az anyaország szeretetét, örömteljes fogadását éreztessék <i, felszabadult lakossággal. Ezt a célt szol­gálják a különféle ezeretetcsomagok, ame. lyek ízléses, nemzetiszínű csomagolásban, szívfoezszóló feliratokkal kerültek a felvi­déki szegényekhez. Legszebb volt az a ma­gyar szivre valló akció, amely magyar ke­nyeret juttatott a visszatért magyar test. véreknek. Kassára két vagon gyönyörűen, nemzeti színekkel feldíszített kenyérrako­mány érkezett, megfelelő mennyiségű kol­bász kíséretében. A vagonok felirata ez volt: „Budapest — Kassának”. A város két helyén osztogatták a magyar kenyeret és magyar kolbászt, összesen ti­zenkétezer embernek jutott belőle. Az is­kolás gyermekek nemzetiszínű papirosba csomagolt cukorkákat kaptak a felszabadu­lás örömére. Ezek az adakozások a vissza­térés felett való örömet, a tárt karokkal való fogadást jelképezik, éppen olyan hangulatos, mint amilyen hasznos módon. Az akció második feladata, hogy az im- périumváltozással járó gazdasági megráz­kódtatást enyhítse és valóban komoly tá­mogatást nyújtson az átmenetileg munka­nélkülieknek és ellátatlanoknak. A segítés­nek ez a módja főleg élelmiszerek állandó kiutalásával történik. Az utalványok ki­adása immár második hete folyik a kato­nai lovardában. Az első héten hatezer élel- miszerutalvánvt osztottak ki, a második héten is ugyanannyi kerül kiosztásra. Min­dem utalvány három pengő értékű élelmi, szerre szól és a lakáshoz legközelebb eső füszerüzlebben váltható^ be. Minden utal­ványra két kilogram lisztet, 70 .deka sza­lonnát, 25 deka zsírt, 25 deka cukrot és SO deka sót kapnak a megsegítettek. Azon szegények részére, akik nem/tudnak sze­mélyesen elmenni aa utalványért, külön­böző jótékonysági intézmények gondoskod­nak az élelmiszerek kiosztásáról. így jut­nak élelemhez a Szlovákiából elmenekült vagy kiutasított magyarok, akiket a Nép­szállóban helyeztek e]/és akiknek száma még mindig jóval meghaladja a százat. Ezek számára az árvjpiázban főznek Bár- dossy Eugénia felügyelete alatt az utal­ványokra kapott élelfniszerekbőL /*"V A harmadik foltos feladat £ szociális munka folytomssá&járuak megtartása a fel­szabadult területeken talált és ja trianoni Magyarországon Levezetett szociális intéz­mények összekapcsolása, összhc&igbahozása által. A hét az, hogy megtartsák az itt ,ta­Tejéi, tejsziiít | \niindfn rAnnyteégben WM JTEJÉRTÉiKESl BUDAPEST, Hytgóffb»! szülik. ZDASAGI BT. ' Iáit intézményekből mindazt, ami jő, kibő­vítsék a régi magyarországi intézmények­kel és esetleg az itteni intézményeket meg­honosítsák a trianoni Magyarországon is, Leszerelt katonák ellátása A tervszerűen kijelölt munka előre nem látott feladatokkal is bővült. A „Magyar a magyarért” akció a honvédséggel együtt vonult be Kassára és már az első estén ar­ról kapott hírt az akció vezetője, hogy kint a pályaudvaron ezerszámra tanyáznak a csehszlovák hadsereg volt katonái, akik a leszerelés után étlen-szomjan, rendes ru­házat nélkül várják a jó sorsot, amely ha­zasegíti őket. Éjszakának idején verték fel a kassai pékeket, hogy sürgősen kenyeret adjanak az éhezők számára. Élelemmel és ruházattál látták el a határon túlról ér­kező leszerelt katonákat i—5 napon ke­resztül és ez a munka éjjel-nappal igény­bevette az akció vezetőségét. A hatalmas munkában a legnagyobb oda­adással vesznek részt a kassai hölgyek, akiket az akció vezetőnője, Bobula Ida dr. a bevonulás után nyomban megbeszé­lésre hivott egybe. A hölgyek a legna­gyobb lelkesedéssel vállalják a rengeteg munkát, azzal a hozzáértéssel és áldozat- készséggel, amelyről elég módjuk volt ta­núságot tenni a húsz éves kisebbségi sors fáradságos szociális munkájában. Bobula Ida dr. a városházán kapottt megfelelő helyiséget az akció Vezetésére és csak ter­mészetes, hogy úgy a katonai, mint a pol­gári hatóságok a legnagyobb