Felsőmagyarországi Hirlap, 1917. január-június (20. évfolyam, 1-49. szám)

1917-04-13 / 28. szám

27. szám (3) FELSOMAGYARORSZAGÍ HÍRLAP Péntek, április 6. — Panaszok a hadbavonultak családjainak államsegélye ügyében. A honvédelmi miniszter tekintettel arra, hogy a hadbavonultak családjai ré­széről az államsegély ügyében ren­geteg panaszt adtak be miniszté­riumánál, eddig 200,000-nél többet adtak, melyek közül azonban csak elenyésző kevés panasz bizonyult be valónak, körrendeletét intézett a köz- igazgatási hatóságokhoz, melyben felhívja ezeket, hogy az államsegélyre vonatkozó panaszok dolgában adandó alkalmakkor megfelelő kioktatásban részesítsék a feleket. Azonfelül tegyék a hatóságok azonnal közhírré, hogy az állami segélyre, ideiglenes évi segélyre vagy ezek felemelésére igényt tartó felek kérelmeikkel, vagy panaszáikkal ne a felsőbb hatóságok­hoz. hanem kizárólag csak az ezek­ben az ügyekben végérvényesen határozni hivatott főszolgabirákhoa és városi polgármesterekhez fordul­janak, mert a felsőbb hatóságokhoz benyújtott kérvények és panaszok illetékes elbirálás végett úgyis ezek­nek adatnak le. Tekintettel végül arra a tapasztalatra, hogy a segély- kérvÓDyeket és panaszokat sok eset­ben hivstlan egyének Üzletszerűen gyártják, akik rendszerint kihasznál­ják a felek jóhiszeműségét, a rendelet — igen helyesen — arra is felhívja a közigazgatási hatóságok figyelmét, hogy az ilyen zugirászokkal szemben a törvény egész szigorával járjanak el. — A Pásti Hirlap, a magyar demokrácia kedvelt lapja, a szava zati jog kiterjesztésének buzgó agi­tátora, a folvó és első negyedének letelte alkalmából előfizetésre hívja fel az olvasóközönséget. A Pesti Hirlap a ^apirhiány okozta terje- ééiémbeii korlátozás melletti» a leg­változatosabb tartalmú napilap, me- yeknek előfizetői különféle kedvez­ményekben is részesülnek az év fo­lyamán. A Divatszalónt, Érdekes lUjságot és Kópeu Újságot kedvez ményes áron recdeiheiik meg és ajándékul kapják minden évben a Pesti Hírlap Naptárát. A Pesti Hir­lap tartalmassága és közleményei­nek eisőrendüsóge mellett szól az a körülmény is, hogy most egyszerre közöl hzrorn eredeti regényt : üar- donyi Gézától, Ssomaháay Istvántól és Lux Torkától. Erre bizony nincs példa a magyar hírlapirodalomban. Az uj előfizetők megkapják a re góuyek eddig megjelent folytatásait. A Pesti Hirlap előfizetési ára egy hóra K 3 30, ápr.—júniusi negyed évre 9 50, félévre 19.— egósaóvre 38.— Az Érdekes Újsággal együtt negyedévre K 14 50, a Képes Új­sággal együtt negyedévre K 13-— a Divatszalonnal együtt negyedévre K. 13—. Mai távirataink. élénk tüzérségi tűz. Budapest, ápr. 12. Az »setrák-magyar vezérkar jelenti: Keleti és Délkeleti harctér : Nincs különös esemény. Olasz hadszíntér : A görzi grófságban tegnap este a 71. és 70. gyalogezred rohamjárőrei az alsó Vertojbatól keletre benyomultak az ellensé­ges árkokba, elfogtak 4 tisztet, 135 főnyi legénységet, 2 gép­puskát és 3 aknavetőt zsákmá­nyoltak. A tengermelléki arcvo­nal «gyes helyein időnkint igen élénk volt a tüzérségi és akna­vető harc, HÖFER altábornagy, a vezérkar főnökének helyettese. 