Felsőmagyarországi Hirlap, 1910. január-június (13. évfolyam, 3-51. szám)
1910-01-26 / 8. szám
8. szám (3) FELSOMAGYARORSZAGI HÍRLAP Szerda, január 26. úgy, hogy a polgármester kénytelen volt megállapítani azt, hogy a képviselőtestület a bérbeadásra vonatkozólag nem tudott megállapodásra jutni és ezért e tárgyban újabb köz gyűlést fog egybehívni. — Végül Alexander Vilmosnak az épület ér tékesitése tárgyában beadott és lapunkban már ösmertetett indítványát az építészeti bizottsághoz utasították. Vége. Az ipartanonciskolai bizottságot választották meg ezután. A bizottságba uj tagokul választattak : Móré Dániel, Klein Izidor és Reichard Armin. A bizottság elnöke újból Jelenek Adárn lett, akinek ily irányú 30 évi eredménydus munkálkodásáért jegyzőkönyvi köszönetét szsvazott a képviselőtestület. Megengedték, hogy a csendőrség a régi kórházban bérelt helyiségekbe már most költözzék be. Hasenörl Ede követelésének kiutalása tárgyában tett tanácsi javaslatot Halász József indítványára a pénzügyi bizottságnak adták ki javaslattétel végett. A gyűlés d. u. 5 órakor ért véget. SZÍNHÁZ. Színházi műsor Szerda: „Grätchen“. Vígját ék (Uj donság.) Magas Béla és M. Fekete Rózsi jutalomjátóka. Csütörtök: „Ördög cimborái“. Dráma. (Újdonság.) Péntek: „Sulamith“. Operett. (Zó- naeló'adás). Szombat • „Trilby“. Dráma. Halasy Mariska jutalomjátéka. Madarász. Szombaton éste Várady Márton bucsufellépteül a „Madarász“ operett került színre. Az előadásról kevés mondani valónk van, gyenge volt majd minden vonalon. Egyedül Sz. Pozsonyi Lenke ért el nagyobb hatást szép énekével. Várady Márton ugylátszik indispozicióval küzdött és ezért nem tudott kellőleg érvényesülni. Jók voltak : H. Serfőzi Etel, Szalóky, Magas és Kertész. Postás Miksa szerepében M. Fekete Rózsi keltett illúziót, de hangja sehogysem tudott megbirkózni a nehéz énekszámokkal. Dicséretére legyen azonban, hogy utolsó percben ugrott be a szerepébe. Becstelenek. Ez a kiváló színmű, melyet egy évvel ezelőtt a színművészeti akadémia növendékei mutattak be nálunk, vasárnap este került színre. Meg kell állapítanunk, hogy ez az előadás újabb nagy sikereket hozott Halasi Mariskának, aki ebben a szerepében ismét bebizonyította mindazt, amit már nem egyszer elmondottunk róla, hogy szívvel játszik, mélyen átérzi szerepét és főleg, hogy minden mondatából ki- kiabái az intelligencia, amelynek bizony sokan teljesen híján vannak. A közönség lelkesen tüntett mellette és valósággal ott tartotta felvonás végeken a színpadon a kárpit előtt. Szakács Andor már nem tudott oly hatást elérni, mint előbbeni szerepléseivel. Meglátszik ugyan minden mozdulatán, hogy átérti szerepét, de nem tudott sehogysem szabadulni attól a deklamáiástól, amelyhez a klasszikus szerepeiben hozzászokott. Jók voltak még Szász Anna, M. Fekete Rózsi, Magas, Justh és Kertész. Halasi Mariska jutaiomjátéka. Társulatunk drámai szendéjének : Halasi Mariskának — mint már jeleztük — szombaton lesz a jutaiomjátéka a „Trilby“-ben. Soha még oly lázas érdeklődést nem tapasztaltunk ju- talomjátók iránt, mint ahogy szombatra készül a közönség. Bizonyítékát