Felsőmagyarországi Hirlap, 1917. július-december (20. évfolyam, 50-99. szám)

1917-11-14 / 87. szám

87. szám (2) FELSOMAGYARORSZAGI HÍRLAP Szerda, november 14. Fontos újítások a vasúton. • • Az uj menetdijak. — nov. 14. A november 15-ón életbelépő meuetdijszabás emelkedésével több újítás iä életbelép. Egyike ezeknek, hogy a me* netdijak a leutazandó útvonalnak megfelelő kiiométertávolságok a'ap ján kell megállapítani. Kerülő út­irányokon át töiténő utazások dija a tényleges kilométer távolságok alapján állapittatik meg. Menettérti jegyek csak személy- és vegyes-vonatokon érvényesek. Gyors- és expresz vonatokon, vala­mint felsőbb kocsiosztályban még ráfizetés mellett sem érvényesek. A mérsékelt áru menettérti jegyekkel való utazás fóibo nem szakítható. Két gyermek egy egész menet­térti jeggyel utazhat, egy gyermek a másodosztályban egy egész har­madosztályú menettérti jeggyel, t harmadosztály bau pedig egy felnőt­tel együtt egy egész másodosztályú menettérti jegygyei utazhat. Az összes vonalokon érvényes- éves bérletjegyek ára első osztály­ban 3200 K. másodosztályban 1800 K, harmadik osztályban 1000 K. Egy félévre első osztályú bérletjegy ára 2300 K. második osztályú 1300 K. harmadik osztályú 720 K. Fizetendő ezenfelül 2 K, kiállítási illeték, to vábbá óvadék címén 50, 30 illető­leg 20 K. Expressz-vonatokon a bér letjegyek csak ráfizetéssel érvényes, különvouatokon érvénytelenek. A® 1—30 km. távolságoknál a bérletje­gyek az azokon kitüntetett felsőbb kocsiosztályban még ráfizetés mel lett sem érvényesek. A bérletjegy érvénytartama semmi körü’mények között sem hosszabbittatik meg. Bér­letjegyeknek más személyre való átíratása csak e halálozás esetében van megengedve s ilyenkor a bérletjegy árából a hátralévő időre eső összeg­nek 20 százalékát kell ráfizetni. Ki­vételt képeznek a kereskedő cégek bérletjegyei. Havi bérletjegyek 40 km.-es távolságra adatnak ki. Az arcképes éves igazolványok féljegy váltására jogosítanak az 1—20 kilométeres viszonylatok kizárásával. A heti munkás-bérletjegyeket igénybe vehetik a gyárakban, ipar­telepeken, vagy iparosoknál dolgozó munkások, iparossegédek, tanoncok és napszámosok nemre és korra való tekintet nélkül. Nem részesülhetnek kedvezményben az önálló mesterek, a magasabb ipari készültséggel biró gyári és ipari alkalmazottak, müve zetők, építésvezetők, gépészek, ve gyószek, szobrászok, rajzolók, köny­velők és dijaokok, bolti és irodai szolgák. Alábbi táb!ázatunk Sátoraijauj }j0jy állomásról a kitüntetett állo­másokra szóló nov. 15-től érvényes felemelt menetdijakat mutatja: HOVÁ Menetdij Személyv. Gyorsv. I. II. HI. i. II. 111. S. -patak 1-30 — 80 —‘42 7‘90 4*0 290 O-Liszkat. 3-70 2 10 1-20 7*90 4 80 2 90 Szersncs 9*- 540 2*90 12*80 7*40 5*1« Miskolc 16*30 9*50 5*30 23*10 13*60 9*50 Budapest 48*60 27*90 15*60 68*90 40*40 25*90 B-Szerdah. 1*30 —*80 —*42 Szomotor 2*— 1*10 —*62 7*90 4*8§ 2*90 Perbenyik 5*30 3*- 1*70 7*90 4*80 2*90 Csap 9*— 5*10 2*90 12*80 7*40 5*10 Csörgő 1*30 — *80 —*42 Legenyem. 