Felsőmagyarországi Hirlap, 1909. július-december (12. évfolyam, 53-103. szám)
1909-10-06 / 80. szám
80. szám. (2) FELSOMAG f A RQ RSZ ÁGI HÍRLAP Szerda, október 6. áthelyezésével is. Senki sem foghatta ugyan rá a mi szerencsétlen napipiaczunkra sohasem, hogy az megfelel a követelményeknek, sőt még azt sem foghatták rá, hogy a legelemibb követelményeknek felel meg. mert a hygienia, a közegészségügy szempontjából — és ennél elemibb követelményeket egy napipiacnál igazán nem lehet követelni — a mi napipiacunk kritikán alóli volt. De voltak más egyéb okok — még pedig meglehetős nagy tömegben — melyek szintén kötelességévé tették a városnak, hogy a napipiac végleges rendezésével sürgősen foglalkozzék. Igaz ugyan, hogy mi eleinte ellene voltunk a napipiac elhelyezésének, küzdöttünk ellene minden erőnkből, mert féltettük a Kossuth- szobrot. Mikor azonban a szobornak a vármegyeház előtt való elhelye zése biztosítottnak látszott, nem emeltünk kifogást az elhelyezés ellen. Természetesen elhelyezés alatt értettük, hogy a követelményeknek megfelelő hygienia szempontjából kifogás alá nem eshető vásárcsarnokot fognak létesíteni és ott fogják elhelyezni anapipiacot. így gondoltuk ezt mi és igy gondolták ezt — azt hisszük — mindnyájan, akik a város érdekeit tartják első sorban szem előtt. Am a képviselőtestület — ők úgy mondták, takarékossági szempontból — másként határozott. Elvetette a vásárcsarnok építésének eszméjét és a régi bódék áthelyezésével kívánta a kérdést megoldani, Talán mon dánunk is felesleges, hogy ennél szerencsétlenebb intézkedést keveset csinált a város. Teljesen hasznave hetetlen bódékat — úgy ahogy átvitték a Hecsketérre. Ott. aztán felállitgatták őket olyan rendszertelenül, hogy jóformán hasznát sem lehet venni. Ha egyik bódé ajtaját kinyitják, nincs már átjáró, mert a nyitott ajtó a másik bódéig ér. Szóval beleöltek egy halom pénzt az áthelyezésbe és kaptunk érte, hasznavehetetlenül rossz, az egész— Hát ezeknek kenyeret adnak ? — Tejbe eláztatva ! A puszta tejen már túlvannak. Mind elmúlt ez egy esztendős ! — El ám, — vágott közbe az öreg leánya, aki ezalatt bejött a szobába. A nagy, tagbaszakadt leány sovány, korán elhervadt arcáról csupa gonosz indulat ritt le. Apró, villogó szemei mintha vércsekarmok lettek volna, úgy tapadtak rá a földön fetrengő kis gyerekek arczaira. Csöndesség lett egyszerre. Mert az imént még nyöszörögtek és pitye- regtek a kis szerencsétlenek, de a mint az az asszony bejött és reájuk nézett, rögtön elhalgattak. Bizonyára sok verésben volt részük. — Elmúltak mind egy esztendősök — folytatta azután beszédét — ezek már vasat is ehetnének. A doktor ur is mondta, hogy már egy kis húst is kaphatnak, hogy erőre jöjjenek. — Úgy, hát a doktor ur mégis felügyel 1 — Felügyel? Mire kell iLt felügyelni? — mondta kihívó, kellemetlen nevetéssel az asszony — itt vagyunk mi: én meg az apám. Ele gek vagyunk mi is. Vigyázunk rájuk mi is. Nem is érdemes igy vigyázni! Ha akarnánk és ha nem lennénk becsületes emberek, bizony többet is kereshetnénk, mint a mennyit most keresünk. Mert úgy tessék elgondolni, hogy nem nagyon örülnek piu az efféle porontyoknak se az ségro ártalmas bódékat. De hát ezen már túl vagyunk. Már változtatni nem igen lehet ezen az állapoton, hacsak nem akarunk még egy halom pénzt beleülni a napipiacba. De ha már ezen nem segíthetünk, legalább azokon a hibákon segítsünk, amelyek csekély befektetéssel ke- resztülvihetők és némileg megjavítják közegészségügyi szempontból a piacot. Múlhatatlanul szükséges, hogy egy közkutat csináljanak a piacra, mert enélkül el sem képzelhető, hogy a piacot tisztán tarthassák. Szükség van ezenkívül egy illemhelyre, mert különben épp oly ocsmány szemétdomb válik ebből a piacból, mint a régiből és gondoskodni kell a piac közelében álló nyitott trágyadomb eltakarításáról is. A tűzoltóság istállójából kikerülő trágyát ugyanis ott raktározzák fel a piac közvetlen közelében és néha ott bűzlik egy hétig is és terjeszti a különféle betegségek bacilusait az újhelyi köztisztasági és közegészségügyi