kívánja adni a publikum annak a határtalan tiszteletnek és szeretetnek, mellyel Halasi Mariska iránt viseltetik és háláját kívánja leróni azokért a sok élvezetes órákért, miket Halasi Mariska művészies játéka szerzett nekik egész szezonon át. Egy lázas, meleg színházi estén fog szemben állni Halasi Mariska és a közönség, mindkét részen eltelve az egymás iránti szeretettől, mely napról-napra szorosabbr a fűzi azt a kapcsot, melyet egész szezónon át oly kitartóan font meg Halasi Mariska az ő művészetével. HÍREK. — Halálozás. Lapzártakor kapjuk a lesújtó hirt, hogy özv. Búza Józsefné ma d. e. hosszas szenvedés után Tolcsván elnunyt. A nemes lelküségéről, jótékonyságáról ösmert matróna halála széles körben mély részvétet keltett. Dr. Búza Barna orsz. képviselő, lapunk politikai fő- munkatársa, Búza József honvédszázados és dr. Búza Béla ügyvéd édesanyjukat gyászolják az elhunytban. A temetés f. hó 28-án, pénteken d. u. 2 órakor lesz. — Borpinceiulajdonosok ertekezlete. Schmidt Lajos rendőrkapitányt az „ungvári“ borpincékbeu legutóbbi időben elkövetett tömeges betörések és lopások arra indítottak, hogy a pincetelepre alkalmazandó őrök ügyében értekezletre hívta össze a pincetulajdonosokat. Az értekezietet közepes érdeklődés mellett f. hó 23-an délelőtt tartották meg a városházán. Ertekezleti elnöknek Isépy István ügyvédet, jegyzőnek Schmidi Lajos rendőrkapitányt választották. Miután az elnök a pinceőrség fel állításának a szükségességét kiemelte, egyben indítványozta, hogy a pincék között levő utak jó karba helyezése és a pincék és felettük lévő terület tulajdonjogának rendezése ügyében \s sürgős intézkedés volna teendő. A rendőrkapitánynak azt az intézkedését, hogy f. hó tőtől a telepen éjjelenkiut két őrt alkalmaz és hogy általában az állandó őrség szervezése iránt mozgalmat indított, heiyeslőleg tudomásul vették és elvben elhatároztak, hogy az „ungvári“ pincetelepen két főből álló őrséget alkalmaznak a nappali időszakra is. Az őrök fizetése a pin- cetulajdonosok hozzájárulásából fesz fedezve a pincék területének, illetőleg hosszmertékéuek aranyabaú. Ezekből felyóiag az értekezlet megbízta a renorkapitányt, hogy a pia- CetuiajdoiiOaOkrol kimutatási készítsen, a pincék szamauak és hossza nak egyenkénti feltüntetésével; tegyen javaslatot két őr fizetéseitek mennyisége iránt és ehhez népest áliitsa össze az aránylagos kivetést s egyben tegyen javaslatot a pénz beszedési moűjara vonatkozólag is. Ezzel az értekezlet véget ért. — Az „Első Sátoraljaújhelyi hr. Betegsegélyzo Egylet“ íoiyo ho 29-en (szombaton este) ö órakor tartja évi rendes kösgyülésót az izr. iskola földszinti tantermében. — Cselédek jelentkezése. A cselé dók be és kijelentéséről szóló városi szabályrendelet szerint minden cseléd, a ki szolgálatba áll, három napon belől szolgálati könyvevei jelentkezni tartozik a rendőrkapitányi hivatalban. Ugyancsak köteles a cseléd két napon belől a szolgálatból történt kilépést is jelenteni. Ennek a rendelkezésnek még mindig sok cseléd nem tesz eleget részben azért mert sincs tudomása az említett szabályrendeletről, részben a szolgálatadók