Felsőmagyarországi Hirlap, 1909. július-december (12. évfolyam, 53-103. szám)
1909-09-29 / 78. szám
Tizenkettedik évfolyam. 78. szám. Sátoraljaújhely, 1909. Szerda, szeptember 29. POLITIKAI ÚJSÁG Megjelen minden szerdán és szombaton este. Kéziratokat vissza nem adunk. Szerkesztőség: Kazinczy-utcza 2. Kiadóhivatal: Landesmann Miksa és Társánál. LAPVEZÉR: POLITIKAI FŐMUNKATÁRS: MATOLAI ETELE. Ür. BÚZA BARNA. Előfizetési ár: Egész évre 10 korona. Félévre 5 korona. Negyedévre 2 korona 50 fiilér. Egyes szám ára 10 fillér, Hirdetéseket a legjutányosabb árban közlünk. Összetartással győzhetünk. Elérkeztünk az utolsó felvonáshoz. A kormány ideiglenes megbízatása szeptember 28-ával véget ért és az oly régóta húzódó válságban végre döntés következik be. A kabinet a tegnapi képviselőházi ülés alkalmával újból hangoztatta, hogy jelen helyzetében semmiesetre sem vál- lalkozhatik a kormányzás továbbvitelére és sürgetni fogja a válságnak egyik vagy másik irányban való végleges eldöntését. Ennek a döntésnek a természetéről semmi bizonyosat sem lehet most még tudni. Teljes a bizonytalanság az egész vonalon és a jövő, mint egy nagy és aggasztó kérdőjel mered elénk. Erre a kérdőjelre felülről fogják megadni a választ, de semmi próféciái ihlet sem mondhatja meg, hogyan fog ez hangzani. A válságból való kibontakozásra nézve több terv is állott rendelkezésre. Ezek a tervek azou- ban úgy látszik, nem sok sikerrel kecsegtettek és az osztrákok merev ellenzésén valamennyi hajótörést szenvedett Ausztria semmiben sem akar engedni, ami részünkről pedig egyetlen államférfi sem vállalhatja a kibontakozás munkáját a közös kormány óriási követelései mellett lényeges engedmények nélkül. Ilyen körülmények között — hacsak odaát nem gondoljak meg magukat az utolsó szó kimondása előtt — a jövő nem hozhat mást számunkra, mint a kitartó, rendíthetetlen harcot. A válság tengelyét most is az önálló bank kérdése adja. A függetlenségi párt semmikép sem ejtheti el ezt a kardinális prog- rammpontját erkölcsi hitelének, politikai presztízsének veszélyez tetése nélkül. Ausztriában pedig semmi hajlandóság sincs arra, hogy Magyarország önálló gazdasági életének kiépítése elől el- görditsék a mesterségesen feltorlasztott akadályokat. A függetlenségi párt nem akarja a minden áron való harcot. Hozott már eddig is számos áldozatot a súrlódások elkerülése érdekében, nehogy nehézségeket támasszon a nemzeti kormánynak. Józan belátással, mély politikai bölcsességgel igyekezett a váltó zott viszonyokba beilleszkedni. Számolt a lehetőségekkel, számolt különösen azzal, hogy egy ellenzéki párt szerepe mindenkor más, mint egy kormányzó párté és programmpontjai megvalósításában bizonyos sorozati egymásutánt állított fel a lehetőségekhez és a viszonyokhoz mérten. Senki sem kívánhatja azonban, hogy a párt — hatalmi pozíciójának megtartása érdekében — most már teljesen szakítson múltjával, megtagadja elveit és min den fenntartás nélkül behódoljon Ausztriának. A függetlenségi párt halála volna, ha szolgai készséggel hajtaná fejét Ausztria jármába, | hogy — mint a régi szabadelvű párt — görnyedő alázattal siessen mindent beliferálni. A nemzet nem erre adott neki mandátumot és az első választáskor elsöpörné a pártot épugy, mint ahogy elsöpörte a szabadelvűeket. Lehet, hogy Bécsben a koalíciós kormányzás aerája alatt titokban abban reménykedtek, hogy a függetlenségi pártot le fogják