Felsőmagyarországi Hirlap, 1909. július-december (12. évfolyam, 53-103. szám)

1909-12-04 / 97. szám

96. szám (2)

Szerda, december 1.

2 és fél éven át ezt a terhes hi vatalt. Nem is volt szándékom pályázni. Bizonyítja ez a nyílt levél melyben búcsúzom a közönségtől. Es — mint látja — ki is van nyomatva csak eddig nem akartam nyilvánosságra hozni. Most már átadom önnek és kijelentem egyúttal, hogy nem szívesen ugyan, de ha a polgárság követeli, hogy fellépjek, engedek a közóhajnak. Látom ugyan már a véget, de feláldozom magam.“

Es ezek az utolsó szavak már csak alig voltak halhatók. Elfojtották azt azok a könnyek, melyek végigperegtek annak a végtelenül becsületes embernek az arcán, aki már oly sok méltatlan támadásnak volt kitéve.

Nyílt levél.

Az a nyílt levél, amelyet Kiss Ödön bucsuzásképen akart a pol- gárságnak szétküldeni a következő :

Tisztelt közönség \

Amióta kényszerűségből vállalkoztam előre haladt koromban, minden szakszerű előképzettség és gyakorlat nélkül, igen nehéz viszonyok közt a polgármesteri állás helyettesként! betöltésére, folyton arról folyik egyes helyi lapokban, kávé- házakban és étkezőhelyiségekben a tanácskozás, hogy a községi pótadó oly mértékben emelkedik, mely emelés — a polgárságra nézve — elviselhetetlen. Ezt a pótadó emelést, nem tudom miért, a tanácskozók, az én személyemmel kötik össze, már pedig ez ellen tiltakoznom kell és felhívok bárkit, mondjon egy oly tényemet, mely a pótadónak nagyobb mérvbeni emelkedésének szükségét vonta volna maga után? Ebbe a vádba sokszor oly hangok is vegyülnek, melyek elődöm e tekintet- beni előnyeit kívánják kiemelni. Nem szokásom mások tudását, érdemeit kisebbíteni, főleg azért, hogy az én esetleges érdemeimet emeljem, de mégis — mint minden ember — tartozom magara iránt annyival, hogy méltatlan támadásokra reá mu tassak s azokat igaz értékökre leszállítsam.

Előre bocsájtva, hogy én nem tartom egy város helyes vezétésében egyedül üdvözítő dolognak, a községi pótadónak mindenároni leszállítását s nem tekintem — egy elég nagy igényű, fejlődésben levő, minden vagyon nélküli városban, még az 50 százalék pótadót sem oly tehernek, melyért érdemes lenne az igényeket leszállítani, a várost fejlesztésében megakasztani, vagy a pótadó horribilis nagyságának hangoztatásával, a közönséget a vezetőség ellen lázitani, azt bizalmában megingatni s igy a tisztviselők s egyes a város érdekében őszintén működő képviselőtestületi tagok munkakedvét megbénítani.

De nézzünk csak széjjel, a váimegyében, a legutolsó faluban sem ke vesebb a pótadó, mint városunkban s ugyan, mit élveznek ezek pótadójuk után? De nézzünk széjjel az országban, ahol városunk a 100 rendezett tanácsú város között a pótadó magassága, illetve alacsony- sága tekintetében a 46 ik helyet foglalja el, tehát 54 város van 100 közül, ahol a pótadó sokkal magasabb, mint nálunk.

1907. évi augusztus 1-je óta tehát két év és öt hónapja működöm, mint helyettes polgármester. Egy város életében ez oly rövid idő, hogy egy ember ez alatt az idő alatt sem jót, sem rosszat nem tehet annyit, hogy a polgárok azonnal jólétbe jussanak, de annyit sem, hogy tönkre menjenek.

A Felsőmagyarországi Hírlap 1909. évi október 9-én megjelent 81. számában ezeket mondja: „A város gazdálkodása és adófizetők nyomorúsága“ cimü cikkében, melyben ugyan kiemeli jóhiszeműségemet, de kevesli energiámat, „mert a folyton napirendre erőszakolt ötletszerű óriási összegeket igénylő tervek ellen nem foglalok állást,“

FELSŐMAGYARORS

Hát kérem, ugyan mi létesült eddig azokból az erőszakolt ötletszerű, óriási összegeket igénylő tervek közül ? Mi ellen kellett volna állást foglalnom? Sajnos semmi!

