Felsőmagyarországi Hirlap, 1909. július-december (12. évfolyam, 53-103. szám)

1909-08-25 / 68. szám

Tizenkettedik évfolyam. 68. szám. Sátoraljaújhely, 1909. Szerda, augusztus 25.

POLITIKAI ÚJSÁG.

Megjelen minden szerdán és szombaton este.

Kéziratokat vissza nein adunk. Szerkesztőség: Kazinczy-utcza 2. Kiadóhivatal: Landesmann Miksa és Társánál.

LAPVEZÉR: POLITIKAI FŐMUNKATÁRS:

MATOLAI ETELE. Ur. BÚZA BARNA.

Előfizetési ár:

Egész évre 10 korona. Félévre 5 korona. Negyedévre 2 korona 50 fiilér. Egyes szám ára 10 fillér.

Hirdetéseket a legjutányosabb árban közlUnk.

Szervezkedjünk!

A huszadik század társadalmi mozgalmainak a tömegerélyre támaszkodó ezt a hatalmas jelszavát Kossuth Ferenc kiáltotta oda az országnak a függetlenségi párt legutóbbi értekezletén. Ezzel a viszonyaink között mindent jelentő mondással tökéletesen jellemezte a lüggetlenségi pártnak az általános közéleti konstellációhoz való viszonyát s rövid beszédének mély érzelmi és politikai értelme valósággal világot gyújtott a lelkekben a jövő útjaira nézve.

Menjetek és apostoloskodjatok elveink mellett! Ezek voltak Kossuth szavai. Indokolásul pedig röviden azt mondotta, hogy a szervezkedés munkája mindenképpen indokolt, mert akár bekövetkezik az az általános reménység és óhajtás, amely a többségi elv érvényesülése mellett a függetlenségi pártot akarja kormányon látni, akár nem jön létre semmiféle olyan alakulás, amelyet a párt támogathatna, s ennélfogva ellenzékbe megy: kell,

hogy a párt teljes erővel lépjen vagy a kormányra, vagy át az ellenzékbe és teljes erővel vigye előbbre elveit, amelyekhez hűséges volt és hűséges marad.

Ez a lapidáris tömörségű, bibin i erejű nyilatkozat szinte extá- zissá fokozta akkor, julius kilencedikén, a függetlenségi értekezletnek egyébként is lelkes és emelkedett hangulatát. A párt tagjai ajkukon és szivükben a vezér tanításával szétszéledtek az ország valamennyi tájékára s nemsokára mindenfelől hire jött, hogy a nagy munka, a jövő munkája itt is, ott is, amott is megkezdődött.

Mi szeretettel reménységgel és bizakodással vettük észre ezeket a nagyszerű tüneteket, tudva azt, hogy mindez a vezér kívánsága és a jövendőé. A vidéki pártgyülések lelkesedéséből ezúttal csakugyan a jövő zenéjének erőteljes akkordjait véltük kihallani s nagy várakozással tekintettünk különösen a szegedi és az aradmegyei szervezkedő mozgalom lefolyása elé.

Szegedben nem lehet csalódnunk. Ez a szinmagyar város, azzal az örökbecsű, derék emberanyaggal falai között, csak a mi zászlónkra esküdhetik. De Aradmegye, románokkal sűrűn vegyitett lakosságával, méltán ejthette aggodalomba a nemzeti célokért hevülőket És talán éppen ez a körülmény volt annak az oka, hogy mikor Lázár Zoárd megindította az alapjában megrendült aradmegyei függetlenségi párt újjászervezésére irányzott mozgalmát, örömünkbe bizonyos mellékérzés vegyült, annak a vágynak az érzése, hogy vajha ezt a hazafias mozgalmat valami váratlan momentum meg nem zavarná.

Az aradmegyei mozgalom haladt előre a maga utján, amikor néhány nappal ezelőtt mégis csak bekövetkezett az, amitől tartottunk. Néhány vegyes tendenciát követő aradi lap irányzatos hírekkel próbálta hitelét veszíteni Lázár Zoárd igyekezetének. Azt erősitgette vakmerő nyilvánossággal, mintha maga Kossuth Ferenc sem helyeselné a mozgalmat. Természetes, hogy az aradmegyei

got valóban nem a kék munkás-zubbony takarja hanem a foltos, fényes szalokabát.

— Se fenyegetés se tanítás nem használ itt — mond a biró — a munkásember nyomoru ságán igy nem lehel segíteni. Persze, hogy rosszul van a földön beosztva, hogy az egyik ember száz koronás vacsorát egyék s a másiknak húsz fillér se jusson vacsorára, de hát ez már igy van ezen a bajon bajos segíteni akár fenyegetéssel, akár tanítással. Legfeljebb, hogy irigyelhetjük a gazdagokat és sajnálhatjuk a szegényeket.

így történik aztán, hogy mi akik teljesen át tudjuk érezni a szegény emberek nyomorát, miután sem felesleges pénzzel nem rendelkezünk, amiből adhatnánk nekik, sem gyá- rakra, ahol mindnek adhatnánk al kalmazást, — csak a szánalmat adhatjuk nekik. Azzal pedig nem sokkal mennek. Azt nem lehet aprópénzre felváltani, azon még csak egy f ól kiló kenyeret sem vehetnek.

Van azután arra is eset, hogy még szánalmunkat sem adhatjuk, mikor a kötelesség azt parancsolja, hogy a szivünket halgattassuk el s csak a rideg ténynek alapján mondjunk Ítéletet.