2*60 1*50 —*86 T. -terebes 6*80 4*— 2*20 N-.mihály 10*60 6 10 3*40 Homonna 16*30 9*50 5*30 Kassa 12*80 7*20 4*10 HÍREK. — Zemplónvármegye kitüntetjei. A király Dókus Gyula kamarás, Zímpiéavármegye alispánjának, Thu ránszky László Zemplén vármegye főjegyzőjének, Isépy Zoltán Zem­plén vármegye másodfőjegyzőjóaekj Dóku^ László sátoraljaújhelyi járási főszolgabírónak, báró Fischer Lajos szinnai járási főszolgabírónak, Gort vsy Aladár szerencsi járási főszol- gabirónsk és dr. gróf Hoyos Viktor mezőlaborczi járási főszolgabírónak a II. osztályú polgári hadFrdenake- resztet, Fejér Elemér szolgabiró, horaoanai járási helyettes főszolga­bírónak, Mattyasovszky Kálmán Zemplén vármegyei aljegyzőnek, Nyeviczkey László Zemplén várme­gyei közigazgatási gyakornok, tb. aljegyzőnek, Erős János szerencsi járásorvosnak, tiszteletbeli várme­gyei tiszti főorvosnak, Klein Zsig- mond mezőiaborczi járásorvosnak, Schön Hugó sátoraljaújhelyi járás- orvosnak, tiszteletbeli vármegyei tiszti főorvosnak és Hotter Kálmán Zemplén vármegyei irodatisztnek a III, osztályú polgári hadiérdemke- resztet, dr. Orbán Kálmán . Sátoral­jaújhely város főjegyzőjének a II. osztályú polgári hadiérdemkeresztet, dr. Szepessy Arnu’d Sátoraljaújhely város tiszti főorvosának a III. osztályú polgári hadi érdcmkeresztei adomá­nyozta. — Tanügyi áthelyezel. A vallás­és közoktatásügyi miniszter Székely Géza szolnoki polgári iskolai tanárt a sárospataki tanitóképzőintézethe segédtanári minőségben áthelyezte. — Pénzügyi kinevezés, A pénzügy­minisztérium ideiglenes vezetésével megbízott miniszterelnök Peptea György nagyszebeni szánagyakorno- kot, a sátoraljaújhelyi fpónzügyig**- gatoság mellé rendelt számvevőség hez ideiglenes minőségű számtisztté kinevezte. — Dr. Bródy Kálmánná előnyö­nyösen ismert zongoratanárnő, ta­nítványaival, vasárnap e hő 18-án jótékonycé'u hangversenyt rendez a vármegyeháza nagvtermében. A hangverseny jövedelmét a kiváló tanárnő ezu'tal a hadiárvák javára fordítja, bizton remélhető tehát, hogy közönségünk zsúfolásig fogja a hang­versenytermet megtölteni, mert egy­részt műélvezetben is lesz része, másrészt megjelenésével a jótékony célt is szolgálja. — Az operai müvószestóly elő­kelő és nagyszámú közönség előtt folyt le. A lelkes publikum az elis­merés tapsaival jutalmazta Singhof- fsr Vilma és Back Hilda operaéne kesuők művészi énekszámait, Kiss Ferinek mély megértéssel előadott verseit, énekeit és szívesen mulatott Abonyi Gyulának, -- aki pompás virágos kedvével magával ragadta a közönséget, — ötletes konferan- szán. — Zsebmetszés a vasúton. Vak­merő zsebmetszés történt tegnap­előtt Tokaj és Szerencs között a vonaton. Schwartz Éliás ujfehártói kereskedőnek a zsebéből egy ügyes zsebmetsző kilopta több mint tizen- egyezerkoronát tartalmazó pénztár­cáját, A tokaji csendőrség buzga­lommal indította meg a nyomozást. — Egy emberséges rendelet. Hadik János gróf közélelmezési mi­niszter a tegnapi minisztertanácsban előterjesztést tett aziránt, hogy a kevésbé fizetőképesek részére a uapíárakuái olcsóbb tej kerüljön for­galomba, A minisztertanács az előterjesztést elfogadta és a rendelet a napokban meg fog jelenni. O csó tej kedvezményében részesülnek elsősorban gyermekek három éves korig, áldott állapotban lévő nők tüdőbajosok, továbbá oly betegek, aid’s betegségük természeténél fogva orvosi rendelettel tejtáplá'ékra van­nak utalva. — Tilos a párbaj. Budapestről jelentik; őfelsége hadsaregparaccs- ban a fegyveres erő valamennyi hozátartozójának®megtiltotta a pár bajozást és a párbajban való bárminő részvételt. — Papir aprópénz is lesz. A háború első éveiben, mikor néha katasztróf Misán nagy volt az apró­pénz hiány, hiába követeltük a papir-aprópénzt. Most, «mikor a különféle hadifémből vert váltópén­zekkel valahogy