Példát hoz fel a cikk a csatorna- zásásról. Sem a vízvezeték, sem a csátornázás nem az én müvem, az előbbit csak bevégeztem, az utóbbinak pedig egészen az elején tartunk ; de ha ezt keresztülvinném is, nem lehetnék tekintettel a cikkben foglaltakra, mert nem áll az, hogy a képviselőtestület, bárki által is biztosíttatott volna arról, hogy a csatornázás költségei, a vízvezeték jövedelmeiből fedezhetők lesznek, mert hisz a szabályrendelet is csak annyit mond, hogy a vízvezeték felesleges jövedelmei a csatornázás költségeire fordítandók; ebben nem értetik s ebből senki sem értelmezheti azt, hogy egy 500000 koronás üzem mérsékelten megállapított jövedelme, egy 800000 koronába kerülő, közvetlen hasznot nem hajtó üzem létesítési és fenntartási költségeit fedezze. Talán csak nem azt akarta cikkiró ebből kihozni, hogy azért nem fedezi a vízvezeték jövedelme a csatornázás költségsit, mert a vízvezeték építésénél 45000 korona tulkiadás volt?! mert hiszen ez csak évi 2700 koronát von el a jövedelemből, már pedig a csatornázás létesítésének költségei évi 48000 koronát igényelnek, hol maradnak még az üzemi költségek?

Ez a példa tehát nem érinti az én energia hiányomat, de nem érinti mások ebbeli tevékenységét sem.

Még tehát egyrészről semmi oly felesleges kiadásba nem vittem és nem engedtem bele vinni a várost, mely a polgárság megterhelését indokolatlanul vonta volna maga után, úgy másrészről mindég azon igyekeztem, hogy a terheken könnyít sek, de hogy ezt elérjem, két óv nem elegendő idő, dacára ennek, e téren mégis értem el valamit, mert a régi megyei kórház pusztuló, épületeit rendbehozatva, jövedelme zőkké tettem. Ahelyett, hogy a város arra évente 5000 koronát költsön — az épületek teljes elpusztulása mellett; ma némi tiszta bevétele van a városnak s ezen felül az épületek oly karban vannak, hogy azokra hosszú időn át költekezni nem kell, no — és az építkezésből egyik-másik helybeli iparosnak, kereskedőknek is volt haszna.

A házi szemét kötelező kihordásáról alkotott szabályrendelettel, a várost némi oly jövedelemhez juttattam, mely nem egyedül a város adózó polgárait terheli és e mellett köztisztaságunk is előbbre haladt anélkül, hogy ebbeli kiadásainkat fokoznunk kellene, mert elvitázha tatlan tény, hogy a meglevő erők már nem voltak elegendők a mai köztisztasági követelmények kielégítésére.

Elhanyagolt s éveken át nem ápolt utainkra ráfordítottuk az^, ami azokra elő volt irányozva, úgy a városi épületek is, köztük a Diana fürdő, kazán és kazánház, azonban a honvéd laktanya és cserepes tanya kivételével, ma már a lehetőségig jó karba vannak hozva. Egyáltalán mindenben arra törekedtem, hogy az, ami bizonyos célra meg lett szavazva az, tényleg arra is fordittas- sék. így pl. a városi lovaktól sem vontam el azt, ami jó karban tartásuk céljából nekik adatni rendeltetett és jó karban is -vannak. Jó, hogy ezért nem vádolt egyik lap agrár érzelmekkel, úgy mint azért, hogy a várasi borpincészetet kezelem, melynek kezelését is a képviselőtestület bízta reám.

Törekvésem volt a polgárság terhén könnyíteni azzal is, hogy a Vörös Ökör épületet, a város minden megterhelése nélkül jövedel mező objectummá tegyem, ahelyett, mint ma, a város arra pótadójából évente 5—6000 koronát költ s e mellett az épület rosszasága még nagyobb kiadással fenyeget,

E tervem nem sikerült, de ez a

ZÁGI HÍRLAP

terv a városnak egy fillérjébe sem került.

