Felsőmagyarországi Hirlap, 1909. július-december (12. évfolyam, 53-103. szám)
1909-12-29 / 103. szám
Tizenkettedik évfolyam. 103. szám. Sátoraljaújhely, 1909. Szerda, december 29. POLITIKAI ÚJSÁG. Megjelen minden szerdán és szombaton este. Kéziratokat vissza nem adunk. Szerkesztőség: Kazinczy-utcza 2. Kiadóhivatal: Landesmann Miksa és Társánál. LAPVEZÉR: MATOLAI ETELE. POLITIKAI FŐMUNKATÁRS: Dr. BÚZA BARNA. Előfizetési ár: Egész évre 10 korona. Félévre 5 korona. Negyed évre 2 korona 50 fiilér. Egyes szám ára 10 fillér Hirdetéseket a legjutányosabb árban közlünk. Vissza az anyapártba. Irta: Fábry Károly orsz. képviselő. Az események igazoltak bennünket. Kossuth Ferenc úgy járt, mint az az anya, akinek a leánya kedvéért kurizálnak és ráhagyja arra vétetni magát, hogy elhagyja az ősi házat, többi gyermekeit, hogy leánya vélt boldogságát, a csábitóval egyesülését igy tegye lehetővé. Ámde a csábitó mikor látja, hogy a vélt nagy hozomány, az egész család részéről keresett támogatás részlegessé zsugorodott össze, — hütlenül tovább áll és másutt keresi a hozomány áldozatot. Bécs is csak az áldozatra, a mindent feláldozásra spekulált és midőn látta, hogy a 48-as függetlenségi párt megbontása nem úgy sikerült, mint ahogy remélték, mert a 48-as függetlenségi párt többsége híven megmaradt az ősi házban, az ősi elvek mellett, — mivel sem honorálta a pártbontás nagy áldozatát. Mindenki azt gondolta, hogy úgy a kormány összességében, mint különösen pedig Kossuth Ferenc pártvezér biztosítva voltak arról, hogy egy kész kooperáló szövetséget hoznak össze, úgy Bécs biztosan engedményeket fog nekik adni. Csalódásnál A csők párja. Irta: Klárik Ervin. Rózsaszín függönyön át utat törtek maguknak a napsugarak és be hatoltak Cserényiné kis szobájába. Hajnalodott tőlük a kis fészek. Még a levegője is rózsaszál volt s valami kábító meleg illattól terhes s szinte rezgeti, amikor a szép asszony megszóllalt. — Pali! ne legyen már oly gyerek. Édes kicsi Palika, ne búsuljon, talán jobb ez igy. Hiszen a mamája lehetnék. Teljes két héttel vagyok idősebb magánál s csúnyaság, hogy szegény Miklós bácsiját igy akarja kijátszani. — Igaz, hogy ő már nem tud róla, mert lenn a csendes sírban alussza álmát. — Nem szép magától Palika . . . nem szép . . . A kis Pali — Romhányi Pál — csaknem gyerek volt még; hisz a huszadik évét alig töltötte be — lehajtotta fejét s könny szökött szemébe. — Nem tudta mit hozzon fel, pedig a teste-lelke egy vágyban reszketett. Csak azt suttogta szüntelen : — De mikor oly végtelenül szeretem, mikor a lelkem úgy fáj. A szép asszony felemelte fehér nincsen nagyobb fájdalom! — dehát előzetes biztosíték nélkül tudhatták volna, hogy: ne higyj koma, a németnek! Szomorú, hogy ezt Kossuth Ferencnek is — mint annyi sok jó magyarnak — saját tapasztalatából kellett megállapítania. De meg kellett állapítania azt is, hogy nem jól informálták — a saját hívei, mert máskép lehetetlen, hogy egy ilyen nemzet- és pártbontó lépést megtett volna. A pártszakitásra nem volt elég ok a taktikában és a határidőben való eltérés különbsége, — ha a végcél különben egy. De a cél nem minden függetlenségi párttagban élt és volt erős. Sajnos, vannak, kik titkon máskép éreztek és éreznek. A kör nyezet pedig, — amely Kossuth Ferencet körülvette —, a 48-as eszméknek — ha nagyon szelíden mondjuk — nem igaz barátja. Ha ezt tudjuk, akkor megtaláljuk nyitját, hogy honnan és kiktől indult ki a pártbontás eszméje. Hozzájárult, hogy a 67-esek és álfüggetlenségiek azzal biztatták Kossuth Ferencet, hogy csak fel kell vetnie a bizalmi kérdést és a többség feltétlenül felé hajlik, a gyengébbek megtörnek és mellé állnak. Itt érte a második csalódás Kossuthot. Hála a magyarok istenének, a függetlenségi tábor nagy többsége a gazdasági önállóság kivívásához, ebben a kérdésben elfoglalt és lekötött elvi álláspontjához, az ország érdekéhez erősebben ragaszkodott, mint a pártelnök ingadozó személyéhez. Helyesen, mert egy párt programmkérdésben nem is lett volna szabad felvetni a bizalmi kérdést. Es itt érte harmadszor a csalódás Kossuth Ferencet. Felvethette volna a bizalmi kérdést más dologban, de nem olyan kérdésben, melynek ő is hirdetője, apostola volt s melyben országszerte apostolkodni küldte a közkatonákat, olyan kérdésben, melytől az ország, a nemzet jóléte, boldogsága függ. De éppen ez igazolja azt, hogy már minden áron törésre akarták