Felsőmagyarországi Hirlap, 1917. január-június (20. évfolyam, 1-49. szám)

1917-01-05 / 1. szám

1. szám (2) F^LSOMAGYARORSZAGI HÍRLAP Péntek, január 5. ÚJÉVRE. 1917. A végtelenség egyik képzelt határmesgyójéu állunk. Tekintetünket komor elszántsággal szögezzük a Szinkszre, amelyet ama rejtélyes szám képvisel. Mintha az a mythologiai rém, velőtlen mosolyával, meg akarná derraeszteni ereinkben a vért, mintha rettenetes hallgatásával az enyészet örök némaságát hirdetné. Az időoceán vadul háborog alat­tunk, s mi tépett vitorlákkal, irányt veszitve, roncsolt hajóban hánykó- dunk a tarajos hullámokon. „Minden tagunkból vérezünk, Hogyisne, villog elenünk, A fólvilágnak kardja.“ Rettenetes évforduló ! Milliók nemes vére ömlött a szörnyű ba­rázdába, amelyet a világtörténelem ekéje szántott, minden eddigieknél mélyebbre. Népek, akik a haladás nemes versenyében büszkékké lettek em­ber voltukra kicsufolva Istent, meg­gyalázva az eszményt, kitépve szi­vükből az irgalmat, vad gyűlölettel törnek ártatlanokra a képzelt erő jogán, szövetkezve orgyilkosokkal esküszegőkkel, bízva a baromi túl­erőben és a ringyó szerencsében, szá­radva milliók éh-halálra s a legel­képzelhetetlenebb nyomorra, amely­ben az elvadulás pokollá tenné a civilizátiót és Európa virányaira visz- sza varázsolná a barbárságot. És még sem szabad csüggedni! Mert jaj a csüggedőnek 1 A világtörténelem látott már nagyobb erő aránytalanságot két küzdő fél között, mint az, amelynek most vagyunk tanúi, s győztesként mégis az emelkedett ki a küzdelem­ből, akinek ereje kissebb, de lelke nagyobb volt. I-ső Frigyes poroszországa a XV1I1. század első felében alig volt akkora, aminő Belgiumé, Lakossága kevesebb volt annál amennyi ellen­felei legkisebbikének egy-egy or­szág részét lakta. Franciaország, az akkori Ausztria, Oroszország egy­szerre támadták meg. De sőt a né­met államok közül is sorakoztak egyesek ellene, melyik nyíltan, me­lyik ártó semlegességgel. Kegyetlen csapásokat mért .a szörny ű túlerő az aránylag parányi porosz seregre, de legyőzni nem volt képes azt a nagy Hohenzollernit, akinek láug esze, Ősgermán erélye feltámadt nagy Vilmos császárban, a középeurópai népek hatalmas vezérében, remény­ségünk horgonyában. De nincs is okunk csüggedésre 1 Ellenségeink egyiől-egyig vagy lerongyolódtak, vagy közel vannak a lerongyolódáshoz. Közülük a leg- pihentebb, akinek az entente az espáda szerepét szánta, ledöfni az arénában agyonhajszolt bikát, — most véré­ben és ganajában fu!dokol. Az a rikoltozás, amellyel a béke emberies szavát fogadják, nem ere­jük fölényes tudatának férfias meg­nyilatkozása, hanem a részeg barom artikulálatlan üvöltése egymás zsi- ványbecsületének a terror által való biztosítására. Mi is szenvedünk. Ámde sike­reink csak nekünk vágynak, a leg becsesebb zálogokat vas marokkal szorítjuk s az ellenség példátlan vérpazarlással se képes kicsikarni belőle. Minden emberi valószínűség mellett szól, hogy a pokoli terv meg­bukott, amit az ellenséges államok népei is belátták már, ámde a szé­gyen, a gazvezetők beleit raardossa és a hecatorabákért való számonkérés elodázása készteti őket a reménytelen­ség forsirozására. Lámpavasra velük! * * * A vérzivataros égbolton, mintha fel-fel tünedezne a szivárvány el­mosódó körvonala. Washington népe, az angolszász faj nemes hagyomá­nyainak, — a világ szabadság, az emberies érzés és emberi jogok respektálásának letéteményese, óvást emelt a brutális, a polgárosodást fe­nyegető s egyben céltalan ember­mészárlás ellen. A szabadságszeretet romantikus népe a helvét, bátran emeli föl szavát az emberiség közös java az áldott béke érdekében. Csat­lakozni fog Hollandia is — a zsar­nokság egykori vértauuja, majd a szabadság egyik leghősiesebb baj­noka. Kis ország, de hatalmas er­kölcse által. Erőtől duzzad minden izma. Csalogatta, kecsegtette a lel­ketlen britt- de megingatni nem tudta. Urániái Vilmos szelleme őrkö­rök föiötte ! Svédország se marad­hat távol költő királyának hires jel­mondata ; „Kit riDgrt keblén a nagy óceán Te, a szabadság őre vagy hazám!