Ha nem untat titeket — folytatta

függetlenségi vezéremberek Kossuth Ferenchez fordultak irányításért s a vezér sietett is válaszát nyomban megadni. Ez a válasz közludomás szerint az, hogy az ilyen hireszteléseknek nem szabad felülni. Ellenkezőleg, a szervezkedés munkája teljes erővel folytatandó az egész vonalon. A fennálló szervezeteket meg kell erősíteni, a gyengülőket újjá építeni, ahol még hiányoznának megteremteni.

Ezt válaszolta Kossuth az aradiaknak, de válasza nemcsak nekik szól, hanem minden embernek, aki a Kossuth Ferenc nevében és egyéniségében tartalmazott nagy elveket szivén hordja. Kezdődjék hát újra és fokozott erővel a szervezkedés ! Kezdődjék különösen Aradmegyében, amelynek követendő például Bihart állítjuk oda. Ha Aradmegye románkerületeit oly jó függetlenségiekké tudja átvarázsolni a szervezkedés munkája, mint a bihariakat, akkor Lázár Zoárd és társai előtt kalapot emelhet minden magyar. Es hogy ez nem leheteiLnség, azt éppen Biharvármegye bizonyítja

a biró — elmondom egy szegény ördögnek a históriáját, akinek az esete eléggé megvilágosithatja azt, hogy az élet e szánalmas nyomorultjaival szemben mennyire tehetetlenek vagyunk, mikor arról van szó, hogy megmentsük őket.

Nem tudjuk megmenteni, csak elitélni. Es nincs jogunk máshoz, ha csak nem akarunk lesülyedni az emberi romlottság ama végső lépcsőjére, amelyen ők állnak,vagyis hogy kifogásolni merészeljük a meglevő állítólag igen jó társadalmi rendet.

El kell ítélni őket s legfeljebb az elítélés után sajnálhatjuk meg őket.

Es nincs a világnak az a Shakes- peare-je, aki olyan drámairó biztossággal tudná a hőseit oda pörgetni a katasztrófa elé, mint a hogy ezek a szerencsétlenek ássák meg nap-nap után a maguk sírját, így van és nem lehet rajta segíteni.

— Minek is segíteni — szólt közbe a katona. — így is sokan vagyunk. Mi lenne, ha legalább fele az emberiségnek nem pusztulna el gyorsan és biztosan.

— De persze, te nem szeretnél az emberiségnek ehhez a pusztuló feléhez tartozni.

— Nem, hanem akit Isten oda soroz be, az nyu odjék bele a vál- tozhatatlanba.

Nagymihályi Sör- és Malátagyár Részvénytársaság.

Gyárt: Márciusi, Korona és Casinó sört.

Sátoraljaújhelyi főraktár: Egyesült Szikvizgyár és Sörnagyraktár, Justus-utcza.

Zemplénmegyei képviseleteink : Mezőlaborcz, Sztropkó, Homonna, Varannó, Gálszécs, Királyhelmecz, Perbenyik és

Szerencsen állandóan friss és zamatos sört szállítanak.

Lapunk 4- oldal

Becsületes gazember.

Irta: Vértesy, Gyula.

A munkás kérdésről beszélgettünk. Hárman voltunk. Katonatiszt, báró és ón az iró.

A kérdés megoldásáról meglehető sen ellentétes véleményeink voltak. Legsommásabb megoldást ajánlotta a főhadnagy :

— Ha nem akarnak dolgozni, be kell őket csukatni, ha ez sem hasz nál: meg kell őket tizedelni! Még csak az kellene, hogy ezek a rongy szocialisták paczkázzunak az állammal. Bízzátok csak őket mi ránk, katonákra, majd elbánunk mi velük. De el ám hamarosan. A szép szó nem ér itt semmik Ezekkel nem lehet és nem érdemes disku rálui, csak a puskacsöveken keresztül. Egy jó sortüz jobban rendre tanítja őket, mint ezer szép be3zéd, amelyben Ígérünk nekik mindent.

— Vér, mindig csak vér — szólalt meg a biró.

— Persze, hogy vérnek kell folyni ! Egyedül az használ ! Sokkal okosabb lenne, ha ti azzal a sok gazemberetekkel sommásan bánnátok el. Vagy talán az basznál, ha tiz, húsz évre becsuktok valakit kényelmes börtönbe, ahol a gazemberek ebédhez almát is kapnak, hogy becses gyomrukat valahogy el ne rontsák ! Akasztófát meg virgácsot nekik nem almát.

— Jó, jó, lehet, hogy a gazemberekkel szemben csakugyan túl humánusak vagyunk, de hát a szegény munkásember csak más elbírálás alá esik ?

— Eh ez is gazember. Ha fel akarja forgatni a meglevő, jó társadalmi rendet.

— Csakhogy a megélhetéshez mindenkinek joga van, aki dolgozni tud és dolgozni akar és ebből kifolyólag ahhoz is joga van, hogy a társadalmi rendet úgy igyekezzék megváltoztatni, hogy neki is jusson legalább minden nap száraz kenyérre valója. Ami pedig a „meglevő, jó“ társadalmi rendet illeti; hát ez nem jó, ha a munKabiró embernek nem képes a minimális megélhetést sem biztosítani.

— Sok az ember, már csak azért sem ártana alaposan elbánni velők.

— Elsősorban fel kellene őket világosítani, hogy nem a fizikai munkás a nyomorult, hanem mi, akik szellemi munkát végzünk, mi vagyunk a nyomorultak ; a szellemi munkás az igazi proletár, ezt kellene a fejükbe verni, hogy minket ne irigyeljenek, de legfeljebb sajnáljanak, mert az igazi nyomorusá-