állapotok dicsőségére. De a köztisztasági állapotokon kívül a közrendre is kellene egy kevés gondot fordítani. Napipiacz még egy percig nem maradhat felügyelet nélkül. Hiszen a napipiac valóságos tanyája a munkanélkülieknek és szegényebb napszámosoknak, mert élelmi szereiket ott szerzik be és fogyasztják el. Már pedig tudvalevő dolog, hogy az ily alacsony műveltségi fokon álló embereknél gyakori az összekoccanás, sőt a verekedés is, amiuek csak sürgős rendőri beavatkozással lehet elejét venni. Állandó rendőrőrszemet kell hát a napipiacra helyezni a közrend és közbiztonság érdekében. Ha ezeket az intézkedéseket megteszi a város — amiben nincs okunk kételkedni — akkor ha nem is minden tekintetben, de valamelyes mértékben még megfelelővé lehet tenni a napipiacot, de ha e jóakaratu figyelmeztetéseinket nem méltatja fi gyelemre a város vezetősége és e könnyen keresztülvihető intézkedésekkel szemben oly könnyelmű anyák, se az apák. Mindenki szeretne szabadulni tőlük. De nálunk ez nem létezik! Mi becsületesen tápláljuk és gondozzuk őket. Itt bizony nem hal éhen egy sem. — Kapnak ezek, uram, mindent 1 A leányom úgy tömi őket, mintha kis libák lennének vagy kis malacok. A király is megnyalhatná a száját, olyan ételeket kapnak. Es nem is tudom, mi a bajuk, hogy mégis ilyen nyavalyások I Rossz a fajtájuk, ez van benne! A legjobb kukoricaganea se hizlalja meg őket; se a golödény, se a máié. Még a tejes kenyeret eszik a legjobban. Es csak nőnének legalább. De olyanok, mint a vakondok. — Járnak őket látogatni ? — Némelyiknek eljön az anyja! De biz’ azok a szegény népek nem érnek rá, hogy ide utazgassanak. Csak úgy Írásban kérdezgetik, hogy van e gyerekük, mikor a pénzt küldik. — Hátférfiak nem jönnek ki néha ? — Az apák ? Nem nagyon ! Hej uram, ott Pesten még komisszabbak lehetnek az emberek, mint itt nálunk. — Miről gondolja? — Mert ha kivetődik egy-egy ur ide hozzám a gyerek ügyében, hát már előre félek. Valamennyi csak szid engem, hogy mórt nem teszem el már láb alól a gyereket. Istenem, a saját gyerekéti — Persze maga nem hallgat egyre sem ? nemtörődömséggel fognak viseltetni, mint a piac áthelyezésénél eddig teljesített munkálatokkal szemben viseltettek, akkor a napipiac mindenféle nyavalyák tenyészhelyóvó és állandó betyártanyává vállik, ami elvégre mégsem lehet célja az intéző köröknek. Szerkesztőségünk újjászervezése. Lapunk szerkesztőségének újjászervezéséről adunk hirt olvasóinknak. A megnehezült idők, a válságos politikai viszonyok talán rövid időre megint súlyos küzdel mek éllé állítanak minket is. A küzdelemből ez a lap hagyományaihoz híven akarja és fogja kivenni a maga részét s egész erejével ott fog állani mindig, a hol állt híven megalapítása óta: a függetlenségi törekvések szolgálatában. Hogy ezeket a törekvéseket teljes erőnkkel szolgálhassuk, lapunk szerkesztőségét megerősítettük azáltal, hogy szerkesztő-bizottságot kértünk fel, amelynek hivatása lesz a lap szellemi részének irányítása, politikájának vezetése és egyúttal időnként a lap tartalmának gazdagításában való tényleges közreműködés is. A szerkesztő bizottságot függetlenségi pártunk vezető férfiai alkotják, ami biztosíték arra,hogy a lap ezután még határozottabban lesz hűséges szószólója a függet lenségi törekvéseknek s hogy városi, vármegyei és egyéb közügyekben is mindig csak a közérdeket fogja működésével szolgálni. A szerkesztő-bizottság tagjaiul Matolai Etele lapvezér, Búza Barna politikai főmunkatárs, Landesmann Miksa laptulajdonos és Lánczi Aladár szerkesztőn kívül a következő urak voltak szívesen vállalkozni: Ambrózy Ágoston dr., Búza Béla dr., Cstzy Béla dr., Buchs Jenő, Gárdos Mór, Halász József, Hericz Sándor, Kincsessy Péter, Roth József, dr., és Szir- may István dr. — Hogy hallgatnék ? Megesne a szivem, ha elpusztítanám valamelyiket. — Meg azután be is csuknák. — Be is csuknának! Úgy van, uram ! Pedig hát higyje el, tekintetes ur, hogy nem helyes ez a törvény. Minek kínozni ezeket a szegény férgeket, mikor úgy se lesz belőlük semmi. A ki a világra hozta őket, miért is nem