Felsőmagyarországi Hirlap, 1910. július-december (13. évfolyam, 52-103. szám)
1910-09-07 / 71. szám
71. szám. (3) FELSOMAGYARORSZAGI HÍRLAP Szerda, szeptember 7. ból helyettesítéséről gondoskodni lehetségesnek nem tartja. Egyben pedig elismeri, hogy dr. Reichard Salamon nagy áldozatok árán, nehéz időkben hazafiasán szolgálta városunk érdekeit, miért is teljes bizalmának biztosítása mellett, felkéri, hogy a polgármesteri székben eddigi hűségével, tudásával a köz javára tovább működni szíveskedjék. Dr. Búza Barna volt a következő szónok, aki hosszabb beszédben kelt ki az ellen, a csúf, gyerekes játék ellen, mellyel a polgármester a törvényt kívánja kijátszani. 0 támogatta Reichard Salamont megválasztása után, rá akarta bírni a maradásra lemondása után is, de nem hajlandó tűrni, hogy gyerekes játékkal megakasszák a várost fejlődésében és ideiglenes állapotok erőszakolásával lehetetlenné tegyék, minden függő kérdés elintézését. Ő Reichar- dot férfias komoly embernek hitte, nagyon csodálkozik, hogy ilyen eljárást követ. Felhivja, hogy nyilatkozzék, akar-e maradni, vagy sem, mert ha nem akar maradni semmiféle törvény nem kötelezheti a maradásra. Reichard kertel. Ezután dr. Grósz Dezső felelt Búzának, majd dr. Nagy Arthur pártolta Matolai indítványát egy nagyon ügyes, a helyzetet alaposan festő tartalmas beszédben, aztán rákerült a sor a polgármester urra. Es Reichard ur ismét hű maradt magához, — kertelt. Előbb kijelentette, hogy nem akar maradni és ezért mondott le. Majd siránkozott azért, hogy mekkora áldozatot hozott ő városért, mikor az ügyvédi prakszis mellett a polgármesteri fize tést is vállalta. Es végül bujt csak ki a szög a zsákból, hogy hát ő nem is akar menni, mert hát a város érdeke kívánja maradását, meg aztán kinek miköze hozzá, hogy ha ő neki fegyelmije van a kamaránál. Ez teljesen az ő privát ügye. Ilyenformákat hadart össze Reichard minden értelem nélkül, de hát nem is lett attól okosabb senki. Végső akkordok. Búza Barna válaszolt Reichardnak. Személyének szóló, az imént elhangzott tapsokhoz szives készséggel hozzájárul ő is. De álláspontjában még jobban megerősítette a Reichard beszéde és felszólította, hogy hagyja ol állását és tegye lehetővé, hogy rendezett viszonyok következhessenek. Widder Gyula szólt még egy-két szót Grósz indítványa mellett, és aztán megkezdődött a szavazás, melynek eredménye a következő : Grósz Dezső indítványa mellett szavaztak: Blu nenfeld Jenő, ifj. Horváth József,Lipschitz Adolf,Schvarc Ignácz, Szőiősy Arthur, Friedmann Lajos, Alexander Vilmos, Biumen- feid Adolf, Biutnenfeld Emánuel, Fieiszner Frigyes, dr. Grósz Dezső, Radó Ödön, Klein Izidor, dr. Klein Károly, Móré Dániel, Reichard Armin, Reichard Sándor, Réz Gyula, dr.Róth József, Schweiger Márkusz, Davidovits Adolf, Ehiert Gyula, Friedrich Mór, Haas Fülöp, Juhász Jenő, Kun Frigyes, Keresztesi Lajos, Kroó Gyula, Róth Mór, dr. Kellner Soma, Klein Vilmos, dr. Lichtenstein Jenő, Lőwy Adolf, Lefko- vics Jakab, _ Walther László, dr. Nyomárkay Ödön, Róth Bernáth, Róth József, Reichard Gyu'a, Rei- hard Lajos, Schweiger Ignácz, Widder Gyula. Matolai Etele indítványa mellett szavaztak : Bokor József, Jelenek Adám, Kótits László, Matolai Etele, Miklósy István, Orosz Mihály, Páles Károly, Bernáth Aladár, dr. Búza Barna, Gócs Ignácz, Hericz Sándor, dr. Nagy Arthur, Kovács Károly, Waller Aladár, Farkas Andor, dr. Chudovszky Mór, dr. Hornyay Béla (2 szavazatta^, Isépy István, Kin- csesy Péter, Képes Gyula, Land-s- raann Miksa, Neuman Jenő, dr. Székely Albert, Szedlák János, dr. Ambrózy Ágoston. Nem szavaztak: Halász József, Schwarcbarth Lipót, dr. Kellner Győző, Kiss Ödön, Rakraányi Jenő, Pataky Miklós, Szőllősy Sándor, Schmied Lajos, Kérészy Gyula, dr, Szepessy Arnold és Márton Elek. Szavazás előtt távoztak : Haas Adolfi Haas Mór, dr. Haas Bernát, Heliin- ger Gábor, Kovaliczky Elek, Erény, Manó dr,, Sinnai Jakab, Barna