vinni a dolgot azok, akiknek ez érdekében állott. A bizalmi bankettet nov. 7-ére, éppen arra a napra tűzték ki a szakitni óhajtók és ezt scenirozók, a mikor a lüggetlenségi párt nagy része a makói beszámolóra ígérkezett. Hiába kérték a bankos vezetőszemélyek, hogy tegyék más napra, bármikorra, csak arra az egy napra nem, van nap több is, — nem tágítottak. Pár napra rá már (novembej hó li re) pártértekezletet forszíroztak ki. Még itt is meg lehetett volna menteni a pártegységet, csak egy kis jóakarat kellett volna. A két határozati javaslat nem volt oly mereven ellentétes egymással, hogy ne lehetett volna megtalálni a kiegyenlítést. De még csak meg sem lett kisértve. „Szavazzunk“ volt a jelszó a Kossuth Ferenc köré csoportosultak részéről, hogy minden kapa- citációt kizárjanak. „Kossuth és Holló“ névvel szavazzunk, hogy igy szembe állítsák az elvi kérdést, az elvi meggyőződést a mindnyájunknak szent Kossuth névvel. Nagyon, nagyon szomorú volt az a szavazás. Eltacsarodott minden jólelkü igaz hazafi szive. Ért oánat, ért szivem mélyéig sújtó csapás, ért pótolhatlan veszteség, — de ilyen fájdalmat sohasem éreztem. De ha a legmagasabb és legszentebb hazafiui kötelesség, az ország érdeke és a személyi kultusz között kellett választani, — akkor az ország érdekét kellett előbbre tenni. A minden áron szakítani óhajPT» Karácsonyi vételek ... ZZ mélyen leszállított árakon ...............— SCHÖN SÁNDOR és BARNA D. czégnél. Lapunk 4 oldal kis kezét, amely kivilágított a fekete selyem-pongyola ujjából s megsimogatta a fiú fejét. A kis Pali meg lecsúszott a pici puha zsámolyra az asszony lábaihoz, s nem tudta, mit csináljon, szóljon-e, vagy pedig a kis puha kezet csókolja, amelynek érintése is élvezet. Hiába! A szivemnek parancsolni nem tudok. Addig hallgattam, amig az öreg Miklós bácsi ólt; pedig akkor is szerettem lelkemmel, kívántam testem minden vágyával s újra csókkal boritotta el a simogató, lágy kezet. A szép asszony, akkor ugv érezte, hogy megnedvesedett a keze. Aztán hirtelen szeméhez vitte s kacagva fakadt. — Pali, Pali! maga gyerek, miért sir ? S kiöltötte rózsaszín nyelvecskéjét, felszedve rá a kezére perdült köny- nyet. — Lássa, hisz én is szeretem magát ; felcsókoltam a könnyét, amely a kezemre esett. Pali kétségbe esett . . . Játszik velem, csak játszik. Kegyetlenül fiz el szavaival magától. Gyereknek mond, pedig ha tudná, hogy mily forrón szeretem magát. — Legyen az enyém! . . . Boldog lesz! . . . — Nem . . . nem lehetek magáé, — komolykodott az asszony. Először magának nagynénikéje vagyok ; másodszor oly idős vagyok, hogy majd nem a mamája lehetnék. — Mamám, kis mamám 1 — duruzsolt Pali, ami még jobban megbi- zseregtette amúgy is tüzelő vérét. — Legyen mamám, legyen kis anyára, csak szeressen. Mert én szeretem, imádom, — ne játszók velem. Akkor már komolyabb lett az asszony. Rátette gömbölyű fehér karját Pali vállára, felemelte kissé annak szép barna arcat, amelyen kis fekete bajusz pelyhedzett s így ráfektette a szabályos fejét alabas trom karjára. Aztán szemébe nézett erősen, hosszan. Végre megszólalt: — Pali, hátigazán szeret? Jól a magáé leszek. Magáé leszek ameddig akarja. Egy óráig, egy napig, egy hétig. De fogadja meg esküvel, hogy . . . hogy aztán meg fog ölni. Jó ? Ejszemébe könny szökött, szava megcsuklott. Szép fejecskéje lehanyatlott, a szabadon bocsátott fekete haja lehullott Pali arcára, piros, meleg, nedves ajka odatapadt szerelmesen Pali ajkára. — Majd észre tért, hogy elárulta magát, őrzött titkát; szinte durván rántotta ki karját Pali feje alól, hátra dőlt s könnyek közt felkacagott búgva fájdalmasan : — Pali menjen haza. Könyörgöm, menjen. * Három év múlt el azóta, hogy ez a jelenet lejátszódott. Ez idő alatt Pali beutazta Európát. Szép arca, termete mindenütt feltűnt; mindenütt csak szép hungarusnak nevezték, ismerték, talán még nevét sem tudták. Megfordult Párisban, Berlinben, de mégsem tudta elfeledni azt az édes csókot, amelyet kapott. Visszatért, a párját kívánta a lelke. Egy nyári délután felült a kocsijára. A lovak sebes trapban vitték a poros országúton ringó, sárgakalászos táblák között Cserényinó kis kastélya felé. A kis kapunál állt meg s úgy al art bemenni, hogy a parkon keresztül közelítse meg a kastélyt. A park fáin és bokrai között csicseregve szőkéinek a kis madárkák' Egy kis szellő se rezegteti meg a fák, a bokrok tikkadt leveleit. Csend
