Felsőmagyarországi Hirlap, 1910. január-június (13. évfolyam, 3-51. szám)

1910-01-12 / 4. szám

Tizenharmadik évfolyam. 4. szám. Sátoraljaújhely, 1910. Szerda, január 12. POLITIKAI ÚJSÁG. Megjelen minden szerdán és szombaton este. Kéziratokat vissza nem adunk. Szerkesztőség : Kazinczy-utcza 2. Kiadóhivatal: Landesmann Miksa és Társánál. LAPVEZÉR: MATOLA1 ETELE. POLITIKAI FŐMUNKATÁRS: Ür. BÚZA BARNA. Előfizetési ár: Egész évre 10 korona. Félévre 5 korona. Negyed évre 2 korona 50 fiilér. Egyes szám ára 10 fillér Hirdetéseket a legjutányosabb árban közlünk. Nekrológ. Irta: Búza Barna. Ki hitte volna ezelőtt negyed­fél esztendővel, hogy a mámoros lelkesedéssel fogadott nagy nem­zeti kormány igy iog távozni nem is egészen négy év múlva az ország éléről ? A nagy Andrássy Gyula kabi­netje óta nem volt még magyar kormány, amely olyan kedvező körülmények közt vette volna át az ország vezetését, mint ez. fi törvénytelen kormányzat ellen vi vott küzdelemből fellélegző nem­zet bizakodó üdvrivalgása fogadta. Helyet foglaltak benne a nem­zeti ellenállás vezérei, akiknek alakja körül tündöklő glóriát szőtt a népszerűség. A legfénye­sebb nevek, a leghatalmasabb elmék, a nemzet rajongó tiszte­letétől és szeretetétől környe­zett egyéniségek alkották. A vá­lasztáson minden erőszak, minden korteskedés nélkül, eddig még történelmünkben páratlan egyér­telműséggel melléje sorakozott az egész nemzet. Még Batthyány Lajos minisztériumának, még Kossuth Lajosnak, még Andrássy Gyula kormányának is volt a parlament­ben ellenzéke: ennek a kormány­nak nem volt. Mióta parlamenti életünk van, sohase volt még kormány mel­lett ennyire egységesen, ennyire kivétel nélkül az egész nemzet, mint most. Ami erőt ennek a Passe - Pártout. Vígjáték 3 felvonásban. Irta • Thurner Georges. Szinrekeriilt itt január 8-án. Kár volt a szerzőnek művét víg­játéknak minősíteni, mert kúmikai érnek nyoma sincsen, a nevetséges helyzetek hiányzanak, a főhős ku­darcának semmi nyoma, a nevetésre készült pubiikum pedig komolyan viselkedett és ha nagy lelkesedést nem is tanúsított, nagy érdeklődés sei kisérte a Nemzeti Színházban tényleg nagy sikert aratott mü cse­lekményét. A Passe-Partout ha nem is víg­játék, de kitűnő életkép, hü korrajz, mely ugyan csak a francia társada­lom gyarlóságait ismerteti, de ezek egyetemes vonatkozásnak. Pélünk a nyilvánosságtól. Miért ? Mert okuuk van félni. A nagy hir vagy felemel, vagy magsemmisit. A társadalom mohón falja a sajtó betűit, hízik egy-egy botrányon. A kor eme fél- szegségeit használja ki a Passe-Par­nemzetnek — sajnos, annyira ritka — egységes összetartása ki tud tejteni, azt ők mind kifejthet­ték volna. Ami hatalom egy nem­zet egyön'etü bizalmában, lelke­sedésében rejlik, mind felhasz­nálhatták volna. A nemzet min­den erkölcsi és anyagi ereje ren­delkezésükre állott, bánhattak vele belátásuk szerint. Ennyi erőnek, ilyen kedvező helyzetnek céltudatos, komoly ki­használásával csodákat lehet te­remteni. Messze évtizedekre ki­ható módon lehet szervezni a nemzetet, megvetni hosszú, ha talmas fejlődés biztos alapjat. Ezt