Felsőmagyarországi Hirlap, 1910. július-december (13. évfolyam, 52-103. szám)
1910-09-14 / 73. szám
Tizenharmadik évfolyam. 73. szám. Sátoraljaújhely, 1910. Szerda, szeptember 14. POLITIKAI ÚJSÁG. Megjelen minden szerdán és szombaton este. Kéziratokat vissza nőin adunk. Szerkesztőség: Kazinczy-utcza 2. Kiadóhivatal: Landesmann Miksa és Társánál. Előfizetési ár: LAPVEZÉR: POLITIKAI FŐMUNKATÁRS: Egész évre 10 korona. Félévre 5 korona. Negyed MATOLAI ETELE. ür. BÚZA BARNA. évre 2 korona 50 fiilér. Egyes szám ára 10 fillér Hirdetéseket a legjutányosabb árban közlünk A patrona. Római kath. templom újjáépít tetése alkalmából legutóbbi szá műnk igen méltó dicsérettel halmozza el plébánosunkat n. t. Bessenyey István apát urat, mert minden kétségen felül áll, hogy régi vágyunk teljesülte, templomunk kibővittetése szinte kizárólag az ő érdeme. Meg vagyok győződve azonban, hogy az őt megillető dicséretből semmit se vonok le és hogy ő maga is teljes mértékben és szívesen alá irja soraimat, ha azok ban nemcsak megemliteni kívánom de legnagyobb őszinte hálánkat is kifejezni az iránt, aki legnagyobb anyagi áldozattal járult hozzá és tette lehetővé templomunk régóta óhajtott kibővitte- tését. Mert ha meg is mondjuk hogy kegyurnénk — patronánk — néhai Wallis Gyula grót özvegye, szül. Somogyi Ilona grófnő 60.000 koronával — az összes építkezési költségnek felével járult hozzá, ez nem változtat semmit azon állitá sunkon, hogy ha a jó Isten nem hozza ide nekünk plébánosul Bessenyey István apát urat, hozzá sem lógtunk volna az újjáépítéshez, az most is és ki tudja még meddig —- csak »piumdesiderium« volna. Nem vonunk le tehát semmit ősszintén tisztelt és igazán szeretett plébánosunk érdeméből, dicsőségét nem kissebbitjük egy kö- römfeketényivel sem, ha elösmer jük érdemét az anyagi hozzájáru lásnak is, sőt mély hálaérzetünket óhajtjuk iránta kifejezni. Tudjuk mi azt nagyon jól, hogy a kegyuraság a patronatus — nemcsak jogokkal, de kötelességekkel is jár s ennél fogva lehetnek a kik azt mondják, hogy a kegyurnő csak kötelességét teljesítette hozzájárulásával. Ámde mérhetlen különbség van a szorosan vett kötelesség és a grófnő adománya közöt. Tudjuk, hogy például: ha tűz, vagy valamely más szerencsétlenségtől elpusztul egy templom vagy papiak, az újjáépítéshez a szükséges anyagokat s a szükséges pénzbeli segélyt a kegyur tartó zik adni, mindenemü munka pedig az illető egyház hiveit terheli. De a jelen esetben, ha a kegyes grófnő azt mondotta volna: Van ép és szép temlomotok, ha nektek tetszik a/t elbontani, helyette szebbet egy nagyobbat állítani, ám tessék : de én nem adok hozzá semmit, nem tartozom vele. Bi zonyára nincs az a hatóság, a mely őt arra kötelezné. De ő a szoros kötelességen messze túl ment. Nagylelkűsége és vallásos érzete sugalatára szinte pazarul ontá az ezreseket és összesen hatvanezer koronával, tehát az egésznek több mint felével járult hozzá, hogy a szükségnek megfelelő nagy és díszes templomot épithessünk. Valljuk meg őszintén, hogy nél küle nem voltunk képesek a szükséges pénzt összegyűjteni, vagy ha gyűjtött csekély össeget gyü- mölcsőzőleg elhelyezvén, évtizedek múlva jövendő valamely nemzedéknek lehetségessé vált volna is a kivitelhez fognia, mi még semmi esetre se örülhetnénk az eredménynek. Ha ellenség támad meg, hiába állítjuk elébe legbátrabb, legeD szántabb, legvitézebb emberein két, ha fegyvert nem adunk kezeikbe, A mi bátor, vitéz kato nánknak, Bessenyey István apátplébánosunknak, Wallis Gyuláné grófné kegyurnőnk adta kezébe a fegyvert s tette lehetővé, hogy minden akadályon győzedelmes- kedve nagy müvét létrehozza. Egyik a másikat kiegészítve ketten képezik azt az egészet, a kinek a nagy mü elő állittatását köszönhetjük, egyike vagy másika nélkül semmi se történt volna, vágyunk halála órájáig csak hiú óhajtás maradna. Első és állandó imánk legyen az uj díszes templomban a mely- lyel hálát rebegjüok a jó Istennek, hogy minket ilyen plébánossal és ilyen patronával ajándékozott meg és könyörgiink, hogy nekünk mind- a kettőjüket a lehető boldogságban az emberi kor legvégső határáig éltesse. Matolai Etele. — szept. 