Felsőmagyarországi Hirlap, 1910. január-június (13. évfolyam, 3-51. szám)

1910-01-12 / 4. szám

ú. szám (3) FELSOMAGYARORSZÁGI HÍRLAP Szerda, január 12. igazgatási bizottsághoz felterjeszteni rendelte. Javaslata, hogy a képvi­selőtestület jóváhagyólag vegye tu­domásul a tanács intézkedését. E tárgyban hosszabb vita indult meg, melyben részt vettek: Ale­xander Vilmos, N é m e t h y Ber­talan, Szollősy Arthur, és Zinner Henrik képviselőtestületi tagok. — A képviselőtestület Némethy in ditványára kimondotta, hogy az ál­lami adók törlése iránti intézkedés nem tartozik hatáskörébe és igy avval nem foglalkozik, de mivel az állami adók törlése maga után vonja a községi adók törlését is, megbízza a pénzügyi bizottságot, hogy egyes adóügyi tisztviselők esetleges mu­lasztásainak megáliapithatása céljá ból a törlési jegyzéket, ha az a köz- igazgatási bizottságtól visszaérkezik, vizsgálja át és tárgyalás céljából a képviselőtestületnek mutassa be. A színház világítása. P a 1 á s t h y Sándor színigazgató a sziniszezon megkezdése előtt kér­vényt adott be a város tanácsához, melyben elpanaszolja, hogy a szín­házi előtér és a pénztár lámpáinak egy gyujtókészüléke van, úgy, hogy ha csak egy lámpára van szüksége kénytelen az összeseket égetni, ami reá tetemes tulkiadást ró és ezért kéri, hogy a város készittesen a pénztárnak, minden öltözőnek és a színház előterének külön gyújtókat. — A tanács elkészíttette a tervet és költségvetést, de miután az átalakí­tás a városnak 317 koronájába ke­rül, kimondották, hogy fedezet hiá­nyában nem csináltatják meg a kü­lön kapcsolókat, de nincs kifogásuk az ellen ha azt a színigazgató meg­csináltatja. A szinügyi bizottságnak a tanács határozata ellen beadott felebbezése folytán tárgyalta most a képviselő­testület ezt a kérdést és a tanács határozatának a megváltoztatásával elrendelték a külön kapcsolók elké­szítését, de kimondották, hogy a ta­nács lehetőleg igyekezzék a 317 korona költséget mérsékelni. Apróbb ügyek. Friedmann Benjáminnak — mi­után 120 korona dijat lefizette — kilátásba helyezték a község köte­tekébe való felvételt. A felső fekete, kis- és nagybányi szőlőkbe, valamint az erdőbe vezető utak rendezésére az erdei üzem számlájára 500 koronát szavaztak meg. A város borpincészeti bizottsága ban dr. Reichard Salamon lemon­dása folytán megüresedett tagsági helyre. Kiss Ödön városi főügyészt választották meg egyhangúlag. A számvevői hivatalban felszapo­rodott ügyek elintézésével' havi 40—40 kor. póldijazás mellett meg­bízták Márton Elekes Kelemen Miksa szakdijnokokat, egyben uta­sították a tanácsot, bogy az alszám vevői állás rendszeresítését a bizott­ságoknál szorgalmazza. A gyűlés d. u. 5 órakor ért véget. SZIiNHAZ. Mozgó póstásné. Hosszas haloga­tás után végre színre került Guthi Somának énekes bohózata : a „Mozgó póstásné“. Egy szerelmes szivü asz- szony históriája van megírva ebben a darabban ötletesen, humorra! telve. A közönség sokat, jóizüt mulatott a darabon és élvezte a kitűnő előadást, melyhez hasonlót keveset produkált ebben a szezonban a társulat, Iga zán nehéz volna megállapítani, hogy ki érdemelt ki nagyobb tapsokat, ki ért el nagyobb sikereket, mert a szereplők ez estén valósággal ver­senyre keltek egymással a sikerben. Tábory Frida, Halasi Mariska, H. Serfőzy Etel, M. Fekete