várta is tőlük az ország közvé­leménye. S e helyett, ime, rövid ne­gyedfél év alatt ide jutottunk. Aki visszagondol a kormányválla­lás időszakára, a nemzet lelkesült örömére, nagy bizakodására, s látja most az akkori felbuzdulás körülrajongott hőseit, megalázva, sárral megdobálva, teljes részvét­lenség között távozni olyan dia­dallal elfoglalt helyeikről: bizony elszorul a szive s megdöbbenve kérdi, hogyan történhetett ez a rettenetes változás ? A történelem meg fog felelni erre a kérdésre. S felelete szo­morú korkép lesz, képe egy el­lenséges, fojtogató hatalommal való küszködésben vergődő, elnyo- mottságában is önmagát emésztő szerencsétlen nemzetnek, amely csak félig tud akarni, s mikor már a célhoz közeledne fellob­banó akarata a félúton mindig csüggedetten megáll, De súlyosan vádlottak lesznek a történelem előtt a jelenlegi kormány tagjai is. Vádlottak, mert elmulasztották a nemzeti erők felbuzdulásának oly ritkán kinálkozó alkalmát a jövő szá­mára kihasználni. Vártuk tőlük az egyetértés megszilárdítását, egységes célok kitűzését, a nem zetnek azok elérésére való szer­vezését, a jövő megalapozását. A nemzet minden ereje hatal­mukban volt s ez a kormány soha erőt mutatni, erélyesen fellépni nem tudott. Szánalmas gyenge­séggel állottak mindig Bécscsel szemben. Soha sem azt érezték ott, ami mögöttük volt: a nemzet erejét, hanem csak azt, ami élőt tűk állott: a császár hatalmát. Szállítottak mindent, amit Bécs kívánt s nem követelték ezek el­lenében a nemzet jogainak érvé­nyesülését. Most siránkoznak az­tán Irancia lapokban, hogy ők lojálisak voltak, mert viszont lo­jalitást vártak s ebben most csa­latkoztak. Istenem, hát nem volt előttük négyszáz esztendő törté­netének tanulsága ? Vállaltattak a nemzettel terhe­ket, amilyeket nem mertek s nem tudtak vállalni előbbi kor­mányok s cserébe azzal hiteget ték a nemzetet, hogy majd az önálló bank biztosítva lesz a szá­mára. Elhittük nekik, vállaltuk a terheket. S most kisül, hogy már akkor a kormány elnöke az ön­álló bank (ellen nyilatkozott az uralkodó előtt. Ma már teljes ci­nizmussal hangoztatja ezt a nyi­latkozatát a miniszterelnök. Ha akkor ilyen őszintén elmondta volna, sohase vállaltuk volna azo­kat a terheket. Nem volt bennük bátorság Bécscsel szemben s nem volt őszintesség a nemzettel szemben. Bécs előtt való gyengéségüket a nemzet hitegetésével, az őszinte­ség hiányával takargatták. Így tékozolták el azt a páratlan erőt, amelylyel ujjáteremthették volna ezt az országot, ha jól kihasz­nálják. így kapott Bécs egyre jobban vérszemet, igy vitte őket egyre nagyobb megaláztatásokba, egész az ex lexbe való kénysze­rítésig. Elkövette velük azt, ami még sehol a világon parlamenti kor­mánynyal nem történt meg, hogy teljes kilenc hónapig vonszolta őket lemondott állapotban tovább, egész az ex lexig. De ezzel szem­ben is láttunk e tülük csak egy erős lépést, egy erélyes nyilatko­zatot ? Nem, hanem csak folyto­nos, gyámoltalan siránkozást, hogy mennyire szeretnének már menni, de nem eresztik őket. Mintha nem is egy nemzet ve­zérei, kormányzói, de valami nagy