14. Bessenyey plébános ünneplése. Vasárnap e hó 11-én az r. kath. egy- háztanács és személyes hivei szép ünneplésben részesítették Bessenyeyt. Hornyay Béla, a templomépitő bizottság világi elnöke üdvözölte hatásos beszédben, amely felölelte az ünnepelt bámulatos tetterejéről tanúskodó két évi működését. Bessenyey meghatva köszönte meg az ünneplést, egyszersmind további munkálkodásának gazdag programmját adta. Ezután még Ambrózy Nándor a kegyurnő üdvözletét tolmácsolta pár szóval. Itt közöljük a templomszeute- léskor kiadványban tartózkodó József főherceg és a kegyurnő sürgönyét. József főherceg sürgönye a kö vetkező: Bessenyey apát esperes plébános Sátoraljaújhely. Zárógyakorlatunk miatt 8-án Gönczün kell lennem. Igen nagy elfoglaltságom lehetetlenné teszi távozásomat, végtelen sajnálatomra nem vehetek részt szép ünnepükön, melyre igy csak gondolatom kiséri mindnyájukat s azon hü kívánságom, hogy az Isten bőséges áldását adja örömnapjukra. József főherceg. Wallis grófné pedig a következőket sürgönyzi: Nagyságos Ambrózy Nándor urnák Sátoraljaújhely. Kérem Méltóságos Püspök urnák mély hódolatomat és ürömömet kifejezni, hogy a mindenható megengedte, hogy az újonnan emelt szent hajlékba a hívek bevonulhattak, kérem még a főtisztelendő plébános urnák és mindazoknak, kik a templom újjáépítését létrehozták és abban közreműködtek, valamint azon uraknak, kik ezen ünnepély alkalmából rólam megemlékezni kegyesek voltak mély tiszteletem és hálás köszönötem tolmácsolni. Gróf Wallis Gyuláné Somogyi Ilona grófnő. idegen lapvélemény Búza Barnáról és Búza Barna a politikai helyzetről. Idehaza oly kevésre értékelik a munkapárt oldalán Búza Barna egyéniségét, közéleti tevénységét. Állandóan mint szürke fiskálisról írnak róla, aki hajhássza a népszerűséget és áhitja a mandátumot. Nekünk, akik oly közeli összeköttetésben állunk Búza Barnával, nem szabad volt — a Búza Barna egyéni kiválóságait kiemelve — rámutatnunk arra a roszindulatra, mely még a személy bírálatánál sem tud megszabadulni a pártpolitikai gyűlölettől. Am amit nem tehettünk meg mi, megtehette egy tőlünk távol álló idegen lap. Annak szabad Írni a Búza Barna egyéni kiválóságairól. Es irt is. Az Ungváron megjelenő „Határszéli Újság“ munkatársa felkereste Búza Barnát abból az alkalomból, hogy a magyar országgyűlésen nemsokára megindul az őszi kampány és megkérdezte, hogy milyen véleménnyel ven a politikai helyzetről. Az interview elején aztán sort kerít laptársunk Búza egyéniségének értékelésére is és a következőket irja róla : A Justh Gyula vezérlete alatt álló függetlenségi és 48-as párt a nemrég lezajlott választási küzdelemben, melyben a kormányerőszak orgáit ülte, elvesztette legtehetségesebb és legkeményebb harcosainak nagy részét. így vesztette el mandátumát Búza Barna is, aki a sátoraljaújhelyi kerületet képviselte egy cikluson át a magyar országgyűlésen. A fiatal képviselő, akinek értékes egyéniségénél és sokoldalú tudásánál csak egyenes, bátor szókimondása és elvhüsége nagyobb, ellenzéki tevékenységét most publicisztikai téren folytatja és nagy érdeme van abban, hogy ébren tartja az ország ellenzéki közszellemét, mely előbb utóbb csúfos kapitulációra fogja kéuyszeriteni a nemzet ellenségeit. A kibukott sátoraljauj helyi képviselő rettenetes küzdelmet folytat otthon is vármegyéjében a régi rend és ellenségeinek egyre növekvő tábora, bár minden lehetőt elkövet ellene, riadtan nézi a gigászi és előbb utóbb eredményes harcot, de Búza Barna puritán egyineségén és folttalan közéleti szereplésén megtörnek az ellene intézett támadások. Hát mégsem az a szürke fiskális Búza Barna, aki hajhássza a népszerűséget. Sőt épen ellenkezőleg. Távoli vidéken — amint az a fentiekből látható — értékelik az ő hatalmas politikai munkásságát és elüsmerik az általa a hatalom ellen folytatott harc tiszta intencióit. Es igy gondolkozik mindenki Búza Barna felől minden politikai elfogultság nélkül. De nem tartjuk érdektelennek ebből az alkalomból magának az interviewnak a leközlését sem, mert nagyon érdekes képet nyújt a mai politikai helyzetről és a közel jövő várható politikai alakulásairól. — Az interview — amint azt laptársunk közli — szórol-szóra a következő ; — A mai politikai helyzetnek bizonytalansága szembeszökő és a Sátoraljaújhely látványossága! Megnyílt Olcsó árak I az „ELITE*4 fényképészeti és festészeti műterem. ____Sátoraljaújhely Petőfi-utca 14. (saját ház) Művészi kivitel \ Lapunk A oldal,