Felsőmagyarországi Hirlap, 1909. július-december (12. évfolyam, 53-103. szám)

1909-12-18 / 101. szám

Tizenkettedik évfolyam. 101. szám. Sátoraljaújhely, 1909. Szombat, december 18.

POLITIKAI ÚJSÁG.

Megjelen minden szerdán és szombaton este.

Kéziratokat vissza nem adunk. Szerkesztőség: Kazinczy-utcza 2. Kiadóhivatal: Landesmann Miksa és Társánál.

Előfizetési ár *

LAPVEZÉR: POLITIKAI FŐMUNKA1ÁRS: Egész évre 10 korona. Félévre 5 korona. NegyedMATOLAI ETELE. Ur. BÚZA BARNA. évre 2 korona 50 f»lér. Egyes szám ára 10 fillér,

Hirdetéseket a legjutányosabb árban közlünk.

fi züllés utján.

A mi szerencsétlen városunk — mely már oly sok megpróbáltatásnak volt kitéve — most végre eljutott ahhoz a ponthoz, amely a végző elziilléshez vezet. Az uj képviselőtestület — melynek működése elé oly nagy re menyekkel nézett minden polgára a városnak — akarja a várost erre a végzetes útra vinni.

Csütörtökön egy beadvány érkezett a h. polgármesterhez, melyben harmincnégy képviselőtestületi tag a képviselőtestületnek hétfő délutánra való ösz- szehivását kéri és egyben indítványt terjesztettek be, melyben a polgármesteri és a többi megürült állásoknak egyelőre csak helyettesitéssel való betöltését kívánják azzal az indokolással, hogy alkalmas pályázó nem lesz.

Mondanunk sem kell, hogy ez az indítvány egyenesen beleütközik a községi törvénynek az ál lások betöltése iránt intézkedő részébe. A községi törvény 84 §-ának első bekezdése ugyanis a következőket rendeli:

Az időközben végleg megürült állások szabályszerű tiszt- ujitás, illetőleg kinevezés, az ideiglenesen megürült állomások helyettesités utján töltetnek be.

világos tenat, nogy miután a polgármesteri, tanácsosi stb. állások szabályszerű tiszíujitas utján töltendők be, ha a képviselőtestület ezzel ellenkező leg cselekszik, megszegi a tör vényt.

De eltekintve a törvény világos rendelkezésétől, szabad é akár a józan ész, akár az illendőség szempontjábul a képviselő- testületnek héttőn ilyen határozatot hozni ? Nem és ezerszer is nem.

Az alispán kiírta a páiyázatot a polgármesteri állásra. Ez a pályázat csak csütörtökön délben jár le. Honnan tudhatja a képviselőtestület már héttőn délután, hogy nem lesz alkalmas pályázó ? Hogyan hozhat a képviselőtestület már előre olyan dologban határozatot, melyet még biz osan nem tud ? Hogyan teheti magát egy város vezetősége annak, hogy hozott határozatát egy két nap múlva a bekövetkezhető események hazudtolják meg ? Ez nem a józan ész, ez az őrület, a meggondolatlanság, az éretlenség politikája volna.

Vagy talán valakinek érdekében — aki most nem pályázik, vagy nem pályázhat — űzik ezt a játékot? Hát szabad-é—akárki érdekéről legyen is szó — az esetleg pályázókra — anélkül,

nogy osmerneK oKet — rasutm a bélyeget és kimondani előre rájuk, hogy alkalmatlanok ? Ilyet egy képviselőtestület nem tehet, ez ellenkeznék a jó Ízléssel is.

A képviselőtestületnek nem lehet pillanatnyi befolyások hatása alatt egyesek személyének érdekében határozni és szembehelyezkedve az illemmel, a jóizlés- sel, sárba tiporni minden törvényes rendelkezést. A képviselőtestületnek egészen más hivatása van, amellyel ugylátszik az indítványozó urak egyáltalán nincsenek tisztában.

Azt hisszük, hogy hiábavaló is minden erőlködés. A képviselő- testület többségének véleményét nem ösmerjük, nem tudjuk miként fognak határozni hétfőn. De határozzanak bármiként is, bízunk benne, hogy alispánunk, aki nek a közigazgatás terén sok évi tapasztalatai vannak, aki a törvény betűivel soha ellentétbe nem jött, ki fogja oktatni a képviselőtestületet a törvényre.

Nem hisszük, hogy alispánunk megtűrje a törvény lábbal tiprá- sát és hozzájárulását adja — a törvény ellenére — ahhoz, hogy a várost még másfél évig bent hagyják abban a kétes bizonytalanságban, amelyben már majd 3 éve vergődik és amely lehetetlenné teszi a város ügyeinek

rendes mederbe való terelését, épen most, amikor oly fontos, a város érdekébe anyagilag is mélyen belevágó kérdések eldöntése előtt állunk.

De bízunk a képviselőtestületben. Hisszük, hogy a hétfői ülésén győzni fog a jobb belátás, a törvény, be fogják látni, hogy az az ut, amelyre léptek nem helyes, hogy az nem a törvényesség, a célszerűség, hanem a züllés útjára vezet.

—I.

a nagy Komeaia.

