Felvidéki Magyar Hirlap, 1938. november (1. évolyam, 1-21. szám)
1938-11-27 / 19. szám
1938 NOVEMBER 27, VASÁRNAP TEIsVTDE'KT -Z^G^ÄRHIRbAß 9 íaxőátoÚ íkuváiífi G&Sv; staSvffú %£, A hazatéri felvidéki f magyar katonák Irta: Borsody István A .húszéves csehszlovákiai magyar 3oríj utolsó, de borzalmas fejezete kezdődött szeptember huszonnegyedikén, amikor a cseh mozgósítási parancsra a felvidéki magyarság katonaköteles húsz évfolyama is bevonult a cseh hadsereghez. Minden kényszer közül, ami húsz év alatt reánk nehezedett, ez volt talán a legbűnösebb, a leggyalázatosabb: amikor a magyart állították fegyverbe, hogy gyilkolni készen álljon saját nemzettestvéreivel szemben. Húsz év alatt idegennyelvű és szellemű iskolába sok magyart kényszerítettek: roham volt ez a magyar lélek ellen. De mindennél szörnyűbb volt a pillanat, amikor Benes cseh terrorja az istentelen lépéstől sem riadt vissza, hogy magyar vérrel magyar vért ontas- son egy tébolyodott, senki becsületes javát sem szolgáló állameszme hiábavaló védelmére. Bár mindenki sejtette, remélte, hogy meddő marad a prágai hazárdjátékosok utolsó mentőötlete és háború Csehszlovákiáért mégsem provokálható, — mégis szorongva, riadtan vegyült el minden felvidéki magyar a zűrzavarban, ami a közben dicstelenül elbukott köztársaságban a mozgósítás után kerekedett. Szörnyű volt a gondolat, hogy védtelenül, kiszolgáltatva ragadjunk fegyvert a csehszlovák szabadság védelmére ... Micsoda lelki válság, forrongás fojtogatta a magyar torkokat. De mentünk, mert menni kellett és teljesítettük tragikusan fonák állam- polgári „kötelességünket”, mint annyi másszor, mikor mint „egyenrangú” polgárokat sújtott a „demokratikus” egyenlőséggel előírt kötelesség ... Nem lehet elfeledni a tanácstalanul kérdő szemeket, a dacosan összeszorult ajkakat, nem lehet feledni a derék magyarokat, akik házat, földet, munkát, asszonyt, gyereket, szülőt elhagyva siettek eleget tenni a cseh mozgósítási parancsnak. S milyen cinikus gondossággal tudta a régi cseh hatalom még ezekben az utolsó napokban is félremagyarázni a bevonuló magyarok tisztességét: égigmagasztaló cikkek jelentek meg a cseh újságokban hogy milyen lelkesen, példás fegyelemmel, rendben, szinte elsőknek szálltak marhakocsikba a magyar legények, férfiak, mert nem dőltek be a suttogó magyar propagandának, ami a mozgósítás szabotálására bujtogatta őket... Micsoda ördögi elvetemültség kellett ahhoz, hogy a magyarok tragikus lelki- tusájából víg, „biztató” jeleket olvasson ki az eszközökben sohasem válogatós cseh propaganda! Nem ez volt az első eset, hogy a csehek „megdicsérték” a magyar katonát. A köztársaságban szinte közmondásossá vált, hogy a csehszlovákiai magyar ember milyen jó adófizető és milyen jó katona ___ A kétes elismerést persze a cseh propagandaszimat kürtölte világgá, mert a dicséret nem a magyar polgári tisztességnek és a nemzet hagyományos katonai erényeinek szólt, hanem alamuszi módon akarta elhitetni, hogy mily hűségesen szolgál a magyar az idegen köztársaságnak. Voltak idők — nem is olyan régen, — amikor Prága utcáin még magyar RÉGI1D Budapest, Károly-körút 3. sz. katonanóták zengtek és a cseh publikum kegyes megbocsátással mosolygott az éneklő magyar fiúkra: 'mindebből pedig sokan azt a meggyőződésnélküli következtetést vonták le, hogy ó, mily nagy a magyar szabadság Csehszlovákiában s mily megértő, szívélyes viszony fűzi egymáshoz az ország heterogén lakosságát... Ez a nagy szabadság persze megengedte azt is, hogy cseh filmhíradók analfabéta magyar katonákat mutogassanak, magyarokat, akik ími-olvasni tanulnak a kaszárnyában a csehek gondoskodó jóvoltából és ügyetlenül, félszegen dadogják a leckét: „Stefanik a mi legdicsőbb generálisunk ...” Közben hallgatott a hivatalos krónika arról, hogy mit is érez a csallóközi, gömöri, vagy tiszaháti magyar legény a csehországi kaszárnyában, az idegen és ellenséges világ kö-/ zepén, ahol értelmetlen volt minden és senkinek sem lehetett kiönteni a magyar katonaszívek bánatát. Mennyi megaláztatás érte a felvidéki magyar katonát. De tűrte és bírta a megpróbáltatást, mint valami furcsa hadifogságot, amit a különös béke akasztott a nyakába. Ö, de mennyi magyar katonatragédia is lejátszódott az elmúlt húsz év alatt: az otthonuktól elszakított fiúk hányszor roppantak össze az ide- genség ellenséges súlya alatt! Jóval kevesebb víg bakatörténet tarkítja a felvidéki magyar katonaemlékeket. S a bohókás emlékek jórészt a tragikomikus helyzetből születtek, amibe a csehül nem értő Kis és Nagy Jánosok Te- resinben, Königgrätzben belecsöppentek. A cseh vezényszavak és