Felsőmagyarországi Hirlap, 1909. július-december (12. évfolyam, 53-103. szám)
1909-11-06 / 89. szám
89. szám (2) FELSŐMAGYARORSZÁGI HÍRLAP Szerda, november 8. Állami polgári fiúiskola Sátoraljaújhelyben. (—rd—) Annak a nagyszabású beszámolónak, melyet városunk fejlesztése ügyében érdemes képviselőnk, dr. Búza Barna a m. hó 31-én elmondott, a polgárság zömét vagyis az iparos és kereskedő osztályt talán legközelebbről, szellemileg minden esetre legközelebbről érdekelte az a bejelentés, hogy az újhelyi állami polg. fiúiskola létesítésére szükséget összeget gróf Apponyi Albert közoktatásügyi miniszter a jövő évi költségvetésbe immár beillesztette, így az az iskola, melyet polgárságunk már régen óhajt, minden emberi számítás szerint 1910 őszén megnyilhatik. Igaz ugyan, hogy a jelen sivár politikai helyzet miatt azt sem tudhatjuk még biztosan, hogy jelenlegi miniszterünk fogja-e a már elkészített költségvetési tér vezetet tető alá hozni, — ami igen óhajtandó volna — de abban igaza van képviselőnknek, hogy bárki lesz is a jövő közoktatási miniszter, bizonyára semmi oka sem lesz arra, hogy éppen ezt az egy tételt huzza ki az Apponyi költségvetéséből. A dolgok jelen állásában érdemes arról kissé elmélkedni, hogy mi haszna lesz ez iskolából városunk közönségének és hogy csakugyan szükséges-e ez iskola viruló főgimnáziumunk mellett is ? Ma már belátja minden józanul ítélő ember, hogy veszélyt rejt magába a szellemi proletáriátus túlságos növekedése és hogy csakis az u. n. gyakorlati pályák azok, amelyeken még meglehetősen boldogulni lehet. Ezeknek a gyakorlati pályáknak pedig, amilyenek az ipari és a kereskedelemi pálya, a polgári is kola a természetes előcsarnoka, meg miként az iskolának neve is mutatja •— a polgárság szellemi színvonalának emelése e főcélja; a polgárság beszélést követett el. Szolgáljon vigasztalásul, hogy nem“ egyedül állt a világon, mint pusztai fűz, egyedül, kinek nyögése a távoli messzeségbe vegyül.“ nek. Hargittai Pálnak Petőfi lyrai köl tészetéről Írott tanulmánya nem illik be abba a nívóba, a melyen a lap áll. Tudományos munkálkodás, előtanulmány, a magyar nyelvnek szóban és Írásban való teljes bírása, a jellegzetes tulajdonsága a czikkA szerkesztői üzenetek a lap- lécz, kiállítás, nyomás, sajtóhibák teljesen megfelelnek annak az iránynak és feladatnak amelyet a szerkesztő kitűzött. Ilyen bevezetéssel teljességgel lehetetlen még a jobb fajta toliforgató csizmadialegényeket is a tolcsvai futár borzasztóan fekete lobogója alá csalogatni. Üres,j hiú remény, diszolving views, a magyar irodalom ilyeténképen való fellendítése. Haladna az rohamosan, felültetné sze- kéréte a névtelen tehetségeket, a neves de tehetségtelen Petőfi társaságbeli tagok mellé és elindulnának, ha a küllőkbe, saroglyába be le nem kapaszkodnának, az ált, szépirod. közlöny által, 12 korona előfizetés ellenében kinevezett uj irodalmi csillagok. Cs. Alán. szellemi szükségletének kitégóseiel a rendeltetése. Helyesen említette fel képviselőnk, hogy nálunk alig van törzsökös iparos vagy kereskedő család, nincs állandó iparos nemzedék ; mert ha az iparos vagy kereskedő némi jó módra tett szert, az már tudományos pályára tereli gyermekét. Ennek a téves utón járó nagyravágyáson ki- vül, mely különben is nagyon gyakran megbosszulja magát, egyik fő- oká az is, hogy eddig nem volt a néposztály gyermekeinek olyan iskolája, ahol amellett, hogy a kellő műveltséget elsajátítsa, még az ipari és kereskedelmi pályákat is alkalma legyen megkedvelnie ; olyan iskolája, melynek egyik legfőbb törekvése, hogy e pályákat az ifjú előtt népszerűsítse, mintegy kivá natossá tegye. Most már van; a polgári iskola. Az innen kikerülő ifjú szívesen folytatja tanulmányait a felső ipar vagy felső kereskedelmi iskolában, valamint a gyakorlati ipari és