Felsőmagyarországi Hirlap, 1909. január-június (12. évfolyam, 1-52. szám)
1909-02-13 / 13. szám
Tizenkettedik évfolyam. 13. szám. Sátoraljaújhely, 1909. Szombat, február 13. POLITIKAI ÚJSÁG. Megjelen minden szerdán és szombaton este. Kéziratokat vissza nein adunk. Szerkesztőség : Kazinczy-utcza 2. Kiadóhivatal: Landesmann Miksa és Társánál. LAPVEZÉR: POLITIKAI FŐMUNKATÁRS: MATOLA1 ETELE. ur. BÜ2A BARNA. Előfizetési ár: Egész évre 10 korona. Félévre 5 korona. Negyedévre 2 korona 50 fiilér. Egyes szám ára 10 fillér. Hirdetéseket a legjutányosabb árban közlünk. ^öórejorm és demokrácia. Az adójavaslatok ellen mesterségesen támasztott részleges felzúdulás már csillapul. Az országgyűlési tárgyalások alatt elhangzott beszédek és különösen a pénzügyminiszter minden egyes felszólalása mélyen bevilágított az auójavaslatok ellen támasztott csöndes lefolyásúnak bizonyult viharok forrásába, de egyszersmind kétségtelenné tették azt is, hogy a mozgalom, mely országszerte az adójavaslaotk ellen indít tatott, nem magukban a javaslatokban bírta indító okát és ennek nem is a célzottnak mondott javitások elérése volt a feladata, hanem kísérlet arra, hogy a kormányzás ellen hangulat és — ha lehet — elkeseredés kelttessék. Kétségtelen tény ugyanis, hogy politikai izgatásra jobb anyagot, mint az adóreformot képzelni sem lehet. Hisz minden adóre form közvetlenül érinti az ország egész lakosságát, és döntő befolyást gyakorolhat egyes osztályok jövedelmének csökkenéseire, vagy emelkedésére, segíthet vagy ronthat egyes termelési osztályok egész alakulásán, helyzetén. Min denütt a világon, a hol adóreformot tervezett valamely kormány, idegenkedéssel és félelemmel fogadták, mert minden reformnál ott settenkedett az adófizető polgár gyanúja, hogy az uj adóreform ép vele szembe fogna súlyosabb terhet jelenteni. Az adófize tési morál nem igen emelkedett sehol arra a magaslatra, hogy a polgárság széles rétegei önként és szívesen fizessék az adót ama tudatban, hogy ez is elsőrangú állampolgári kötelesség. Az állam nem öncél, nem önmagáért létezik, hanem minden egyes funkcióját az egész nemzet érdekében végzi. De mert az adófizetés terhét az egyes közvetlenül érzi, mig az állami funkciók — minő az iskoláztatás, személy- és vagyonbiztonság védelme, jogszolgáltatás, egészségügy istápolása és számtalan más megnyilatkozása az állami tevékenységnek, — csak közvetve hat, igy az összhang a teherviselés készsége és az állami funkciók igenybevételei között nincs meg. Nálunk még más indoka is volt annak, hogy adót nem szivesen űzettünk. Hosszú időn át idegen hatalom által, idegen célokra szedetvén az adó, visszamaradt az idegenkedés mindennel szemben, ami az adóviselési kötelezettséggel összefügg. Ha azonban most már az adó javaslatok tárgyalása alkalmával felmerült tüneteket komoly és tárgyilagos vizsgálat tárgyává tesz- szük, egy különös jelenségre akadunk. Hogy nálunk, hol a termelési ágak leginkább reá lennének utalva arra, hogy egymást kölcsönösen kiegészítsék, azok képviselői — mindig hirdetvén az összhang szükséges voltát — nem annyira a saját adójuk súlyos voltát panaszolták, hanem a másik termelési osztály adójának csekély voltát. A valódi, az egyenletes és demokratikus fejlődés pedig csak akkor fog képződni, midőn az egyes termelési osztályok nem állanak idegenként szemben egymással. Az állam fejlődő szükségleteire, a folyton fokozodó terhek, a minden felé megnőtt életigények kielégítésére a földbirtok korlátolt jövedelme maholnap nem elegendő. A földbirtok terhei folyton nőnek és magának a birtokos osztálynak be kell látnia, hogy a birtok kezelését összeköttetésbe kell hozni az iparral és kereskedelemmel ; a jó gazdának ma iparosnak, kereskedőnek is kell lennie De be kell látnia még egyet. Hogy meg kell szűnnie annak a hitnek, hogy a földbirtokos minden gyermekének is vagy föld- birtokosnak kell maradnia, vagy minden áron hivatalhoz kell jutnia. Magyarország közszelemének szüksége van arra, hogy egyazon AMERIKAI TÖLTHETŐ TOLLSZÁR KAPHATÓ -veÁRA 1 KORONA. LANDESMANN MIKSA KÖNYV-, PAPÍR- ÉS ÍRÓSZEREK KERESKEDÉSÉBEN. Lapunk 6 oldívI. Gyakorlaton. Irta : Szász József, Mi a hadgyakorlat? Csak az tudja, a ki megpróbálta Fáradtság, nélkülözés és hadakozás az ellenséggel. Hetekig-hónapokig bolyongsz ide-oda. Hol völgyekben, hol hegyeken. Agyat azonban soha se látsz. Pajtában, szalmás színben, vagy az isten szabad ege alatt, a szénaboglya tétjén a szállásod. Fe jed alja a borjú, takaró, a köp enyeg és a csillagok ezüstös fénye. Téphet vihar, vághat eső; ne félj, semmi bajod sem lesz. Tiz tizenöt esztendő múlva érzed csak, hogy csuzt, rheumát s más e fajta nyavalyát hordozol magadban, amikor már rég elfelejtetted, hogy katona voltál. A nyári hónapokban nyoicz hétig barangoltunk, vagy katonanyel- ven szólván, csatáztunk Horvátországban. Ezt muszkaországnak hívja a magyar katona. Keresztül-kasu! jártuk, dultuk ezt a girbe-gürbe országot. Nyomoru Ságban bőven volt részünk, de paj- zánságot azért eleget elkövettünk. Ezzel enyhítettük fáradságunkat, nyomorúságunkat. A nyolc hét alatt majdnem úgy éltünk, mint az Írás prófétája a pusztában, aki táplálkozott vala sáskákkal és erdei mézzel. Mézhez szerettünk volna mi is jutni, de csak vadalmát, vadkörtét és töménytelen kökényszilvát találtunk. Egyéb élelmiszert pénzért se kaptunk. Először mert magának a hor- vát parasztnak sincs, másodszor, mert ha van is, akkor se ad a magyar katonának. Nem szereti, gyűlöli a magyart, hanem azért respektálja. Urnák szóiitja az utolsó bakát is. Oda menjenek az alföldi szoeiá- listák : meglátják, mi a nyomorúság. Az a paraszt csak híréből ismeri a buzakenyeret meg a szalonnát. Kukorica, polánkalisztből süti a kenyerét, mely nem is kenyér talán. Olyan fekete s úgy ragad, mint az alföldi sár. Magyar ember, még ha éhes katona is, csak a héját bírja e fogyasztani az ilyen borvát kenyér uek. Szalonnát pedig csak ünnepnapon eszik. Napi eledele a juhturó, a juhsajt, melynek kellemetlen erős szaga tiz lépésnyire is érzik a lakástól. Házukat nem kőből épitik, nem is téglából vagy vályogból, még sárból se verik. Deszkából tákolják össze, nyílásait pedig sárral tapaszt- | jak be. — Az egyetlen szobában együtt lakik az egész família. A nagyapa, a nagyanya, a vők, a me nyék, a hajadon leányok a az apró gyermekek. A sarokban pedig a házi állatok : csirke, tyuk, kutya és malacz húzódnak meg. Ilyenformán huszonöt-harminc szorong egymás mellett a kis szobában. Kemencéjük, kályhájuk nincs. A szoba közepén egy hasáb fa ég, ennek tüze mellett főzik meg ételüket, ennek tüze, füstje mellett melegszenek. Ilyen nagy a szegény nyomoru sága s ezért mégse szocialista, se nem anarchista. Hanem horvát, aki gyűlöli a magyart, tekintet nélkül arra, hogy szecialista e vagy sem s egy nagy szláv birodalomról ábrándozik, melynek Zágráb volna a központja. Érdekes jelenség, hogy az idősebb generáció tud magyarul. Alig van olyan nyomorúságos falu, melynek vénei a magyar nyelvet ne értenék. A fiatalja már csak azt tudja, hogy a magyart gyűlölni kell, mert az ellenség. Hogy ez oka minden bajának, minden nyomorúságának. Valahol Szamobor környékén öreg horvát paraszt került elém. Az ő nyelvén vizet kértem tőle. Nagy nehezen megértettem magam vele, mire az öreg egy bádogban előhozta a vizet s igy szólt hozzám magyarul : — Tessék jó uram. Mondhatom, hogy sokkal jobb viz, mint a magyarországi. Elcsodálkoztam. Honnan tud ez az öreg magyarul. Hiszen tudta, hogy magyarok vagyunk, hallotta beszélgetésem barátaimmal. Kérdésemre igy felelt: — Jáitam én valamikor régen Magyarországon. A császárt mentünk megvédelmezni, mikor a magyarok fellázadtak ellene. Engem el is fogtak és bizony nagyon jól bántak velem a magyarok. Én nem is haragszom rájuk, de a horvát urak mindig azt mondják; hotry nagyon gonoszak a magyarok. Dk az okai minden bajunknak, minden szerencsétlenségünknek. Mindent elvesznek tőlünk adóba és még nyelvünket is el akarják venni. Tauuijauak a magyarok horvátul, ha a mi országunkba jönnek, mert a mi hazánk Horvátország. Az öreg horvát a szavain elmélkedve önkéntelenül arra gondoltam: hej, ha mink is ilyen politikát csinálnánk a többi nemzetiségekkel szemben, mit szólnának a szászok, a románok a tótok és a rác.ok?
