Felvidéki Magyar Hirlap, 1938. november (1. évolyam, 1-21. szám)

1938-11-25 / 17. szám

2 TETOIDÉKl -. 1938 NOVEMBER 25, PÉNTEK miniszterelnök bejelentett, évek hosszú sora óta programja volt a jobboldali po­litikai pártoknak. Elnapolják a Ház üléseit Tjz órakor nyitotta meg Kornis Gyula kazeinok az ülést. A terem ma is zsúfolva volt, 8 már az első pillanatok izgalmas atmoszférát teremtettek. Ugyanis a kor­mánypárt éles tüntetést rendezett az el­nöki székben helyet foglaló Kornis Gyula ellen aki mint ismeretes a kormánypárt bizalmából került a házelnöki székbe és a pártból 5 is kilépett. — Mondjon le az elnök. Menjen kolos­torba! — kiáltották ütemesen. Természetesen a baloldal ellentüntetéssel felelt Az elnök jelentette, hogy a miniszter­elnök kíván szólani. —- Legmagasabb kormányzói kézirat ér­kezett, — jelentette a miniszterelnök. A kéziratot az elnöki emelvényre vitték In ott a Ház jegyzője felolvasta. „A magyar országgyűlésnek kor­mányzói üdvözletem. Tisztelt Ország- gyűlés! A magyar királyi miniszterel­nök úr előterjesztésére az 1933. évi 23. törvénycikkben gyökerező .jogomnál fogva az országgyűlés folyó évi novem­ber 30-ig bezárólag ezennel elnapoltalak nyilvánítom. A kormányzói kézirat felolvasása után n Ház tagjai lelkesen ünnepelték a kor­mányzó úr őfőméltóságát. Ezután a házelnök bejelentette, hogy a legközelebbi ülés december 1-én délelőtt tizenegy órakor lesz és az ülést berekesz­tette. A képviselők ezután még sokáig együtt maradtak a folyosókon. A teremben kor­mánypárti képviselők ütemesen kiáltották a kilépett képviselők felé: — Népfront kifelé! Népfront kifelé! A jobboldali folyosón meleg és spontán ünneplésben részesítették a miniszterelnö­köt, amint dolgozószobája felé haladt. Tüntetés a parlament előtt Mialatt az ülés a teremben folyt, lent a parlament előtti térségen az ifjúság nagy csoportban verődött össze, a Turul bajtársi egyesület, a Szent Imre.Kollégium és az EMSzO tagjai négyes sorokban vonultak fal, hogy tüntessenek az államfő, Imrédy Béla miniszterelnök és Jaross Andor mi­niszter mellett. Az ifjúság kórusban kiáltotta: •— Vesszen Sztrmyavszky! Pfuj Kor- ttis! Menjen kolostorba! Az ifjúság ezután küldöttséget menesz­tett a Házba, hogy a miniszterelnök előtt bizalmukat nyilvánítsák. valóságnak egyes lapoknak az a híre, mintha ő a pártból kilépettekkel együtt vacsorázott volna, vagy a párt­ból kilépni szándékoznék. Nem lépett ki és nem lép Id a pártból, mert mint magyar és mint megszállott területi ember csak Imrédy Béla kormánya mögött állhat, amely a Felvidék egy részét visszaszerezte. Nem lép ki azért sem, mert már negyven év óta követ jobboldali politikát; jobbol­dali volt már akkor, amikor ez áldozatot jelentett. Éppen ezért ma sem lehet máshol, mint a jobboldali Imrédy Béla és az ő jobboldali kormánya mögött. Az általános helyesléssel fogadott fel­szólalás után az értekezlet a déli órákban ért véget. A főméltóságú kormányzó úr délután hat órakor kezdte meg a politikai élet vezető tényezőinek kihallgatását. Pont­ban hat órakor Széchenyi Bertalan gróf, a felsőház elnöke jelent meg az államfőnél ki­hallgatáson. A kihallgatás félóra hossz3* tartott. Félhét órakor Kornis Gyulát, a képviselőház elnökét fogadt® az államfő. A Nemzeti Egység Pártja csütörtökön megtartotta a szokásos pártnapot. A párt képviselőtagjai teljes számban megjelen­tek és lelkes ünneplésben részesítették a körükben megjelent Imrédy Béla minisz­terelnököt. Megjelent a pártnapon Tas- nádi Nagy András országos elnök, igaz­ságügyminiszter, Keresztes-Fischer Fe­renc belügyminiszter és Vay László államtitkár is. Természetesen a párt teljes egységbe forradv3, hűséges kitartásáról bizto­sította Imrédy Bélát, aki a késő esti órákig együttmaradt híveivel. Itt említjük meg, hogy felkérték a Ma­gyar Országos Tudósítót a következők közlésére: „Egyes reggeli lapok azt írták, hogy