Felsőmagyarországi Hirlap, 1910. január-június (13. évfolyam, 3-51. szám)
1910-06-25 / 51. szám
Tizenharmadik évfolyam. 51. szám.___________________Sátoraljaújhely, 1910.______________________________Kedd, junius 28. POLITIKAI ÚJSÁG. Megjelen minden szerdán és szombaton este. Előfizetési ár: Kéziratokat vissza nem adunk. LAPVEZÉR: POLITIKAI FŐMUNKATÁRS: Egész évre 10 korona. Félévre 5 korona. Negyed évre 2 korona 50 fiilér. Egyes szám ára 10 fillér Hirdetéseket a legjutányosabb árban közlünk Szerkesztőség: Kazinczy-utcza 2. Kiadóhivatal: Landesmann Miksa és Társánál. MATOLAI ETELE. Dr. BÚZA BARNA. Hivatalos hazugság. Állítsanak minket bíróság elé! A „nemzeti munka.“ Az uj parlament megkezdte működését. A »nemzeti munka« időszaka im elkövetkezett. Az első szót a parlamenti munkára vonatkozólag a király mondta el az ő trónbeszédében. Mindig fontos volt a trónbeszéd, mert — úgy szólván — irányitóul szolgált a mindenkori parlamentek munkájához. Ez évben azonban kétszeres izgalommal vártuk a trónbeszédet, mert az eddigieknél sokkalta nagyobb fontoss ágot tulajdonítottunk neki A mostani trónbeszéd ugyanis egyszersmind programmját képezte a kormánypártnak, amely a választások előtt nem mert, vagy nem tudott programmot adni. Azok a szavak, amelyek ezúttal a király ajkairól elhangzottak, felfedték azt a titkot, ame'ybe a mostani kormány és annak pártja szándékait burkolta. És amily szivszorongva vártuk a király ajkairól a kormánypárt programmját, ép oly szomorúsággal kell konstatálnunk, hogy keservesen, nagyon keservesen csalódtunk. Keveset vártunk a kormánytól, de a reméltnél is sokkal kevesebbet kapunk. Sok követelésre voltunk elkészülve, de kép zelni sem mertük volna azt a rengeteg követelést, amelyekkel most előállnak. Visszatér tehát a maga teljes egészében a régi rendszer. Nem kapunk semmit, de a zsírunkat is rakjuk oda a Gesammtmonarchie mindent felemésztő oltárára. De vegyük sorjába, amint az a trónbeszédben következik. Először a pénzügyről nyilatkozik a király és kijelentette, hogy az első kötelességét fogja képezni a kormánynak az állami bevételek fo hozása. És fokozni fogják a bevételt nem az állami közvetlen adókkal, — mert hiszen az uj adótörvényeket nem kivánja a trónbeszéd egyelőre életbeléptetni — hanem az állam részére nyitandó uj jövedelmi forrásokkal. Tehát jön — amit mi a választások előtt hirdettünk — a gyufa és petróleum monopólium. A progresszív adó tehát oda zsugorodott, hogy újból a szegény népen akarják bevasalni azokat a százmilliókat, amire szükségük van. És kapunk ezért cserébe — semmit. A készfizetések felvételét, a bankszebadalom meghosszabbítását és más ezekhez hasonlő földi javakat. Belügyi téren is kapunk valamit. Megkapjuk az általános vá lasztójogot — persze Tiszáék szájaize szerint — titkosság nélkül. Szóval itt sem kapunk semmit, mert az általános választói jog a legradikálisabb formában sem ér semmit a titkosság nélkül. De az általánosságról sem nyi latkozott bővebben a király. Nem tudjuk, hogy milyen mértékben lesz kiterjesztve a választói jog és főleg nem tudjuk meg, hogy egyenlő lesz-e az ? Gondja volt rá úgy látszik a kormánynak, hogy meg ne bolygassa a páit- egységet és Székely is, Tisza is saját szájaize szerint magyarázhassa híveinek a király kijelenté sét. De azért — aki előre látó — mindenki tudhatja, hogy végeredményben a Tisza álláspontja fog ebben a kérdésben is győzedelmeskedni. De hadügyi téren sem maradunk ám minden vivmány híján. Megkapjuk az uj katonai bűnvádi perrendtartást. És ezért nem kívánnak tőlünk jóformán semmit, legföljebb egynéhány rongyos milliót, úgy öt*hatszázat. De hát ennyit csak megér nekünk az a »modern jogtudomány magaslatán álló* uj bűnvádi perrendtartása katonáknak. És ezekhez hasonló vívmányokat kapunk minden téren. Ámde azért a koalíciót szidni fogják ezután is. Pedig az a koalició — habár nagyon keveset tett — legalább meg tudta akadályozni azt, hogy a katonai követelések teljesüljenek. Meg tudta akadályozni, hogy a nagyhatalmi hóbortért százmilliókat fecséreljenek el. De ez a koalició — úgy lát szik — nem tudta mi az a »nemzeti munka“. Mi sem tudtuk. Most azonban már látjuk. Hát csak munkálkodjanak az urak. Halad janak csak azon az ösvényen, amelyen megindultak. Emeljék az adót, szedjék ki a zsírját is ennek a szegény, szerencsétlen koldusnemzetnek. Nem kell félniök semmitől se. A pénz, pálinka, csendőr szurony, hivatalos pressió megtette a hatását. Kezükre juttatta önöknek a mandátumot és önök most nyugodtan szavazhatják meg a százmilliókat a »nemzeti munka« dicső jelszava alatt mindaddig, amig a mandátumuk tart. Azután úgyis a nemzeten a sor. Akkor majd aztán az végzi el a nagy »nemzeti munkát». Es akkor — azt hisszük — hiábavaló lesz a pénz, pálinka és csendőrszurony. Azt a «nemzeti munkát» a közundor fogja kiváltani a nemzetből. Még mindig nem akar elülni az a vihar, amely a közigazgatási bizottságnak a sajtó elleni támadásával keletkezett, — sőt mind nagyobb hullámokat ver az a főispán ur ő méltóságának jóságos kegyelméből. Meczner Gyuláuak legújabban mintha rögeszméjévé vált volna a sajtó üldözése. Valóságos fanatizmussal veti magát neki annak a hadjáratnak, melyet az ő tüzelése folytán indított a közigazgatási bizottság ellenünk és még egy laptársunk ellen. Hát mi szembe nézünk ezzel a hadjárattal. Felvettük a felénk dobott keztyüt, mindjárt az első alalommal és ki is fogunk tartani ebben a harcban mindvégig. Be fogjuk bizonyítani, hogy egy alantas szándékú közönséges hajszáról van szó és hogy a Hönsch affér csak amolyan vessző- paripa, amelyet a főispán ur az ellenünk való támadásokra az igazi indok elpaiástolására használ fel. Mert — kijelentettük már és ha kell — kijelentjük még ezerszer is, hogy a főispán ezt a harcot egyrészt szoigalelküségből — hogy Mailáthnak kedvébeu járjon, — de főleg azért vezeti, hogy megboszulja némileg magát rajtunk azokért a támadásokért, amelyek különböző ügyben érték már őt e lap hasábjain — de mindig igazságosan. Nem az igazság megvédése tehát a célja a főispán urnák. De nem is lehet, mert hisz oly távol áll ő az igazságtól, mint Makó Jeruzsálemtől. Törvénysértés, erőszakosság az ő fő- ispáni fegyverei. Az igazságot csak hirdetni szereti. De bizonyítunk. A főispán ur azt a hires jegyzőkönyvet, melybe belecsempészték a Felsőmagyarországi Hírlapot, először a Zemplénben, az ő kedvenc szócsövében közöltette le. Aztán várta egy ideig a hatást és mert az nem jelentkezett, most a vidéki lapokban téteti közzé a meghamisított jegyzőkönyvet. Nekünk azonban, akiket legközelebbről érint ez a főispáni ellenjegyzéssel kiadott hivatalos hazugság, nem adták azt ki. Nem adták ki nekünk pedig azért, hogy meg ne felebbezhessük. És ezt maga a főispán mondta el szerkesztőnknek és Iilésházy Endrének, a „Sátoraljaújhely“ felelős szeikesztőjének, akik személyesen jártak fenn nála, hogy a határozat kikézbesítését kérjék. Magának a fő ispán urnák a szájából hallottuk, hogy azért nem kézbesíti ki nekünk a határozatot, mert ha kikézbesitené akkor azt megfelebbeznők és ez a határozat felebbezhetlen. És indokolta ezt azzal, hogy a lapokban közzétett határozat tulajdonképen nem is határozat, hanem csak a köz- igazgatási bizottságnak egy ügyben elfoglalt véleménye. Hát kérdjük, micsoda jogon mond véleményt á közigazgatási bizottság olyan ügyben, amihez semmi köze nincs és micsoda jogon hoznak egy véleményt határozat formájában nyilvánosságra ? De mi tagadjuk, hogy a közigazgatási bizottság csak véleményt mondott a Hönsch-Mailáth afférban közölt laptudósitások felett, sőt határozottan állítjuk, hogy a bizottság határozatot hozott ez ügyben, még pedig a főispán indítványára. A főispán ur azonban fél attól, hogy a közigazgatási bíróság ki fogja mondani, hogy a közigazgatási bizottság nem volt illetékes ez ügyben határozatot hozni, hogy olyan ügybe ártotta magát, amelyhez semmi köze. De fél főleg attól, hogy ki fog derülni a turpisság, ki fog derülni, hogy a jegyzőkönyv nem a történtekhez hűen lett felvéve, hogy a jegyzőkönyv hamis. Ezért nem akarja a főispán ur kikézbesitetni nekünk a határozatot, ezért kertel, bujkál, csür-csavar. Ámde ki kell derülni az igazságnak. Addig nem fogunk nyugodni, amig azt ki nem derítjük. A főispán ur megindította a harcot, hát mi végig akarjuk azt harcolni. Most már nem a sajtó szabadságának a megvédéséről van szó. Sokkal fontosabb dolog vár itt most már eldöntésre. A sajtó szabadságát fölöslegesnek tartjuk megvédeni a főispán úrral szemben, mert nincs neki elég ereje ahhoz, hogy azt korlátozza. Itt most írről van szó — és ez nagyon fontos — hogy rásüssük a bélyeget a főispán aláírásával megjelent hivatalos hazugságra. Már múltkoriban megírtuk, hogy a közigazgatási bizottság legutóbbi üléséről a Hönsch Mailáth affér ügyében felvett jegyzőkönyv nem fedi a valóságot, mert abba a „Felsőmagyarországi Hírlap“ be lett csempészve. Vártuk, hogy ezért az állításunkért — amelynél súlyosabbat hivatalos okiratra nem lehet mondani — bíróság elé fognak minket állítani. Ara tévedtünk. A sajtópör késik, eszük ágában sincs azt beadni Lapunk 4 olclíil,
