Felsőmagyarországi Hirlap, 1910. július-december (13. évfolyam, 52-103. szám)

1910-08-24 / 67. szám

Tizenharmadik évfolyam. 67. szám. Sátoraljaújhely, 1910. Szerda, augnsztus 24. POLITIKAI ÚJSÁG. Megjelen minden szerdán és szombaton este. Előfizetési ár: Kéziratokat vissza nem adunk. LAPVEZÉR: POLITIKAI FŐMUNKATÁRS: Egész évre 10 korona. Félévre 5 korona. Negyed Szerkesztőség: Kazinczy-utcza 2. Kiadóhivatal: Landesmann Miksa és Társánál. MATOLAI ETELE. Ür. BÚZA BARNA. évre 2 korona 50 fiilér. Egyes szám ára 10 fillér Hirdetéseket a iegjutányosabb árban közlünk Gazdasági függetlenség. Irta: Búza Barna. Hiába minden erőszak és hiába minden mesterkedés : a gazdasági függetlenség törekvését nem bír­ják többé visszafojtani. Ezt a tö rekvést se egy választással, se egy miniszterelnöki nyilatkozattal elintézni nem lehet. Az elemi erők ellenállhatatlanságával fog az magának utat törni s üldözni és zaklatni fog mindenféle kor­mányzatot, mig meg nem valósul. Vannak más nagy bajaink, van­nak egyéb fontos követeléseink, de ez az első. Aminthogy min­den emberi élet, szükséglet közt legfőbb a táplálkozás s a leg­erősebb törvény az, hogyha éhes az ember, akkor ennie kell. Min­den más törekvést el lehet nyomni, minden más vágyat vissza lehet fojtani az emberben, csak ezt nem. Es a nemzeteknek is el le­het némitani, el lehet halasztani minden törekvését, csak azokat nem, amelyek a gazdasági kény­szerűségből származnak. Mert a nemzet számára a gazdasági élet az, ami az egyes emberre a táp­lálkozás. Ahol ez hiányos, ott örökös láz emészti a szervezetet s nem tud lecsillapodni addig, mig táplálkozása ki nem egészi- tődik. Se szuronnyal, se hatalmi kijelentésekkel nem lehet egy embert sem jóllakatni s nem le- egy gazdasági életnek hiányossá­gát pótolni. Ezért lesz örökös nyugtalanság és örökös zavar ennek a nemzet­nek az életében, mig a gazdasági élet teljességét, a gazdasági füg­getlenséget el nem éri. S azért mindaddig ez lesz a politika leg főbb mozgató eleme s alapvető kérdése. Hiába a kormányhatalom,hiába a többség: ezt a kérdést erő­szakosan fogja felvetni s ébren tartani a nyomorúság, az ország gazdasági romlása. Mert akármi-yen szép statiszti­kákat állítanak is össze a ma­gyar ipar nagyszerű fejlődéséről, bizonyos, hogy ennek az ország­nak a gazdasági élete fokozato­san hanyatlik. Van erre egy csal­hatatlan mérték: az ipari beho­zatal statisztikája. Ez az egy az igazság és bizo­nyosság. Hogy a kereskedelmi mérlegünk aktive, vagy passzív, az nem lényeges, az — sajnos — véletlenség dolga. Attól a sokat emlegetett májusi esőtől függ minden. Ha az idejében megjön s jó termésünk van, ak­kor emelkedik a kivitelünk, néha meg is haladja a behozatalt s a mérlegünk aktiv. Nyilvánvaló, hogy ez nem gaz­dasági haladás. Ez egy kis sze­rencse, egy kis megkönnyebbülés, aminek örülünk, de amit a fej­lődés számlájára felírni nem le­het. Nálunk gazdasági haladást csak a földmivelés intenzivebbé tétele s különösen és mindenek- felett az ipari termelés emelke­dése jelenthet. Az ipar fejlődésének pedig egyetlen mérő eszköze az ipari behozatal alakulása. Mert ha sza­porodik is valamivel az ipari ter­melésünk, mindaddig, mig beho­zatalunk emelkedik az, ipar fejlő­déséről nem lehet beszélni. Hogy áll a helyzet ? Ipari szük­ségletünket fedezzük részint sa­ját ipari termelésünkből, részint külföldi behozatalból. — Az ipari szükséglet a természetes fejlődés (népesség szapoiodása, igények emelkedéze stb.) szerint évről-évre emelkedik. Ha legalább ezt a ter­mészetes emelkedést tudná az ipari termelésünk fejlődése nyo­mon követni, hogy amennyit nő évenkint fogyasztásunk, annyival emelkednék a termelésünk is — akkor a behozatalban állandóan megmaradna a statusquo. Még akkor haladásról nem lehetne be­szélni, de legalább hanyatlásról sem. Annyit lehetne mondani, hogy iparunk nem birja ugyan vissza­szorítani a külföld behozatalt, de legalább előbbre sem engedi, mert lépést tud tartani a fogyasztás normális emelkedésével s azt ki elégíti. Haladásról csak akkor le­hetne szó, ha a fogyasztás nor­mális növekedésénél erősebben, nagyobb mértékben emelkednék az ipari termelés, úgy hogy a kül­földi behozatalt fokozatosan ki­szorítaná. Itt azonban éppen az ellenkező történik : ipari behozatalunk 1867 óta megállás nélkül folyton ijesz­tően emelkedik. Ez tehát a ha­ladásnak éppen ellenkezője, ez ipari termelésünk állandó, fokoza­tos hanyatlását jelenti. Abszolút számokban tényleg emelkedik, de még az