a Nemzeti Egység Pártjából kiléptem. Kije­lentem, hogy ez az információ téves. A Nemzeti Egység Pártjából nem léptem ki és eszemágában sincs kilépni. Megemlítem, hogy a pártba bennmaradt képviselők név­jegyzékének közzététele óta választókerü­letemből igen sok nyilatkozatot kaptam, amelyek azt bizonyítják, hogy a pártban váló bennmaradásomnak és a miniszterel­nök programja mellett váló rendületlen ki­tartásomat egész választókerületem a leg­nagyobb örömmel helyesli, Krüger Aladár országgyűlési képviselő ” A házelnök kihallgatása is félórás volt. Ezután került sor a kereszténypárt vezetőtagjainak kihallgatására. Együttes kihallgatáson jelent meg a Főméltóságú úrnál: Zichy János gróf, Makray Lajos, Csilléry András és Homonnay Tivadar. A kihallgatás háromnegyed nyolc őrá előtt véget ért és ezzel az első napi ki­hallgatások be is fejeződtek. Itt említjük meg, hogy a mai napon Friedrich István és Tauffer Gábor levelet intézett az Egyesült Kereszténypárt veze­tőségéhez. (Levelükben bejelentik a pártból való kilépésüket. A késő esti órákban még egyre folynak a tanácskozások a különböző politikai pár­tokban. Olyan hírek szivárogtak ki a Nem. zeti Egység Pártjából kilépett csoport ta. nácskozásáról, hogy a csoport keretén belül 25—30 tagú politikai csoportosulás van kialakulóban, amely külön utakat keres, vagy esetleg visszatér a kormánypártba. Az ország minden részéből üdvőzlik Imrédy Bélát Ki hallgatások aFőméltó- ságú kormányzó úrnál Az államfő a kihallgatásokat holnap folytatja Lelkesen ünnepelték a miniszterelnököt a NÉP pártnapíán Bizalom a miniszterelnöknek Az ifjúság nagyobb küldöttsége felment a képviselőházba, ahol vitéz Imrédy Béla miniszterelnök dolgozószobájában fogadta őket. A küldöttség szónoka biztosította a miniszterelnököt arról, hogy az ifjúság egy emberként áll mögötte a keresztény, nemzeti és szociális Magyarország kiépí­tésére irányuló munkájában. Vitéz Imrédy Béla miniszterelnök kö­szönetét mondott az ifjúság bizalmának megnyilatkozásáért, majd annak a meg­győződésnek adott kifejezést, hogy a ke­resztény szociális Magyarország felépítése útban van és ez a gondolat minden aka­dályon keresztül győzni fog. Kérte az Ifjúságot* hogy tartson rendet és fegyel­met, mert a jobboldalt éppen az különböz­teti meg a baloldaltól, hogy rendezettségé­ben és fegyelmezettségében, rendületlenül, legyőzhetetlen erővel vívja ki eme célkitű­zéseit. — Hálás vagyok — mondotta végül a miniszterelnök — szivetek spontán meg­nyilatkozásáért és azért, hogy ilyen hűsé­ges harcosai vagytok annak a politikai szellemnek, amelyet teljes erőmmel szol­gálni kívánok, s amelyek mindenkor tör­hetetlen harcosa leszek. Az ifjúság küldöttsége nagy tetszéssel és hosszantartó lelkes tapssal fogadta vi­téz Imrédy Béla miniszterelnök szavait. Az egyetemi ifjúság ezután még sokáig lelkesen tüntetett vitéz Imrédy Béla mi­nisztereinek kormánya és politikája mel­lett, majd Jaross Andort éltette. A NÉP újabb értekezlete A Nemzeti Egység Pártja a képviselő­ház ülése után BzinyejcM er se Jenő alelnök elnöklésével a parlament minisztertanácsi termében újból rövfS értekezletet tartott, s azon a párt be]&5 életével Jkapcsolatos kérdéseket vitattak meg. Krüger Aladá^ szólalt fel .ezután és/ kijelentette, lfogy nem frtgl meg jí Szentes: A Csongrádmegyei Gazdasági Egyesületben tömörült csongrádmegyei és szentesi gazdák az alábbi üdvözlőtáviratot küldték Imrédy Béla miniszterelnöknek: A Csongrádmegyei Gazdasági Egyesület, ben tömörült paraszttömegek arra kérjük: kitartás; csak előre a megkezdett úton! Ez az út a dolgozó milliók bizalmához és lel. kéhez vezet. Sümeg: Sümeg nagyközség nemzeti egy­ségpártjának választmánya táviratban biz­tosította Imrédy Béla miniszterelnököt tör­hetetlen hűségéről és ragaszkodásáról, egyben megbotránkozásának adott kifeje­zést; hogy a miniszterelnököt ezekben a sorsdöntő ruvpokbm