mértékben segítségére vannak. Különösein jó szolgá­latot tesz a régóta megszervezett városi szociális ügyosztály Czigler tanácsos ve­zetésével és nagy segítségére van az akció­nak, — különösein a segélyre jelentkezők ellenőrzésében — a munkaközvetítő hi­vatal, Précsényi igazgatóval az élén. Illetékes helyen megkérdeztük, hogy a munkanélküliség leküzdése, illetve a mun­kaszerzés nem tartozik-e az akció fel­adatai közé. Azt a választ kaptuk, hogy ez a hatóság feladata. A fő szív fáradhatatlansága A ,^Iagyar a magyarért” akció kassai vezetője, Bobula Ida dr, nagyon kiváló hölgy. Nyilatkozni nem hajlandó az akció­ról, de ahogy beszélgetünk vele, az első percben megkap bennünket a tiszta szívjó. ság, a nemes, közvetlen egyszerűség, ami nyomban érthetővé teszi számunkra az évek óta folytatott tevékenységet, a fárad­hatatlan szociális munkát. Kultúrában, el­méleti hozzáértésben sincs hiány. Tudjuk, hogy a hölgy a Pázmány Péter-to domány. pígeste. wjgd éveWg Amsrjká. ban volt, ahol főleg szociológiát tamilt. Magyarországra visszatérve, a Vöröske­reszt szolgálatába lépett, majd Klebelsberg gróf minisztersége alatt ő lett az első női referense a kultuszminisztériumnak. Ezen a poszton is szociális munkával foglalko. zott, a diákvédelem, a szegény diákok ellá­tása volt a hivatalos resszortja. Jelenleg a SaroltaJcollégium, e híres leánynevelőíníé- zet és internátus igazgatónője. Állandó publicisztikai munkát végez, a Társaáa. lomtudomány című folyóirat rendes munka- t.‘ sa. Nemrégiben magántanári próbaelő­adásokat tartott a debreceni egyetemen. A habilitáció már csak formaság kérdése. Nincs ideje utánajárni. Egyelőre Kassán marad néhány hétiig. Naponta 3—4 órát IMI. 9/y Tel. 291-342 szállít \nindenfaita — Likőr-T^rum? és borpárlafgyárfmányai legkiváic bbak. alszik, többi ideje munkában telik el. A legfontosabb munkában. Kemal Atatürk végrendelete Egész vagyonát a néppártra hagyta Ankara, november 29. Hétfőn nyitották fel Ataiibrk Kemál köztársasági elnök végrendeletét. Atatürk egész vagyonát a néppártra hagyományozta azzal a feltétel­lel, hogy nővérének és más rokonainak jelentékeny életjáradékot fizessenek. A végrendelet kiköti, hogy Izmet Inonü gyermekeinek főiskolai tanul­mányaira megfelelő összegeket bocsás­sanak rendelkezésére. Kemal Atatürk vagyonának évi hoza- dékából egyenlő részben megfelelő össze­get kap a török történelmi társulat, vala­mint a török nyelvtudományi társulat. Ezeket a tudós társaságokat Atatürk alakította és életében is mindig nagy gonddal támogatta őket munkásságukban. Áthelyezéssel egészítik ki a fölszabadult területen lévő postahivatalok személyzetét Budapest, nov. 29. Á kereskedelmi mi­niszter rendeletét adott ki a felszabadult területen levő postahivatalok személyze­tének kiegészítése tárgyában. A rendelet szerint a fölszabadullt területen levő Be­regszász, Dunaszerdahely, Érsekújvár I„ Érsekújvár 2. (palyaudvdar), Ipolyság, Kassa I., Kassa 2. (pályaudvdar), Kassa 3, Komárom 1, Léva, Losonc, Munkács, Rimaszombat, Rozsnyó és Ungvár posta- hivataloknál és a Kassán felállítandó postaigazgatóságnál szükséges tisztviselői és altiszti létszám kiegészítése éls végle­ges megállapítása előtt a miniszter a postaszemélyzetnek a lehetőséghez képest módot akar nyújtani arra, hogy azok, akik a felszabadult területen levő posta- hivatalok valamennyiéhez kérik áthelyezé­süket, kérelmüknek megfelelően a kincs­tár költségén abba a városba kerülhesse­nek, ahol szolgálatoit teljesíteni óhajta­nak. A miniszter felhívja ezért a tisztvi­selők közül azokat, akik a felsorolt hiva­talok valamelyikénél kivannak szolgála­tot teljesíteni, hogy ezirányú szándéku­kat nyolc napon belül a postavezérigazga- ságnál jelentsék be. Tájékoztatásul közli a miniszter, hogy abban az esetben, ha az említett hivatalok valamelyikéhez