katonai műszavak torz zsargónját törte a magyar parasztnyelv: ez a badar szóhalmaz olyan idegenül szövődött a magyar falvak beszédébe, amilyen idegen volt húsz éven keresztül a felvidéki magyar katona a cseh hadseregben. Egyszer mégis boldog és privilégizált helyzet hőse lett a magyar katona a cseh hadseregben: amikor a bécsi döntés után ütött a végső szabadulás órája. Irigykedve nézték a cseh és szlovák katonák a leszerelő magyarokat, akik hazatértek a megnagyobbodott Magyarországba. Ez a pillanat talán kárpótlás volt a sok igazságtalan szenvedésért. Most a magyar kerekedett felül, ő lett a kiváltságos, végre egyszer „előnyt” jelentett magyarnak lenni s nem örökös hátrányt a kisebbségi sors húszéves tapasztalata szerint. Mennyit lendített ez a pillanat a magyar önbizalmon, mennyire emelte ez a magyar tekintélyt azok előtt, akik annyiszor tudták éreztetni a magyarral, hogy csak hívatlan vendég a csehszlovák köztársaságban! Féktelen örömmel, Horthy Miklóst éltetve szálltak vonatra a magyar katonák, hogy elérjék a demarkációs vonalat, visszatérjenek a fölszabadult hazába, ahonnan szorongó aggódással, tehetetlen dühvei távoztak az emlékezetes szeptembervégi napon. És ragadós volt a magyar öröm, a magyar fölszabadulás lelkes hangulata egyszerre divat lett a magyar dal, a magyar beszéd: cseh tisztek és szlovák katonák is törni kezdték nyelvünket. A mag , katona távozott a cseh hadseregből — és hazaérkezett. Egyelőre civilbe — a boldog civilbe! felvidéki magyar katona csak a fegyvert tette le örökre: katona továbbra, — de most már valómagyar katona, aki öntudatosan meggyőződéssel hajlandó szolgálni az országot, amely nemcsak állama, hanem valódi hazája is. A magyar országépítő munkában nagy feladatok várnak a magyar hadseregre, ebbe a munkába kapcsolódnak be most a hazatért felvidéki magyar katonák is, akik a kisebbségi sors tisztítótüzén keresztüljutva nemcsak kitűnő békés polgári erényekkel rendelkeznek, de méltó részesei tudnak majd lenni annak a feladatkörnek is, ami a jövőben a magyar hadseregre vár. IK»«»*-'’' £j(exfíinx 'uifiáfi ' 1 iadxzcQ Kassa a magyar-szlovák testvériség jegyében Szlovák munkások a dohánygyárban, szlovák személyzet a postán, szlovák tanárok az iskolában Kassa, november 26. A cseh sajtóban ismételten olyan hírek láttak napvilágot, amelyek a visszacsatolt területen élő szlovák nemzeti kisebbség elnyomásával vádolták meg Magyarországot és a magyar hatóságokat. A közlések szerint a magyar hatóságok állítólag nem tartják be a főméltóságú kormányzó úr kassai' szlováknyelvű beszédében mondottakat. A cseh sajtó valótlan állításainak leleplezésére és a valódi helyzet megismerése céljából a honvédvezérkar főnöke, mint a visz- s/.acsatolt területek katonai közigazgatásának legfőbb irányítója, meghívta a magyar és a külföldi sajtó képviselőit, hogy látogassák meg a visszacsatolt -v! vidéki községeket és városokat és személyes tapasztalatok alapján győződjenek meg a cseh sajtó által hangoztatott vádak alaptalanságáról. A magyar újságíróknak és a külföldi lap tudósítóknak negyven főnyi csoportja pén teken délben érkezett Kassára. A pályaudvaron Tost László polgármester köszöntötte az újságírókat, akik ezután a rendelkezésükre bocsátott gépkocsikon megkezdték kőrútjukat. Elsőnek a város kultúrintézményeit és ipartelepeit tanulmányozták. Első útjuk a m. kir. javítóintézetbe vezetett, amely testvérintézete az aszódinak., A hétszáz növendéket befogadó intézet, ben olyan látvány fogadta az újságírókat, mintha kozák csapatok pusztítottak volna A csehek az intézet növendékeit szélnek eresztették, a berendezést magukkal vitték, csak a puszta falak maradtak meg és szemét mindenütt. Hasonló a látvány az államnyomdában is. A csehek a betűanyagot kiszórták cs összetaposták. A Felvidék legmodernebb nyomdájának gépeit, közöttük négy szedő- gépet, hét nyomógépet és négy boríték- gyártó gépet a nyomda minden más értékes felszerelésével együtt magukkal vitték. A dohánygyár berendezését a csehek, úgy látszik, az idő rövidsége miatt nem tudták elszállítani. így a dohánygyár most újból meg is kezdte üzemét. Á gyárban ?24 nő és 73 férfimunkás dolgozik. A cee. ’ ek kivonulásával mindössze 11 férfi és t női munkaerő hagyta el a gyáratA munkások kevés kivétellel szlovákok. A sajtócsoport ezután a felső ipariskolát látogatta meg, ahol már meg is kezdődött a tanítás. Az ittmaradt magyar és szlovák tanárok ugyanis megállapodást kötöttek a cseh hatóságokkal, hogy csak olyan tárgyakat vihetnek el, amelyeket úTIRiáNI S VÜSGNTÜ R.T. ff/^Budapest VI. Váoi-ul 18 KÁLYHÁIT TŰZHELYEIT stb. HÁZTARTÁSI uUUctt N