hátba támadták és a Felvidék képviselőit oi magyar országgyű. lésen való megjelenéstől távoltartották. Zalaegerszeg: Zala vármegye Nemzeti Egység PártjánaJc különböző szervezetei Baiatonfüreden, Zalaszentgróton, Lete- nyén, Kiskomáromban, Lentiben, valamint a nagyobb községek majdnem valameny- nyien táviratba fejezték ki hűségüket és ragaszkodásukat vitéz Imrédy Béla mi­niszterelnök politikája iránt. Zalaegersze­gen a NÉP helyi szervezete csütörtökön délután foglalkozik vitéz árvátfalvi Nagy Istvánnak, a város országgyűlési képvise­lőjének a NEP-ből történt kilépésével. Vi­téz Imrédy Béla miniszterelnök hívei csü­törtököm az esti órákban nagyszabású tün­tetésre készülnek. Nagykanizsa; A város harmincezer lel­ket számláló katolikussága, amely eddig Is vitéz Imrédy Béla miniszterelnök politi­kája mögött állott, meleghangú távirat­ban fejezte ki ragaszkodását és hűségét a miniszterelnök, a Felvidék visszaszerzője iránt. A körülbelül kétezer lelket számláló Credo Egysület külön táviratban fejezte ki érzelmeit a miniszterelnök iránt. Kaposvár Bornemisza lemondását követel! a mandátumról Kaposvár^nov. t\. Szerdán e«te az a hír terjedt el a városban, hogy Bornem­isza Géza volt miniszter, a város ország­gyűlési képviselője, aki kilépett a Nemzeti Egység Pártjából, Kaposvárra érkezett és A tökéletes l melltartó ^ és gumlfűzű I a megyeházán tartózkodik. Az ifjúság na­gyobb számban összeverődött és a megye­háza elé vonult. Küldöttségeit menesztett a megyeházára, hogy tudomására hozza Bornemisza Gézának az ifjúság amaz álláspontját, hogy helyteleníti magatartá­sát s felszólítja, hogy mandátumáról mondjon le. A küldöttséggel közölték a vármegyeházán, hogy Bornemisza Géza nincs ott. Az ifjúság ezután a vármegye- háza előtt tüntetést rendezett Bornemisza Géza ellen. A tüntetők azt kiabálták: Pfuj BornemiszaI Mondjon le! Mondjon le! A város társadalmi és politikai köreiben mozgalom indult meg, amelynek célja az> hogy a választóközönség tiltakozzék Bor­nemisza Géza kilépése ellen és szólítsa fél a mandátumról való lemondásra. * Baross Endre országgyűlési képviselőhöz választókerületéből ma a következő távirat érkezett: „Vitéz Imrédy Béla miniszterelnök úr és a jobboldali gondolat melletti elvhű, be­csületes, férfim kiállásáért fogadja Méltó­ságod köszönetünket és nagyrabecsülésün. két. A püisvörösvári nemzeti egység nevé­ben Sonüós Frigyes, kerületi titkár". Lázár Andort törölni akarják Szentes város díszpolgárai sorából Szentes, november 24. Szentes megyei vá­ros képviselőtestületének húsz tagja a kö­vetkező indítványt nyújtotta be a város pol­gármesteréhez : Alulírott tagok azzal a kérelemmel já­rulunk polgármesterünk útján Szentes vá­ros közgyűlése elé, hogy Lázár Andor volt igazságügy-minisztert, volt szentesi kép­viselőt a város polgárai, különösen pedig díszpolgárai sorából töröljék. Megckolásul előadjuk, hogy nevezett díszpolgár úr leg­utóbbi szereplése olyan ellenszenvet, mond­hatnánk gyűlöletet váltott ki a polgárság hazafiason érző köreiben, hogy szégyen­teljesnek tartjuk azt a körülményt, hogy ilyen díszpolgára lehessen Szentem megyei város hazfiasan érző színmagyar közönsé­gének. Arra kérjük polgármester urat, intéz­kedjék rendkívüli közgyűlés összehívása és az indítványt letárgyalása iránt. Kunder Antal az esztergomi hivatalos felölt Esztergom nemzeti egységpárti szerve-» zetének népes küldöttsége kereste fel csütörtökön délben a Nemzeti- Egység Pártjának Esterházy-utcai klubhelyiségé* ben Kunder Antal kereskedelmi és közié* kedésügyi minisztert, hogy felkérje a meg­üresedett esztergomi választókerület kép* viselőjelöltségének vállalására. A minlsz* tér Tasnádi Nagy András igazságügy* miniszter, a párt országos elnöke, Törley Bálint kereskedelemügyi államtitkár és Szinyei-Merse Jenő országos alelnök tár* saságában fogadta a küldöttséget; Marczell Árpád, a városi pártszervezet elnöke köszöntötte a kereskedelemügyi minisztert és kérte fel a jelöltség elválta.