“ Gusztáv Adolf, a lelkiösmereti szabadság herosa, Xlí. Károly a mosz kovitzmus egykori réme, — mind­annyi nemes hagyományokkal kö­telezi azt a hős nemzetet, akit egy­azon ellenség fenyeget. A semlege­sek szava hatalmas khoruíJá egyettil. De van a békének más remény­kedése is. A porosz, a bajor, a ma­gyar, a bolgár és török katona. A honvéd, a 34-es baka a huszár ezek a rettenetes nevek minden ellenség­nek. A kárpáti csaták, Uzsok, Pi- etrokow, Ly sagora megismétlődésének a lehetőségei. Óhajtjuk a békét, bí­zunk is benne, de készek vagyunk dacolni minden ellenségünkkel. Te­hát bízhatunk a diadalmas békében! * * * Szent István koronája az ötven kettedik utód homlokát érintette Sylveszter napján. Az első korona-, zás ily rettenetes világfelfordulásban; noha történelmünk a harcok tör-! ténete. IV. Károly király az ország meg­védését jelképező kardvágások után szinte egyenesen az ellenség elé vág-,, tat. Zita kiráiyuó a koronázási dísz­ruhát a szenvedés enyhítésének ne­mesen egyszerű jelmezével cseréli föl. Komor, de fenséges szerep a királykodás mézes heteiben. Suraum corda 1 A királyával egybe forrott nem­zet legyőzhetetlen. Soha még ellen­ség nem vett erőt az egységes Ma­gyarországon. Most se fog. Kossuth János. ELADÓ egy üveges zárt hintó, mely nyitva is használható. Lácay Lászlóné Sárospatak. fi bérkocsisok visszaéléséről. A botrányos állapotok között, amelyek a város polgárainak min­dennapi életén vörös fonálként ke­resztül húzódnak, nem utolsó helyet foglal el a bérkocsik ügye. Nem is szólunk már arról a tűr hetetlen helyzetről, hogy a háborús drágaság minden eltakaró leple alatt lépten-nyoraon nyúzzák a közönsé­get, nem beszélünk már arról a le­hetetlen állapotról, hogy a „meg va­gyok rendelve“ üres kifogásával, oda mennek csak és annak, akinek az arca a nagyságos uraknak meg­tetszik, hanem egy legújabban fel­burjánzott cselekedükre hívjuk fel- ezuttal az illetékes hatóság szunnyadó figyelmét. Arról van szó ugyanis, hogy a nap-uap melletti késések miatt éjjel beérkező vonatokat, a bérkocsis urak, akikre nappal is temérdek pauasz van, nem várják meg. Ői kényelmes urak, akik nap­pal könnyen keresnek anuyit, hogy bőségesen megéljauek és csak nem veszik vállukra az éjjeli szolgálat ne­hézségeit. Es a rendőrségben nincs annyi energia, hogy éjjeli szolga latra kényszerítse a bérkocsisok szent és sérthetetlen kasztját, öreg, járni alig tudó emberek és uriasszonyok elcsigázott, fáradt gyerekek nagy podgyászokkai, gyalog kónyte’enek bejönni az állomástól, mert bérko­csit találni lehetetlenség. Valóságos kis tragédiák játszód­nak le az utcákon. A hideg esős éjszakákon fáradt emberek kis ka­ravánjai vonszolják magukat végig a sáros utcákon. Lehetetlen állapot, hogy az ide­gen embereket keserves éjjeli gya­loglások emlékei kössék a városhoz, amelynek valamikor még szüksége lehet azokra az idegenekre, akiket a városi tanács intézkedések híján elvadít ettől a várostól. Ha a polgár- mester ur hallaná a meggyötört, sá­padt emberek jogos kifakadásait ez ellen a város ellen és különösen a város ügyeinek intézői ellen, ha egy éjjel megnézné a vasúttól betámolygó fáradt embereket, akkor feltétlenül eszébe jutna, hogy ezen a lehetetlen