Először indítványoztam, hogy építsen ott a város egy szállodát, —■ el nem fogadták, — mert a vá ros nem teheti ki magát esetleges vesztességnek.

Kerestem és találtam egy vállalkozót, aki a város helyett építkezett volna s ez a várost jövedelemről is biztosította. Ez sem fogadtatott el, pedig a város féltett jogait kellően lehetett biztosítani, már pedig csak ez lehetett kérdéses, mert az építkezés szükséges voltát, az épületek rosszasága, a jelenlegi csekély jövedelemből folyó ráfizetés és egy nagy hiány kielégítése eléggé indokolttá tette.

Nagy kár volt ezen alkalom elmulasztása, mert a teher nyakunkon maradt ahelyett, hogy egy fél millió koronás építkezés hasznait, a kereskedelem és ipar annyira sújtott existentiái élvezték volna.

A vezetőségtől kívánnak mindent, de támogatásban nem részesítik, jó tanácscsal is csak a legritkábban szolgálnak, annál bővebben van része, részben igazságos, de nagyobb részben igazságtalan, vagy legalább is méltánytalan bírálatban.

Itt egy példát kell felhoznom: a „Felsőmagyarországi Hírlap fentebb hivatkozott czikkóben a következők is foglaltatnak :

„Nem nagy látkör, nem nagy ge- niáütás kell hozzá, hogy e cél felé vezető utakat felösmerjók.

Tessék az újhelyi piacz megközelítésének lehetőségét elősegíteni.

Tessék arról gondoskodni, hogy az elidegenített -vidékieket visszanyerjük, a helybeli piacra visszatereljük.

El kell hárítani az akadályokat, melyek piaczunkat a városra külö nősen hasznára volt bodrogköziektől is elidegenitették.

Tessék a vidékiekkel szemben gyakorolt szekatúrákat gyógyítani. Gondoskodni kell arról, hogy az itteni hidvám a forgalmat ne terhelje. A kormánynak pedig kötelessége, — tessék tehát kijárni — hogy a szerdahelyi hidat megváltsa és a szabad forgalomnak biztosítsa, hogy ezzel városunkat is, — mely eddig mindenkor a hatalmasok mostoha gyermeke volt — végre egy kis jóléthez segitse“.

Mi ez ? jó tanács ? szerintem nem az, mert mindezeket mindnyájan tudjuk és ezen bajokat orvosolni kívánatosnak tartjuk ; de hogyan ? ha ezt mondta volna meg a cikkiró, ez már tanács lenne, mert bizon ezek orvoslásának módját — külö nősen rövid idő alatt — én nem tudom.

Ne felejtsük el, hogy ezek az állapotok évtizedek alatt állottak be és ezek előidézőiül nem tekinthetők a vezetők, mert ez állapotokat időn ként, a megváltozott viszonyok hozták magukkal. A vezetőket, de egy szersmint a polgárságot legfeljebb azzal lehetne vádolni, hogy annak idején nem követtek el mindent, ha már a változást meg nem szüntethették, de legalább tevékenységükkel ellenhatásokat igyekeztek volna elérni. Évtizedek mulasztásainak két év alatti helyrehozatalához igen nagy látkör szükséges, ilyennel nagyon kevesen dicsekedhetünk.

Azt hiszem azonban, e téren is tettünk már egy lépést, mert például a hidvám megszűnése igen rövid idő kérdése.

Hogy a gabonapiac városunkban megcsappant, ennek nem kevesebb az oka, minthogy vasút épült s ennek mentén, még sátoraljaújhelyi adót fizető, itt lakó polgárok is állítottak fel gabonaraktárakat s igy bizony akinek keze ügyébe esik a raktár, ezt még mézes madzagggal se fogja senki ide édesgetni.

