Felsőmagyarországi Hirlap, 1917. július-december (20. évfolyam, 50-99. szám)

1917-10-20 / 80. szám

80. szám (2) FELSOMAGYARORSZAGl HÍRLAP Szombat, október 20. talansága érdekében felállított szí* goru intézkedések dacára még most is felhasználják állataik takar­mányozására. Felhívom alispán urat, hogy azt az eléggé el nem ítélhető lelkiisme­retlen és a mai körülmények között a legnagyobb mértékben hazafiat- lan eljárást mindeu rendelkezésre álló módon és eszközzel akadályozza meg, az elsőfokú közigazdatási ha­tóságokat pedig szigorúan utasítsa, hogy a szóban levő tilalom áthágá­sából keletkező ügyekben minden esetben soronkivül folytassa le az eljárást. Külön felhívom az elöljárósá­gok figyelmét, hogy az ily kihá­gást elkövető felekkel szemben az állati takarmányozásra felhasz­nált terménymennyiségre való tekintet nélkül a méltányosság teljes felvételével minden egyes esetben indokolt lehet az idézett rendeletek ide vonatkozó szaka­sza alapján kiszabható büntetés maximumát alkalkalmazni. Végül utasítom alispán urat, hogy jelen rendeletemet a szoká­sos módon helyi sajtó közremű­ködésének igénybe vétele mellett a legszélesebb körben haladékta­lanul tegye ismertté és felmerült ilyen visszaélés esetén sürgősen tegyen hozzám jelentést, Adómorál. — okt. 18. (K. L.) Az objektiv szemlélőnek csak egyszer kell egy úgynevezett adókivetést végigélveznie, hogy srra meggyőződésre jusson, miszerint a mai egész naegadóztatási rendszer tökéletlen s megérett a megváltoz­tatásra. A’.ok a tragikomikummal teli jelenetek, amelyek egy ilyen alkalommal színes változatokban le­játszódnak, Tiiágosaa megérlelik, hogy a megadóztatásnak ez a for mája nemcsak hogy nem méltó a mai kor szelleméhez, hanem a leg­súlyosabb alkalmazással is képtelen a mostani szükségletek fedezetét előterera(en:, nem is szólva a valuta javitás magas szempontjáról, ame lyen ugyancsak az adózásnak egyik neme van hivatva segíteni. Minél súlyosabb igényei vannak az államnak adózó polgáraival szem­ben, annál erősebben s követelőbben nyi vánul meg az óhaj egy olyaD, a mainál tökéletesebb raegadóztatási forma iránt, amely precízen meg­állapított, igazságos adatokon épül -fel és nem feltevések s hangulatok nyomán indul. A jelenlegi kivetési módozatok keretében hiába van elő­adó s bizottság, a legjobb s legigaz­ságosabb princípiumokkal eltelve, lehetetlen neki tökéletes munkát produkálnia, mert — ritka kivétellel — minden adózó részéről az adó morálnak oly deformációjával találja szembeD, amellyel semilyen igyeke zet sem tud megbirkózni. Sajnos, az adókivetésnek az a bűne, amelyet évtizedek könnf envevése praxissá avatott s amely abban nyilvánul, hogy ad hoc, a pillanat hatása alatt határozva, túl tág teret ad az egyéni élelmességnek és a keletiénél súlyo­sabban nehezedvén reá a gyámolta- lausigra, megszülte lelketlen virágát: az adókötelesség minden áron va'ó kivédésének különböző változatait. Itt nincsen jóizlós, nincsen erkölcs s önórztt, hanem diadal és elégtétel számba megy az adózási kötelezett­ség minél sikeresebb elhárítása. Pedig hát, éppen az egyedek jól felfogott érdeke kívánja az ál laraháztartás egyensúlyának vissza- helyeződését, a viszonyok stabilizá­lódását és annak az anarchiának megszüntetését, amely az értókelto- lódások következtében, annyira meg­nehezíti a recde3 viszonyok vissza­tértét. Nem szólva hazafiságról, ne­mesebb intencióról ; az életnek leg­primitívebb ösztöne is azt