Rózsi, Kassai Rózsi, M i s k e Aranka, Palást hy Sándor, Par­lagi Béla, Magas Béla, J u s t h Gyula valamennyien kivették részü­ket abból a nagy sikerből, amelyet a darab előadásával elértek. Sőt, ki­vette részét a sikerből Oláh Rudi cigányprímásunk is, aki Palásthy Sándor egynéhány dalát kisérte a színpadon és akit ezért a felvonás végén sokszor szólított a szereplők­kel együtt lámpák elé a publikum. Hisszük, hogy a direktor újból szin- rehozza ezt a kiváló előadásban ment darabot. Vasgyáros. Ohnet György általá­nosan ösmert kiváló színmüve került színre kedden este zsúfolt ház előtt. Az előadás kitűnő volt. A siker fő- részesei Szakács Audor (Derbay) és Halasi Mariska (Ciaire) ez a két kiforrott művész voltak. Művé­szetük teljes képességeit vitték szín­padra ez estén és játékukkal, mely különösen a drámai jelenetekben emelkedett messze felül a vidéki nívón, valósággal lázba hozták a publikumot, úgy hogy a felvonások végén percekig zúgott a taps és hangzott az éljen, sőt az előadás végén — amire eddig a mi színpa­dunkon kevés példa volt — is több­ször lámpák elé szólították őket. Méltó részeseik voltak a sikerben: H. Serfőzy Etel, Szász Anna, Magas Béla, Szalóky Dezső, Parlagi Béla, Justh Gyula és Kertész Sándor. El keli ösmer- niink Szakács Erzsiké és Bor­sodi Paula igyekezetét is, de mind­amellett nem helyeselhetjük, hogy M. Fékét e Rózsi, K a s s a y Rózsi és Mis ke Aranka szerep nélkül maradjanak egyes kezdők előtérbe tolásáért az előadás rovására. Elvégre az újhelyi szinpad nem iskola, ahol fiatal kezdő színésznők próbálkóz- zanak. Jó volna, ha ezt jövőre meg­szívlelné a direkció. Szakács Andor jutalomjátéka. Tár­sulatunk egyik dédelgetett kedven­cének : Szakács Andornak szom­baton lesz a jutalomjátéka. Lear király kerül színre ekkor. Egy si­kerekben gazdag, művészi nívón á ló színházi estében lesz tehát újból ré szülik, mert eitekiutve a drámai en­semble kitűnő voltától, maga Sza­kács Andor személye, az ő művészi képessége elég biztosíték a sikerre vonatkozóan. Eddigi szerepléseivel Szakács Andor minden tekintetben kivivta a közönség elismerését, sze- retetét, hisszük, hogy ez a szeretet fog megnyilvánulni szombaton este és a közönség zsúfolásig megtölti a színházat, hogy méltó elismerésben részesítse kedvencét azokért a kelle­mes estékért, amit művészi játéká­val mindenkinek szerzett. HÍREK, — A függetlenségi kör té.i mulatságát február hó 2-án lógja megtartani a városi színházban. A mulatságra az előkészületek már nagyban folynak és — üs- merve az eddigi mulatságok sike­reit — bizonyos, hogy az ezidei mulatság is páratlanul fog állani a farsangi bálok között. Lesz ezen a mulatságon minden, ami az embereket jókedvre vigságra hangolja és a mai szomorú álla­potban legalább egy éjjelre f'e ledni fogjuk azt a sok keserűsé­get és fájdalmat, amiben ma minden embernek sok része van. A mulatság részleteiről még nem Írhatunk, de rövid időn belül már teljes részletében adhatunk szá­mot mindenről. — A vajda Ujhelyben. Eötvös Károly noves^irónk és politikusunk gyors egymásutánban kétszer tisz­telte meg látogatásával^ városunkat, Először szombaton este volt itt, ami­kor Ungvárra igyekezvén útját meg­szakította és az éjeit ^városunkban töltötte. Ekkor a KözpontiKkávéház- bau ütött tanyát üéhány órára. Tár­saságában voltak: Búza