állapoton segíteni kell. Szabályozzák a cipőuzsorát. Cipőközpont lesz. — Meg­állapítják a négy típust. — Az árdrágítók büntetése. A tűrhetetlen cipőuzsora ellen, amely a polgári és munkásosztály­nak hovatovább lehetetlenné teszi a cipővásárlást, végre kormányin­tézkedésre készülnek. Mint értesülünk, a kormány a legközelebbi napokban rendeletét, fog kiadni a cipők gyártásának és forgalomba hozatalának szabályozása tárgyában. Az ezentúl gyártható ci­pők típusát megfogja a kormány határozni és mindössze négy minő­ség gyártását engedi majd meg, ne­vezetesen ; a fataipas cipők, a hasi- tókbőrből készült cipők, a „Goodyear“ cipők s a fényüzési cipők típusát. Az előirt minőségtől eltérő cipőket meg kell majd jelölni megfelelőkép s ezeket a cipőket csak a rendelet kibocsátását követő négy hónapon belül lehet majd eladni. Szigorú tilalom sújtja majd a cipőszakmában a kézről-kézre való eladást,az úgynevezett MKetten han­delt“. A rendelet szerint a nagyke­reskedő majd csak valamely kiske­reskedőnek a kiskereskedő csak köz­vetlen fogyasztóknak adhat el cipőt. Végül több ugyneveztt ármeg- állapitó szakbiróság is fog szerez­tetni a cipővásárló közönség esetle­ges panaszai számára. Az árdrágítók visszaéléseinek rendőri üldözése he­lyett minden keroskedelmi és ipar­kamara székhelyén egy-egy ilyen bíróságot fognak szervezni, melynek elnöke egy jogászbiró lesz s a bíró­ság tanácsában résztvesz majd a fogyasztóközönség képviselője, va- lamiut a cipőgyárosok s a cipőke­reskedők egy-egy képviselője. A bi­tóság a panaszolt esetekben ki fogja számítani az önköltségi árai s hoz­záüti ahhoz a maximális hasznot. Beigazolt árdrágítás eseten, ha a panasz két héten belül emeltetett, a különböztetet az eladónak a vevő részére vissza kell fizetni. A magyar kormány az osztrák kormánnyal tárgyalásokat folytat az iránt, hogy ott is hasonló rendelet adassák ki. Az érdekelt körök véle­ményét a kormány ez ügyben egy szaktanácskozmányon már ki is kérte s e mindennapi tanácskozáson a ke­reskedelmi minisztériumban dr. Maly Ferenc miniszteri tanácsos elnökölt, liir szerint a napokban megala­kul a cipőközpont is, amely a kor­mány tervbevett intézkedéseit lesz hivatva végrehajtani. Ez a Cipőköz­pont fogja monopolizálni a német cipőbehozatalt és fog az arányos fe'osztisról is a meghatározott áron gondoskodni. Egyidejűleg intézke­dés történt, hogy a cipőkészletek sürgősen összeirassanak. A nehéz idők nyomasztó súlyát borzasztóan érzik azok, akik a há­borús viszonyok folytán a minden­napi kenyeret nélkülözni, vagy szűkösen és könnyekkel enni kény­telenek. Kétszeresen szín védik az életviharokat azok, akiknél a kenyér­kereső messze idegenben, jeltelen sirhant alatt pihen, akiknél a családfő idegen országban rabláncon sínylő­dik, akiknek atyjuk egy láncszemét alkotja a törhetlen hazáját védő magyar bakák brigádjának. Ezekről az árván maradottakról való gondos­kodás szo'gáltatja az impulzust leg­több jótékony intézmény alakításának és ez adta meg rugóját a gróf Széchenyi-Wolkenstein Ernőné által megindított, egy általános népkonyha felállítását célzó mozgalomnak. Az eszme, amelynek keletkezé­séről annak idején már beszámoltunk, nem hamvadt el többi intézményeink­hez hasonlóan, csirájábau, hanem mérföldts lépésekkel halad a meg. valósítás felé. Hétfő délután a városháza nagy­termében értekezletre hívta össze gróf Széchenyi-Wolkenstein Ernőné a nagybizottságot, ahol a meghívott hölgyek lelkes örömmel vették tu­domásul a polgármester előterjeszté­sét, hogy a népkonyha céljaira szükségelt összeg a közönség fényesen megindult áldozatkészsége folytán

Next

/
Oldalképek
Tartalom