járatni. Mi értjük azt, ha az osztrákok előtt nem volt soha kedves ez a párt, amely talpnyaló meghunyászkodás helyett mindenkor a nemzet jogainak érvényesítésére, önállóságának megalapozására tört. Kényszerűségből akceptálták a párt részvételét a kormányzásban, de soha sem ejtették el a reményt, hogy sikerül a számban, erőben annyira meggyarapodott pártot valamikor ismét visszaszoritani előbbi kisebb ségi pozíciójába. Vagy számítottak arra, hogy a pártot elszéditi a hatalom birtoka és elvei hűtlen cserbenhagyásával vállalja a mindenre kapható szolga szerepét. Egyik számítás sem ütött be. A pártot nem tudták lejáratni, nem tudták elvtagadóvá tenni. Es most, amikor szilárdan megáll követelései mellett, megmozgatnak minden követ, hogy meg- bonsták, szétugrassák, letörjék. De ez a törekvés is meddő lesz. A nemzet óriási többsége odasorakozott már a függetlenségi táborba, híveinek száma napról- napra nő az országban és nincs az a fegyver, amellyel megtizedelhetnék harcosait. A párt egységesen elszántan megy tovább utján és nincs az az akadály, a mely feltartóztathatná, kishitű meghátrálásra bírná. A harcra kell most készülni, amely — úgy lehet — a küszöbön áll már, az erőket kell szervezni és sorakoztatni eljövendő küzdelmekre. Es mi reménykedünk azon, hogy ebben a küzdelemben meg lesz majd az az összhang, amely eddig bizonyos irányban hiányzott és megbénította a pártok működését és hisz- sziik, hogy a küzdelem — ha bekövetkezik — újból összefor- rasztj i a pártokat. Ha meg lesz ez az egység, ez az összetartás, akkor bizalommal nézünk a küzdelem kimenetele elé. A nemzet egységes, határozott akarata szét fogja rombolni azokat a gátakat, amelyeket érvényesülésének útjába hordanak és ki fogja vívni a diadalt. De ha megint erőre kap a régi magyar átok, a visszavonás, az erők megosztása, akkor minden küzdelem hiú és meddő marad. Ebben az egy dologban igazán példát vehetünk az osztrákoktól. // Ok félretesznek minden benső vitát) ellenségeskedést és mint egyeilen hatalmas, tömör hadsereg támadnak ellenünk. Az ő példájukon okulva, az ő egységes tömörülésüket követve a biztos győzelem reménye fogja diadalra vezetni a magyar nemzetet. Valódi magyarság. I. Lenne-vo'na. Szinte minden órán hallom e két szócskát — és szinte ugyanannyiszor igen rosszul alkalmazva. Vannak kik mindig csak az egyiket használják a másikat kitöriilik szótárukból; van a ki mindenkor csak a „lenne“ szót használja, ott is a hol a „volna“ van helyén és megfordítva. Mások minden gondolkozás nélkül vegyesen keverik, cserélik e két szót, eszökbe sem jut, hogy annak okát kellene adni, miért mondják egyszer „lenne“ és nem „volna“ máskor „volna“ és nem „lenne“. Pedig a mogkülümböztetés nagyon egyszerű és könnyű. Teljesen és épen ugyanaz e kettő közt a különbség, ami a »va?i« és a lesz közt. A „van“ szónak a „volna“, a „lesz“- nek a „lenne“ felel meg. A „volna“ a múltra és jelenre a „lenne“ a jövőre vonatkozik. „Ha most szép idő volna nem ülnék itthon“. Reményiem a fentebbi magyarázat után mindenki tisztában van vele, hogy e mondatban helytelen lenne a „volna“ helyett a „lenne“ szó. Ellenben ha azt mondom „ha a jövő vasárnap szép idő „lenne“ vadászni mennék“ itt mindenki érzi, hogy a „lenne“ van helyén és nagyon helytelen lenne azt mondani „ha a jövő vasárnap szép idő volna“ . . . „Ha ón papp lennék“ — vagy „katona lennék“ — ezt mondhatja a kiből még lehet pap vagy katona, de ha ón nyolcvan öt éves aggastyán mondanám ezt ugy-é nagyot nevetne t. olvasóm ? azt azonban mondhatom most is „ha én pap volnék, vagy katona volnék.