Felsőmagyarországi Hirlap, 1909. július-december (12. évfolyam, 53-103. szám)
1909-07-10 / 55. szám
Tizenkettedik évfolyam. 55. szám. Sátoraljaújhely, 1909. Szombat, julius 10. POLITIKAI ÚJSÁG. Megjelen minden szerdán és szombaton este. Kéziratokat vissza nem adunk. Szerkesztőség: Kazlnczy-utcza 2. Kiadóhivatal: Landesmann Miksa és Társánál. LAPVEZÉR: MATOLAI ETELE. POLITIKAI FŐMUNKATÁRS: Dr. BÚZA BARNA. Előfizetési ár: Egész évre 10 korona. Félévre 5 korona. Negyedévre 2 korona 50 fiilér. Egyes szám ára 10 fillér Hirdetéseket a legjutányosabb árban közlünk. körül. Azt hitte mindenki, hogy a régi szabadelvű pártot sikerült annyira elhantolni, hogy az most már soha többé lel nem támad. Es a homo regiusnak, a szabadelvűek egykori kitűnő vezérének tárgyalásai íolyamán megdöbbentő elriasztó perspektíva nyílt meg hirtelen: a szabadelvűek újra benyomulnak a politikai közéletbe és oldalukon támogatójuk, életre keltőjük egykori diadalmas legyezője : a függetlenségi párt. És ez még a kevésbbé riasztó perspektíva volt. Mert a háttérben még szomorúbb és sivárabb kép bontakozott ki; a darabontok eljövetele, feltámadása, az erőszak zordon fegyverei, az alkotmány csonka romjai. Nehéz szívvel várták az emberek a királyi döntést A lelkesedés, elszántság nem hiányzott, de azért mégis lájdalmas sóhaj kelt az ország ajakán: Uram, vedd el tőlem e keserű pohárt. A királyi döntés valójában nem volt végleges döntés, mégis megnyugvást, őszinte örvendezést keltett mindenféle. Nem lehet elvitatni, hogy van némi alapja azoknak a közjogi skrupulusoknak, amelyeket az uj kormánnnyal szemben támasztottak. De itt közjogi szőr- szálhasogatások nem lehetnek irányadók, csak az ország érdeke. Ez pedig épen ezt a megoldást igényelte. Minden más döntés súlyos zavarokra vezetett volna. Egyedül a mostani kormány létének meghosszabbítása volt igazán az ország érdekében, ez volt az egyedüli mód arra, hogy elhárítsák a teljes káoszt az országról. Ősszel természetesen mindazok a kérdések, amelyeket most füg gőben hagytak, újra aktuálisak, lesznek. De a király mostani döntése biztató reményt nyújt arra, hogy odafenn szigorúan respektálni fogják az alkotmányosság követelményét és nem folyamodnak erőszakos kisérletekhez a többségi elv érvényesülésének meghiúsítására, amelyek csak elkeseredett harcot, a helyzet teljes felbomlását eredményeznék, ősszel azután a függetlenségi párt még inkább ura lesz a helyzetnek. Nagy hadügyi beruházásoknak állunk küszöbén, az annexió költségek megszavazását is ősszel terjesztik a parlamentek elé, ilyen körülmények között még inkább meg fogják fontolni Bécsben, akceptálják-e a függetlenségi kormányt kizárólagosan a kormányon, vagy újra kockázatos kísérletekbe fogjanak esetleg. Amikor most az önálló bankért folytatott küzdelemnek egyik fejezete lezárult és pillanatnyi fegyverszünet állott be a harcviselő felek között, időszerű visszatekintenünk erre a küzdelemre és leszegeznünk nehány igazságot. A függetlenségi párt — ismételten konstatálhatjuk — mindig nyíltan, őszintén akarta a bankot és ettől a követelésétől egy percre sem tért el. Naptári bizonyosság volt, hogy mihelyt az osztrák-magyar bhnk szabadalma lejár, a párt teljes erővel száll síkra e követelése mellett. Előre látták ezt a kiegyezési tárgyalásokkor, amikor a függetlenségi párt a leghatározottabban hangoztatta már, hogy csak abban a tudatban és csak avval a garanciával megy bele a kiegyezés számos tehertételének elfogadásába, ha a nemzet szabad kezet nyer 1910-ben az önálló bank felállítására. Aki azt hitte, hogy a függetlenségi párt ebben a kérdésben megalkuszik, az illúziókban ringatta magát és minden politikai erkölcs híján formálta meg véleményét a függetlenségi pártról. Mégis úgy tetszik, hogy a közös bank hívei titokban mindig arra számítottak volna, hogy majd simán fog JYe csüggedjünk! A válságban fordulat állott be, amely nem hozott véglegesen megoldást, de egyelőre nyugalmat és békét teremtett az országban. A király felkérte a kormányt, hogy vigye tovább az ügyeket őszig, akkor azután újra felveszik a tárgyalások folytatását, amelyeket most a nyári szünet miatt meg kellett szakítani. A fordulat tehát egyszerű elódázása a döntésnek őszig, amely idő alatt a volt kormány tovább is az ország élén marad. Egyszerű formalizmus a minisztereknek állásaikban való megerősítése, nehogy mint ügyvivők szerepeljenek továbbra, hanem mint valóságos miniszterek. A pártok ezt az expedienst egyhangú örömmel