kereskedői pályától sem húzódozik s igy amely városban ilyen iskola létesül, ott pár évtized alatt okvetlen megteremti a kellő színvonalon álló, értelmes, öntudatos, müveit iparos és kereskedő osztályt ; a társadalomnak ezt a vezetésre hivatott, legfüggetlenebb elemét. Elismerés illeti tehát városunk intéző köreit, hogy ez uj iskola érdekében meghozták mindamaz áldozatokat amik annak létesítésére szükségesek voltak. Ezzel a jövő szükségleteinek helyes felismeréséről tettek bizonyságot. Igaz, hogy van városunkban már negyedik éve egy polgári fiúiskola, melynek létesítését eredetileg egyik izr. hitközségünknek köszönhetjük, amely áldozatoktól sem riadt vissza annak érdekében. Ez iskolának érdeme az, hogy a közönséget a polgári iskola áldásaival tágabb körben megismertette, mert régebb a lakosságnak csak egy bizonyos rétegében volt ez az iskola népszerű és kívánatos ; ez s illetve ennek vezetősége, végezte tehát, ez irányban az uttörés munkáját. Ez iskolának csak az a hátránya, hogy magasabb tandijat szedvén — magán ember máskép ily iskolát egyáltalában nem is lehet képes fenntartani — csak módosabb szülők gyermekei juthattak volna belé, ha a város nem sietett volna a maga anyagi segítségével ezt a bajt legalább némileg eltüntetni. Az állami polgári iskola a maga számba sem vehető csekély tandijával mindenki iskolájává avatja majd ezt az iskolát. Biztosra vesz- szük, hogy az állami polgári iskola magába szívja majd nemcsak e magán iskola tanúi ó-anyagát, de átveszi annak úttörő vezető tulajdonosát és esetleg más képesített tanerőit is. Ezt a méltányosság kívánja igy. A helybeli főgimnáziumnak senki se akar ártani az állami polgári iskola létesítésével. Es tényleg nem is árt. Megmarad ez a polgári iskola dacára is a népesebb középiskolák egyikének, csak éppen a káros tultömörültséget szünteti meg. Hogy a polgári iskola ez intézetnek mit sem árt, mutatja az a körülmény is, hogy legalsó osztályában ez idén is mintegy 80 tanuló jár, úgy hogy ezek részére már most is párhuzamos osztály volna szükséges. A gimnáziumot hivatásának betöltésére csakis alkalmasabbá teheti az, hogy a polgári iskola révén megszabadul mindamaz elemektől, amelyek tudományos pályára úgy sem akarnak lépni, hanem gyakorlati pályára törekszenek. így nem hogy kárára volna a gimnáziumunknak a polg. iskola, sőt még hasznára lesz. Ha a körülmények kedveznek, az uj iskola építése tavaszszal mái megkezdhető és késő ősszre már át is lenne adható rendeltetésének. Kedvezőtlen esetben egy évig esetleg bérhelyiségben volna elhelyezendő. Az építési tervezet elkészítésénél igen nagy gondosságra és előrelátásra lesz szükség. Számolni kell azzal, hogy a jövőben esetleg párhuzamos osztályok nyitása válhatik szükségessé. Gondolni kell arra is, hogy kellő számú jelentkezés esetén az Y. és később a YI. osztály is meg lesz nyitható, bár ez osztályoknak gyakorlati jelentőségük ez idő szerint nagyon kevés, miután minősítést alig nyújtanak bármire is. A már most szükségesnél több termet kellene építeni továbbá azért is, mert ha még nincs is küszöbön, de egy évtized alatt megvalósulhat a 7 osztályú polgári iskola eszméje és ekkor könnyen kiegészíthető az iskola a felső 3 osztállyal, ha van megfelelő helyiség. Amennyiben az uj iskola a régi kórházhoz tartozó üres telken épül fel, mert ezt a telket engedte át a város erre a célra, — célszerű volna közös tornatermet építtetni a közvetlen mellette lévő polgári leányiskolával, hogy igy a polgári leányiskola a mostani tornaterme átengedhető lenne annak a fontos célnak, amelynek illetékes egyének helyesen szánták, hogy ott t. i. női kézi munkaterem rendeztetnék be, ami a polgári leányiskola gyakorlati értékét tetemesen erősbitené. De meg kellene végre oldani ez építkezéssel kapcsolatban az ipariskolai rajztermek