Felsőmagyarországi Hirlap, 1910. január-június (13. évfolyam, 3-51. szám)

1910-03-30 / 26. szám

26. M&n (4) FELSOMAGYARORSZÁGI HÍRLAP Szerda, máreius 30. repel. A kiadások nagy emelkedését az uj beruházások, tennispálya léte­sítése és más a club szélesebb körű és nagyobb programmot felölelő mű­ködésének tervbevétele indokolják. A jövö évi költségelőirányzat meg­állapítása után a választmány kiegé­szítését ejtette meg a közgyűlés és pedig akként, hogy rendes tagokul: Kérészy Gyula, Medveczky Zolt.ár, ifj. Vágó Gyula, Veres József, Ka­tona Béla, Hegedűs Győző, dr. Fuchs Emil, Isépy Zoltán, Szeszlér Ódon, Nagy Andor, dr. Csizy Béla, Kud- licska Károly, Bernáth Aladár, Rei- chard Sándor, Mattyasovszky Kál­mán és Roboz Hugó; póttagokul pedig dr. Legeza János, György Lajos, Balaton János és Pallós Sán­dor választattak meg. Dr. Mizsák József egyleti pénztárnok jelentette be ezután tisztségéről való lemon­dását. A közgyűlés tehát úgy a pénztárnoki mint az üresedésben volt titkári állásokat is betöltette. Tit­kárrá dr. Mizsák József, pénztár­nokká Kottán György egyl. ellenőr lett megválasztva, az igy megürese­dett ellenőri állás pedig Boronkay Lászlóval töltetett be. KÖZGAZDASÁG. # Első Leánykiházasitó Egy|et m. sz. Gyermek- és életbiztosító inté­zet. F. évi március hó 20-án tar­totta ez az intézet 47-ik rendes köz- közgyűlését a számosán megjelent tagok élénk részvétele mellett. Dr. "Wittmann Mór alelnök megállapít­ván a közgyűlés határozatképessé­gét, megnyitja a közgyűlést. Jelenti, hogy az agg elnök gyengélkedése miatt a közgyűlésen, melyet 41 év óta vezetett, részt nem vehet és átadja a közgyűlésnek az elnök üd­vözletét, — A közgyűlési jegyző­könyv hitelesítésére kiküldettek: Grosz Simon és Hazai Hugó urak. Az előterjesztett mérlegből és je­lentésből kitűnik, hogy az elmúlt üzletóv is kedvező volt, amennyiben 2,080.100 korona összegű biztosítás­sal többet kötöttek, mint az előző évben és hogy a biztosított tőkeüsz- szeg a kifizetett esedékességek le­vonása és az állomány szigorú ros­tálása után 69,878 073 korona 14 fillérre emelkedett. A dij- é3 mel­lékilletékek bevétele 8,529.288 ko­rona 65 fillérre, a kamatjövedelem értékpapírok és bankbetétek után 581,626-81 K-ról 622,787 korona 81 fillérre és a három intézeti ház bér- jövedelme 110,961-55 K-ról 111.109 korona 04 fillérre emelkedett. Kü­lönböző esedékes biztosítási összegek címén a feleknek az elmúlt évben l,l40,219 korona 92 fillért fizettek ki. A díjtartalék 14,892,514-43 K-ról 16,032734 korona 35 fillérre; a ju talékföleinelési tartalék 471,114-13 K*ról 602.716 korona 21 fillérre a kü­lön tartalék 227,246-08 K-ról 258,848 korona 16 fillérre emelkedett; a biz­tosítási alap változatlanul megmaradt 200.000 kor. összegben. A 9.703,288 koronára rugó értékpapirállománynál 43,268 korona árfolyam-nyereség mu­tatkozott, mely összegből egy uj árfolyamkülönbözeti tartalék alakít­tatott dijátvitelekert, kincstári illeté­kért, 1910. évre előre fizetett ház­bérekért és függő károkért pedig 245,646 korona 87 fillér tartalékba helyeztetett, a szerzést jutalékokra fordított 377,115 korona 92 fillért teljesen a folyó számla terhére he­lyeztetett kiadásba, az épületek és szerelvények számláiról pedig 38,357 korona 93 fillér iratolt le. Az 1909. üzletóv kezelési feleslege 63204 ko­rona 16 fillér, mely összeg két egyenlő részben a fölemelési és kü­lön tartalékhoz csatoltatik. A hiva­talnoki nyugdíjalap javára, mely 305,652 44 K-ról 339,646 korona 49 fillérre emelkedett, a közgyűlés a hivatalnoki kar buzgó működésének elismeréséül 6000 koronát szavazott meg. A mérleg vagyonszámlája 17.567,870 korona 08 fillérnyi össze get mutatki. mely óvadókképes ér­tékpapírokban, bankbetétekben és 3 nagy bérpalotában leli fedezetét. A jelentést és mérleget egyhangú megelégedéssel tudomásul vették és a felmentvényt megadták Miután Szirter Ignác gimnáziumi tanár ur indítványára a távollevő elnöknek, az igazgatóságnak és a felügyelő- bjzottságnak, valamint Kohn Arnold vezérigazgatónak és az egész tiszt­viselői karnak jegyzőkönyvi köszö­netét szavaztak, az elnöklő dr. Witt mann Mór alelnök a közgyűlést be­rekeszti. NYILTTÉR. ,OLLA“ r a tudomány mai_ állása szerint bobi r íonyitra a létező f o'lf NI MI , vülönleg»9®2 [ otanfcént ­> tuoz»1“ t , 4,es8K.