segítettek már a bajon, megkapjuk az eddig papir- koronák helyébe a papiraprópénzt is. A miniszter tanács abban állapodott meg, hogy 25 és 50 filléres bankókat bocsátanak ki s a forgalomból rég kiveszett ezüst ötkoronásokat is szin­tén papir ötkoroaásokkat pótolják, — A fegyveres szolgálatra alkal matlan nópfolkelők behívása. A bécsi „Mittagszeiluug“ közi, hogy a fegy­veres szolgálatra alkalmatlan népföl- kelők szolgálatra való tömeges behí­vása még ebben a hónapban megtör­ténik, de az illetékes tényezők gon­dot fordítsanak arra, hogy a behívás és a bevonulás időpontja között leg­alább tiz-tizenegy nap maradjon s igy az érdekeltek lendezhessék ügye­iket. Különösen ügyel a hadügyi kormány arra, hogy azokat akik a polgári életben fontos hivatást (ölte­nek be, ne vonják el rendeltetésüktől Fegyveres szolgálatra alkalmatlannak minősített orvosokat, bankhivatalnok­okat és hírlapírókat nem fognak behívni. — Hadifoglyok levelezéséaek köz­vetítése. A belügyminiszter a követ­kező felhívást teszi közzé; Hivatalos helyről vett értesülés szerint a közön­ség, amely a magyar nép leikéből jó szívvel viseltetik az ellenséges hadi­foglyok iránt, abban a nemes érzés­ben több esetben annyira ragadtatta magát, hogy a hadifoglyok levele­zésének közvetítésére is vállalkozott Minthogy azonban bővebb magyará­zatra nem szoruló, a hadviselés érde­keit védő okból a hadifoglyok leve­lezése ellenőrzés a'att van és erre vonatkozóan a kereskedelemügyi miniszter a postahivatalokat külön rendelettel megfelelően kioktatta, nehogy a levelező-közönség önhi­báján kívül is esetleges vizsgálatok­nak, kihallgatásoknak legyen kitéve, saját érdekében figyelmeztetünk mindenkit, hogy a hadifoglyok le­velezését semmi körülmények között se közvetítsék. — Egész évre is lakit gabsiut Őröltétől. A Közélelmezési Hivatal elnökének rendeleté szíri n a közigaz­gatási hatóságoknak az őrlési tanú­sítványokat lehetőleg rövid idő, leg­feljebb azonban 3 hónap alatt «Fo­gyasztható mennyiségekre keli ki- áüitaniok. Ebből kifolyólag számos- kérvény érkezett az Országos Köz- ó'elraezési Hivatal eluökéhíz, mely ben igen sokan jogos méltánylást ér­demlő körülmények falhozásával ar­ra kérik, hogy részükre fél évi, ille­tőleg egész évi lisztszükséglet fede­zésére szo’gáló gabonansenyiség után engedélyezze az őrlési tanúsítvány ki­adását. A közélelmezési miniszter is méltányosnak tartja, hogy egyes he­lyeken ahol az őrö'tető fé! lakásától a malom igen távol fekszik, vagy pedig az utak és sz időjárási viszonyok bizo­nyos idoszakábau a fuvarósás jófomáa lehetetlené teszik, a fuvarköltség meg­inni élése céljából egyes méltánylást érdemlő esetekben amenyiben meg­van a biztosíték arra nézve ho J az illetők a lisztet a rendeletek által e’<- irt módon használják fel, a hatóság az őrlési tanúsítványokat személyes felelőség terhe mellett hosszabb, félévi, esetleg egész évi időre szóló iisstszükségletet fedező gabooameoy- nyiség után szolgáltassák ki. Felelős szerkesztő: Lasdesatis Miksa, Szerkesztő: György Lajss. Május-kut utcai 16. sz. ház eladó. Bővebb felvilágosítást ugyanott. Zongorát Ajánlatokat a kiadóhivatalba kérek. „MODIANO-CLUBSPECIALITE“ SODORNI VALÓ SZ1VARKAPAPIRNAK ÁRA ma 1 könyvecskében 60 lap van. inősn könyvecskén rajta van a védjegy, sm és a gyáros 30 filler. aláírása Nyomatott Landesmann Miksa és Társa könyvnyomdájában Sátoraljaújhely

Next

/
Oldalképek
Tartalom