Felvidéki Magyar Hirlap, 1938. november (1. évolyam, 1-21. szám)
1938-11-24 / 16. szám
Ára: 10 fillér Előfizetési ár évente 36.— P, félévre 18.— P, negyedévre 9.— P, havonta 3.— P Egyes szám ára 10 fillér, vasárnap 20 fillér. POLITIKAI NAPILAP Szerkesztőség és kiadóhivatal, Budapest, VIII, József-körút 5. Telefon, kiadóhivatal és hirdetési osztály 1-444-00. Továbbfolytatódik a politikai élet tisztulása és a jobboldali erők összefogása Imrédy Béla miniszterelnök kihallgatása a Főméltóságú kormányzónál — A kereszténypárt férfias kiállása — A miniszterelnök beszéde a kormánypárt szerdai értekezletén Csütörtökön reggel a képviselőháziján újabb értekezletet tart a Nemzeti Egység Pártja A felvidéki szellem (d) Megvalljuk, hogy mi, felvidékiek, másképpen képzeltük a magyar belpolitika fejlődését éppen az első napokban, amikor húsz esztendei raboskodás után végre a fölszabadult magyar Felvidék is cselekvőleg becsatlakozik a magyar nemzet politikai életébe. Érthető türelmetlenséggel vártuk, hogy az első felvidéki miniszter kinevezése után választott népképviselőink is bevonulnak a magyar parlamentbe és kiveszik részüket a nemzet és államépítő munkából, amelyhez húsz esztendei nehézségekben megacélozott munkabírásunkat és kiegyensúlyozott nemzeti összetartásunkat hozzuk hozományként. De mielőtt ez a pillanat bekövetkezhetett volna, jött a váratlan meglepetés: a kormányzó párt jelentékeny része különszakadt és az ellenzékkel együtt bizalmatlanságot szavazott a megnagyobbodott új Magyarország első kormányának. Számunkra, akik természetszerűen még mindig bizonyos elvi távlatból és erősen egyetemes nemzeti szemszögből tekintünk ezekre az eseményekre, sok minden zavaros és érthetetlen. Hiszen csak nehány nappal ezelőtt voltunk szemtanúi annak, hogy a kormányzópárt egyhangú lelkesedéssel1 tapsolt Imrédy programjának. Nem is csoda, hiszen nem volt egyéb, mint Gömbös és Darányi nemzeti reformprogramjának nyílegyenes folytatása. És ezt a programot fél évvel ezelőtt az első Imrédy-kormány bemutatkozásakor az egész kormányzópárt tüntető lelkesedéssel vallotta a magáénak. Sőt azt mondhatjuk, hogy még ma is egyetem- legesen a magáénak vallja. Nemcsak az a nagyobbik rész, amely Imrédy mellett kitart, hanem az a kisebbik disszidens csoport is, amely most Imrédy ellen fordult. Mert az utóbbi is Gömbös szellemi örökösének, a Gömbösirányzat hű utódjának vallja magát. Ám ha ilyen nagy az egyetértés a programban, akkor mi lehetett az oka ennek a meghasonlásnak? Nem tudunk szabadulni attól a föltevéstől, hogy itt nem tárgyi okok idézték elő a kormányválságot, hanem számunkra érthetetlen személyi szempontok. Hiszen ha program szempontjából tekintjük a dolgokat, akkor azt látjuk, hogy a reformtervekben nemcsak az Egységes Párt disszidensei vannak azonos nézeten az Egységes Párt többségével, hanem például a kisgazdapárt, a keresztény gazdasági párt és a nemzeti szocialisták programja is sok pontban találkozik a meghirdetett reformokkal. Vagy talán nem a programban, a lényegben, hanem módszerben, a formában lett volna a hiba? Nem tudjuk elhinni, hogy alaki árnyalatban rejlene az ellentétek oka. Hanem a személyiekben. A politikai individualizmusban, amely a magyar életet mindenkor jellemezte. Mi, felvidéki magyarok, idegenül és idegenkedéssel nézünk a személyi politika túltengéseire. Húsz esztendő kemény harcaiban, amelyeket a benesi szellem ellen vívtunk, megtanultuk, hogy csak a kollektív föllépés eredményes, beláttuk a nemzeti szolidaritás szükségességét. Ez termelte ki bennünk azt az egységszellemet, amely megmentünk volt az elnemzetienítés minden kísérlete ellen. Divide et impera — ez volt Prága taktikája velünk szemben. Budapest, november 25. Bőven és részletesen beszámolunk lapunk más helyén arról, hogy a képviselőházban viharos és személyi torzsalkodástól hangos illésen leszavazták Imrédy Béla miniszterelnök napirendi indítványát. Sikerült leszavaznia annak az ellenzéknek, amely a legkülönbözőbb világszemléletek mozaikjaiból tevődik össze és amely erre az egyetlen alkalomra, a miniszterelnök leszavazására, fogott össze. Ott találjuk ezen a fronton a szélső jobboldali nyilas képviselőket, ugyanott a szociáldemokratákat ée a radi. kális agrárcsoportot, továbbá a kormánypártból kilépett képviselőket, akik önmagukban is