miatt, akik a fenálló szabályrendeletről nem világosítják fel cselédeiket és nem utasítják őket jelentkezésre, csak azért, hogy házi teendőikben erre a rövid időre, mig a jelentkezés tart, — fennakadást ne^ szenvedjenek. Azzal azután a szolgálatadó nem igen törődik, hogy a jelentkezés elmulasztása miatt a cseléd büntetés alá esik. A f. évben eddig közel 150 cseléd jelentkezett a rendőrkapitányságnál, amely szám távolról sem közelíti meg a jeletke- zésre köteles cselédek számát. Hogy a kívánt cél eléressók és a szabály- rendelet rendelkezéseinek elég tétessék, — kívánatos lenne, hogy minden szolgálatadó vagy szolgálatadónő a szolgálatában álló cselédeket a be- és kilépés idejében a rend őrkapitányságnál való jelentkezésre utasítsa. Ezzel a cselédmizériák megszüntetéséhez is hozzájárulunk egy lépéssel. — Menhelybe szállított cigánygyerekek. Megírtuk annak idején, hogy a helybeli csendőrsóg több rendbeli betöréses lopás és rablás büntette miat egy kóbor czigánykaravánt tartóztatott le s adott át a bűnjelekkel együtt a kir. vizsgáló-bíróságnak. A karavánból a csendőrség öt kiskorú gyermeket adott át a rendőrkapitánynak, a ki a gyermekeket 22. reggel a munkácsi gyermek-men- helybe szállíttatta. A szopós gyermekek szüleikkel együtt a fogházba kerültek, A menhelybe szállított gyermekek Trokár Máté 4, Balog Makula János 9, Balog Makula T^rka 8, Trokár Aranka 5 és Makula Trokár Gombály 13 év körüliek. — Országos vásár. A legközelebbi országos vásár folyó évi február hó 7-én és 8-án fog Sátoraljaújhelyben megtartatni. — Lopás. Székely Gyula helybeli vasúti fékező a rendőrkapitányságnál panaszt emelt, hogy mialatt ő és neje hazulról távol volt, ismeretlen tettes álkulcscsal megnyitotta a Fecske-utcai 2 számú házban levő lakását és a nyitott sifonból ellopott egy női arany nyakláncot, egy női arany gyűrűt, egy férfi arany gyűrűt, egy darab arany óraláncot, egy kettősfedelü tula ezüst órát egy veres köves arany gyűrűt. A károsult feljelentésére a rendőrség megindította a nyomozást és a tetteseknek nyomában is van. — Gázmótorkezelö tanfolyam, a kassai m. kir. áll. felső ipariskolánál február hó 1-jén nyílik meg, mely mely március hó közepéig tart. Ezen tanfolyam célja, hogy a gáz-, benzin, kőolaj- és szeszmótorok szerke zetével, működésével és kezelésével megismerkedhessenek azok, kik ily mótorokat üzemben tartanak, kezel nek vagy kezelni szándékoznak. A tanítás heti nyolc esteli órában megy végbe, s ezenkívül nappali órákban gyakorlatok tartatnak, melyek min den hallgatóra nézve összesen 12 órát tesznek ki. A tanfolyam elején fizetendő tandíj 10 kor., a vizsgadij ugyanannyi. Beiratkozni lehet hétköznap 8—12-ig és vasárnap 8—10-ig Bővebb felvilágosítást az intézeti igazgatóságnál szerezhető. — „A Nyugat“ Ignotus, Ostváth Ernő és Fenyő Miksa irodalmi s kritikai szemléjének január 16-ik száma a következő rendkívül érdekes tartalommal jelent meg; Schöpfiin Aladár : Petelei István, Móricz Zsig- mond: Sárarany (Regény VIII). Kernstück Károly: A kutató művészet. Nagy Zoltán: Vers. Ady Endre: Portus Hercuüs Monoceci. Csáth Géza: Jegyzetek egy uj rajzgyüj- temónyről és a művészetekről. A tündér (Misztérium egy felvonásban.) Figyelő: Uj képek (Lengyel Géza). Dekadencia (Ignotus). Sokalják az éhbért (Ady Endre.) Jézus (Lengyel Menyhért.) A magyarság uralma (Ignotus). Por Bertalan csoportos képe (Balint Aladár). Kernstück (Bárdos Artur). „A Nyugat“ előfizetési ára ; félévre 10 kor., egész évre 20 kor. Szerkesztőség és kiadó- hivatal: Vili. Rákóczy-ut 9. 