fogadták. Megkönnyebbülést jelentett mindenkire a kormánynak ez az elhatározása, mert a mind súlyosabbra forduló krízisben sokan aggodalommal és szorongással várták a királyi szót. Lukács missziója számos titkos reményt keltett életre, növesztett nagyra és a politikai színen egyszerre csak olyan alakok kezdtek feltünedezni, akik hazajáró kísérteteknek rémlettek és dohszagot árasztottak maguk Valódi magyarság. III. Mint bevezető cikkemben nyilvá- nitára, nem irok rendszeres magyar nyelvtant, de a mindennapi beszédben és olvasásban feltűnő idegen- szerű vagy hibás kifejezések és szavak ellen szállók sikra. — Most találkoztam az „ád“ és a „mindnyájan“ szavakkal, — tehát beszéljünk ezekről. Ezek nem idegen nyelvből erednek, nem germanizmusok, de még is rosszak. Valamely versfaragónak nem rímelt az „ad“ szó, tehát „per licentiam poeticám“ megengedte magának az ad helyett „ád“ szót Írni. Minthogy pedig — ne tagadjuk — igen nagy hajlamunk van arra, hogy az uj, a szokatlan szavakat jobbaknak tartsuk a megszokottaknál — amely hajlam különösen nagy mértékben nyilatkozik meg a fővárosi lapokon — sokan felkapták az ád szót s azt már nagyon általánossá lett. Pedig ón az merem állítani, hogy régibb, igazi magyar Íróink müveiben a múlt század közepéig nem találunk ádot — (hacsak nem a rim kedvéért) — de mindenkor ad-ot. Es mondjuk-é valaha „ádo- mány, ádj, ádott. Ha tehát az ad mindenkor rövid — ugyan miért lenne éppen a gyök hosszú ával ád ? Szebb hangzásúnak sem találom az ád mint az ad szót. Teljesen ugyanez áll a „hágy“, vagy „hagy“ igére is. Ne ádjunk tehát, de adjuk meg mindenkinek a magáét; és ne hagyjuk magunkat és ne hagyjuk abba küzdelmünket az önálló magyar jegy. bankért. Mindnyájan — ezt régebben igy is írták „minnyájan“. De hát ugyan mi dolga van a „nyáj“ szónak ha emberekről van szó? — Juhot, egyéb lábas jószágot nyájba terel a magyar, de embereket soha se. Ez a a szó csak tudatlanságból, vagy a helyes beszéd iránti nemtörődömségből támadhatott; — a valódi, különben hasonló hangzású szó ebben világosan csak el van rontva, ebből „mindannyian“. Ez oly világos, hogy minden további bizonyitgatást feleslegesnek vélek. Mondjuk és Írjuk tehát ezentúl „mindannyian“. Pofon — pof. Nem azért hozom fel e szót ily hamar, mintha ennek valami nagy fontosságot tulajdonítanék, da 1 szőr azért, mert a „pofon“ szót legújabban épen saját lapunkban is találtam és 2-szor mert még ez a hiba nagyon uj s igy kissé talán lehet reményleni, hogy attól, mint még nem nagyon megrögzött szokástól, inkább elszokhatunk. Olyan ez épen, t. olvasó! — mintha a „ló“ helyett „lovont“, a „juh“ helyett „juhon“-t írnánk, vagy ha azt irnók, hogy valakit „nyakonon ütöttek“, a helyett hogy „nyakon ütöttek“. Tehát a kit pofon ütnek az nem pofont kap, de pofot kap. A ki magyarul tud gondolkozni, annak úgy hiszem nem kell bővebb magyarázat. „Ural“ — uralkodig, uralog. A bank-kérdés annyira uralja a helyzetet olvasóm Magyarországban. De számtalanszor olvassuk az „ural“ szót ilyen megfordított értelemben, mikor az illető épen azt akarja mondani, hogy „ur a helyzet felett uralkodik a helyzeten“ stb. Ez az „al, el, ol,“ rag épen az ellenkezőjét jelenti, drágálom a mit drágának tartok, ócsárolóm a mit nem tartok becsesnek, becsülöm a mit becsesnek, tisztelem akit tiszteletre érdemesnek tartok, ki- csinylern amit kicsinynek tarlók, uralom a kit urnák tartok és nem megfordítva. Egy nyelvészeti felolvasásomban mondottam — néhány óv előtt, — hogy ha ifiu nemzedékünk. jól akar magyarul tanulni, ne a mostani Írók müveit olvassva, de a múlt század első feléből valókat, mert az volt a magyar irodalom aranykora, mielőtt az ötvenes években a német befolyás megmételyezte nyelvünket, akkor olvasnák Kisfaludy Sándornál is. „Adja Isten, hogy a magyart A félvilág uralja, S vérrel szerzett szabadsága Soha kárát ne va'ja.“ Nem azt óhajtá ő, hogy a fél világ legyen ur felettünk, de mi a félvilág felett. — Igaz, hogy mi már sokkal szerényebbek vagyunk. Máma — ma. Nálunk még ez is újság: Pesten már nem, Mi mindig az mondottuk „ma“ Elébe tettük, — ha épen ór3 Sirofín Émefl a* étvágyat és • testsúlyt, megazdtt* tett *a kShSeési váladékot «Sell tzzadást Tüdőbetegségek, hurutok, szamár köhögés, skrofulozis. Influenza ; Ú-'. ellett számtalan tanár és orvos által naponta ajánlva, Minthogy értéktelen utánzatokat Is kínálnak, kérjen mindenkor „Roaheu eredeti csomagolást. p. Hoffmann«La Roche & Co. Basel (Svájc) Lapunk G oldal.