mind külön-külön más és más Ránkszabadították az internacionalizmus minden ügynökét népünkre, kommunistákat, szocialistákat, emigránskalandorokat, cseh nemzeti szocialistákat, sőt egyházi alapon is próbálták megbontani sorainkat. A lélekvásárlás és fenyegetés minden eszközét kipróbálták népünkön — és az általános titkos választás minden csábító veszedelme ellenére népünk 80—90 százalékos többsége mindig hű marádt a nemzeti egységhez és annak vezérkarához. Húsz esztendő szenvedése és megpróbáltatása kiirtotta belőlünk a kicsinyes és vicinális partikularizmust, mi nem személyeket szolgáltunk, hanem csak a nemzet, a nemzeti kollektivum ügyét, s vezéreink szinte a személytelenség nemes szerénységével vezették sorainkat a legnagyobb magyar egység: az Anyaországgal való egyesülés felé. A nemzeti kollektivizmus szellemét azonban nem a csehektől tanultuk, hanem kisebbségi német sorstársainktól. A szu- détanémet népi egység volt éppen a megindítója annak a történelmi folyamatnak, amely meggyőzte Európát, hogy Csehszlovákia nemzetiségeit háámyalatot és színezetet képviselnek. Ez az alkalmi szövetkezés egyedül arra szolgált, hogy leszavaz, zák azt a miniszterelnököt, aki a polgári pártok valamennyi szónokának a mai véleménye szerint is elvileg ugyanazt a programot és ugyanazt az alkotmányosságot hirdeti, mint amit ők vele szemben védelmezni kívánnak. Ebben a szövetkezésben a divatjamúlt politikai képletek éppen úgy megjelennek, mint a túlzó törekvések, és talán egyetlenegy gondolat az, amely végighúzódott ennek az összefogásnak a mélyén: leszavazni a miniszterelnököt. Természetesen a magyar politikai életben ez a szokatlan jelenség nagy hullámokat vetett és komoly megfontolásokat váltott borúval, vagy háború nélkül, de mindenképpen anyaországaikhoz kell csatolni. Mi megértjük a politikai individualizmust, de ez nem a mi stílusunk. Megértjük, de nem helyeseljük, különösen pedig nem helyeselhetjük olyan pillanatokban, amikor a nemzet nagy történelmi erőfeszítések előtt áll. E szemléletünk olyan örökségünk az elnyomatás két évtizedéből, amelyet számunkra értékesnek, sőt szükségesnek tartunk nemcsak kisebbségi sorban, de többségi államnemzet helyzetében is. Ezért néztük büszkeséggel a magyar parlament mai ülésén Jaross Andor miniszterünket, az egyetlen felvidékit, aki a magyar országgyűlésben eddig benn van: a nagy személyi torzsalkodások színhelyén ő volt a magyar nemzeti céltudat leghatározottabb szavú kifejezője. Úgy, állt ott a zajló bizonytalanságban, mint a felvidéki magyar egység élő szobra. Jogos önérzettel szólhatott nevünkben és védhette egészséges egység-szellemünket, mert tudhatta, hogy a legszilárdabb tábor nevében szólt, egymillió fölszabadult magyar acélszilárd faki, elsősorban Imrédy Béla miniszterei* nőkből és a mögötte álló zártegyrégü pártból, amely kiindulási pontja és forrása lesz a keresztény, szociális, - népi erőh összefogásának és a reformprogram megvalósítására szükséges többség megteremtésének. • A miniszterelnök az államfőnél A délutáni órákban Imrédy Béla miniszterelnök megjelent a kormányzó úr őfőméltóságánál, akinek beszámolt a politikai eseményekről. Ez a kihallgatás délután félöt órától egynegyed hat óráig tartott. A kihallgatás után a miniszterelnök a Nemzeti Egység Pártjának klubhelyisélanksza áll egy emberként harcos vállai mögött. Mi felvidékiek fájlaljuk, hogy éppen most következett be ez a bizonytalanság, mert a visszacsatolással kapcsolatban olyan égetően sürgős föladatok várnak elintézésre, amelyek a leggyorsabb munkaütemet kívánják meg. A visszacsatolás olyan nagy átalakulással jár, hogy éjjel-nappal dolgozni kell, hogy a zökkenőkön átjuthassunk. A gazdasági életet, a közigazgatást, a népnevelést, az egész jogrendet, mindent át kell szervezni és újból kell szervezni. Ki kell építeni az anyaországgal való anyagi és szellemi egyesülés lehetőségeit. Munka vár ránk, a leggyorsabb ütemű munka. A pártviszályok nem gyorsítják meg ezt a munkát Ellenkezőleg. Ezért a Felvidék munkát akar látni, nem személyi viszálykodásokat. Programot és nem frakciókat. Túltengő és civakodó individualizmus helyett kollektív nemzetépítést. Ezt az egységesítő szellemet képviseli a Felvidék s a Felvidék nevében Jaross. Nézetünk szerint csak e szellem vezethet az egészséges kibontakozás útjára.