-ír kapható , K. I drog.-bau A ’ üjn*W A szerkesztésért felelős: A SZERKESZTŐSÉG. Kiadótulajdonos: LANDESMANN MIKSA Herz Kálmán fia cég üzletében egy kisasszony kerestetik a pénztárhoz. Könyvelésben jártasak előnyben részesülnek. Írásbeli ajánlatokat lehetőleg személyesen kérjük beadni. 341/1910. Tk.sz. Árverési hirdetményi kivonat. A királyhelraeczi kir. járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság közhirré teszi, hogy Oláh Pál József és tár­sai végrehajtatónak Bállá Miklós (nős Dócz Lídiával) végrehajtást szenvedő elleni végrehajtási ügyé­ben a végrehajtató kérvénye követ­keztében, a végre-hajtási árverés 350 korona tőke, ennek 1909. óv márczins hó 19. napjától járó 5 százalék kamata, 18 korona 40 fillér már megállapított, valamint 22 ko­rona 80 fillér jelenlegi és a még fel­merülendő költségek kielégítése^ vé­gett az 1881. LX. t.-cz. 144. §-a és az 1908- évi XLI. t. ez. 21. és következő §§-ai értelmében a sátor­aljaújhelyi Kir. tötvényszék, és a királyhelmeczi kir. járásbíróság terü­letén fekvő, a kisezigándi 609. sz. betétben A I. 1—6. sor 999/2, 1310, 1505, 1506. 1507, 2384/2-b. hr. sz. alatt foglalt küiingatlanokra és n 7. sorszám alatt foglalt 378/105336 od részt kitevő közös legelő illetőségre 706 koronában ezennel megállapított kikiáltási árban elrendeltetett és hogy a fentebb jelzett ingatlanok az 1910. évi április hó 28. napjának délelőtti 10 órakor Kisczigánd köz­ségházánál megtartandó nyilvános árverésen el fognak a datni. Árverezni szándékozók tartoznak az ingatlan kikiáltási árának 10 szá­zalékát, vagyis 70 korona 60 fillért bánatpénzül készpénzben vagy óva- dékképes értékpapírokban a kiküldütt kezéhez letenni, vagy annak a bíró­ságnál történt előleges letételét iga­zoló elismervényt annak átszolgál­tatni. Kelt Királyhelmeczen, a kir. járás­bíróság, mint telekkönyvi hatóságnál 1910. évi január hó 21. Gábriel, kir. aljárásbiró. SALGÓTARJANI Kőszénbánya Részvénytár sül at széntermékei (szobafütésre és ipari ezéiokra) KLÄR és NEUMAN cégnél 3 Sátoraljaújhely A rendelhetők meg. Ugyanott legjobb minőségű apró és JJ durva szemű kétszer mosott kovács szén és koksz valamint porosz briket kapható. Superfosfát-mfítrágya. Káli-só. | Olajfestészethez szükséges kellékek: u. m. olajfestékek, ecsetek, festővászon, mastixfirniss, öamasztfirniss, recifterpentin, m ~ lenolaj, paletta stb. ----- m nagy választékban kapható | íanőesmann jüliksa és Jársa | könyv-, papír-, író- és rajzszerkereskeőésében Sátoraljaújhelyben. a ki németül is beszél, az összes házi teendőkben jártas, korektul tud szabni és várni, áll: st keres Czim a kiadóhivatalban. Jó karban lévő mángorló eladó. Bővebbet a ki­adóhivatalban. Értesítés. Van szerencsém a nagy­érdemű közönség szives tu­domására adni, hogy lakatos műhelyemet Vekerle-tér, Vörös ökör udvarába helyeztem át. Elvállalok épület lakatos munkákat, tömeges cikkek gyártását, szivattyús kutak javítását és újonnan szere­lését. Villany világítás és telefon szerelést és ezeknek javítását pontosan eszközlöm. Műhelyemet berendeztem Autogén hegesztésre ! Törött géprészeket, hibás öntéseket, kazán és gőzhen­ger repedést, motor alkatrészeket, vasgerendákat, öntött vasat, kovácsolt vasat, acélt és minden fémet műhelyemben és vidéken gyorsan hegesztek. Magam a n. ó. közönség b. pártfogásába ajánlva, maradtam Az „Acetylén“ világí­tás sátoraljaújhelyi egydüli képiselete. kiváló tisztelettel Vályi Bertalan, lakatos mester. Nyomatott Laudesmann Miksa és Társa könyvnyomdájában Sátoraljaújhely.

Next

/
Oldalképek
Tartalom