25 tisztet és 1000 főnyi le­génységet elfogtunk. Berlin, ápr. 12. A német nagyvszérkar jelenti: Nyugati hadszíntér: Ruprecht trónörökös hadcso­portja: A Soarpe északi partján heves tüzérségi hatással vissza­vertük az angoloknak Vimy és Hampoux ellen intézett támadá­sait a patak völgyétől délre az ellenség nagy erőkkel tört vona­laink ellen több meghiúsult ro­ham után Monchyt elvesztettük. A helyiségtől északra és délre az angolok támadásai, amelyek­ben lovasság és páncélos gép­kocsik is résztvettek, nagy vesz­teséggel összeomlottak. A Bou- lecourt mellett lefolyt harcokban III _________________ az ellenségnek kezdetben elért siknrét ellentámadással kiegyen­lítettük, ez alkalommal 25 tiszt több, mint 1000 főnyi legénység és 27 géppuska maradt kezün­kön. Egy Peronnestől keletre Hargicourt mellett vívott ütkö­zetből több, mint 1000 foglyot és 5 géppuskát szállítottunk be. St. Quentint tegnap is erősen lőtték. Albert herceg hadcsoportja : A harci tevékenység csak korlátolt keret között mozgott. A vihar dacára repülők igen tevékenyek veltak. Az ellenség légiharcokban 23, gyalogzági tüzlink következ­tében pedig 1 repülőgépet veszí­tett. A Vesle és a Suippes völgy­ben ellenséges csapattáborokra és lőszerraktárakra dobott bombák megfigyelésünk szerint kárt okoz­tak. Richtholen báró kapitány a negyvenedik ellenfelét lőtte le. LUDENDORF, első fősxállásmester. % intelligens, j" üzletbe azonnal felvétetik. Czimj: a kiadóhivatalban. —P— mammm ii—ffTiin irm obíimiotbW ______________________LLL Legelegánsabb kostümök, felöltők, blousok, aljak, pon­gyolák és gyermek- o o ruhák o o Szegő Sándor nagyáruházában Sátoraljaújhely, Fő-tér 6. TTT TFT felhívás a fogyasztási szövetkezet tagjaihoz! A sátoraljaújhelyi „Hangya“ Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet igazgatósága ismételten felhívja a tagjait, hogy jegyzett, illetve kifizetett üzletrészeiket a szelvények beváltása czéljából a szövetkezet üzlethelyiségében legkésőbb április hő végéig bemutatni szíveskedjenek. Április 30-ával a sselvény-beváltásoknt lezárjuk s a későn bemutattakat figyelembe nem vehetjük. A szelvények az üzletrészről nem vágandők le! Az igazgatóság. most igen alaposan kell védekeznünk, mert kolera, vörheny, kanyaró, typhus, himlő és egyéb ragályos betegségek most fokozot­tabb erővel lépnek fel, mint más időkben, miért is szük- éges, hogy minden ház­tartásban egy megbízható • fertőtlenítő szer kéznél legyen. A elenkor legmeg­bízhatóbb fertőtlenítő szere a II szagtalan, nem mérgező, olcsó és eredeti üvegekben 1 kor. 25 fillérért minden gyógyszertárban és drogé­riában kapható. Hatása Löffler, Vertun, Petrik, Vas stb. intézeteinek vizsgálatai szerint gyors és biztos, miért is az összes orvosok beteg­ágyak fertőtlenítésére, anti- septikus kötözéseknél (se­bekre és daganatokra), kéz- és arcmosásra és ragályok elhárítására stb. mindenkor ajánlják. IpdiM-mniii finom, gyenge pipere- szappan, lysoformot tartal­maz és antiseptikus hatású. Alkalmazható a legkénye­sebb bőrre is: szépéti, meg- puhitja és illatossá teszi a bőrt. Egy kisérlet és Ön a jövőben kizárólag ezen szappant fogja használni. Ára: 2 korona. erősen antiseptikus hatású szájvíz. Szájbüzt rögtön és nyomtalanul eltüntet és a fogakat konzerválja. Hasz­nálandó továbbá orvosi utasítás szerint toroklobnál, gégebántalmaknál és nátha esetén gurgulázásra. Néhány csepp elegendő egy fél pohár vizre. Eredeti üvegje l korona. Az összes lysofornkészit- mények kaphatók minden gyógyszertárban és drogé­riában. Kívánatra bárkinek ingyen és bérmentve meg­küldjük az „Egészség és fertőtlenítés“ cimü érdekes könyvet.

Next

/
Oldalképek
Tartalom