Dezső, dr. Berger József, dr. Molnár János. A szavazás eredménye tehát, hogy 16 szótöbbséggel elfogadták Grósz indítványát. Finálé. Szavazás után — mintha parancs szóra történt volna — egyszerre kiürült a közgyűlési terem és a gyűlés hátralevő 17 jelentéktelenebb tárgyát 10 ember jelenlétében da rálták le 10 perc alatt a referensek. Templomszentelés előtt. f ischer-Colbrie püspök Ujhelyben Ünnepélyes fogadtatás. — Saját tudósítónktól. — Azoknak a nagyszabású, fényes ünnepségeknek, melyek keretében fog lefolyni az újonnan épített r. kath. templom felszentelése, ma délben folyt le az első részlete. Dr. Ficher-Colbrie Ágost kassai egyház- megyei püspök a ma délután 2 órakor érkező személy vonattal jött meg Ujhelybe. A város közönsége felhasználta ezt az alkalmat arra, hogy a népszerű főpap iránt érzeti szeretetének ünnepies formák között adjon kifejezést. Fényes, díszes fogadtatásban részesítették a püspököt érkezése alkalmából és meleg óvá- cióval köszöntötték abból az alkalomból, hogy személyesen fáradt kö- zibénk a kath. egyház újonnan épített templomának felszentelésére. Az ünnepies fogadtatásról az aláb’ biakban számolunk be részletesen: Fogadtatás. A püspököt hozó vonat pontosan, a menetrend szerint érkezett meg. A püspököt először Dókus Gyula alispán a vármegye és a város nevében, azután A mbrózy Nándor a r. kath. egyház és kegyuraság nevében, Miklósy István pedig a lelkészi kar nevében üdvözölte. A püspök nem mondott beszédet, csupán egy-két szóval mondott köszönetét a szívélyes fogadtatásért. A fogadtatás a pályatesten volt, ahonnan az első osztályú várótermen keresztül vonultak a püspök és a fo gadására megjelentek a pályaudvar előtti térségre, ahol a nagyszámú közönség lelkes éljenzéssel fogadta a püspököt. Bevonulás. Ezután az alispán ötös fogatába ült a püspök Ambrózy Nándorral és megindult a menet. Elől egy 40 tagú lovasbandérium ment, utána a rendőrkapitány, majd a püspök és az alispán kocsijai haladtak. A menetben mintegy 35—40 kocsi vett részt. Festői látványt nyújtott a menet, amint a Kossuth-ulcán végighaladt élén a lovasbandériumraal. A gyalogjárókat végig, egész a templomig sűrűn lepte el a város közönsége és lelkesen éltette a népszerű főpapot. A templomnál. A r. kath. templomnál megállt a menet. Itt az egyháztanács és iskolaszék élén dr. Hornyay Bélával és Bessenyey István apátplébánossal fogadta a püspököt. Az üdvözlő beszédet dr. Hornyav Béla mondotta, akinek a püspök szintén csak néhány szóval válaszolt. A templomban. Ezután a püspök az egyháztanács és iskolaszéki tagok kíséretében a templom megtekintésére indult. A templomban Bessenyey apát-plébános kalauzolta a püspököt, aki alaposan megszemlélve a templom minden részét és az elragadtatás hangján nyilatkozott annak megkapó egyszerűségén, szépségén. Este. Délután látogatásokat tett a püspök, este pedig a kath. olvasókör rendezésével a város közönsége fáklyászenét fog rendezni a püspöknek. A menet este 7 órakor a gör. kath. templomtól indul a parókiáig, aho kath. kör és a gyártelepi egyesített dalárda szerenádot fog adni. Az újhelyi petíció. A kúria kitűzte már a petíció tárgyalásának határidejét. Még el sem múltak a választás okozta izgalmak s ime ma már egy újabb táp ígérkezik az amúgy is telkeltett politikai ellentétek még erősebb kiélezésére. A választás utójátéka csak most íog lefolyni, a m. kir. Kúria ugyanis a Kazy József államtitkár megválasztása ellen beadott petíció tárgyalását december hó 20-ára tűzte ki. A pénzen, pálinkán vásárolt mandátum fölött tehát nemsokára ítélkezni fog az arra hivatott egye dűli fórum. Nemsokára a sátoraljaújhelyi kerület gyalázatosságairól log beszélni az egész ország, mert nyilvánosságra fognak kerülni mindazok a szennyes, pisz kos eszközök, amelyekkel a túlsó oldal megszerezte a mandátumot. Meleg napok virradnak hát nemsokára a helybeli munkapártra és különösen a választást vezető