pusztíthatja el ? Csak nyomorúságukra hagyja őket életben. Úgy is elvesznek. Csakhogy lassan. En mondom ezt, hogy nem helyes a törvényi Pedig hát éppen séggel abból élek, hogy a törvény nem engedi ezeket a szegényeket mindjárt elpusztítani. Azért dobják ide nekünk, hogy csináljunk velük, a mit akarunk. De mi felakarjuk őket nevelni. — Gancával, máiéval meg fekete kenyérrel ? — Nem is tarthatjuk fácánnal, — nyelvelt a menyecske. Azzal tartjuk, a mivel tudjuk. Ha az Isten akarná, úgy is felnőhetnének, de nem akarja. Mert az Isten okosabb, mint az emberek, a kik a törvényt hozzák. Tudja, hogy ezekre itt semmi szükség sincs, elég nyomorult, szegény van már úgyis, hát magához veszi őket; rendre mind, Az Isten jó! A két kezét imára kulcsolta és bátran, szabadon nézett fel az ég felé, mintha a számadása teljesen rendben lenne azzal, aki ott fent lakozik , . < Lengyelek Ujhelyben. Köffnyekig megható, impozáns ünnepély folyt le tegnap délután városunkban. A lembergi lengyel-magyar szövetség 38 tagja, a magyarok iránti testvéri együttérzésének bizonyítékát kívánta nyújtani azzal, hogy nemzeti hőseinknek, a szabadságért vértanú halált halt 13 tábornoknak emlékünnepére Aradra mentek és ott lerójják kegyeletüket a sza* badsághősük iránt. Most, araikor legjobban érezzük, hogy Ausztria rabszolgaláncai alól szabadulni nem tudunk, amikor a külföldön is rendszeres izgatás folyik ellenünk, hogy elidegenitsék tőlünk azokat a keveseket, akik még rokonszenveztek velünk, végtelenül jól esik lelkűnknek, hogy akad még nemzet, melynek fiai rokonszenveznek velünk, tiszteletben tartják a mi nemzeti ideáljainkat, hódolnak nemzeti hőseink előtt és ezerféle- képen bizonyítják, hogy testvéri szeretettel ragaszkodnak hozzánk. Természetes tehát, hogy országszerte megragadták ezt az alkalmat arra, hogy derék lengyel testvéreinkkel szemben hálánknak, viszontsze- retetünknek kifejezést adhassunk. Amerre elhaladt, az országban a lengyeleket hozó vonat, mindenütt egybesereglett a környék népe, hogy móltóképen fogadja őket. Városunk közönsége is — mert itt 20 percig állt a vonat — méltóképen kivette részét az ünneplésből. Ezrekre menő tömeg gyűlt egybe Kiss Ödön polgármester felhívására, hogy a lengyeleket fogadja, kivonult a gymnázium ifjúsága a tanári kar vezetésével és a gyártelepi zenekar és dalárda is. Méltó dicséret illeti a város közönségét és a gymnázium derék tanári karát ezért a hazafias cselekedetükért, de különösen illeti dicséret a gyártelepi dalárda és zenekar tagjait, akik a polgármester első hivó szavára siettek a vendégek fogadására, feláldozva az elmulasztott munka bérét. A fogadtatásról a következőkben számolunk be: 4 óra 5 perckor kellett volna bejönni a vonatnak, de már egynegyed 4 órakor rengeteg ember lepte el a pályaudvar perronját, néhány perccel 4 óra előtt érkezett meg zászló alatt a főgimnázium ifjúsága és mindjárt utána a gyártelepi zenekar és dalárda. Az állomásfőnök az ifjúságot a per- ronon kívül közvetlen a korláthoz állította, inig a dalárda és énekkar a 2 iL és 3-ik sínpár között foglalt helyett. Itt gyülekeztek a város és a vármegye küldöttei és a sajtó képviselői. A vonat 27 perc késéssel érkezett be a lengyel hymnus hangjai mellett és a már akkor mintegy 4000 főre szaporodott közönség üdvrivalgásai közepette. A lengyelek kiszállták a vonatból és ekkor előállt Matolai Etele és francia nyelven üdvözölte őket. Stamrozvsky Tádé a lengyel magyar club elnöke válaszolt lengyel nyelven, szavait a következő magyar szavakkal végezte : Éljen a magyar ! Éljen a szabadság ! Éljen a magyar lengyel testvériség. Ezután a küldöttségnek még két tagja magyar nyelven mondott köszönetét a fogadtatásért ami természetesen nagy lelkesedést keltett. A dalárda énekelte aztán a Talpra magyart, majd a zenekar játszott és újból a dalárda énekelt. 20 percnyi várakozás után aztán a vonat to- vábbvitte a lengyeleket a Rákóczi- induló lelkes hangjai mellett. A rendet Kellner Sámuel alka pitány vezetésével 3 tisztviselő és 8 rendőr dicséretes buzgósággal és tapintatossággal látta el.