“ Ez — úgy hiszem — további szó- szaporitás nélkül is elég világos. II, A parancsoló és a felételes mód. A parancsoló mód például: állj, adj, hozz, merj“ stb. feltételes (a deák grammatica szerint“ conjunctive) álljál, adjál, hozzál, menjél“ stb. Ezt is azért hozzuk szóba, mert mindennap halljuk ezeket össze cse réltetni és különösen a parancsoló helyett helytelenül a feltételest használtatni. Ha valakit felszólítok arra, hogy nekem valamit adjon vagy tegyen, csak a parancsoló módot kell használnom, még ha milyen nagy ur is az illető, ha azt mondom is „kérlek aláson“ azt kell mondanom „adj nekem kenyeret“ nem pedig „adjál nekem kenyeret“, „hozz vizet, önts bort, menj haza“ stb., nem pedig „hozzál bort, öntsél bort, menjél haza“ stb. A feltételes (conjuctivus) mód akkor van helyén, ha például ezt mondom: „azt parancsolja atyád, hogy adjál kenyeret, hogy hozzál vizet“, stb., vagy „kérlek, hogy öntsél bort, hogy menjél haza“ stb. itt már parancsoló mód volna helytelen. Mindenkor a «hogy» szócska utam III. Szög-Szeg. Mindennap halljuk: „Hozz a boltból szöget, majd megszögezem“ stb., gyerek koromban bizon soha se halottam ezt, akkor csak szegeztünk és szegekről beszéltünk. Szög is van, de az egészen más a szeg—clavus, németül Nagela a szög—angalus. Winkel. „Szögelet, szöglet, négyszög, háromszög“ mind jó, de mind azt bizonyítja, hogy angalus a szög, nem pedig a clavus, mert az szeg, Ezt szögnek mondhatni csak most hallom: fiatal koromban mindig csak szeget mondánk. Sőt itt is merem állítani, hogy a múlt század első feléből való könyvekben sem találhatnánk szöget mint clavust. A többi közt a Márton Lexiconában (nyomatott 1818-ban) a clavus „szeg“, nem szög. De ha már úgy is az 8 betűről beszéltünk, mondjuk meg, hogy ezt az újabb és legújabb korban nagyon gyakran használják helytelenül. Ekkor azonban kénytelenek vagyunk hosz- szabb magyarázatot adni. Hazánkban két olyan tájat ösmerek, ahol a mély e hang helyett az 8 hangot használják. Kecskemét környéke és szomszédságunkban Abauj-Torna vármegyében az ugyanez. Hegyköz. — Ezek tájszólások — dialektusok. De csudálatos, hogy ámbár sokban szinte üldözzük a tájszólásokat (a miről majd talán máskor bővebben) ebben utánozzuk. E részben is az a szerencsétlenségünk, hogy ámbár a mi nyelvünkben több hang van, mint betűje a deák abc nek — (alphabetumnak) — még is elfogadták az őseink egyszerűen, a nélkül, hogy a hiányzó- hangoknak megfelelő hetükről gondoskodtak volna. Így eleinte az Ö és Ü hangoknak sem volt betűjük, az Ő hangot egyszerűen U?val Írták ; ezért volt Gömör vármegye „Gumur“ a Péter meg Petur, mert az ékezeteket is csak későbben találták tel, ezért nem Írták Pétur, de Petur; Szepes vármegyét Szepös-nek hitták, tehát Seepus-nak Írták, mert az Sz-t Se-nek Írták. A ez, cs, gy, ly, ny, s vagy ez, ty, zs hangokra sem találtak betűt az abc-ben, azt ilyen ösz- szetétellel pótolták. Ámde volt még egy hiány, a melyen nem segítettek sehogy. Az e hang három féle : van rövid mély, van rövid magos és van hosszú éles. Ez utóbbit ékezettel különböztetjük, mely igy é, de a két előbbit egyszerűen csak e betűvel Írjuk egyformán. Ebből keletkezett az a zavar, hogy némely tájon csak az egyiket, máson csak a másikat használják, Lapunk 4- oldal,