-, lására. Tasnádi Nagy András országos elnök; válaszolt előbb a küldött,ségnek, A Nem* zeti Egység Pártja továbbmegy a maga útján, rendületlenül küzd a magyar nép boldogulásáért és a magyar nemzet meg* erősödéséért. Ennek a munkának minden kétségen felül, bárhova kerüljön is, Kun* dei* Antal kereskedelem- és _ közlekedés* ügyi miniszter az egyik legkiválóbb kép* viselője. Mint a párt országos elnöke, örömmel hozzájárul ahhoz, hogy Kunder Antal legyen Esztergom képviselőjelöltje és őt üdvözli is ebben a minőségében. A nagy tapssai fogadott szavak után Kunder Antal kereskedelem- és közieké» désügyi miniszter hálásan megköszönte n kitüntető felhívást. Úgy gondolom, —hogy ez az én személyemen keresztül történő megnyilvánulása a Gömbös Gyula szelle­méihez való ragaszkodásnak. Az ő szelte, mét egyesek máiképp akarják beállítani, mint ahogy ő saját maga életében elgonr dolásait és célkitűzéseit hangoztatta. Na­gyon köszönöm, hogy az esztergomi szer» vezet meg tudta őrizni ezt a szellemet ée bebizonyítja ragaszkodását az ő hagyomá­nyaihoz. Ezután Radocsay László főispán bemu­tatta a Marcell Árpád szervezeti elnök és Glatz Gyula polgármester vezetésével meg­jelent küldöttség tagjait a mim-szteroefk, aki ebéden látta vendégül őket. Az ebéden Marcell Árpád dr. köszön­tötte fel Kunder Antal kereskedelem- és közlekedésügyi minisztert, MiJce Lajos dr. közjegyző pedig Tasnádi Nagy András igazságügyminiszterre, a Nemzeti Egység Pártja országos elnökére mondott felkö- szöntőt. Kunder Antal kereskedelem- és közleke­désügyi miniszter a felköszöntőre adott válaszában mégegyszer hálásan és szívből köszönetét mondott az előlegezett bizalom­ért és ígéretet tett, hogy ezt az előlege* zett bizalmat igyekezni fog kiérdemelni. Ismertette ezután a múltban megvalósít tott elgondolásait és jövőbeni terveit. Hangsúlyozta, hogy gazdasági téren óhajt a jövőben is a nemzet érdekében munkál­kodni, annál is inkább, mert azoknak a programpontoknak, amelyek a keresztény, nemzeti és szociális irányzat megvalósítá­sára irányulnak, a gazdasági élet ad tars teámat és reális alapot. Rámutatott arra, hogy a Külkereskedelmi Hivatalban eltöl­tött eddigi működésének ideje megengedi, hogy hivatkozzék az eddig ott elért ered­ményekre. Ezek az eredmények azt mutat­ják, hogy azok a jelszavak, amelyek sze­rint a keresztény nemzeti program végre, hajtását a gazdasági élet megsíny’ené, tel­jesen üresek és alaptalanok. Utalt arra* hogy vezetése alatt, három esztendő mun­kájával sikerült a külkereskedelemben ck keresztény és magyar elemek megfelelő tér« foglalását biztosítani. Ha ezt külkereske­delmi téren meg lehetett csinálni, mennyi­vel könnyebb ugyanezt megvalósítani a gazdasági élet nagy kedvezményekkel vé­dett belső területeim A kereskedelemügyi miniszter nagy tapssal fogadott beszéde után Tasnádi Nagy András igazságügyminiszter, a Nem* zeti Egység Pártja országos elnöke mon­dott köszönetét az üdvözlésért. Megemlé­kezett néhai Gömbös Gyuláról, aki hiva­tott vezére volt a magyarságnak, szívóba zárta a magyar népet és szívből kívánt sorsán segíteni. Az esztergomi választó- közönség — mondotta a továbbiakban —• hűségéé csapata volt a Nemzeti Egység Pártjának. A hűség a legnemesebb emberi érzések egyike és éppen ezért nem a leg­gyakoribb. A Nemzeti Egység Pártja esz­tergomi szervezete hosszú időn keresztül megmaradt a zászló mellett, nem vesztett« el kedvét és lelkesedését, örömét fejezte ki az igazságügyminiszter, hogy mikor a Nemzeti Egység Pártja most küzdelembe bocsátkozik, olyan csapat vívja meg ezt a küzdelmet, mint az esztergomi közönség; Teljes telkemből hiszek, — fejezte be a4 igazságtigyminiszter — a győzelem sikeré­ben. Kívánom, hogy ebből a sikerből áldás fakadjon Esztergom városára. i-

Next

/
Oldalképek
Tartalom