Barna, Kin, csessy Péter, Székely Aibert és Né­methy Bertalan, akiket a késő éjjeli órákig mulattatott politikai és sze­mélyi vonatkozású anekdottáival. Es a közönség — amely a vajda ottlétének hírére szinültig megtöl­tötte a kávéházat — a szomszéd asztalokat szállta meg, hogy elles­hessen legalább egy-két szót, abból a pompás magyaros zamattal telt apró mesékből, amelyek bőségesen ömlöttek a vajda ajkairól. — Má­sodszor kedden este tisztelte meg városunkat a vajda, amikor Ungvár- ról visszajövet Meczner Gyula főispán vendége volt. A főispán Eötvös tiszteletére vacsorát adott, amelyre városunk előkelőségei is hivatalosak voltak. — Chudovszky Móric dr. újabb ki­tüntetése. Ghudovszky Móric drt, vármegyei közkórházunk országos hirü igazgató főorvosát újabb kitün­tetés érte. - A belügyminisztérium egészségügyi osztálya az országos Közegészségügyi tanács javaslatára „Közegészségügy“ cím alatt egy szaklapot indított meg január else jével és a kórházi rovat vezetésével dr. Chudovszky Móricot bizta meg. — A munka jutalma. Hg Windisck- greatz Lajos uradalmának két tiszt­viselője : Milacsek János borsii ura­dalmi iutóző és Petrásevics János makkoshotykaierdőmester most töltöt­ték be az uradalom szolgálatában a 25-ik évet. Ez alkalomból hg. Windischgraetz Lajos í. hó 19-én ebédet adott a sárospataki várkas­télyban a két jubiláns tiszteletére, melyre hivatalosak voltak az összes uradalmi tisztviselők. A jubilánsokra az első felköszöntőt a herceg mon­dotta, aki szép szavakban méltatta azt a páratlanul szorgalmas mun­kásságot, mit e két kiváló tisztvi­selője az uradalom érdekében 25 év alatt kifejtett és megajándékozta őket egy-egy ezüst keretbe foglalt saját atairasával ellátott arcképével. Az ünnepeltek meghatottan mond­tak köszönetét az őket, ért megtisz­teltetésért, — Kinevezés. Bunyitay Béla helybeli m. kir, duhanyjövedéki tisz­tet osztályvezetővé nevezték ki, — Két jubiláns. A sátoraljaújhelyi pénzügy igazgatóság két érdemes tisztviselője ülte meg e napokban hivatali működésének évfordulóját. Schröder Aladár pénzügyi titkár tiszteletére szolgálatának harminc éves évfordulója alkalmából hivatal­társai és tisztelői a Kovaosicsnó féle étteremben gyűltek össze társasva­csorára, a hol a jubilánst számos pohárköszöntővel ünnepelték. Ugyan­csak most ülte meg szolgálatának 25 éves évfordulójái Kapu Gyula pénzügyi számtanácsos is a számve­vőség tisztviselőkarának részvételé­vel. Tisztviseiőtársai őt is élénk óvációban részesítették. — Lányok gyűlése. Az Izr. Leány­egyesület ma démtán tartotta köz­gyűlését Dr. Haas Bertalanná disz- elnöknő vezetése mellett. Az Egri Etelka lemondása folytán megürese­dett elnöki állásra, a közgyűlés Rei­chard Ilonkát, az alelnöki állasra Dávidovits Edithet választotta. A propoganda bizottság elnöke Bettel- heim Paula, titkár pedig Friedrich Ilonka lett. — Szőlészeti szakosztályi ülés. A Zempléuvármegyei Gazdasági Egye­sület szőlészen és borászati szak­osztálya legközelebbi ülését f, hó 15-ón szombaton délután 2 órakor tartja meg. — A bodrogközi függetlenségi kör mulatsága. A „Bodrogközi Fűgget lenségi Kör“ saját alaptőkéjének gyarapítására Meczner Béla főispán Sennyey István báró, Sennyey Mik lés báró és Szmrecsányi Béla urak védnöksége alatt folyó 1910. évi január hó 23-án Királyhelmeoen, a Rigó vendéglő