ur feltétlen engedelmességre kö­telezett alattvalói lennének. Soha javaslatuk, előterjesztésük létező francia jónevü lap belóletót mutatta be. Kitűnő előadás mellett a siker el nem maradhat. Azonban színészeink nagyon is közepes előadást nyúj­tottak az este. Gördülékeny összjá- téknak, általános szereptudásnak semmi nyoma nem volt. A főhőst alakitó Szakács Andor oly gyorsan beszélt, a mondatokat úgy nyelte, hogy a legszebb részekből alig ér­tettünk valamit. Tény az, hogy a klasszikus szerepek alakításának mes­tere ő, a szálén szerepekben ellen­ben gyenge. Halasi Mariska a drámai jelenetekben igen találó és művé­szies alakítást nyújtott, de a naiva vonásokban kevés hatást keltett. Igen szépen játszotta meg Magas Béla Regis Eugene szerepét, úgyszintén Kertész Brezinét. Eredetiek voltak még Szalóky, Yárady és Cseh Fe­renc, kisebb szerepben pediglen a nők közül Szász Anna, Kassai Rózsi és Halasir>é keltettek hatást. Kertész Ödön. Színház után menjünk DIHUAHIA REUMANN ADOLF L*"™1» Hideg buffet, pontos és szolip kiszolgálás. Egy színházi vacsora 70 fillér. tout hírlapvállalat élelmes főszerkesz­tője Regis Lionel ur. Uralja Páris gazdasági, társadalmi és kulturális életét. Es csak azokat hagyja béké­ben, kik sok ezerrel hizlalják őt, de jaj annak, vagy azoknak, kiket a revolverezési kísérletei hidegen hagy­nak. így jár Brezin bankár is, ki az őt ért támadásokat tettleges in­zultussal akarván megtorolni Regis Lionel hivatalába ront be. Ez utób bit a fenyegetődzés hidegen hagyja, behivatja két cikkíró strohmanját, kiket Apolló hatalmas karokkal áldott meg. Brezin megrémül s az összeg nagysága után érdeklődik, de a fő- szerkesztő ilyen kicsinyes dolgokkal nem foglalkozik, a kiadóhivatal fő­nökéhez Lambert úrhoz utasítja őt, mert az ő hivatása az 50.000 frank hallgatási dijat felvenni, Nem fél Lionel a kópviselőháztól sem, mert tudja, hogyha harc fej­lődnék ki, a győztes ő maradna. Fényesen ól. Libóriás portást tart, automobilon jár, költőket felemel, vagy a feledésbe visz, még minisz­terek is hódolnak neki. Győzedel­meskedik mindenkin. A kiadóhiva­tal főnökének felesége bármikor ren­delkezésre áll, Lilas Suzette Páris közkedvelt szinószuője a kedvese s kegyből titkárrá teszi meg egy jó barátja özvegyét, Helonin Jaquelinet. Ez utóbbi is már-már kelepcéjébe kerül, a midőn megjelenik a főszer kesztő öccse Regis Eugene, ki e nőt szereti s látván a helyzetet, Jaquelinet menekülésre készteti. Lionel nagy meglepetéssel értesül a nő elhatározásáról, mindenáron bírni óhajtja őt s e pillanatban még a miniszter jövetele is hidegen hagyja. Mindhiába. A nő erős ma­rad s végleg távozik a szerkesztő­ségből. Csak a harmadik felvonás­ban tudja meg, hogy az, ki e nőt karmaiból kiszabadította, nem más, mint testvéröcscse. Ocscsóvel szem- beszáilani nem mer és beleegyezik, hogy azJoquelinet feleségül vegye. Hiszen igaz, hogy e mese eléggé sovány, de szerkezete jól megkon­struált, az alakek élethüek s a be­mutatott rajz igen találó. Azt mond­ják, hogy a szerző egyik tényleg

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom