Felsőmagyarországi Hirlap, 1910. július-december (13. évfolyam, 52-103. szám)
1910-10-12 / 81. szám
81. szám (2) FELSOMAGYARORSZÁGI HÍRLAP Szerda, október 12. A nagykövesdi véryád. Hazudott Sompiák Borcsa. Alispán! jelentés. Az alispán rendes havi jelentése volt a gyűlés első tárgya. Máskor legalább ebben a jelentésben akad egynémely érdekes, feljegyzésre méltó dolog, de ezúttal ez is üres volt. Részletesen fel volt benne sorolva mindaz, amit a vármegyei közigaz gatás szeptember hó folyamán végzett, de ennél többet igazán hiába kerestünk volna benne. Legérdekesebb részlete volt a jelentésnek, amikor a kivándorlásról és a végzett munka számbeli eredményéről njujt képet. E szerint kivándorolt a vármegyéből szeptember hó folyamán 329, visszatért 95 egyén. Beérkezett a vármegyéhez szeptember hó folyamán 2446 ügydarab és ezeket valamennyit feldolgozták, úgy hogy ma hátrálék nincs. 40 kivételes nősülós engedélyezése iránti kérelem érkezett be, valamennyit pártolólag terjesztették a honvédelmi miniszterhez. Helyes intézkedés. Ezután Hönsch Dezső műszaki főtanácsos tett jelentést az államépi- tészeti hivatal működéséről. Ebből megtudhattuk, hogy a közutak jók, forgalmi akadályok nem fordultak elő. A folyamatban volt útépítési munkálatok befejezést nyertek, a felülvizsgálatok most folynak és az eddigi eredményekből megállapítható, hogy a vállalkozók szerződésbeli kötelezettségeiknek mindenben eleget tettek. A jelentése után arra nézve tett javaslatot a műszaki főtanácsos, hogy a bizottság kérje a kereskedelemügyi minisztertől, hogy Sárospatakon — a közkivánalmaknak megfelelően — egy második póstahivatal állíttassák fel. Es majdnem keresztül ment volna az indítvány, ha közbe nem szól a főispán és tiltakozik az ellen, hogy egy 6000 lelket számláló apró, kis városkának két póstahivatalt adjanak csupán azért, mert 8—10 embernek ez kellemesebb volDa. Es igy — és itt kénytelenek vagyunk elösiueini a főispán érdemét — ez az ügy lekerült napirendről azzal, hogy a bizottság előbbi álláspontjának megváltoztatására — araikor megtagadta a 2-ik póstahivatal felállítását —- okot nem talál. Árvaszéki ügyek. Pintér István árvaszéki elnöknek — mint mindig — ezúttal is alig akadt jelenteni valója. A munka rendesen folyik, az árvák ügye tehát rendesen áll. Az utolsó évnegyed folyamán beérkezett a vármegyei árvaszékhez 7813 ügydarab, ebből 380 maradt feldolgozatlanul, mert az egyik ülnöki állás hosszabb ideig betöltetlen volt. Sátoraljaújhely városnál — a jelentés szerint — még kedvezőbb az árvák ügye. Itt beérkezett 1581 ügydarab és mindössze 1 darab maradt feldolgozatlanul. Közegészségügy, Dr. Lockerer Lőrincz megyei főorvos a vármegye közegészségügyi állapotáról tett jelentést, melyből megtudtuk, hogy a közegészségügyi állapotok szeptember hó folyamán javultak. Majd bejelenti, hogy Sennyey Béla br. Bélyben, Battyánban és Karosán ingyen artézi kutakat furat a községeknek és hajlandónak nyilatkozott a vármegye mindazon községeinek önköltségi áron kutakat furatni, ahol erre szükség van. Kéri, hogy az alispán hívja fel a főszol- gabirák utján a községeket jelentkezésre, a bizottságot pedig a báró nevében arra kéri, hogy e szándékáért neki semmiféle köszönetét, vagy elismerést ne szavazzanak, mert kerülni kívánja az ünneplést. A bizottság utasította az alispánt, hogy a főszolgabirák utján hívja fel jelentkezésre a községeket, de a báró másik óhajának nem tett eleget, mert ily nemes cselekedett nem hagyhat köszönet nélkül. Elhatározták tehát, hogy br. Sennyey Béla nemes szándékát örömmel veszik tudomásul és jegyzőkönyvileg tudatják a bizottság hálájáról a nemes- lelkű főurat. Igazságszolgáltatás. Eiserth István kir. főügyészi helyettes akadályoztatása folytán Görgey Géza 111. aljegyző olvasta fel a kir. ügyészség szeptember havi jelentését. A jelentés szerint a kir. ügyészségi fogházban a jelenlegi létszám 296. Ebből elitéit 281, felebbe- zés alatt levő 3 és vizsgálati fogoly 12. A fogházban az egészségi viszonyok kedvezőek, a rabok részt vesznek a szüreti munkálatokban. Pénzügy. Eisemann Oszkár kir. pénzügyigazgató terjesztette ezután elő jelentését. Szeptember hó folyamán befolyt állami adóban 278433 kor., bélyeg- jövedékben 1507 kor., jogilletékben 166699 kor., fogyasztási adóban 925883 kor., — dohányjövedékben 147342 kor., sójövedékben 4244 kor. Fizetési halasztást 7 esetben kértek és 5 esetben kaptak. Időleges ház- adómentességet 12 esetben adtak összesen 32 lakrészre. Kenedy Béla radi körjegyző 44 kor. 66 fillér téritmény törlése iránt, Adám Antal saujhelyi és Ormos Károly tolcsvai lakosok I. oszt. keresetadó ügyében beadott felebbezé- seket elutasították. — Lőwy Adolf saujhelyi lakos ált. jöv. pótadójából 108 koronát töröltek. — Nagy Béla sárospataki, Benkő József gálszécsi, Gerő Dávid zsombolyai lakosok fe- lebbezésének helyt adtak. Glück Si mon, Klein József, Léhner Dávid saujhelyi, Herskovics Mendel nagy- mihályi lakosok, valamint a szerencsi cukorgyár felebbezéseit elutasították. Tanügy. Bereqszás;zy István kir. tanfelügyelő volt az utolsó referens, aki panasz- szal kezdte jelentését. Panaszolta, hogy az uj iskolai törvények által felszaporodott munkát a jelenlegi személyzettel képtelen ellátni. A bizottság pedig méltányos volt és felirt a miniszterhez, hogy az újhelyi tanfelügyelőség létszámát 1 emberrel szaporítsa. Tudomásul vette a bizottság, hogy mindazok az isko- kolák, amelyek a miniszteri utasítás hiányában még ez év elején is szedtek tandijat, azt visszafizetni tartoznak, mert, a miniszter az államsegélyt — legutóbbi 3 év tandijjöve- delraének átlagát — folyósítani kívánja. Bereznay János nagymihályi lakos felebbezését, —• miután szerintük az iskolaszék felfüggesztése főispáni jog — levették napirendről. — Sárospatak községet kötelezték, hogy egy III. tanítói állást szervezzen haladéktalanul. Az ülés délelőtt 11 órakor ért véget. — október 12. Dókus Ernő beiktatása. A tiszánin- néni református egyházkerület uj fógondnokál, Dókus Ernő császári és királyi kamarást vasárnap iktatták be méltóságába egyházi ünnepség keretében. A beiktatás során Dókus Ernő főgondnok nagyszabású programmbeszédet mondott majd átvette, hivatala jelvényét: a hivatal- los pecsétet. Kiderült Abban a percben, amelyet Sompiák József és Buxbaum Vilmos a nagykövesdi vérvád ügyében egymás ellen indítottak, hétfőn volt Királyhelmecen az utolsó tárgyalás. Es ezen tárgyaláson a nagykövesdi rémmese egy újabb fejezetéhez jutottunk. Kiderült — amit már előzőleg megmondtunk — hogy az egész vérvád egy agyrém szüleménye. A héttői tárgyalás során derült ki mindez és ott adta elfogadható lélektani magyarázatát is a vérvádnak az egyik védő: Székely Albert dr. Sompiák Borcsa nem látott semmit. Sompiák Borcsával nem tör tént semmi. Az egész nevetséges mese onnan származik, hogy Somplákné ebédért küldte Borcsát. Borcsa azonban elbitangolt valahol és az anyja hiába kereste. Mikor Borcsa hazajött és a szomszédok ráijesztettek, hogy * megállj Borcsa, megöldös anyád az ebéd mián“, a gyerek a veréstől való félelmében találta ki ezt a rémmesét, a melyet már nem egyszer hallott a falubeli öregektől. Kiderült, hogy lelketlen kezek gonosz mnnkája fújta fel ezt az egész mesét. Egy deliriumban levő tanító és egy gonoszlelkü hirlapiró, csúnya, undok munkája ez az egész országos hírre vergődött hazugság. Galamb János és Persiám Adám ez a két jeles férfiú, akik felültették az országot egy minden józanul gondolkozó embert megbotránkoztató undorító hazugsággal. Szinte kétségbe esik az ember, ha elgondolja, hogy két lelketlen, gonosz ember felvakarhatja az ország nyugalmát, megrágalmazhat piszkos, ocsmány bűnnel becsületes, tisztességes embereket és ez ellen a gyalázatosság el len alig védekezhetik a meghurcolt család, mert hiszen a Galamb Jánosok titokban izgatnak, a Fer- sián Adámok pedig a jóhiszeműség köpenyegébe burkolódznak, amikor lelketlenségeikért bíróság elé hurcolják őket. A vérvád őrült meséje azonban még mindig nem kerül le a napirendről. Öt saj óper indult meg ebben az undoritó hazugságban és öt esetben fog kelleni még a bíróságnak kimondani, hogy Sompiák Borcsa hazudott, Persián Adám is hazudott és hazudtak mindazok, akik a vérvád meséjét terjesztették. a rejtély. A hétfői tárgyalásról egyébként a következőkben számolunk be: Reggel 9 órakor kezdődött a tárgyalás Gábriel királyhelmeei járás- biró előtt. A tárgyaláson, mint védők Buxbaum Vilmos részéről dr. Búza Barna és dr. Székely Albert, Sompiák József részéről dr. Lengyel László voltak. A tárgyalás iránt, melyen ezúttal a koronatanúk kerültek kihallgatásra, óriási érdeklődés nyilvánult. A fővárosi sajtó részéről 4 hirlapiró jegyezte az érdekes tárgyalást. Hazugság minden. 19 tanút hallgattak ki a tárgyalás folyamán, köztük a nyomozást vezető csendőröket is. Es a csendőrök vallomásánál kiderült már, hogy az egész vérvád nem egyéb hazug mesénél. A nyomozást vezető csend- őrörmester ugyanis kijelentette, hogy lehetetlen volt Borcsát az ágy alá dugni, mert az ágy alja és a padló között oly kicsiny a hely, hogy oda egy gyereket bedugni teljesen lehetetlen. De lehetetlen — úgymond az őrmester — Borcsa azon állítása is, hogy a padlásról leugrott, mert oly magasan van a padlás, hogy ha onnan leugrott volna, okvetlenül nyakát szegi a gyerek. Lélektani magyarázat. Gulyás Istvánná és Kaskó Istvánná vallomása pedig már tiszta képet tárt a bíróság elé. Elmondották, hogy a kis Borcsát ebédért küldte az anyja, de ő elbitangolt. Az anyja később keresni kezdte. Keresés közben megérkezett a gyerek, de félt, hogy kikap az anyjától, hát raog állt a kerítés mellett. Mikor anyja eltávozott hazulról, akkor vették észre a gyereket, amint nyugodtan állt a kerítés mellett. Ekkor ráijesztettek, hogy : »megállj Borcsa, megöldös anyád az ebéd mián«. Es ezután hozakodott csak elő a gyerek a mesével. Es ezek után a vallomások után felállt dr. Székely Albert és lélektani magyarázatát adta a mesének, amint azt fentebb megírtuk. Persián ur. kihallgatása elé is élénk érdeklődéssel néztek, ára nagyon csalódott mindenki. A kiváló férfiú — aki felfújta, nyilvánosságra hozta az egész hazug mesét — most mosta a kezeit és igyekezett magától minden felelősséget elhárítani. Kijelentette, hogy neki a gyerek mesélte a dolgot és ő nem tett egyebet, mint az ügy tisztázása érdekében megírta az elmondottakat. A hazug és rosszakaratú útleírásának azonban nem adta magyarázatát. Sompiák Borcsa. kihallgatása azután végkép megmagyarázott minden. A kis 10 éves leányka, amint odaállt a bíróság elé, nem volt egyáltalán izgatott, szépen, sorjában, majdnem szórul- szóra elmondotta azt a mesét, amely az Alkotmányban le volt Írva. Folyékonyan, minden fennakadás nélkül beszólt és határozottan azt a benyomást keltette az emberben, hogy Jüeri levélpapír, 50 levélpapír és 50 boríték 1 KORONA Landesmann Miksa és Társa könyv- és papirkereskedésében.