át­helyezésre kellő számú tisztviselő vagy altiszt nem jelentkezik, azokhoz a szolgá­lat érdekében legjobban megfelelőket he­lyezi át. Már most figyelmezteti azonban a miniszter a személyzetét, hogy a leg­szigorúbban fog eljárni azok ellen, átok akár az áthelyezésre, akár áthelyezésük megakadályozására közvetve vagy közvet­len protekciót vennének igénybe. Egy másik rendeletében a miniszter » felszabadult területen lévő postahivatalok hivatalvezetői állására pályázatot hirdet. Ezek a hivatalok a következők: Bereg­szász, Dunaszerdahely, Érsekújvár 1., Ér­sekújvár 2, Ipolyság, Kassa 1, Kassa 2, Kassa 3, Léva, Losonc, Munkács, Rima­szombat, Rozsnyó és Ungvár. Az állásokra a rendelet a szabályszerű átköltözködési illetményekre való igényjogosultsággal főfelügyelők, felügyelők és főtisztek je­lentkezhetnek. A Kassa 1. számú posta­hivatalnál levő hivatalvezetői állás elnye­réséért körigazgatási tisztviselők is pá­lyázhatnak. Jelentkezni nyolc napon belül a hivatalos út betartása mellett a felsza­badult területek javaslattételre hivatott postaigazgatóságához intézendő folyamod­ványban. A beregszászi, Érsekújvár 1. az Ipolysági, a Kassa 1, a losonci, munkácsi, rimaszombati, rozsnyói és ungvári hiva­talvezetői állással természetbeni lakás jár együtt. A szolgálati követelmények meg­felelése esetén a pályázók közül előny­ben részesítik azokat, akiket a fölszaba­dult területről a csehek elűztek, másod­sorban pedig azokat, akik felvidéki szár­mazásúak. Igazságügyi bizottság Kassán Az igazságügyminisztérium Javornitzky Jenő dr. miniszteri tanácsosnak, a számve­vőségi osztály igazgatójának vezetésével miniszteri bizottságot küldött ki a felvi­déki bíróságokhoz és igazságügyi hatósá­gokhoz. A bizottság feladata abból áll, hogy a felszabadult bíróságoknál és ügyészségeknél a cseh megszállás alatt ér­vényben volt gazdasági előírásokat, illetve azok végrehajtását a helyszínen tanulmá­nyozzák és átmeneti intézkedésekre meg­felelő javaslatokat tegyenek. A miniszteri bizottság Kassán az első napon a törvényszéken járt, ahol Forgách Tivadar táblabíró, a törvényszék vezetője szolgált részletes felvilágosítással. Utána az ítélőtábla és az ügyészség ügyeit vizsgálta ki, majd a főügyészségre és a járásbíróságokra látogatott el, végül a fogház ügyeiről tájékoztatták magukat. Javornitzky dr. miniszteri tanácsos meg­tekintette a javítóintézetet is. Vitéz Halász János tábornok, Kassa katonai parancs­noka, az ítélőtábla vezetésével Münszter Tivadar nyugalmazott törvényszéki elnö­köt, • fCéÖsmügyésasé«; mmkbabnl Katika Miklós főügyészhelyettest, az ügyészség vezetésével Fülöp Dezső dr. vezetőügyészt bízta meg. A törvényszék vezetésére For­gách Tivadar táblabíró, a járásbíróság ve­zetésére Halmi Aladár dr. törvényszéki bíró kanott megbízást. A lengyel külpolitika vonalvezetése Varsó, november 29. Az Iluetrowany Kur­ier Codzienny Lengyelország' külpohtikájával foglalkozva a következőket írja: Lengyelország külpolitikai vonalvezetése egyenes és világos. Lengyelország az egyen­súly, a függetlenség és minden szomszédos államánál a jószomszédi viszony politikáját kö­veti. A lengyel közvélemény számára nincse­nek meglepetések a lengyel diplomácia tevé­kenységében, hanem logika és a következetes­ség szelleme. Lengyelország mindig olyan po­litikát folytat, amelyet az „államérdek” vezet. Varsó, november 29. A lengyel haditenge­részet megalapításának huszadik évfordulóján Swirski ellentengernagy beszédet mondott, amelyben vázolta a lengyel haditengerészet fejlődését. Hangoztatta, hogy bár a lengyel haditengerészet rövid múltra tekinthet vissza, a fejlődésben kitűnő lehetőségeit mutatja. Már eddig is elhagytunk a haditengerészet terén bi­zonyos államokat, de el fogunk hagyni még ntísrégi tengerész-nemzeteket is — mondotta Swinflő,

Next

/
Oldalképek
Tartalom