régen vajúdó és az ipariskolai felügyelőség részéről rég sürgetett, fonLos kérdését is. Mindezekhez e lap hasábjain még lesz alkalmunk hozzászóiani és egyet-mást behatóbban is megvitatni. Egyelőre vegyük örvendetes tudomásul érdemes képviselőnk bejelentését, aki valóban hálára kötelezte városunk polgári elemét ez iskola létesülése körül kifejtett fáradozásaival, valamint ügybuzgó kir. tanfelügyelőnk is az állami polgári iskoia ügyének készséges és állandó felkarolásával. MEGYE ÉS VAROS. )( Anyakönyvezető-helyettes kinevezése. Zemplén vármegye főispánja a gálszécs-vidéki állami anyakönyvi kerületbe Rosznáky Géza gálszécsi lakost teljes hatáskörrel anyakönyv- vezető-helyettessé kinevezte. )( Mikor lesz a képviselőtestületi tagok választása? Ez a kérdés izgat most mindenkit. Napról-napra újabb hírek merülnek fel a városban a választás időpontjára nézve, melyek — a terjesztőik állítása szerint — mind „illetékes“ helyről kerültek ki sőt egyesek már azt is tudni vélték, hogy a választás már szerdán, f. hó 10-én meg lesz és az erre vonatkozó falragaszok hétfőn reggel fognak megjelenni. Hogy minden további kombinációnak elejét vegyük, kérdést intéztünk ez irányban a legilletékesebb helyre: az alispánhoz, aki azt jelentette ki szerkesztőnknek, hogy a választás ideje még nincs kitűzve, de egy-két héten belül már azért sem tarthatják azt meg, mert a határidőt legalább két héttel a választás előtt nyilvánosságra fogja hozni. HÍREK. Úgy szerettem. . . Úgy szeretem a tavasz szüzfehár virágát, Ha illatos harmat is van rajta, Csakúgy szeretem a kislány pici száját, Ha nem csókolt soha még az ajka. Úgy szeretem a nyár szerelmes rózsáját, Ha tűzzel van tele s szenvedélylyel, A szőke asszony azur-szeme pillantását: Ragyogva, szikrázva s tele kéjjel. Az őszi rózsát, a bánatost, fehéret Csakúgy szeretem, ha lágy sóhajjal Terólad, a múltról szomorún mesélhet S szemedbe könyet csal, szőke angyal. Kroó József. Mikszáth Kálmán jubileuma. (—rd—.) A nemzetek jóformán csak annyit nyomnak az emberiség becsülésében, amennyire érvényesülni tudnak abban a szellemi nagy köztársaságban, amelyet a tudomány, irodalom és művészet — a magasabb szellemi életnek ez a háromsága — alkotnak. Valamely' nemzet ügyét szellemi tekintetben azok viszik tehát előbbre a nagy világ előtt, akik e tereken kiválót, a nemzetek versenyében figyelemre méltót tudnak létre hozni. S amidőn a népek valamely nemzet hivatottságát, műveltségének fokát megítélik, ezeknek a jeleseknek a működését fogadják el Ítéletük megalkotásában alapnak, zsinór mértéknek, nem pépedig az anyagiak terén kiválók cselekményeit. A nemzet jelenében ezeknek az anyagi téren felbukkanó kis és nagy hatalmasságoknak a száma óriási. Szinte alig vehetők észre tőlük a szellemi nagyságok. De amily mértékben válik múlttá a jelen, oly mértékben halaványul, vesz és tűnik el végképp az előbbiek emlékezete és oly mértékben nyomul mindinkább előtérbe az utóbbiaké. Gondoljunk csak a letűnt századokra. Kik képviselik előttünk e rég letűnt időket ? Azok a kisebb-nagyobb olygarhák vagy egyéb, anyagiakkal bőven rendelkező egyének talán, akik előtt a korukbeli emberek nagy tömege hódolt, csuszott-mászott, a kiket e tömeg csodált, bámult, istenített? Dehogy is. E letűnt időket azok a szellemi nagyságok képviselik előttünk, a késői kor emberei előtt, akiket kortársaik talán észre Legjobb minőségű plüs, loden és nyúlszőr KALAPOK, szőrme és loden SAPKaK ■ 1 kaphatók ....... 1 — 1 Szenes Cipót Kalap és uridivat üzletében Saujhelyben a megyeházzal szemben Nagy választék: Flanell ingek, gyapjú mellények, vadász harisnyák, téli harisnyák, trikó áruk, téli kéz- tyűk, bokavédó'k stb. téli uridivat cikkekben. Valódi Jaeger tanár féle alsó ruházat. Újdonság: Eredeti angol gallérvédő. " Finom férfi cipők, ......-