Székely-Meczner szövetségre, mert számon fogják tőlük kérni mindazt a törvénytelenséget, mindazt az erőszakosságot, melyet a hivatalos hatalom Búza Barna megbuktatására ebben a kerületben kifejtett. INTŐ PÉLDA arra, hogy hogyan kell szétosztani az Ínséges kölcsönöket és ezért szives figyelmébe ajánljuk MECZNER FŐISPÁN URNÁK. Mindenki ösmeri azt a csúnya, azt a szégyenteljes játékot, melyet a földmivelésügyi miniszter és az egész kormány üz a Hegyalja jég által tönkrevert szőlőbirtokosaival. Mindenki tudja, milyen kerülő utón akar kibújni a kormány a segélyezés elől. Nohát ebből a játékból folyólag most egy érdekes eset történt vármegyénkben. Bárha előreláthatólag egyetlen község sem fogja a kívánt jótállást elfogadni, mindamellett meg kell ejteni az előmunkálatokat arra az esetre is, ha netán mégis beugrana valamelyik képviselőtestület. Ilyen előmunkálat annak a megtudakolása, hogy vájjon mennyi jég vert szőlő van minden község határában és mennyi államkölcsönt óhajt egy-egy szőlőbirtokos. Kistoronya község elöljárósága is teljesíteni kívánta a netalán tán -zükségessé válható előmunkálatokat és ezért levélben szólított fel minden határbeli 'szőlőbirtokost a szükséges adatok beszálgáltatására. így kapta Wiczmándy Ödön nyug. vármegyei főjegyző, butkai földbirtokos is a következő tartalmú levelet: Nagyságos Wiczmándy Ödön úrnak Butka. Zemplén vármegye alispánjának 16683/1910. rendelete folytán felkérem, szíveskedjék 3 nap alatt aziránt nyilatkozni, hogy a földmivelésügyi Miniszter úr Őnagy- méltóságának 67321/2. sz. intézvé- nyével a tokaj-hegyaljai jégkárosult gazdáknak engedélyezett 600,000 korona kamatmentes állara- kölcsönből a folyó évre igénybe óhajtja e venni a kát. holdanként nyújtandó 150 korona állaraköl- csönt és ha igen. milyen mérvben ? Ezen nyilatkozat kapcsán annak közlését is kérem, hogy Kistoro- nyán mily mérvű a jégverés okozta karja és pontosan milyen kiterjedésű a megkárosított s betelepített szőlőterület ? Sátoraljaújhely, 1910. aug. 30. Nagy Albert, körjegyző. Ámde Wiczmándy Ödön egy egyáltalán nem várt felvilágosítással szolgált a község nevében levelező körjegyzőnek. A válasz igy szól: Tekintetes körjegyző úr 1 F. évi aug. 30-án 1115/910. sz. a. küldött felhívására válaszom a következő: Véleményem szerint a földművelésügyi m. kir. miniszter a kamatmentes 600,000 korona államkölcsönt netn a nagyságos és tekintetes károsultaknak, de az ínségben élő szegény szőlőbirtokosoknak szánta. Ennélfogva sem okom, sem jogom a különben is Ínségben élő államtól kölcsönt felvenni. Butka, 1910. aug. 31. Tisztelettel Wiczmándy Ödön. Ez a levél sok mindenre megtanít minket. De főleg megtanít arra, hogy logyan kell egy jóizlésü, önzetlenül gondolkodó embernek eljárni akkor, amikor nincs rászorulva az Ínséges kölcsönre. Es ezt az iránt leginkább megszívlelhetné talán Meczner Gyula l'őispán ur és örök intő példa gyanánt rámába foglalva Íróasztalára íelyezhetné a levelet. Akkor aztán — ha mindig előtte állana ez a levél — talán nem kukuricázna többé. — Megnyílt FRIED VILMOS újonnan berendezett divatáruháza főutca 22. lol nagy raktáron vannak bel- és rülföldi ruha kelmék, selymek, vásznak, csipkék és díszek nagy raktára. Menyasszonyi kelengyék, saját ké- szitméuyü paplanok. 2087/1910. vh. szám. Árverés hirdetmény. A sátoraljaújhelyi kir. járásbíróság 910. V. 1390/2. sz. kiküldő végzése 'olytán Kovács A éstsa53kor. 60 f. iö vetélésének és járulékainak behajtása végett 1910. évi szeptember hó 9-én délelőtt 12 órakor Sátoraljaújhelyben Kazinczy-utca 1. sz. alatt a végrehajtást szenvedő lakásáu elárverezem azon 896 koronára becsült ingókat, melyeket a budapesti 8—10 kér. kir. járásbíróság901. Sp. VI. 1030/8 sz. végrehajtást rendelő végzése folytán a 910 V. 1490/2 sz. vhajtási jkvben 1 —11 t. a, lefoglaltam u. m. bútorokat képeket írógépet stb. Sátoraljaújhely, 1910. aug. 24 ón. Rosner Imre, bir. végrehajtó