összes termeiben zárt­körű táncmulatságot rendez. — Winklerné szabadlábon, Annak idején megírtuk lapunkban Winkler Emil keleni körjegyző viselt dol­gait, valamint azt is, hogy feleségé­vel együtt Hamburgban elfogták és beszállították az újhelyi fogházba. A napokban váratlan fordulat tör­tént ez ügyben, amennyiben Kun József vizsgálóbíró — nem látván az előzetes letartóztatásra elég okot fennforogni — Winkleruót f. hó 10-én szabadon bocsátotta. — Wink­ler továbbra is fogva marad. — Táncmulatság Nagymihályon. A nagymihályi polgári fiú- és leányis­kola tanártestületet, hó 15 én Nagy- miháiyon, az „Aranybika“ szálló ter­meiben az iskola szertárai javára hangversenynyel és szinielőadással egybekötött zártkörű táncmulatságot rendez. Belépő-dijak : Ülőhely 2 kor., állóhely 1 kor., karzat 60 fillér. A mulatság kezdete este 8 órakor. — Eli ogott tolvaj. Nagy Károly nyíregyházai származású kovácsáé- ged letért Elek István Kazinczy-ut­cai kovácsmesterhez munkát kérni. A segédek megsajnáltak munkanél­küli társukat és éjjeli szállásra ma­guknál tartották. Reggelre mikor felkeltek, Nagy Károlynak hűit he­lyét tUálták és csakhamar reá jöt­tek, hogy vele együtt eltűnt Osur- tnák Imre kovácssegód ruhája Ó3 50 korona értékű tulaezüst órája ós lánca. Az éjjeli szállásra marasztott Nagy Károly éjnek idejéu feltörte a csukott kuffert és igy vitte el a tárgyakat, melyeket »Sárospatakon egy kovácsinasnak átadott megőr­zés végett arra az időre, a mig Uj- heiyből visszatér. Sárospatakra azon­ban már vissza nem térhetett, mert a rendőrség itt elfogta, — Táncmulatság. A sátoraljaúj­helyi állami ós varmegyei altisztek és szolgák orsz. szövetségének helyi bizottsága február hó 5 én D ó k u s Gyula alispán védnöksége alatt a városi színházban jótókonycólu zárt­körű táncmulatságot rendeznek. A mulatság kezdete este 8 órakor. — Betörési kísérlet. Folyó hó 9-érői 10 éré menő éjjel ?. Széchonyi- téri dohányíőlőzsdóbe betörést kí­sérlett meg ismeretlen tettes. A rendőri nyomozás megállapította, a tettes az udvar felől, a lépcsőház vasajtaján keresztül akart beha­tolni. A vasajtóu lévő hatalmas Wertheim-lakatot feszitette le, de ennél tovább jutni nem tudott, mert valószínűleg hiányában volt azoknak az eszközöknek, melyeknek segítsé­gével a vasajtót meg lehetett volna nyitni. A tettes kénytelen volt ez­után célja elérése nélkül távozni. A rendőrség nyomozza kilétét. — Megszökött elmebeteg. Gergő Sándor lévai születésű, 34 éves, rém. kath. vallásu, nos, Horváth Géza helybeli szőlésznél családi ápolásban lévő elmebeteg e napokban a szőlő­hegyről megszökött. Termete : ala­csony, vékony termetű, fekete zemü, fekete kis bajuszu ós hajú, borotvált arcú.-Szökéskor szürke ru­hát viselt. Kanyaró után a legkomolyabb betegségeknek biz­tosan elejét veszi a SCÜTT-fóle Emulsió. Az egészség gyors vissza­szerzése meglepi mindazokat, a kik először tesznek kísérletet a Scott-féle Emulsió val. A Scott-féle Emulsió csa­kis annak köszönheti nagy hírnevét, hogy összes al­katrészeiben fenn tartja leg­nagyobb fokú tisztaságát. Nagyon megfelelő az elkényeztetett Ínynek és a meggyengült emésztés­Az Emulsió vácá rl iÍQTiél n A SCOTT-fóle Emulsió jiás^tt’kérjü'ka legkiválóbb, figyelőmbe Egy eredeti üveg ára 2 K. 58 f. 'U1Q1, Kapható minden gyógytárbatj

Next

/
Oldalképek
Tartalom