De arról nem tehetek, hogy a szőllőskei hidvámot az állam meg uem váltja. —> Bár mennyire is kívánatosnak tartom ezt a város szempontjából és hiszem is, hogy ez előbb utóbb bekövetkezik, de azt

már megint nem hiszem, hogy ilye11 nagy összeget igénylő megváltást, a mai viszonyok közt — czikkiró tanácsának felhasználásával — bárki is rövidesen keresztülvigyen,

En egy sokkal könnyebben és nagyon rövid idő alatt megvalósítható tanácscsal szolgálok czikkiró - rónak s ezzel igazán nagy' hálára kötelezné maga iránt a város nagy közönségét. Létesítsen, vagy csak indítványozza egy községi takarék- pénztái alapítását, úgy mint Nagykőrösön, ahol ebből 80000, vagy Nagybányán, hol 70000 korona évi tiszta haszna van a városnak. Ennek már csakugyan nem állanak útjában azon nehézségek, melyek például az elidegenített vidékiek visszanyerése, az újhelyi piac megközelítésének lehetősége útjában állanak.

Különben az igaz, Sátoraijaujhelyben ez ma már nagyon letarolt terület, de mért nem tette ezt előbb a czikkiró ? én úgy látom pedig, hogy régebb idő óta működhetik a város boldogitás terén, talán már akkor is, mikor még igazán kis látkorrel, kis genialitással és egy kis önzetlen tevékenységgel gátját lehetett volna vetni, vagy ellenhatást elérni a vidék elidegenedésének ? !

Végül visszatérek az annyiszor hangoztatott erélytelenség vádjára. Igaz, hogy nem korbácscsal a kezemben igyekeztem a hiányzó rendet helyreállítani, mégis s annak daczára, hogy folyton helyettesekkel kellett működnöm, bátran bírálat alá bocsájtom, tegyen bárki ösz- szehasonlitást a mai s múlt állapotok között.

Embereket megváltoztatni nem állott módomban, törekvésemet csak az képezte, hogy javítsak a helyzeten s ezt nagy részben el is értem.

Nem kicsinylendő az adóügyosztály terén elért eredmény. Igaz ugyan, hogy ebben a képviselőtestület áldozatkészségével segítségemre volt. Ezt tartják némelyek költséges tervnek? Nem terv volt ez, hanem már elkerülhetetlenné vált követelmény. Ez a városnak nagy anyagi előnyöket biztosit, mert a hozott áldozat bőven megtermi gyümölcseit abban, hogy elhanyagolás folytán ezrek és ezrek nem váltak behajthatatlanokká s igy ezek a város javára megmentetvén, a hiányzó összeget nem kénytelenek a jó fizetők pótolni, — de eredményezi azt is, hogy rendezetebb viszonyok közé jutván, a közönség nem zaklattatik, a rendetlenség szülte eljárásokkal.

Hogy mily állapotokat találtam az adó ügyosztályban, elég annyit felhoznom, hogy 4—5 éves kézbesítések hevertek százával szanaszét az irodában igtatatlanul és kékbe- sitetlenül. A könyvek kellő időbeni felfektetóséről szó sem volt, igy soha sem voltak az adóösszegek az adókönyvecskékben előírhatók, az adózó az év végéig nem tudta vol- taképen mivel tartozik s mit kelfizetnie, a végrehajtók csak találomra teljesítettek a fél zaklatására végrehajtásokat. Ma ez állapotokon segítve van, mert az adóügyosztályban minden a maga idejében veszi kezdetét s nyer befejezést. Az adóbehajtások körül rendszeres működés van behozva, aminek következménye, hogy a közönség kellő kímélése mellett, nem tüntetik fel a vármegye közigazgatási bizottságában ^Sátoraljaújhely város adóügy kezelését a rosszaság mintaképéül, mint ez az 1907/8 ik évben, évente 12-szer feltüntetve lett.

Ezenkívül nagyobb munka végeztetett, az utcza- és házszárajel- zések keresztül vitelével; a vizdij fizetésre kötelezett 12000 helyiség összeírásával s végül az uj adótörvény alapján elrendelt házadó-ka- taszter elkészítésével. Mindezen munkálatok egy város helyes ad- minisztratiójának lényeges követelményét, anyagi előny biztosítását s a törvény kielégítésének kötelezett-