— ivavurodása polgármesteri állás körül.—

A polgármesteri álllás betöltése körül eddig történt események úgy látszik nem elégítették ki a képviselőtestület egyes tagjait A teljes felfordulás még nem következettbe, megcsinálták hát ők.

Valósággal megdöbbentő az a játék amit a képviselőtestület egyes tagjai most a polgármesteri állás betöltése körül rendeznek. Mintha csak egyenesen arra törekednének, hogy a várost a végső züllés útjára tereljék. Ezt bizonyítja minden lépésük, melyről az alábbi tudósításunkban számolunk be részletesen:

Értekezlet.

Székely Elek bankigazgató f. hó 16-ára, csütörtök délutánra érteKarácsonyi vételek

—ZÜZ mélyen leszállított árakon 3ZZZZZZZZZZ

SCHÖN SÁNDOR és BARNA D. czégnél.

Lapunk 8 oldal

A pincérleány.

Egy szürkeruhás, fiatal ur járt estéről estére két barátjával együtt abba a kávéházba, hol én alkalmazva voltam. Annyi ur jött oda és mindegyiknek volt egy barátságos szava hozzám, csak neki nem. Magas volt és karcsú, lágy fekete hajjal és kék szemekkel. Egész héten át, félbeszakítás, nélkül eljött. Megszoktam és hiányzott nekem, mikor egy este elmaradt. Végig mentem az egész kávéházon, hogy megkeressem; végre megtaláltam a nagy oszlopok egyikénél, a tu'só végén ; egy cirkusz- hölgygyel ült együtt. Arca sárga volt és hoszzu, könyökig érő keztyü. Fiatal volt, szép, sötét szemekkel.

Egy pillanatig megálltam mellettük és meghallgattam, miről beszélnek ; a nő szemrehányásokat tett neki, már megunta és le akarta rázni. Azt gondoltam magamban : szűz anyám, miért nem jön én hozzám ?

A következő estén megint eljött a két barátjával és az én közelemben ült le. Nem mentem oda, mint máskor szoktam, hanem úgy tettem, mintha nem venném észre.

Mikor intett, odaléptem s azt mondtam :

— Tegnap nem volt itten.

— Milyen csodálatosan van ez a mi pincérnőnk nőve ! — mondta a társainak.

— Sört? kérdeztem én.

— Igen ? — felelte. Es én gyorsan hoztam három korsóval.

Néhány nap múlt el igy, egy napon azonban egy kártyát adott nekem, mondván : vigye át oda ! . . .

Elvettem a kártyát, mielőtt befejezte a mondatát és a sárga hölgyhöz vittem. Útközben elolvastam a nevét: Wladimierz F.

Mikor visszajöttem, kérdőleg né zett rám.

— Igen, odadtam 1 mondtam.

— Es nem kapott választ?

— Nem I

Egy márkát adott és mosolyogva jegyezte meg :

— Semmi válasz, az is válasz.

Egyszer virágot ajándékozott nekem ; egész tömeg virágot. Frissek voltak, pirosak s jóformán egész kosárral. Maga elé tette az asztalra. Egyik barátja se volt vele. Ahányszor időm volt, egy oszlop mögé álltam, rábámultam s ismételgettem magamban a nevét: Wladimierz.

— Jöjjön ide ! — mondta. Ez a magáé. Es nekem adta a virágokat.

Megköszöntem, de nem tudtam mindjárt szavakat találni, csak susogtam. Vérvörös öröm öntött el; lélegzet nélkül állítani a büffé előtt, honnan valamit kellett volna vin nem.

Még egyszer megköszöntem a virágot, mikor felállt, hogy elmenjen. Megállt és azt mondta:

— Tulajdonképen másvalakinek vettem,

Nos igen. Talán másvalakinek vette. De én kaptam meg. En és nem az, akinek szánta. Es még ezt meg is köszönhettem neki. Jó éjt, Wladimierz.

Másnap újra eljött Wladimierz a kávéházba.

— Köszönöm a virágokat ! —

mondtam büszkén.

— Milyen virágokat? — kérdezte. — Vagy úgy. Úgy hallgasson kérem azokról a virágokról.

— Meg akartam köszönni! . . .

Vállat vonva felelte;

— Nem szeretem magát rabszolganői

Nem szeretett nem. Nem is vártam azt, tehát nem is csalódtam. De láttam minden este : az én asztalomhoz ült és én sört vittem neki. Viszontlátásra, Wladimierz!

Következő estén nagyon későn jött.

— Van sok pénze, rabszolganő? — kérdezte.

— Nem, fájdalom, nincs —■ feleltem —, szegény leány vagyok.

Eire rám nézett és mosolyogva

mondta:

— Félreért engem. Holnapig egy kevés pénzre van szükségem.

— Valamicském van, van! — feleltem. — Van sok pénzem: száz- harmincz márkám van otthon.

— Otthon? Nem itt?

— Várjon egy negyed óráig és jöjjön velem zárás után 1 — feleltem.

Megvárta a negyedórát és aztán velem jött.

— Csak száz márkát! — mondta. Egész idő alatt mellettem maradt s nem engedeot sem előtte, sem mögötte menni.

— Csak egy kis kamrám van ! — mondtam, mikor a ház kapuja előtt megálltunk.