11/7. FARSANG. — A függetlenségi kör mulatsága — az előjelekből ítélve — rendkívül sikerű lesz. A város egész közönsége párt, felekezeti és társadalmi különbség nélkül erősen készülődik erre a mulatságra, amely mindig egyedüli alkalmas hely volt az ilyen együtt- létre. De most különösen szükséges, hogy mindenki résztvegyen ezen a mulatságon. Bizonyos oldalról kísérletek történnek a békés együttérzés megtörésére, a társadalom szétszakítására, mutassuk hát meg, hogy nem ülünk fel az ilyen kísérleteknek, hanem továbbra is megmaradunk abban a békés, testvéri együttérzésben, melyet a függetlenségi kör mulatságai teremtettek meg társa- dalmunkbán Páholyjegyek már csak alig egynéhány kapható Landesmann Miksa és Társa könyvkereskedésében. — A sátoraljaújhelyi Katholikus Hívásúkor 1910. évi február hó 6 án Sátoraljaújhelyben a városi színházban saját alaptőkéjének gyarapítására jótékonycélu zártkörű táncmulatságot rendez. — A Sárospataki Főiskolai Jogász egylet 1910. február 5-én, a tápinté* tózet összes termeiben kabaréval egybekötött jótékonycélu táncmulatságot rendez. — A Homonnai Kaíh. Kör 1910. évi február hó 6-án a Stefánia szálló termeiben az egyleti alaptőke és a toronyóra javára tánczmulatságot rendez. — A sárospataki ref. hutanhallgatók egylete 1910. évi január hó 29-en a főiskolai tápintézet összes termeiben hangversennyel egybekötött jó tékotiycélu zártkörű táncmulatságot rendez, melynek a műsorra a következő : 1. Prológ előadja *„*. 2. Zeneszóló: előadja dr. Vógh János gym. tanár. 3. Felovasás: tartja Szepessi Pál h. hallgató. 4. Vigsza- valat: előadja Gombos Ferenc h. hallgató. 5. Tárogató : előadja Süveges Elek. 6. Énekszóid: előadja ***. 7. „Petőfi a Hortobágyon“. Melodráma .- előadja Gaál István h. hallgató, hegedűn kíséri dr. Végh János gyim. tanár, zongorán Arok- háty Béla és cimbalmon Salacz Tibor. 8. „Vígan cimbora“, előadja a főiskolai énekkar. PáCTfAI4!/ cs< és kir. ud- » vari szállító virágktrtskedás, Budapest, VIII., Rákóczi-ut 3. Képes árjegyzéket kivá- vánatra díjtalanul küld. Várandós anyák erősítő és az erősítéssel egyidejűleg üdítő szert találnak a Gyors és erőteljes halasa mt-giep és gvönyörködtet mindenkit. Bevétele kellemes, emésztése könnyű. __ Egy kísérlet meg fogja « Önt győzni, hogy az Ou esetében is mily jót -ony S Szoptatás esetébet. a Scott-/éle Etnulsíó elejét veszi a bágyadtság- nak, bőségesen biztosítja a tejet és rózsás és virágzó Az Emulate arcuvá teszi a gyermeket. SCOTT-Iéíe“ A SOOTT-féle Emulsió módszer véd- a legkiválóbb. J tlízt’ kérjükEgy eredeti üveg ára 2 K. 50 f. fl vennklbe Kapható minden gyógytárban ■ A szerkesztésért felelős: A SZERKESZTŐSÉG. Kiadótulajdonos: LANDESMANN MIKSA