Felsőmagyarországi Hirlap, 1910. július-december (13. évfolyam, 52-103. szám)

1910-11-12 / 90. szám

Sátoraljaújhely, 1910. Szombat, november 12. Tizenharmadik évfolyam 90. szám. POLITIKAI ÚJSÁG. Megjelen minden ezerdán és szombaton este. Előfizetési ár: Kéziratokat vissza nőm adunk. LAPVEZÉR: POLITIKAI FŐMUNKATÁRS: Egész évre 10 korona, félévre 5 korona. Negyed Szerkesztőség: Kazinczy-utcza 2. Kiadóhivatal; Landesmann Miksa és Társánál. MATOLAI ETELE. Dr. BÚZA BARNA. évre 2 korona 50 fiilér Egyes szám ára 10 fillér Hirdetéseket a legjutányosabb árban közlünk Tanárok és hadihajók. Irta : Búza Barna. Szokatlan időben gyűltek kong- resszusra Magyarország tanárai. Megszoktuk, hogy a tanári gyű­lések ideje a nyár, a nagy vaká­ció. Most késő ősszel, a tanítási idő kellő közepén jöttek össze helyzetükről tanácskozni. Szokat­lan, kivételes dolog, de azt mond ják, hogy nehéz helyzetük indo­kolja ezt a rendkivüliséget. A magyar tanárok szerencsét­lenül jártak a koaiicióval. A koa­líciós kormány működése kezdő­dött az állami alkalmazottak éve­ken át visszafojtott jogos igényei­nek becsületes kielégítésével. Egy­másután jöttek sorra a vasutasok, a birák, a tanítók, államiak és fe­lekezetiek, a községi és körorvo­sok, a lelkészek. Mindenik csopcr- a lehetőségig megkapta azt, amit a változott életviszonyok közt ren­des megélhetésére igényelhetett. (Hej, de sokan siettek elfelejteni, hogy a koalíciónak, tehát a füg­getlenségi többségnek köszönhe­tik heiyzetük javulását! Csak a fizetéseknek ez a rendezése több mint évi 80 millió koronával emelte az ország költségvetését. Szemünkre is vetette Lukács László. Pedig hát e miatt a ki­adási emelkedés miatt igazán soha se fog kelleni a koalíciónak szé­gyenkeznie. Becsületes, okos, he­Szüreti hangulatok.*) Szüreten vagyok már két hete. Szép csendesen szüretelgetek a ma­gam hegyaljai szegénységében. Két hete érzem a procul negotiis boldogságát. Két hete gyönyörkö­döm napról-napra a mi bájos Tokaj- hegyaljánkban s nincs nap, hogy uj meg uj szépségeket ne találjak rajta. Éppen a közepén a szivében va­gyok a Hegyaljának. Jobbra tőlem a tokaji hegy, balra Sárospatak, előttem a végeláthatatlan alföldi síkság. Itt ér véget a nagy magyar alföld, itt kezd a rónaság ágaskodni, emelkedni, fölfelé törekedni, hogy mindig magasabbra hágva, fönt a határszélen már a felhőkbe nyu'jon. A magyar alföld: az a magyar ember. Csendes, nyugodt, komoly. Egyszerűen, nyíltan terül el, nem izgágáskodik, nem ugrál, nem ka paszkodik magasabbra. De a bor át­alakítja a magyar ember kedéyét. *) Dr. Búza Barnának e nagyon érde­kes, egy hegyaljai szüretet üsmertető táró áját a Magyarország f. hő 6-iki szá­mából vesszük át, lyes kiadás volt ez. Jó helyre mentek azok a milliók, nem úsz­tak ki az országból s bőséges kamatot fognak hozni. A tanárság lemaradt a nagy osztozkodásnál. Az ő fizetésrende­zése már nem került a sorra. Nem jutott rá idő. ígéretet kapott csak a koaliciós kormánytól. Beváltani már nem ért rá az a kormány. Utódja pedig nem vállalja a kö­telezettséget. Ennek a mai kor­mánynak valami perverz felfogása van a kötelességekről. Például a szerződések mellett létrejött