évenkinti természetes fej­lődésnél is csekélyek mértékben, vagyis valósággal visszamarad ha­nyatlik. Épp úgy, mintha megálla­pítjuk, hogy egy gyereknek éven­kint átlag 7 centimétert kel1 nőni, akkor az a gyerek, amelyik csak 4 centimétert nő, bár abszolúte növekszik, de a természetes fej­lődésben visszamarad. így 1867 óta ipari termelésünk folytonos visszamaradásban, ha­nyatlásban van. Es ezt megérzi az egész ország. Ez okozza az ál talános szegénységet, az emelkedő kivándorlást, a kenyérkereső pá­lyák betegesen aránytalan meg­osztását. Hozzájárul a bajokhoz, hogy modern iparos-államok mód­jára kell berendezkednünk s visel­nünk olyan állami szervezet s igé­nyek terheit, amelyeket fejlett ip *ru országok is alig bírnak meg. így fog egyre fokozódni a nyo­morúság, mig végre a végső két­ségbeesés elszántságával fogja kö­vetelni az egész nemzet, ennek a sorvasztó gazdasági berendezés­nek a megváltoztatását. Az éhség az emelkedő szegénység fogja rá kényszeríteni erre a követelésre. Mondják, hogy nem a vámvé­delemtől függ az ipar kifejlődése. Közös vámterületen is lehet ipart fejleszteni s maga az önálló vám­terület még nem hozná meg az ipar iejlődését. A világ minden iparos államá­nak fejlődése mást bizonyít. Fran­ciaországtól, Eszak-A nerikától — egészen Romániáig mindenütt vám­védelem alatt fejlődött az ipar. De nézzük csak a magunk tapasz­talatait. Ugyanazt mondják. 43 éve vagyunk törvényes közös vámterületen Ausztriával. Az eredmény az ipari behozatal­nak nagy emelkedése, tehát nagy visszamaradás, hanyatlás az ipari termelésben. Közös vámterületen tehát ipart fejleszteni nem lehet. Ez ki van próbálva, 43 év ta­pasztalata által igazolva. Aki azt állítja, hogy lehet, az nem veszi figyelembe ennek a 43 évnek az eredményét. Komolyan, megfon toltan ilyet nem állíthat többé senki, mert 43 évi tapasztalat cá­folja meg. Ellenben a külön vámterület még nálunk gyakorlatilag nincs ki­próbálva. Nincs más hátra, mint azt megpróbálnunk. Hogy jó lesz, hogy egyetlen mód az ipar ki­fejlesztésére, arról biztosit az egész világ gazdasági története. Akárhogy is mesterkednek, ez lesz a közel jövő uralkodó kér­dése. S nem lesz addig békés fejlődés Magyarországon, mig ez meg nem valósul. Néga fráter! — Tagad a főispán, — Tetszik ismerni a jó pataki pro­fesszor történetét, aki, mikor be­panaszolták előtte valamelyik diákot, hogy almát lopott, vagy egyéb csínyt tett, rögtön még a panaszos előtt becitálta a vádlottat s nagy harago­san ekkép förmedt rá: — Hát, Nega fráter, már megint rósz fát tettél a tűzre? A panaszos kofa asszony persze azt hitte, hogy a diáknak a neve Nega s nem tudván latinul, nem is álmodta, hogy ez a megszóllitás ma­gyarul azt teszi: tagadd öcsém ! Amit nyomban megértvén a diák, konokul tagadta, hogy még csak látta is va­laha a panaszkodó kofaasszonyt. Hiába bizonygatta a szegény kofa/ — De bizony a Néga ur volt, aki elcsente az almámat! Hiszen meg­ismerem, hát csak nem tagadhatja le Néga ur I A tanár ur egyre csak igy biztatta: — Hát Nega fráter, ha te tetted, ismerd be I Amire persze a diák még raaka- csabbul tagadottt. Néga Gyula ! Nagy meglepetésre most a mi sze­retett főispánunk is a Néga fráter módszeréhez folyamodott. Sonki se álmodta, hogy ez fog következni a kukurica ügyben. Mindent várhatott a közönség, csak ezt nem. Hiszen még ma egy hete maga a Zemplén, a minden főispánok aláza­tos lájbzsurnálja, irta meg lelkes áradozások között, hogy igenis vett a főispán ur is kukuricát, de csak az ő nemes jó szivétől, a város iránt való önzetlen áldozatkészségétől in­díttatva. Meg akarta menteui a vá­rost attól a rettenetes veszedelemtől, hogy a nyakán maradjon a megren­delt kukurica, aminek az árfolyamát akkor a börzén 16 koronára jegyez­ték s ezért sietett azt óriási áldoza­tokkal átvenni a saját gazdasága számára 13 korona árban. Hogy is irta a Zemplén ? S ilyen formán vészén a kuku- ricából a Búza Barna tudomása szerint csak: Meczner Gyula és Székely Elek, a mi tudomásunk szerint azonban Fuchs Jenő, Kin- csessy Péter, Davidovics Adolf, Jelenek Adám és Armágyi János is. Ki kisebb, ki nagyobb mennyi­ségben, de vészén : az volt a cél, hogy a várost egy hiábavaló s jelentős rizikó ne kösse. És irta ezt a városi akták áttanul­I a**“ Sátoraljaújhely látványossága! ^9% Megnyílt az „ELITED fényképészeti és festészeti műterem. Olcsó árak! ___________Sátoraljaújhely Petófi-utca 14. (saját ház) ___ Művészi kivitel! Lapunk 4 oldal,

Next

/
Oldalképek
Tartalom