diktálja, hogy fölös garasunkat tegyük ie az ái'am oltárára önként, hogy az mó­dossá, sőt gazdaggá téve. értékeink­nek igaz értéket kölcsönözhessen. A pénz önmagában nem cél, csak esz köz a boldoguláshoz. Nem az tehát a jól felfogott érdek, hogy a pénz­ből sok legyen, hanem hogy értéke minél Divósabbá, minél tökéletesebbé váljék. Szomorúan illusztráló példa a mostani rettenetes pénzbőség, a melynek dacára, gazdasági tekintet­ben történelmünk legnyonsoruságo- sabb korszakát éljük. Hogy tehát a pénznek nagyobb értéket biztosítsunk, kívánatos, hogy kivétel nóikiil mindenki morális kö­telességének tartsa elért anyagi ered­ményének m gfeielő megadóztatását. Sajnos azonbao, mindig akad­nak olyanok, akik saját kötelezett sógeiket is másokra szeretnék hárí­tani, evvel olyan rossz iskolát te­remtve, amely azután bőven termi a követő tanítványokat. Protekció, eltitko!ás, ügyeskedés és trück lesz úrrá a helyzeten, raig azok, akik e dolgokhoz kevésbbé értenek, nyakig asznak az adó terkekben. Ha őszintén akaijuk, hogy vi­szonyaink az adómorál tekintetében megjavuljanak, egész adózási rend­szerünket kell megváltoztatni és szélesebb, demokratikusabb alapokra fektetni. Esősorban a rajtaütés nem méltó politikáját kell sutba dobni, hogy aztán ne kellessen pirulnunk a különben nagyon jóindulatú adó- kivető-bizottság egyik tagjának ama kijelentésén, ami elég gyakran hang­zik e! és amit egy védekező fél rep i kájáia tett, hogy „hja, minket az nem érdekel, akit megfogunk az fi­zet.“ Hát ezekután már érthető, hogy senki sem akarja, hogy meg­fogják, hanem igyekszik menekülni ahogy lehet. H«t ezektől az esélyek­től mentesíteni kell a megadóztatást. Ne legyen oka senkinek sem sirni, sem pedig nevetni. Nem egy, de több sdókiveíő bizottság működjön. S az adókivető bizottságoknak ne csak szavazás legyen a kötelessége, hanem gyakorojon iogerenciát a javaslst elkészítésére is, egyszóvai iegven segítsége, támasza az elő­A raegadóztatási alapot képező jövedelmi esetre nézve a felek elő­zetesen is legyenek kihallgatva, hogy azok minden részletükben tisztázód janak, amiből az államnak sok haszna lesz, viszont az adózó fél sem káro­sodik. Az egyenlő terhet, ha súlyo­sabb is, szívesebben fogja viselni. A hazáért való véráldozás mai trans- cedentális korszakában a leganyagifíb lélek is megérti, hogy legkevesebb az, amit a hazáért tesz, ha vagyo- gyonának, jövedelmének egy tizedét őszintén, becsületesen s igaz ember­hez méltóan teszi le a haza oltárára. Tisztek tanítják a történelmet a középiskolákban.- okt. 20, Emlékezzünk vissza, mennyi élményt és mennyi megrendülést éreztünk, valamikor, ha a szűk is ko'ai padokban ülve, lélegzet visz- szafojtva figyeltünk a történelmi tanár urra, aki éppen a thermopilei hősök csodás önfeláldozásán zengett érces baritonján, vagy a marathoui nagy mezőn száguldó xerxesi sere­gek viadalát festette a nagy lendü­letek páthoszával, Mily forróság jarta át velőnket, amikor a múltak ködéből előszálltak, mintegy szel­lemidézésre a történelem paDtheou- jának nagy alakjai, akik azonban e nagy világháború idejében egyszerre ledegredálcdtak a magasságok pie- desztálj»ról, mert hiszen három év óta minden nap eziével nőttek ki a földből, az áldott magyar földből azok a hősök, akiknek hatalmas fa- lankszán tört meg az orosz behmeot dühe a Kárpátok alatt, vagy az óla szók pergő,üzes rohama az Isonzó vértől pirosló tükre mellett. Eleven történelemben élünk és eleven történelmi hősökkel szívjuk a levegőt. A korzón, a kávóházak- ban, az utcákon a medáliák csillogó sorával a mellükön, hősök suhannak el mellettünk, nyomukban talán a rejtelmes orosz ősvadonok leheletéi­vel, a tiroli front égbetörő fenyői­nek illatával. Ezeket a hősöket ál­lítja most,a katedrára egy felsőbb rendelet, hogy a papirosszagu és avult történelmi tradíciók helyett a jelen vérviharának csodás és meg­ragadó eseményeit jelenítsék meg a tanulók lelke előtt. A honvédelmi miniszter rende­letet intézett a honvédgyalogezredek pótzászléaij parancsnokságaihoz, a melyben közli, hogy az idei tanév­ben egyes városok fiú középiskolái­ban heUnkint a történelmi órákon harctéren járt és kitüntetett honvéd­tisztek tartsanak előadást a fiatalság nak személyes tapasztalataikról, a magyar katonákról és a hazaszere- tetrő1, amelynek csillogást és arany veretét maguk az előadók adták bátorságukkal. A rendelet intenciójának meg­felelően a pótzászlóaljaknál már meg­kezdték azoknak a tiszteknek az összeírását, akik a modern történelmi tanítás mesterei lesznek az or-zág középiskolákban és rövidesen kardosán, mellükön a ragyogó or- dókkal, szemükben a múlt csaták reszkető visszfényével bevonulnak a békés iskolatermekbe a honvéd hősök, hogy regéljenek a tanunk­nak apáik és testvéreik megváltó hazaszeretetéről. Világítjuk már néha az utcát is. • • Csak soká tartson az öröm. Néhány nap óta nagy az öröm városunkban. De nehogy valami rendkívül csudát sejtsenek olvasóink az öröm okául, — sietünk kijelen­teni, hogy csupán az utcai villany- lámpák gyuitak ki estéukint két órára. Dehát végeredményben ez is öröm. Sőt nagy öröm. Különöst n nálunk, ahol a viHanytársu'at kegyé­től függ, — mert jogót ad rá neki a szerződés, — hogy kapunk-e vi­lágítást, vagy nem. Most már nehány nap óta ka­punk egy kis világítást. Este 9 óra­kor kigyu’nak az utcai lámpák — igaz, hogy csak részben — és este 11 órakor elalszanak már. De ne­künk — mint már említettük — ez is öröm, sőt boldogság, amiért hó­dolattal köszöntjük a villanygyárát. Sőt azt sem kutatjuk, hogy mi­ért e hirtelen változás? Nem kér­dezzük, hogy a hatóságok eré- lyéuek köszönhetjük-e, amiért most már este 9 és 11 órák között, nem vágj unk kénytelenek a fejünket be­verni minden járdamenti fába, vágj, pedig a viüaDygyár sajnálta meg hosszú idő óta tartott estéli szenve­déseinket ? És ezért nem kötzönjük meg főispánunknak, sem polgármesterünk­nek erélyes közbelépéseiket. Minden köszönetüakkel egyedül a villany­gyárat illetjük. A nagy, a hatalmas a mindenható vilanygyár.t, a testi épségünkkel rendelkező egyetlen hatalmat és könyörögve esdünk hoz­zá, hogy jóakaratát, nemes gon los- ságát a jövőben se vonja meg tő­lünk. Világítson továbbra Í3. Hacsak egy-két órára is. Ha C3ak egy fél­órára is. Sőt, hacsak egy pfrere is, hogy legalább lássunk néha vi'ágos- ságot is és legyen alkalmunk egy rövid kis imát mondani villanyfény mellett a villanygyár hosszú életéért Munkások oktatása. — őst, 20, Ismét példáját látjuk annak, hogy az egyes társadalmi osztályok keretén belül, ha megfelelően szer­vezve vannak és vezetőik hivatásuk és kötelességeik tudatában élnek, — mily nagyszerű kulturális munkát, valósággal kulturális hivatást lehet teljesíteni. 6 maamsmmtmm „MODIANO-CLUBSPECIALITÉ“ SODORNI VALÓ SZ1VARKAPAPIRNAK ARA 3 1 könyvecskében 60 lap van. ma 30 fillér. Jltinien könyvecskén rajta van a véöjegy.

Next

/
Oldalképek
Tartalom