tit­kos megállapodásokat, amiket az előző kormány kötött, az uj kor­mány nem szokta magára kötele­zőnek vállalni. Khuenék ellenben tüntetőleg hirdetik, hogy a We- kerle titkos készfizetési megálla­podása őket kötelezi s ezétt nem bírnak az osztrák kormánynyal. Előző kormányoknak nyíltan tett költségvetési Ígéreteit a következő kormány is rendesen respektálni szokt2. Khuenék épp ezt nem te­kintik kötelezőnek s nem hajlan­dók a tanárságnak tett ígéretet teljesiteni. Ami nem kötelező rá­juk, azt készséggel vállalják — a mi kötelező, arról tudni se akar­nak. Ez az uj erkölcstan. Ha Ci­cerónak meglehetett a saját vé leménye a kötelességekről, mért ne lehetne meg Kimennek is. — Khuen de officiis. Szegény tanárok addig addig Különösen a tokaji bor. Attól hévül, lelkesedik, szárnyai nőnek, emelkedni vágyik fel a kék magasságba, a csillagokig. Talán a magyar föld is érezni kezdi ezen a tájon a tokaji bor ha­tását, amit tőkéi teremnek. Szinte megmárosodik, elhagyja hosszú, sima nyugalma, megunja az egyhangú előre való eínyu'ást s elkezd emel­kedni föifelé. Előbb esik szeüd dom­bok, aztán egyre magasabb hegyek. Följebb, csak fö jebb. Mintha a bor mámora vinaó, mitdig magasabbra hág, rnig csak szinte az égig nem jut a Vihorlát hatalmas havasaiban. Nálunk csak kezdődik az emelke­dés s ez a legszebb. Látom, hogy születik a felföld, hogy nő ki szép lassan a sik alföldből. Félig még az alföldön vagyok, lábam előtt van a nagy, magyar róna. Tokajtól Pata­kig félkörben terül el előttem. Egy rengeteg, félkörü, kókszélü tányér. Körül, félkörben, kék a kanmája, ott, ahol a láthatár szólón az égbolt szelíden összeér vele. S a tányér tolehintve tarkabarka rajzokkal: száu tófö'dek, rétek, erdők, faluk, tornyok, tanyák, szeszélyesen szerteszórva. várták a helyzetüket megjavító fi­zetés reiormot, mig aztán csak­ugyan kikerült egy készülő kis reformnak a hire a minisztérium­ból. T. i. hogy a szolgálati ide­jüket felemelik 30 évről 35-re s a heti óraszámukat 18-ról 20 ra. No ezzel aztán szépen megjavul a helyzetük! Az elkeseredés és kétségbeesés hangján szólanak most dolgaikról a magyar tanárok. De úgy lát­szik, hiába szólanak. Magyaror­szágon most hosszú időre befel­legzett mindenféle kulturális és humánus kiadás emelkedésének. Ugyan melyik gazdának volna kedve és módja a munkásainak fizetését emelni, mikor földjeit is ellepték a sáskák : a katonai kö­vetelések. Itt ugyan más ember fia jó ideig nem jut fizetésjavi- táshoz. Aki eddig meg nem kapta most már hiába kéri. Nyakunkon a veszedelem. Utolsók voltak a postások, akik még kaptak vala mit. Azok is csak azért, mert az ő sztrájkuktól nagyon félt a kor mány. De ezzel vége. Most már senki helyzetét nem javítják. Első a Dreadnought, azután a harsé­val, azután egy határ rongyos ba­kancs, és úgy jön valahol a ma­gyar tanárság. Pedig milyen kevésbe kerlüne az ő kielégítésük ! Mindössze egy félmillió koronába. Egy Dread­nought éppen százszor annyiba Zöid, szürke, barna színek, amik közt ezüstösen csillan meg itt-ott a Bod­rog, távolabb a Tisza tükre. S a láthatár szélén aztán fokozatosan kékbe olvasztja át a távolság a kü- lümböző színeket, s a legszélén, szép félkörben, éles, kék sáv ér össze a iehajió halaványkék, szinte fehér égbolttal. Mögöttem egymás fölé emelkedő hegyek, cserjések, erdők, lombjaikon az őszi hervadás káprázatos szín pompájával, amely változatosságban szinte lefőzi a tavasz virágdíszét. Fölöttem pedig a felhőtlen, derült szelid kék ég. Nem a nyári ég izzó kéksége már, de az ősznek csende­sen mosolygó ayurja. Gyönyörű vidék. Innen szép csak igazán az alföld, ahonnan szabadon szállhat rajta végig a tekintet, erdők, akácfasorok, kukoricások nem állják útját repülésének, mint lent a síksá­gon. Itt érzem, milyen igaza van Petőfinek : Azért vagy szép, felföld, mert rólad láthatni legszebben az alföldet ! Ha a jó Isten, mikor elhatározta, hogy a tokaji bort megteremti, elin­dult a földön a borok királyához kerül. Egy századrész Dreadnught hajóból a magyar tanárság min­den igényét ki lehetne elégíteni. S a magyar állam egy Dread­nought hajó céljára könnyen kiad ötven milliót, de jövő intel­ligenciájának nevelői számára nincs egy félmilliója. Pedig a legutolsó kis helyettes tanár egymaga többet használ a ma­gyar kultúrának s a magyarság jövőjének megerősödésének, fen- maradásának, mint egy egész ötvenmilliós Dreadnought-hajó. Hiába most már benne va­gyunk. Ránk szakadtak a katonai tarhek. Nyolc esztendővel ezelőtt, Széli Kálmán alatt kezdtek kisér­teni. Akkor kezdték a létszám- emelést, a terhek erősebb foko­zását követelni. Azóta folyton hangzik ez a követelés. A nem­zet kétségbeesetten védekezett ellene. Erezte, hogy ez a renge­teg költségemelkedés évtizedekre megfojtaná normális fejlődését. Széli Kálmán belebukott. Jött Tisza. 0 se birta keresztülvinni. Az 1905-iki választás nagyrész­ben a nemzet tiltakozása volt a katonai terhek emelése ellen. A A koalíció fegyverszünetet kötött ezzel a követeléssel. Pár évig hallgattak, aztán újra kezdték. Most már még sokkal többet követeltek. Es az idei választás jó részben egy újabb roham volt, amelyet az évtizedes had­méltó gyönyörű helyet keresni, ahol az megteremjen, bizony nem talál­hatott sehol szebb és méltóbb vidé­ket a mi bájos Hegyaljánknal. Csak egyet hibázott el a jó Isten. Azt, hogy éppen magyarokat tele­pített ide, a borok királyának szülő­földjére. Ha véletlenül angolok ke­zébe adja ezt a szép vidék, micsoda du sgazdag paradicsomot csináltak volna már azok belőle ilyen mesés természeti kincs birtokában ! Mi pe­dig csak alig tengődünk itt, a fold legáldottabb vidéken. No, ezek már igen keserű gondo­latok. Nem mostanra valók. Mégis csak terem ez az istenáldott föld és mégis csak nekünk terem. Magyar nótát dalolnak a szedő leányok, ma­gyar meséket mondanak aszút sze­melő asszouyok, magyar tréfákkal pajzánkodnak a szőlőt taposó legé­nyek. Es ki tudja, talán leszünk még valaha angolok is. Angol ügyessé- güek, angol életrevalóságuak, angol önbizalmuak. Majd ha nem tudunk már másképp megélni. Mert sok minden kitelik a magyar emberből, ha ráviszi a szükség. Még ügyesség vállalkozás, még üzleti szellem is. Reggeli és uzson na szolid árak mellett FREUNDLICH DEZSŐ CZUKRÁSZDÁJABAN. Lapunk mai száma 8 oldal,

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom